| Barátim! ha egyszer az én órám eljön |
| És már nincsen messze; maga Phillis önnön |
| Okát megmondhatja: O! ne temessétek |
| Torony alá testem szerzetes-por közzé |
| Vagy pedig hercegek pompás vedre mellé |
| Távol nyughatatlan roppant városoktól, |
| Egy szűntelen kies, s tölgyfák árnyékától |
| Setét völgyben, hamvam messze elvigyétek, |
| És legalább néki érni engedjétek, |
| Azt amit én szívem soha nem érhetett |
| Úgyis ő sokáig sírban ott nem lehet: |
| A por ezerféle formában változik; |
| Talán enyim majd egy rózsában bújdosik, |
| Melyben midőn őtöt Phillis megcsókolja, |
| Szívét szomorúság titkoson elfolyja. |
| Míg egy király, ki csak erőszakot mívelt |
| S magának koporsót még éltében emelt, |
| Ércben, márványkőben várja sorvadását |
| És száz esztendőkre rendelt rothadását, |
| S akkor is eltölti méreggel udvarát. |
|
