Bodola.

Ama német herczegségek egynémelyikénél jóval nagyobb Felső-Fehérvármegye egyik kis foltocskája a Barczasági Brassóvidéke és Háromszék közé ékelte be magát. Ezt három falucska, Bodola, Nyién és Márkos alkotja. E faluk egyikét, Bodolát keressük fel most a végett, hogy történelmünk egyik fénycsillagát, a magyar nemzet egyik eddig eléggé nem méltatott classicus, magasztos jellemét előtérbe hozzuk; de mivel szükséges, hogy a talajt, melyen kutatni elindulunk, ismerjük, azért szükségesnek hiszem Bodolának szerény multját pár sorban megismertetni.

Prázsmár templomerődének déloldalról felvett látképe. (Rajz. Bicsérdy Ján.)

Prázsmár templomerődének déloldalról felvett látképe. (Rajz. Bicsérdy Ján.)

Az Erdély délkeleti szögletében levő Barczaságra, vagyis Erdély e legszebb, legnagyobb terére, az azt büvkeretként körülölelő havasok közül számtalan kristálytiszta patak rohan le; ezek a havasok közé bemélyülő, elragadóan szép, több helyt páratlanul nagyszerű szorosokból törtetnek le. Ezen szorosok ismertebbjei a tömösi és törcsvári szoros, melyeket ha valaki egyszer beútazott, feledni soha sem fog, mert mindkettő egyaránt szép és csodásan nagyszerű. De van az emlitetteknél is szebb, harmadik szorosa is a Barczaságnak, mely daczára e kiválóságának, teljesen ismeretlen, s alig emlitik még csak nevét is. Ez a Barczaság délkeleti szögletéből kifelé nyomuló s a havasok tömkelegébe messze fölágazó Ó-sáncz szorosa, vagyis a tekintélyes, sőt gyakran veszélyesen is nagyra dagadó Tatrang folyónak 5 mértföldnél hosszabb havasok közé vájt völgye. E szorosnak szépségét más alkalommal fogom ecsetelni, most fölemlitése azért volt szükséges, mert Bodola ezen folyamnak jobb partján épen azon ponton fekszik, hol a Zajzon patak a Tatranggal egybeömlik, már egészen künn a térségen, hol a Tatrang havasi pályája után kiérve, kényekedve szerint tétováz 50 ölnél is szélesebb medrében, rakonczátlanul majd a meder egyik, majd másik felén tünedezve, a havasokról legörditett roppant kavicshalom közt; de midőn megárad, akkor nemcsak megtölti e széles medert, hanem gyakran azt át is hágja s kiöntéseivel veszélyezteti a partjain levő falukat, földeket és útast is, mert a havasok e szilaj szülöttje hidat nem tűr, azon egyetlent is, melyet Tatrang falunál csináltak, s mely 400 lépésnél hosszabb, aláásta és megkerülte.

Bodola a Bodza előhegyei közül letörtető Malom pataka, a szintén onnan lerohanó Pap pataka és a Zajzon vizének Tatrangba szakadásánál ezen utóbbinak balpartján fekszik. Bodola mint térhelyen fekvő falu, daczára számos és fényes udvarházainak, a távolból keveset igér; a Tatrang berkeinek magas nagy fái azt egészen a megérkezésig elrejtik az útas szemei elől, pedig történeti szereplése sokkal távolabb felhat, mert 1211-ben mint a Barczára telepitett német lovagok számára kiszakitott terület határhelysége emlittetik. 1242-ben IV. Béla király prázsmári Demeter ispánnak adományozta*Benkő Spec. Trans. és Bethlen Elek „Die deutsch. Ord. in Sieb.” 21–22. lap.; 1332-ben mint önálló egyházközség Buduli néven fordul elő, még pedig mint a sepsii esperesség alá sorozott helység*A pápai dézmák ez évi regestruma 440. lapján. Eredet. a Vatikán levéltárában, másol. gyula-fehérvári Battyáni levélt. N. 5 V 15. Bár a következő század közepe tájatt, már a brassai decánság alá volt sorozva, mert 1443-ban Péter bodolai lelkész a barczasági szász papok nevében kéri a fehérvári káptalant, hogy Lajos király 1344-ki Brassónak vásárt engedélyező okmányát átirja. Lásd Benkő Milk. I. 149., sőt Benkő még azt is mondja, hogy régen Bodola nemcsak egyházhatóságilag, hanem politikailag is Háromszékhez volt sorozva. Egy későbbi okmányban még arra látunk vonatkozást, hogy Bodola mint Dietrich gróf birtoka a törcsvári várhoz is tartozott*Szentgyörgyi és Bozyni Péter gr. erdélyi vajda 1509-ben kiadott itéletéből. Lásd Albrich Pallad. Coron. p. 285–298., azonban ezen várhoz való tartozása rövid ideig tarthatott, mert 1360-ban már mint ottani birtokos Bodolai Sánta László tulajdona fordul elő*1360. február 18-án Dénes erdélyi vajda a fehérvári kápt. rendeli, hogy Bodolai Sánta Lászlót és fiát Miklóst a prázsmári Teel Péterreli perben kihallgatás végett idézze maga elibe. Lásd Kemény József. Append diplomat. Trans. II. k. Erd. muzeum irattárában és Székely oklevéltár 67–68. lap.. Egy 1405-ki osztálylevél szerint Bodola zánthoi Laczk Jakab erdélyi vajdának ment kezére. Ez osztálylevélben*Osztálylevél gyula-fehérvári kápt. levélt. ex ms Bathianis Nr. 2 p. 3. az is emlittetik, hogy a Bodolán levő sz. Mihálynak szentelt kőegyház, harangok és lelkészi lak osztatlan maradnak.

1420-ban Bodolai, Gidófalvi, Sarvarádi és Forró család bir Bodolán, a mint ez kitetszik Varaskeozy Lépes Loránd erd. vajdának ez évi márc. 9-én a kolozsmonostori conventhez küldött rendeletéből, melyben mondja, hogy Fábián Benedek és István, Gidófalvi Domokos, Bodolai László, Antal, István és János, és Sárwáradi Ágoston bodolai birtokosok jobbágyaira Angylusi (Angyalos Háromszéken) Forró László szintén bodolai birtokos erőszakkal rámenvén, azok vetéseit leétette, malmaikat szétrombolta, marhájukat, holmikukat felprédálta stb. miért a conventnek Szent-Imréről rendeli, hogy emberét kiküldve, a dolgot investigáltassa. A convent jelenti, hogy Tamás presbiter bácsi lelkész a vajda egyik megjelölt emberével Zusak Jánossal kiszállván, a szorgalommal folytatott nyomozásból kitünt, hogy a felemlitett hatalmaskodás valójában megtörtént*A nagyon hosszú okmányt egész terjedelmében közli gróf Kemény József Append. Dipl. Trans. IV. 202..

1478-ban meg háportoni Forró Osváld*Ez a fennebieknek fia lesz, a két okmány egybevetéséből kitünik az Angyalosi és Háportoni Forró család ugyanazonossága., Béldi Albert, Márton és Péter bodolai birtokosok ottani jobbágyaira vetett adót és taxát, mely hatalmaskodása ellen Kendi Antal alvajda ez év decz. 13-án Kolozsvárról intézkedik*Közli gróf Kemény József App. Dipl. Trans. VII. 48.. Ekkor tehát már a Béldiek kezén volt Bodola, bár arra, hogy miként és mikor nyerték, adatot találni nem tudtam. Ugyanezen okmányban emlités van téve a bodolai porkolábról is, mi arra mutat, hogy ezen időben a Béldieknek már vára volt Bodolán.

1519-ben Lajos király Bodolát Béldiéktől a kézdi-szentléleki kastélylyal és tartozandóságaival megcserélvén, Brassónak adományozta*Albrich Pall. Coron. Nr. 3 p. 130., s bár 1539-ben János király Béldi Pált ujból megerősiti a brassaiaknak átengedett Bodoláért kapott Szent-Lélek tartozandóságaiban*Albrich. Ugyanott Nr. 11, p. 153., mégis Brassó azt vagy nem vehette kezéhez, vagy csak rövid ideig birta, mert az azután is a Béldiek kezén volt.

A Béldiek régibb várát feldulta Mihály vajda, ez volt az első, melylyel ezen, hazánkat romba döntő vad kalandor gyászos működését megkezdette. 1612-ben oct. 12-én a Báthori Gábor ellen fegyvert fogott Weis és Géczi ostromolta, vette be és dulta fel*Lásd Kővári Erd. Tört. IV. 208., de az romjaiból ujból még fényesebben emelkedett ki s lakásul és hatalomfészkeül szolgált a nagy Béldi Pálnak, ki innen e várból menekült el visszafelé vasalt lovakkal az ellene küldött seregek elől, mig Mikes Kelemen efeletti haragjában földig romboltatta Béldi erős várát pedig e dühével magának ártott, mert Béldi elkobzott javainak ő lett örökösévé*Bodolát most is utódai a gróf Mikesek és a Béldiek birják. Lakói felerészben magyarok, felerészben oláhok. A magyarok nagyrészt helvét hitüek, s önálló egyházközséget alkotnak. Van néhány katholikus család is, ezeknek kis kápolnája Béldi Tivadar udvarán van..

A mi rokonszenvünk nem az elhelyezkedővel marad, hanem az elmenekültet kiséri, mert mit kereshetnénk Bodolán mi mást mint a nagy Béldi Pálnak – történelmünk e colossalis jellemének, ezen tragikus nagyságában megragadó hősnek – emlékét; igen, ez emlék vonz szent tisztelettel ide, hisz az ő szép jelleme, példányszerű alakja nemcsak kortársai közt, hanem a világtörténelemben is tiszteletre méltó helyet foglal el. Soha önfeláldozóbb, önérdekét feledőbb honfi nem létezett, mint Béldi; soha talán ember végletek között oly dicső nem volt, hogy trón vagy örökös börtön közt választhatván, az utóbbit válassza csak azért, hogy hazáját a polgárháború és idegen beavatkozás dulásaitól megmentse; mert Béldi a legnagyobb győzelmet akkor vívta, midőn hatalmának tetőpontjáról börtönbe lépett, s a védelmére fegyvert fogott harczkész székelységet maga küldte haza, csakhogy a testvérvérnek folyását megakadályozza. Mindez azonban kislelkű irigyeit lefegyverezni nem tudta, s ő, ki oly könnyen eltiporhatta volna elleneit, a portára menekült, hol midőn koronával kinálták, mi több: börtön vagy trón közti választást engedének, ő az utóbbit választá, mert inkább szerette hazáját és nemzetét, mint önmagát, mert trónra lépni, melynek zsámolyát előbb testvér vérbe kell vala fürösztenie, nem akart. Pedig mennyi boszura ingerlő volt az ő esetében, egy báb fejedelem, ki országának legnagyobb hősét, legjelesebb emberét, vétektelent, trón és törvény tisztelőt megfoszt mindenétől egy birvágyó tanácsosának fondorlatai következtében, őt földönfutóvá teszi, ártatlan szép nejét, gyermekeit börtönben halálra gyötri, s hazafias érdemekkel szerzett birtokait elkobozza, őseinek emlékszentesitett kastélyát földig romboltatja. És egy ország, mely fejedelmének e galád tettét nemcsak elnézi, hanem azt országgyülésileg szentesiti is.

Emberileg ily fejedelem ily ország kiméletet nem érdemel vala, ily iszonyokkal szemben minden ember megragadta volna a visszatorlás és boszunak felajánlott fegyverét. Béldi azonban krisztusi önmegtagadással, kenyérrel dobra azt, ki őtet kővel hajitotta, s megváltóként halt el honfitársainak vétkeiért, azok megmentéseért. Az a Jedikula börtönfalába bevésett „Béldi Pál”, melyet magok a törökök is tisztelettel mutatnak az idegennek, és ez a földszinéről eltörölt bodolai vár, mily sokat mondanak az észlelőnek, mily erkölcsi világosságot, mily dicsfényt vetnek e kiszenvedett nagy honfi életére, ezen, annyi erényért töviskoszorút viselt hazafi szent emlékére.

Azt hiszem, nincs szükség arra, hogy Béldi Pál élettörténetét részletezzem, nincs miért az ő kibujdosását, török fogságban való szenvedéseit, gyászos halálát itt leirni, mert nincsen olvasni tudó magyar, ki azt nem ismerén, nincs honfi: ki történelmünk e megragadó episodját ne tudná, ki a jobb sorsra méltó hős nagyszerű önfeláldozását észlelve, emlékének könyet és áldást ne szentelt volna.

Valójában nem tudom kifejezni a fájdalom, a harag és büszkeség azon elegyérzetét, mely keblemet szorongatá akkor, midőn Béldi Pál kastélyának dudvával benőtt helyére léptem. Fájlaltam e nemes lélek szenvedéseit, szégyeneltem történetünkben azon szennyfoltot, melyet ott a diplomaták legármányosabbika, Teleki Mihálynak átkos alakja alkota. Harag tölté el lelkemet, midőn az egykor szabad, alkotmányos népet egy ember lélektelen eszközévé láttam lealjasodni, s oly nyomorult zsoldos néppé törpülni, mely a gyilkosságok legiszonyatosbikát nem csak elnézte, hanem végre is hajtotta, nem látva át, hogy midőn Béld ellen emelt fegyvert, akkor szabadsága és függetlenségének egyetlen utolsó gyámolát dönté le, Caraffának egyengeté útait, s kaput nyitott a rég résen levő idegen zsarnokságnak. Ennyi árny mellett a fénypont még felötlőbbé lett, s a büszkeség érzete méltán szállott meg, midőn e nemes lelket, ezen Coriolán, Mucius Scevola és Regulussal párhuzamositható nagy jellemet, ezen történelmi fénycsillagot, a mi egünkön láttam tündökölni, azt nem csak miénknek, hanem egyszersmind székely vérből eredettnek mondhatván.

Ha valahol, ugy bizonynyal e szent romok felett dicső emléknek kellene állani, egy halicarnassusi mauzoleum illetné meg Béldi Pál emlékét, és mégis puszta, elhagyott e hely; nincsen a nagy férfitól hátramaradt más látható emlék, mint azon nehéz bilincs, melyet Béldi Pál fogarasi börtönében hordott*Ez Béldi Albertnél volt, ki a kolozsvári muzeumnak ajándékozta.. Ezen rozsdás lánczot, s egykori arczképét tudják csak utódai egyedüli szent ereklyeként felmutatni*Ez Béldi István birtokában van..

Bilincs és rom az, mi nagy multunk hanyatlási korszakából egyedüli emlékként fennmaradt.

Ott van a rozsdás bilincs mellett az egykor fényes várnak puszta fekhelye, alig maradt ezen – nem ellenség, hanem önkezünk rombolta – legerősebb várunkból annyi maradvány, hogy annak legalább hajdani alakját meghatározhassuk. E vár*Béldi Pál vár a falu közepén a gr. Béldiek curiájával szemben térhelyen, és nem sziklacsúcson feküdt, mint azt egy regényben olvastam., mint földtemette alapfalaiból megitélhetjük, négyszög idomú volt, 120 lépés hoszszal, 70 lépés szélességgel. Ily kiterjedésű azonban csak maga a belső vár, vagy lakosztály volt, ezen kivül vonult el a kettős védfal és azon falszegte széles védsáncz, melybe a Malompatak vize bevihető volt. Mutatnak egy összeomlott alagútat, vagy földalatti csatornát is, mely Béldi Pálnak az elmenekülhetésre útat nyitott. A vár udvarán, hol egykor hősök fegyverei csörtettek, s melyet a férj és atya szenvedéseiben osztályrészes Béldiné s a bájos Béldi Aranka léptei érintének, most dudva és csalán nőtt fel, mintha jelképezni akarná csipős gúnyját a sors szeszélyének. A vársánczok mélyületeiben a falu szegényeinek rozzant gunyhói vonják meg magokat szerényen, s a hajdani dicsőség e romjai, a hajdani fény e bús töredékei közt a falu rongyos gyermekei játszanak katonásdit, nem tudva, hogy szent port érintnek lábaik. A várfok útrarugó szélén egy vak koldusnő rebeg imát, mintha a hazának tépetrruhájú bús nemtője siránkozna az itteni eset és a nép felett, mely ennyi s oly gyakori csalódás árán sem tudott okulni, melyet ily nagyszerű önfeláldozások intő példája sem tud teljes önérzetére serkentni, mely a multjából rámaradt bilincsek lánczait, bár letörvék, még sem akarja kezéből kibocsátani.

Ennyi, mi a hálátlan haza által országgyülésileg lerombolni rendelt várból fennmaradt, néma s mégis oly sokat beszélő emlékéül ez eseményben dicsőült Béldi Pálnak. Én meglátogattam a hét toronynak azon sötét börtönét, melynek falaiban ragyogóan tündöklik Béldi Pálnak önkeze véste neve, mintegy megvilágitva, a dicsőség fényárjával árasztva el azon szük üreget, melybe ő élve temette el önmagát azért, hogy nemzete élhessen. Én kerestem és kutattam ott a nagy halott sirját, de eredménytelenül; most eljöttem ide, hol bölcsőjét ringaták, de itt sem találtam mást, mint földtemette romot és bilincset. A haza elfeledte nagy fiának emlékét látható jellel megszentelni; én e sarokban oda helyezem a vértanut illető babérkoszorút; bár csak e szerény hangok szolgálnának figyelmeztetésül arra, hogy itt is egy kegyeletes szent kötelesség elmulasztása várja a helyrehozás napját, mert Bodolán Béldi Pálnak egy hozzá méltó emlékjele nem hiányozhatik sokáig. Ez emlékjel helyét most a jövőnek megtestesült szebb reménye foglalja el, mert én nemzetünk jövőjének erős talapzatát népnevelésünk kifejtésében vélem legbiztosabban feltalálhatni, s azért öröm tölté el lelkem, a midőn néhány évvel később, hogy Béldi Pál elhagyott várhelyének fennebbi, azt hiszem indokolt, búskomoly leirását elkészitém, ismét megfordulván Bodolán, ott a vár kiemelkedő talajának északi bütüjében egy 20 öl hosszuságú, igen díszes kőépületet találtam. Örömöm pedig azon értesülésből eredett, mely ezen új épületet az új községi iskola helyiségeként mutatta be, mely az államtól e czélra nyert 6000 és a községben gyült 2000 frtból 1871 nyarán varázsszerű gyorsasággal épült fel. A muzsák szép tanyája már készen van, s bár a tervbe vett három tanitó beállitására az alap hiányzik, hiszem, hogy e község nagyszámú birtokosai, a „noblesse oblige” elv alapján, és e község áldozatkész népe azt is közösen ki fogják teremteni, s nem sokára Béldi Pál várának elhagyott és feledett romjai fölött a szellemi életnek oly világító tornya gyujtatik föl, mely a szivekben a haza és szabadságszeretet világosságát és melegét, s ez által az értelmi és anyagi vagyonosodás áldásait idézendi elő. E hely a nemzeté, e hely a régi dicsőségé, s azt a jelen méltóbban meg nem tisztelhette, igénybe nem vehette: mint ez iskola oda épitése által, mely a régi rondaság helyén díszt és fényt áraszt, mert Béldi Pál várának helye a Béldi család osztatlan birtoka lévén, minden kerités nélkül, gondozatlanul állott, s a disznók túrták a régi dicsőség ez elhagyott helyét. A midőn a községi iskola felállitása kimondatott, Béldi Tivadar és Dénes egész készséggel felajánlották a vár területéből illetékes részüket ez iskola részére, s fölkérték a grófi ágat is esedékes részük átengedésére, kérte a község, felszólitotta a tanfelügyelő, fel maga b. Eötvös közoktatási miniszter ur is, de megfoghatatlanul a gróf Béldiek azt mindig megtagadták; s most a vár ezen, a nemzettől megtagadott, helyét továbbra is a sertések túrják, pedig a terv az volt, hogy azt az iskola díszkertjévé és faiskolájává alakitsák át, s ennek díszkeretjébe egykor Béldi Pál emlékszobrát helyezzék el. Egy szép, egy kegyeletes gondolat volt ez, mely egy, a haza iránt sokat vétkezett ember*A midőn a valódi Béldiek (Tivadar, Dénes) átengedték e helyt a közműveltségnek, a hazának, s különben is az iskolaépitésnél segédkeztek, arra áldoztak, akkor gr. Béldi György a nagy nyugdijt élvező osztrák Bezirker, a hazát letiprani segített, s azért dúsan jutalmazott excellentiás úr, megtagadta illetékes területrészének átengedését; de mit keres a zsarnokság e gyász vitéze e szent romok közt, honnan csak átok szállhat bűnös fejére. szivtelenségén meghiusult most, de a melyről a jövőnek lemondania nem szabad.

A mi Bodola vallástörténetét illeti, arra nézve egyetmást már fennebb elmondottam, de fennmarad még I. Rákoczi György hatalmas püspöke, geleji Katonának egy a fejedelemhez 1640. sept. 14-én irt levelének megemlitése, a melyben Bodolára nézve sok érdekes adat foglaltatik; mindjárt levele elején azt irja, hogy „azok a székelyek (bodolaiak) igen magok szeretők” az önző epitheton ugyan nem igen hizelgő, de mutatja azt, hogy Bodolának népét akkor még székelyeknek tartották. Irja tovább a püspök, hogy a bodolaiak lutheránusokból katholikusokká lettek, akkor pedig, a midőn földesurok Béldi János predicatorokat vitt közibük, ezek ékes beszédeire áttértek ugyan az orthodox (ev. ref.) hitre, de csak azon föltételek alatt, hogy bőjtöt, ünnepeket és egy oltárt megtarthassanak stb. A püspök – irja – ezt egy időre, mig elméjük megvilágosodik, megengedni véleményezi, de ugy, hogy a predicator a templomi szószékben szentről, ünnepről ne predikálhasson, hanem az ünnepet jelentse templomon kivül a cinterembe; abba, hogy ünnepnapon urdolgába ne menjenek, a földesur is beleegyezett. Ebből látszik, hogy e szegény nép az ünnepekhez nem annyira katholikus reminiscentiái mint inkább terhes ingyen munkakötelezettségének könnyitése czéljából ragaszkodott. Irja tovább a püspök, hogy abba is beleegyezett, hogy régi három oltáruk közül egyet hagyjanak meg egy ideig, mivel oltára a lutheránusoknak is – minők pápistaságuk előtt voltak – szintén van; végre Bodola filiáiról is (alkalmasint Nyién és Márkos) emlékezik, reményét fejezvén ki, hogy ezek is alkalmasint a máterrel fognak tartani*Lásd Katona e levelét egész terjedelmében Uj Magyar Muzeum 9. évfolyam. I. k. 208–210. lapján..

Bodola ekkor református hitre tért lakóinak igen nagy része máig is e hiten maradt, bár akkor, a midőn a Béldi család egyik ága osztrák kegyvadászatból s grófi czimért katholizált, igyekezett a nép között is prozelitákat csinálni, a mi csak részben sikerült, mert Bodola magyar nemzetiségű lakói közül 600 ma is ev. református hiten van, mig a katholikusok száma csak 278-ra megy. E magyar népesség öltözet, beszédmód és jellemre nézve a hétfalusi néptől igen kevésben tér el, ugy hogy azzal bizton egy eredetűeknek tarthatjuk. A reformátusok temploma ujabb épület, a katholikusok Béldi Tivadar udvarában levő kápolnája 1770-ben épült; de van ott egy igen érdekes és szép idomú keresztelő-medencze, melyet Bodola 1405-ben már fennállott régi templomából fennmaradottnak s ezen nyom nélkül eltünt régi egyház egyedüli műemlékének hiszek, miért annak kicsinyitett képét melléklem is.

A templom szentélyében egy kőkoporsónak fedélzete van, melyen vas fegyverzetű hősnek dombor faragványú szobra tűnik fel, nagyon megrongált állapotban. Ehhez egy másik feliratok kőnek töredéke van feltámasztva, melynek nagyon elkopott feliratából csak ennyi olvasható ki:

Tumulus Generosi D. Clementis Béldi de Uzon trium Sedium siculicalium Sepsi Kisdi et Orbai sup… regius Capitaneus… Vero expeditionibus victo… reli… propg… Stadio Aetatis XXX… 1677. D. 6. febr… De Re DD.

A bodolai katholikus kápolnában levő sirkövek töredéke. (Rajz. Bicsérdy János.)

A bodolai katholikus kápolnában levő sirkövek töredéke. (Rajz. Bicsérdy János.)

Más most ha ezen kő valójában a kőkoporsó homlokzatos oldalát képezte – a mint állitják – akkor a tetőlapon levő hős alakja fenn emlitett Beldi Kelement ábrázolja. Mind a két műtöredéknek képét melléklem.

Ezzel bucsút is vehetünk Bodolától, hogy meglátogassuk társfaluit: a szomszédos Nyiént és Márkost, melyek Felső-Fehérvármegye itt levő darabkájának területén, Bodolán alól a Bodza vidéki hegyek közé bemélyülő két völgyecske torkolatában rejtőzködnek.