| Festi magát Dorilis, noha színes úgy is eléggé. |
| | De nem elég színes a maga tükre szerint. |
| Mely mellett órákig is űl, nincs vége, se hossza, |
| | Hogyha kenőcseivel kezdi vakolni magát. |
| Gyorsan azonba repűl a visszahozatlan idő is: |
| | Már délhez közelít, ő csak ül, a keze jár. |
| Olykor ugyan felkél, sétál is lába, de hordja |
| | Kézi kicsiny tükrét akkor is újja között: |
| Tartván azt szemihez, üvegének kérdi tanácsát, |
| | Nem hagya-é valahol asztali tükre hibát; |
| Hogy soha még gyönyörűbb nem volt; hogy angyali szépség; |
| | Hízelkedni tanúlt tükre nagyítva hazud. |
| Illeti csók érte, de talál mégis maga, mellyet |
| | Színleni még szebben, még igazítani kell. |
| Még nem elég kéksége vagyon itt ennek az érnek, |
| | Még ide kell rózsa, még ide több liliom, |
| Még Chlóris színt is nem adék eleget ajakimnak, |
| | Nincsen elég feketén festve szemöldököm is. – |
| Mindaddig kendőzi magát, míg lesz csupa lárva, |
| | S a természeti kép mázza miatt elenyész. |
| Nem hiszem azt, hogy szebb: tudom azt, hogy szép vala, míg nem |
| | Szebbítette magát pacsmagolásaival! |
| Fesd ugyanis magadat, ha korán ráncokba szedődni |
| | S még fiatal korban agg banya lenni szeretsz. |
|
