|
| Ártatlan csecsemő! kis alak magzatom! |
| Mit érzek, ha látlak, jól ki nem mondhatom. |
| Két olyan indúlat, mely együtt nem lakhat, |
| Érzékeny szívemig majd egy erővel hat. |
| Bánat, s öröm rendre körülöttem vagynak, |
| De, melyik erősebb, kételkedve hagynak. |
| Örülök ha nézem csecsemő korodat, |
| Sírok, meggondolván jövendő sorsodat. |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| Félsz hát a tisztségtől, s azért gazda lészesz; |
| De így is a bú, baj közt csak cserét tészesz. |
| Mert, ha jó gazda vagy, mindennap vesződöl; |
| Ha rossz, szegénységgel örökké gyötrődöl. |
| Rosszak a szomszédok, a cseléd még rosszabb, |
| Mentől jobb vagy hozzá, ő annál gonoszabb. |
| Szép a paraszt élet, szép a poétánál; |
| De több díszét vészi csak az ő tollánál. |
| Olyan ez, mint sok más igen jól festett kép, |
| Hogy a festés tárgya korántsincs olyan szép; |
| Melyben nem csudálom a dolog szépségét, |
| Hanem a festőnek szemfényvesztőségét. |
| Nézd a versirókat, s olvasd meg előre, |
| S a tőlök írt képet vigyed a mezőre: |
| Ott az öröm helyett többször kapott gondok |
| Meggyőzhetnek arról, amit én itt mondok. |
| Ama smaragd réten kígyónak módjára |
| Csergedező víznek nézz csak szokására. |
| Ez a poétánál csak kedves álmot hoz, |
| Amott többször álmot-üző gondot okoz. |
| Egy kis záporesső annyira neveli, |
| Hogy helyét a maga árkában nem leli. |
| Kiönt, s gyűjteni-kész rendidet felvészi, |
| S a szép smaragd-rétet iszaprétté tészi. |
| Ekkor, ha keserves bújától lehetne, |
| A poéta képén a gazda nevetne. |
| A vers hogyha erdőt ír le, szép a hangja; |
| De az erdő sokszor farkasok barlangja, – |
| Akik onnan gyakor portázásra járnak, |
| Nincsen szeri, száma, mindennap a kárnak. |
| Hányszor nem fosztják meg legszebb csikajától |
| A gazdát, vagy sertés- s juhnyája javától? – |
| A gazdasszony estve egész háznépével, |
| A vers szerént, alig bír már örömével, |
| Midőn lankadt urát kész étellel várja, |
| S ha jő, nyájassággal karja közé zárja. |
| Ám a jó versíró hány gazdasszonyt kapott, |
| Ki így rekessze bé igazán a napot? |
| Hányat, ki zsémb helyett csókra nyissa száját, |
| Midőn lankadt férje kéri vacsoráját? – |
| Így a gazda éltét ha rendre vizsgálod, |
| Azt a versszerzőkről igaznak találod: |
| Hogy ők igen heves képzelődésekkel |
| Igazság útjáról gyakran vitetnek el. |
| Ha írni kívánnak gazda életéről, |
| Elfelejtik, s írnak az arany időről. |
| De az arany idő ha volt is régentén, |
| Annak boldog voltát kettőben tartom én: |
| Egy az ártatlanság, más a könnyű élet; |
| De ez mind a kettő már csak mesévé lett. |
| A virtussal eltünt a gyönyörűsége, |
| S a könnyű életnek éhség már a vége; |
| Mármost a föld önként gabonát nem terem, |
| Sok izzadás után telhetik a verem. |
| Szép ugyan, mint másszor, most is a természet, |
| Szép a napfelkölte, szép a napenyészet; |
| Nem mondhatja méltán senki rútnak a délt, |
| Sem a természetet pihentető éjfélt; |
| Szép reggel a piros hajnal hasadása, |
| Estve a napfénynek lassú elmúlása; |
| Éjjel ha eltűnnek a komor fellegek |
| Szép boltot mutatnak a lazurszín egek. |
| Szép a mező, patak, erdő s kies liget, |
| Szép a két sebes víz közé szorult sziget. |
| Ez mind szép, de midőn gazdai életről |
| Szólok, arról szólok, nem a természetről; |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|
