A hétfalusi felsőbb népiskolák.

De Hosszúfaluban a népnevelés szent ügye még szebb jövőnek tekint elébe, mert 1871. nov. 6-án ünnepélyesen nyilt meg egy ipar szaktanitással egybekötött felsőbb népiskola; az erre megválasztott szaktanár zilahi Nagy Sándor vezetése alatt*A megnyitás nagy ünnepélyességgel történt meg, a volt járáshivatal helyisége zöld lombokkal volt fölékitve, homlokzatán e felirat diszlett „Műveltség, szabadság”. A dalárda öszhangzó éneke után Molnár Viktor a lelkes hosszúfalusi lelkész és a brassóvidéki népnevelési egylet elnöke tartott beszédet, előadva ezen felsőbb népiskola történetét, utána az ujonnan beállitott tanitó, és tanfelügyelő Réthi Lajos tartottak lelkesitő s örök emlékben maradó szép szónoklatokat, mit társas ebéd követett, hol a lelkes pohárköszöntések közt Borcsa a két Benedekre, Mikes és Báron Benedekre; ez intézet jóltevőire üritette poharát, kiknek emléke méltán fűződött e nap örömei közé, mert egyik kezdeményezé, másik fejleszté ezen intézetet, mely e szegény nép jövőjére nézve bizonynyal igen nagy horderővel bir, s melynek áldása kimaradhatlan.; 1873-ban pedig a Münchenben kiképzett szobrász Kupcsai János neveztetett ezen intézethez tanárnak*A cultusminister ennek fizetésére 550 frtot útalványozott., hogy a növendékeket a fametszés mesterségében oktassa, a mi ezen fában gazdag vidéken bizonynyal üdvös hatással lesz e szegény, de munkaképes nép jövőjére, mely tanulás nélkül is jelét adta faragási ügyességének, s mely rendszeres tanulás mellett fejlesztetvén e szegény nép számára bizonnyal uj kereseti módot és jövedelmi forrást fog megnyitni. Ezen a barczasági magyarságra csaknem életkérdést alkotó tanoda keletkezésének történetét itt röviden előadom. Egy felsőbb népiskola szükségességének eszméje már 1862-ben megszülemlett a barczasági nevelésügy barátainak fejében. Molnár Viktor, Borcsa Mihály, Bartha Károly a hirlapokban többszörösen felszólaltak s a brassai német lapok gúnyos megjegyzéseivel szemben ez eszmének lendületet adtak. 1863-ban a midőn gr. Mikes Benedeket Hétfalu a szebeni conventiculumra követének megválasztotta, s midőn a megválasztott követ Zajzonba egy közös ebédre meghivta e faluk értelmiségét és előljáróit, a kérdés ujból felmerült, s gr. Mikles Benedek 100 ftot tett le egy ily iskola alapitására, a mit maguk a hétfalusiak 322 ftra szaporitottak fel*A brassói német lap ekkor fulminans czikkeket irt, Mikesnek szemére hányta, hogy a hétfalusiak fejét megzavarta, az inspector urak investigáltak, a Zajzonban mondott szabadelvű pohárköszöntéseket besugták, a falusi előljárókat fenyegették, Schmidt Konrád szemöldét összeránczolta, a szász papok anathemát kiáltottak; de mindez nem használt, mert a hétfalusi magyarság, mely a kátéban 220 évig a szászokkal egyetértett, most a politikában és nevelésügyben különvált a velük mindig mostohán bánt szászoktól, azok alól emancipálta magát, s önerején indult el az egyedül üdvezitő úton.. Ez volt a kezdeményezés, a szent és nagy czélnak elvetett magva, mely a keblek óhajtásában kicsirázott ugyan, de a bekövetkezett mostoha idők alatt fejlődésében megakasztatott. 1868-ban a hétfalusiak a kormány és az országgyüléshez folyamodtak, egy ily nélkülözhetlen felsőbb népiskola megalakitása végett. 1869-ben b. Eötvös József maga személyesen meglátogotta Hétfalut*A féltékeny brassóiaknak nagy szeget ütött fejébe b. Eötvös Hétfaluban való látogatása, s mindenfelé kérdezték, hogy vajjon mit kereshet ott? mire egy magyar czélzatosan jegyzé meg, hogy a haza által elvesztett hétfalusi népet keresi., s meggyőződvén egy felsőbb népiskola elkerülhetlenségéről, kegyes igéretet tett az ügy hathatós támogatására. Ha a népnevelés ügyének ez őszinte barátja, nemes lelke sugallatát itt is mint másutt nem követhette, annak oka főleg abban keresendő, hogy hazánk jelenlegi közügyi viszonyai nevelésügyünket – mely a nemzet életföltétele – szomorú pangásra kárhoztatják, s ott hol a mult mulúsztásait sebesen helyrehozó nagy mérvű befektetéseket kellene tennünk, a kisszerű filléreskedésre vagyunk szoritva. Eötvös átlátta ezt s bizonnyal azon fájdalom, melyet e felett érzett, s a felelősség, a mely állásánál s multjánál fogva önhibáján kivül terhelé, közelebb hozták a sirt, mely ezen nemes lelkületű, ezen emelkedett szivű fénycsillagunkat hideg keblébe sodrá*Az üdvözült b. Eötvös bizalmas körben erről igen sokszor érzékenyen panaszkodott; mondá, hogy a kormány megvonja tőle a szükségelt pénzerőt, s igy szándokai kivihetetlenségének felelősségével súlyosan terheli lelkületét.. De Hétfalunak, mely a viszonyaival megismerkedett b. Eötvösben reménycsillagát veszté, reménytelenül egy alkalmasint nagy szelleme által sugallott nemes lélek jött segélyére pesti bankár Báron Benedek személyében, ki 1870-ben 12,000 forint alapitványt tett egy Hosszúfaluban felállitandó felsőbb népiskolára*Báron Benedek ez alapitványt nemessé lett kinevezésekor tette, mikor Csángó-hétfalusi előnevet nyert. Én a XIX. század democratikus törekvései közepette az aristocratikus terjeszkedést nemcsak nevetségesnek, hanem a népfönség ellen elkövetett vétkes merényletnek tartom; mindazonáltal Báron Benedek nemesitését nemcsak elismerem, hanem méltánylom is, nem kutyabőr nemes leveleért, hanem nemes tetteért, a mely önmagában mindenekelőtt nemesiti, s valóban csak ez nemesiti a tettek emberét; ezért sok másokkal együtt én is szivemből kivánom, éljen a hétfalusiak legnagyobb jóltevője, a tetteiben nemes Báron Benedek!. A nemes czél, a melynek kezdeményezését egy Benedeknek (Mikes) köszönhetjük, egy másik Benedek (Báron) nemeslelküsége létesité, s miután a kormány az iparosztály felállitását átvállalta, a hétfalusiak, kik a nevelés kérdéseit nem szokták elodázni, a tervelt felsőbb népiskolát, mint emlitém, már 1871. novemberben megnyitották. Azonban, hogy ezen intézet jövője biztositva legyen és az igények szerinti fejlődését elérhesse, arra még vagy egy második Báron Benedek, vagy a kormány támogatása szükségeltetik, mert az alapitványok jelenlegi kamatja csak 504 forintot hoz be*Miután a szelvény- és jövedelemadó 96 frtot emészt fel; valójában megfoghatatlan, hogy egy cultur- vagy legalább azt szenvelgő állam az ily szent czélu alapitványokat adó alá vethesse.; a népiskoláival már ugy is tulterhelt hétfalusi néptől más áldozatot nem várhatunk, mint hogy a helyiséget fölajánlotta a tanoda számára. Van ugyan is Hosszúfaluban egy igen terjedelmes s e czélra nagyon alkalmas épület az ugynevezett Pretoriális ház, melyet 1850-ben a járáshivatal elhelyezésére rovatal utján épitett a négy falu lakossága*Az épület akkor az ingyen hordott anyagok leszámitásával 17,000 frtba került..

A magyar lakosság minden kártérités nélkül felajánlotta ezen most ugy is üresen álló épületet a felsőbb népiskola számára; de mivel annak épitéséhez az oláhok is járultak, ezek illetékes részüket átengedni vonakodnak, minek következtében a helyiség kérdése is eldöntetlen van. A tanintézet most ugyan kibérelte egy évre a volt pretoriumot s abban el is helyezkedett; de nagyon kérdéses, hogy az oláhok akadékoskodása nem fogja-e annak elárverezését előidézni*Az elárverezés megtörtént 1873-ban, mikor a volt proetorialis épületet a hosszúfalvi oláhok 10,081 frtért vették meg, ebből 5040 frt 50 kr. a hosszúfalvi magyarokat illette, kik azt örömmel ajánlották fel a felsőbb népiskola helyiségére. A kormány 6000 frtot adott, s igy most egy egészen uj épület fog emeltetni.. Ezen szükkeblűség egy közhasznu tanintézet iránt, a melynek jótékonyságát ők is épp ugy élvezhetnék mint a magyarok, megfoghatlan lenne, ha nem ismernők azon különhuzási törekvéseket, a melyek az oláhok értelmiségét a meghasonlás tévútjaira tériték. Emlitém már fennebb, hogy a hétfalusi oláhok 1866-ban éppen Hosszúfaluban alapítottak egy jól szervezett, gazdag alapitványokkal és 6 tanitóval ellátott felsőbb elemi népiskolát. Ezen iskola alapitásán bizonnyal mindenki örül, mert csak igy remélhető, hogy ezen havason felnőtt népfaj művelődés által elveszitse természetes vadságát. Azonban ez és a hétfalusi többi oláh iskolákban egy vétkes irány kapott lábra, mert a magyar nyelvnek azokból való teljes kiküszöbölésével a magyar elem iránti gyülölet terjesztése, történelmének meghamisitása kapcsoltatik egybe; pedig ha másutt igen de Hétfaluban nem lehet panaszra oka e népnek, hisz az itteni magyarság még a jobbágyság gyászos korszakában is kimélettel és testvéri szeretettel volt e jövevény nép iránt; megengedte, hogy a faluk közhelyeire letelepedhessenek, ott épitkezzenek; elnézte, hogy terjedelmes havasain juhaikat legeltetve és szaporitva, felgazdagodjanak; régen valamint most is a hétfalusi oláhok katonakötelezettjei helyett is saját fiaikat adják fegyver alá, hogy akadály nélkül szaporodjanak: szóval testvérileg megosztották velük mindenüket, s még is szeretet helyett gyülölséggel viszonoztatik jóságuk, pedig ebben mindkét félnek kára van. Azért ideje volna már, hogy megszünjék a viszály, hogy a testériség azon örömünnepe, a melyet 1871-ben Brassó magyarsága és oláhsága együtt megült, terjessze ki ide is jótékony melegét; mert a népek egyetértése és szeretete erőt ad a szabadságban, mig a megoszlás és gyülölkedés hasznát csak a zsarnokság veszi el. És ha a közös szabadság érdekében mindenütt szükséges a népek összetartása, testvériessége, itt a Barczaságon a magyarok és oláhok összetartása éppen életkérdés, mert e két faj itt végtelenül nagyobb számmal van mint a szászok, s ezek mégis a közigazgatásban való minden részvételtől elzárják ugy a magyarokat, mint az oláhokat. Ezen jog- és törvényellenes kiszorittatást ezen korunkba be nem illő kiváltságoltságot és jogelidegenitsét csak ugy lehet megszüntetni, ha az egyaránt jogfosztottak: a magyarok és oláhok testvériesen kezet fognak közös érdekeik védelmére; mert sehol sem áll ugy, mint itt azon axioma igazsága, hogy „inter duos litigantes tertius gaudit.”