Nyién és Márkos.

Rendes az, hogy a barczasági magyarság e szép tér mind négy oldalán a hegyek aljába vonult; délen a Hétfalu, keleten Bodola, Nyién, Márkos, északon Erősd, Árapatak, Hidvég; nyugaton Apácza, Krizba és Ujfaluba, mig a tér közepét egészen átengedték a szászoknak; mintha előre tudták volna, hogy ezen jótékonysággal elhalmozott idegen néptöredék el fog kivánkozni e hazától, s azért mintegy előkiszámitással ugy települtek – bár kopár vidéket kaptak is – hogy körülöleljék erős védkarként e gyönyörű tért, hogy azt a német sógorok könnyen ki ne szakíthassák a magyar birodalom kötelékei közül, a mint erre hajlamot már többször mutattak.

Nyién (németül Kreuzburg és Thell, szászul Krezbirg, oláhul Tyiei) a Bodza hegyei közül kitörtető hasonnevű patak szűk köves völgyében fekszik, melyet a Piliske (jobbról) és a Kecskenyak (balról) magas bérczei zárnak el.

Nyién lakói közöl 1190 magyar, 856 oláh, azonban a földbirtok mind magyar kézen van, ugy anynyira, hogy 8 frt censussal választó oláh egyetlen egy van.

A nyiéni reformatus templom nagyobb harangján e körirat fordul elő: „Causa memoriam fieri fecit. E. D. Béldi Kelemen 1607.”

De van Nyiénnek e harangnál még érdekesebb régisége is, s ez a német lovagok által (1222-ben) itten épitett Cruceburg (Kreuzburg) a rend barczasági várainak legjelentékenyebbike.

Hogy ezen a német lovagok történetében nevezetes szerepet játszott vár itten feküdt, arra elfogadhatjuk bizonyitványul azt is, hogy Nyiént a szászok mai napon is Kretzbirgnek nevezik, mi az ő nyelvükön Kreuzburgot jelent; de különben okmányi útmutatásaink is vannak arra, hogy a keresett vár itt és nem másutt feküdhetett. Ugyanis a midőn II. Endre 1211-ben a német lovagokat Barczára telepité, a birtokukba bocsátott terület keleti határául a prázsmári Feketevizet és a Tömös folyót határozta; azonban a lovagok alig települtek le s már is terjeszkedni kezdettek, s alkalmasint hadászati szempontból, hogy a Bodza felől benyomuló kunoknak, – kiknek a nyiéni szűk völgyön kelle a Barczára érniök – sikeresebben ellentállhassanak, határaikon kivül a király területén épitettek egy védvárat, melyet a rend keresztjelvényéről Cruceburgnak neveztek el. A király ekkor még a lovagok előszeretetével levén eltelve, s alkalmasint a fennebb emlitett hadászati czélt is szem előtt tartva, nemcsak elnézte e kis terjeszkedést, hanem egy adománylevelében a lovagok által egészen ujból épitett Cruceburgot tartózandóságaival: nevezetesen 30 ekealj földdel a lovagoknak adományozta, illetőleg előbb adott birtokaikhoz csatolta*Lásd ez okmányt Fejér Cod. Dipl. III. 1, 116, 118. és Urkun. bei Teutsch und Firnh. Regest. p. XX. Az okmány keletezése hiányzik, de az nem sokkal kelhetett 1211 után, mint tartalma jelöli.. Ebből azonban nem következik az, mit Philippi mond*Die deutsch. Ritter 43–44. lap. Philippi még badarabb dolgokat is következtet a Feketeügy, Honárka, Papok-sáncza neveknek magyarázatából, melyek czáfolásra nem méltók., hogy a vár tartozandóságai alatt a Bodzát kell érteni, mely már ekkor a lovagok birtokába ment; ez nagyon is túlzott következtetés éppen akkor, a midőn az adománylevélben meg van határozva a terület, a mi 30 ekealjat vagy is (Verbőczi felfejtése szerint) 7691 holdat tett, a mi legfölebb a nyiéni határt és nem az ötven ezernyi holdat magában foglaló Bodzát jelölhette.

Cruceburg mindenesetre mint az ellenség támadásainak leginkább kitett vár erőssen épült s a lovagok legjelentékenyebb védhelye volt, melyet fájdalom, nemcsak a kunok, hanem az őket nagylelkűleg befogadott király ellen is használtak, mert a midőn a német lovagok több nemű erőszakos foglalásaik, törvénysértéseik által a királyt maguk ellen ingerelték, az az erdélyi vajdát küldötte ellenök s már csaták folytak, midőn a pápa közbevetése következtében a király nemcsak visszavonta sergeit, hanem a lovagokat ujból szeretetébe vissza fogadva, 1222-ben egy második adománylevelében eddigi birtokaikon kivül a havastúli kunok tartományát is egész a Dunáig nekik engedte. Ekkor igen valószinüleg a Bodza is a lovagok kezére jutott. Azonban a királyi nagylelkűség nem fegyverezte le a lovagokat, hanem még elbizakodottabbakká tette, azok pénzt kezdtek veretni s önálló statust alkotva, a Barczaságot a pápának ajándékozták el. Az ország integritásának e megsértését tovább tűrni nem lehete, ország és király átlátta, hogy a lovagok veszélyesebbek, mint a kunok, kik ellen behivattak; a király azért személyesen vezényelte seregét a hálátlan lovagok ellen 1225. tavaszán, s legerősebb védhelyükön Cruceburgban felkeresve, e várat bevette, lerombolta, a lovagok közül sokakat leöletett, másokat fogságba hurczoltatott. Cruceburg elestére vonatkozó némely adataink vannak az e miatt a pápához futó lovagok panaszai, s az ezek alapján keletkezett pápai bullákban, nevezetesen egyben szemrehányást tesz a pápa a királynak, hogy csak Cruceburg bevételével 1000 markánál több kárt okozott a lovagoknak, a mi mindenesetre jelöli, hogy Cruceburg jelentékeny erőd volt; az aradi őrkanonok jelentéséből a lovagok elbizakodottsága és elszántsága jeléül azt látjuk, hogy a lovagok kijelenték, hogy inkább utolsóig elvérzenek, mint sem a Barczaságot a királynak visszaengedjék; ez mutatja, hogy Cruceburg falai alatt erős harczokat kellett a királyi sergeknek vívniok, mig az erős és jól védett vár birtokába jutottak*Az itt előadottakról láss többet e kötet előismertetésében, hol a kutfőkre való hivatkozás is meg van.. Ennyi, mit Cruceburg multjára vonatkozólag felhozhatunk s ha már most a hetedfél század előtt feldult várnak maradványait keresni elindulunk, ne csudálkozzunk, ha csekély nyomokra akadunk csak; de ezeket is észlelnünk és ismertetnünk kell, annyival inkább kell ezt tennünk, mert előttünk azt senki sem végezte.

A szűk fekvölgyébe messze felnyuló Nyién felső végén jobb partilag a Várpatak X*Lásd e vár alaprajzát. szakad be a Nyién patakba Z. E kis patak mindkét oldalán meredek oldalú kopár réteges kárpáti homokkő képződésű hegyek, a Piliskének kirugó előhegyei magasulnak föl; mindkettőnek oldalán kigyózólag fölmenő régi út bemetszete látszik. Mindkét hegyet ma is Várhegynek hivják, s mindkettőn régi erőditvények nyoma ismerhető fel.

A balparti Várhegy tetején nyakas körteidomú erőd állott, melynek északra forditott vastagabb végét kettős sáncz R S övezte. E sánczok még most is 30 láb mélységüek, s félkörben folytak körül az erődnek ily idomban kanyaruló falait, mely falak 50 lábbal feküdtek a sánczok szinvonala fölött. Az erőd kettős volt; egy 43 lépés hosszú és 30 lépés széles tojás idomú elővár A, melynek déli végéhez az előbbitől sáncz által elválasztott, 30 lépés hosszuságú félkör alakú belső vár B volt csatolva, melyen túl a hegynek látszólag emberkéz által egyengetett végfokán C más épületnyomok mutatkoznak. Ezen, valamint a keleti és nyugati oldalon a hegy meredeken lévén leszelve, az északoldali sánczok nem voltak folytatva. A falaknak most csak alaprakata látszik, sánczai és a hegy oldala is el van boritva az elomlott falaknak legurult köveivel és ragacs-töredékeivel. A hegy oldalán kanyargólag felvezetett útnak D D D még most is látszanak nyomai.

Ezen itt körvonaloztam erőd csak előváracsa vagy elkülönitett erődje volt a Várpatak jobbparti hegyfokát koronázott tekintélyesebb fővárnak. Itt a hegynek körded idomú (ovalis) terjedelmes fennlapja egészen be volt épitve, két tojásdad idomú erőd E F volt itt testesebb bütüjével összefordítva, melyek mindenike 95 lépés hosszusági, 53 lépés szélességi átmérettel és 280 lépés kerülettel bir. A kettőt mély átmetszet G különiti el, s körültök mindenütt széles, mély sáncz H H H H vonul el, mely csak is a függélyesen lehanyatló déli foknál van megszüntetve. Az északi oldalon, hol a bejáratnak is kellett lennie, s hol a hegy fennlapja legkönnyebben megközelithető, az egybekeskenyedő hegynyak, 50 lépésnyire a vár északi fokától, egy külső védsáncz K K által van átszelve.

A várfalak bepástosodott (földréteg boritotta) gatonyán és a sánczokon is nagymennyiségű vereses és tüz nyomait mutató kő van szétszórva, mi mutatja e várnak tüz általi elpusztultát. A rege szerint e várat óriások épitették, kik büszke felfuvalkodottságuk és elbizakodottságukban át akarták hidalni a két erőd közti Várpatak völgyét, s ezt végrehajtandók az ördöggel szövetkeztek; de az igazságos Isten elvette erejöket, s villámaival zuzta szét büszke várukat. Ezen népregében jelképes előadását találhatjuk a lovagok elbizakodottságának, kik nyert szabadalmaik határait túllépve, a pápákkal szövetkeztek ezen szép terület elidegenitésére; de elbizakodottságuk csakhamar büntetve lett, mert a megbántott ország fegyvere hamar elűzte őket, s büszke váraikat lerombolá.

A vártetőről a Lempesch és Veczer nyilata közt látszik a földvári és a büszke sziklaormon ülő krizbai-vár, mind hárman a német lovagok büszke felfuvalkodottságának és hatalmának egykor erős bástyái, mind három rom, melyeket a megsértett ország és daczczal kihívott király szétrombolt. Legyen itt magyarázatul a nyiéni Kreuzburg romjainak alaprajza.

E vár élete rövid volt, mert azt a német lovagok ide településök után, terjeszkedésük korszakában, tehát 1220 körül épithették s 1225 tavaszán első vára volt a lovagoknak, melyet a királyi sergek bevettek és valószinüleg le is romboltak.

Nyiénnel egybekötött egy regét, e puszta romok illustratiójára ide iktatok. Midőn a német rend kiűzetett az országból, a nyiéni várat és tartozandóságait egy a rendből kilépett, s a királynak meghódolt Thiel nevű gróf nyerte el, tőle származnék Nyiénnek oláh neve, mi Thiel. Ezen Thielnek gyönyörű leánya volt, kinek kezére egyaránt vágyott egy Uzonban lakott Béldi, és egy Zágonban lakott Mikes, mindkettő hős a harczokban, s nagy vadász béke idején, s mint ilyenek gyakori látogatók Thielnél, ki Mikest választá leánya férjeül; de a leány Béldit szerette titokban, s Beldi is lángolt a leányért. Ennek hű komornája volt a szerelmi pósta, a ki a reménytelenül egymásért élők érzelmeit tolmácsoló leveleket kézhez juttatta. Egy nagy medvevadászat alkalmával, melyre a vidék leventéi mind összesereglettek, egy sebesitett öreg medve Thielre ront, s azon perczben, midőn a küzdésben kimerült Thiel összerogynék a bőszült vad áldozataképen, az elősiető Béldinek ügyesen röpitett kelevésze szegzé át a medve szivét. A hálálkodó Thiel az összefutott vadászsereg előtt ünnepélyes fogadást tett, hogy élete megmentőjének bármely kivánatát teljesiteni fogja. A vadászatot befejezett lakomán a bilikomok üritése közt, e kor szokása szerint, megpendült a koboz, s egy alkalmi versben elzengé a dalnok Thiel vadászkalandját, Béldi hős tettét, s Thiel a daltól lelkesülten fölhivá Béldit, hogy nyilvánitsa óhajtását, esküszik, hogy bármit kérjen is – legyen az bár kedves szürke harczi méne, melyről egy arab sheiket önkezűleg teritett le – tőle meg nem tagadandja. Nem szilaj harczménet kérek – felelé Béldi – szelid kis galambot óhajtok én: leányodat, kit imádok, s kitől viszont szerettetem. Ez eleinte az öreg ur tréfáját elrontotta; de eskü erősitette szavát vissza nem vehette, s beleegyezését kelletvén adni, a vadászlakoma lakadalommá változott. Az eleinte mormogó atya vejét később nagyon megszerette, s gyakran mondá, hogy Isten elegyité azt a medvét a játékba, hogy ti gyermekeim boldogak legyetek, s én is veletek. Eddig a rege, mit a nép ajkáról vevék.

Béldi Bodolára épitett magának várat, s a vár körött települőkből alakult a falu; de sokáig oly kicsin, hogy Nyiénnek filiája, és csak később, a reformatio elterjedtével lett külön egyházközségé. Ezen regében, úgy látszik azon nyiéni (neeni) Thilmanra van vonatkozás, ki, miként fennebb Prázsmárnál látók, 1454-ben mint Nyién birtokosa perelt és lépett egyességre a prázsmáriakkal. Nyién Bodolával együtt 1509-ben Törcsvárhoz tartozott*Lásd feljebb Boldolánál.. 1510-ben jul. 19-én Ulászló a kolozsmonostori conventnek megrendelte, hogy Béldi Pált a Thiel Balázs kihaltával fiscusra szállt fehérvármegyei Nyiénbe, melyet ő minden királyi jogokkal Béldi Pál és utódainak adományozott, beiktassa, mi szentiványi Apor Lukács és torjai Apor László királyi emberek jelenlétében meg is történt*A beiktatásnál mint meghivott szomszédok jelen voltak: háportoni Forró Tamás Bodoláról, Biró Mihály, Falka Balázs és Morhath András bikfalvi székelyek, Geréb Barnabás Árapatakról és a prázsmári polgárok.. 1519-ben II. Lajos Nyiént Bodolával együtt Brassónak adományozza, sőt János király 1539-ben Béldi Pált a szentléleki vár és tartozandóságaival kárpótolta is*Albrich Pall. Coron. p. 235–298. és Nr. 11 p. 153., mindazonáltal úgy látszik, hogy a Béldiek úgy Nyiént mint Bodolát továbbra is kezökön tartották, s azt a (Béldi Pál jószágait elnyert) Mikesekkel együtt még ma is birják.

1690-ben a kezdetben dicső győzelemmel honmentőként megjelent Tököli, a viszonyok hatalma, valamint győzelme és a nép őszinte csatlakozásának gyors fel nem használása által visszavonulásra kényszerittetvén: october 23-án és 24-én két napig táborozott a nyiéni mezőn s bár a haza ügyének győzelméhez minden reménye veszve volt, ő maga, s azok, kik hozzá csatlakozva őt követni elszánták magukat, nagy fájdalommal tudtak a szeretett haza földétől megválni. Nagy zsibongás lőn a nyiéni mezőn – mond Almády István*Lásd Almády Ist. naplóját a Századok 1868. évf. jul. havi füzetében. – midőn a fenyegetett tábor a Bodzán éj idején átvonult; mert azon percz óta a szabadságnak hősei számüzöttekké, földönfutó menekültekké lettek, kikre üldözés, szenvedés és a hazától távol való halál várt. Itt volt azon nagy nemzeti tragoediának egyik legfájdalmasabb jelenete, a mely annyi dicsőség után vég fejleményét és megoldását az iszmidi (nicodemiai) sírkő néma nagyszerűségében találta.

Nyién völgyén felül, a Bodza hegységeinek egy másik ezzel párhuzamos völgyében fekszik Márkos, leginkább oláhok által lakott harmadik faluja F.-Fehér ide ékelt kis szigetének, hol mi nevezetest sem találván, útunkat a Bodza nagyszerű vidékei felé irányozzuk.