A Barczaság népei és azok jellemzése.

A szászok.

Az előbbi czikkben elmondottak nemcsak a szász nemzeti vagyon hűtelen kezelését, hanem az erkölcsi sülyedés és corruptio jeleit is hiven ismertetik. Nézetem szerint sehol inkább helyén nem lesz a szász nép jellemzését adni, mint itt; hiszen nem lesz az egyéb, mint folytatása az előbbi czikknek; azonban csalódnék, a ki a hivatalnok kaszt erkölcsi értéke szerint itélné meg a barczasági s általában az erdélyi szász népet. Tagadhatlan, hogy e népnek vannak igen szép tulajdonai és érdemei is; megvan benne a műveltségi hajlam, a tanulásvágy, minek érvényesitését egy kissé nehézkes felfogása*Egy angol tudós hosszabb észlelet után kiszámitotta, hogy az emberi értelmiség az agy nagyságától, illetőleg a koponya agyür tágasságától függ; ezen tudós tanulmányozta, kiczirkalmazta különböző népek koponyáinak agyürképességét, s ugy találta, hogy az erdélyi szászok koponyája e tekintetben nagyon fejletlen, s az agyterjedelem kisebb a székely és a magyarénál; nem akarok én ez elméletre nagy súlyt fektetni, bár el kell ismernem, hogy a szász nem bir a keleti fajok s igy a magyar élénk esze és gyors felfogásával., lassu vérmérséklete, lelkesedésre nem képes hideg jelleme akadályozza; de akadályozza más részről a papság és intelligentia oktalan féltékenykedése is, mely a beata simplicitásban hiszi befolyása és hatalma biztositékát feltalálni. Ki kell emelnem a szász nép szorgalmát, munkakedvét, a mely bár lassu, de folytonos, következetes munkásság által teremti elő az általános jóllétet, s ezt még inkább fokozná az, hogy e nép nem lenne annyira conservativ természetű, a mely a földmívelésben – mi a falusi népnek csaknem kizárólagos foglalkozása – nem engedi meg sem a kor igényei szerinti ujitások, sem a czélszerübb munkaeszközök alkalmazását és honositását; ekéik, szekereik s más munkaeszközeik ma is olyanok, mint a minők lehettek a német lovagok alatt bevándorolt őseik korában.

Ki kell emelnem az itteni szász népnek takarékosságát, a mely egészen a fukarságig és az önmegtagadásig megy. A szász földész, még ha vagyonra tett szert is, nagyon egyszerüen él, élelmére igen keveset ad, fényüző czikkekre mit sem fordit, minden mulatságtól megvonja mgát, ugy hogy élete rideg és örömtelen, s mind ez teszi azon nemes ösztönből, hogy gyermekeire minél többet hagyhasson, hogy azok jóllétét, jövőjét biztositsa. E miatt a sok gyermektől is ovakodik, mi a birtok elaprósodását idézné elő*A két gyermek systema általánositva van a szászoknál; némelyek gyanusitják, hogy ha ez másként nem lehet, egy a bábaasszonyok által gyakorolt vétkes visszaélés, mondhatnám bűn által is előidéztetik.. Ez azonban előidéz egy komolyabb bajt, a szász nép aggályosan kevés szaporaságát, mi ha igy marad, idővel ez egész népfaj megkevesedését, sőt kiveszését is eredményezhetné.

Továbbá a barczai szászok szebb tulajdonai közé tartozik a vallásosság s ezzel karöltve járó erkölcsösség, a tulajdon nagy tisztelete, a bűnök kerülése, türelmesség, czivódás, veszekedés, verekedéstől való óvakodás, mi hideg és szenvedélytelen jellemének szerencsés kifolyása. Ki kell emelnem rend, csinosság és tisztaság szeretetét, a mi városaiban, faluiban és lakjaiban is egyiránt felismerhető; ki kell emelnem józanságát, mert bár a szeszes italokat, különösen az ujabb időben itt is fogyasztják, de az a szásznál ritkán megy azon végletekig, mely a részegségben s az emberi méltóságból való kivetkőzésben nyilvánúl. Ki kell végre emelnem bennök a törvénytiszteletet és engedelmességet; ez utóbbi főleg oly nagy mértékben megvan, hogy egészen az önelhagyásig és gépies vezethetőség határáig megy, s ez már nem egyszer homályositá el e nép szebb tulajdonait, s használtatta fel oly tényekre, a melyek árnyat vetettek nem egyszer jellemére. Az itt felhozottak állanak ugy a falusi földész, mint a városi iparosra, az ugynevezett középosztályra nézve; de mint mindenütt az életben, a fény mellett az árny itt sem maradhat el, mert a szászoknak felhozott szép tulajdonai mellett vannak rosz sajátságai is; ezek: a zárkozottság, önzés, mely minden vendégszeretetet, embertársai, felebarátai, sőt vérrokonai iránti szivességet és részvétet kizár; a szásznak szive és háza oly zárkozott, hogy ahoz férni nem lehet; megvan e mellett a hűtlenség és hálátlanság, meg részben az egyénnél is, de meg roppant mértékben a nemzetnél; hisz a szász nemzet egész történelme nem más, mint a hálátlanság és hűtlenség egy szakadatlan lánczolata. – E nemzettöredék e hazához és a magyarhoz, ki az önhazájukból nyomor, tengerár, inség és zsarnokság által elűzött jövevényeket*Mert jóllétben levő nép sohase szokott sehol kivándorolni, a kit birtok, vagyon köt ős hazájához, azt elhagyni soha és sehol se szokta; hanem kivándorol főleg tömegesen a vagyontalan szegény nép, a melyet otthonához semmi se köt, a mely otthon megélni nem tud. nagylelküleg befogadta, országának legtermékenyebb részébe telepité, ki békében nagy kiváltságokkal ruházta fel, s ki szive vérével védte ellenség ellen, mindig hálátlan volt; midőn e hazát vész, elnyomatás fenyegette, midőn a magyar alkotmányáért, a haza biztonságáért, a polgárosodásért küzdött: a szász mindig cserben hagyta, s mihelyt az ellentől kevesebb veszélyt, vagy bár csak mulékony előnyt remélhete is, mindig a mellé állott, lett légyen az német, török, tatár, oláh, rácz, labancz vagy muszka. Másik rosz tulajdona az önzés, türelmetlenség és zsarnoki hajlam, melyet gyakorolt nemcsak a társnemzetekkel, hanem még inkább a Királyföldön levő többi nemzetiségbeliekkel szemben, azokat minden politikai, egyházi, polgári és társadalmi jogtól megfosztott páriákká tette, minden javadalmakból, hasznokból, hivatalokból, ipar- és czéh-társulatokból kizárta, sőt még a birtok jogosultságtól is sok részben megfosztotta; a hol pedig együtt lakásra voltak kényszeritve, azokkal össze nem elegyedett, s legfölebb a város és faluvégeken tűrte meg tisztátalan czigányokként.

Mind ez tagadhatlan történeti tény; megengedem, hogy ebben a tulajdonképi köznépnek nem volt vétke, hanem az eredett a népet teljesen körmei közé szoritott, azt tetszése szerint mozgató intelligentia és főleg a bureaucratiától; ez pedig egy sajátságos szokatlan kiadása az emberi osztálynak, az énjének és saját érdekeinek rendel alá mindent, az soha sem ismerte a hazaszeretetet, a nemes önmegtagadást, s ha kell önfeláldozás magasztos érzetét, nem a nép érdekeiért, a szabadságért való lelkesedést; az minden időben és mindenkinek szolgált, a ki jól vagy jobban fizette; az csatlakozott bármely absolut kormányhoz egész önodaadással, ha abból hasznot remélhetett; az a mongolokat vezető Aristáldtól, a muszkákat behivó és vezetőkig mindig az ellenséggel czimborált, ha zsákmányban osztozhatott; az democrata mások kiváltságaival szemben, de saját kiváltságait szeretné örökre fentartani; az szabadelvüséget szenveleg kifelé, de benn saját népével szemben a legtürelmetlenebb, leggőgösebb aristocrata, a patricius zsarnokságnak oly championjai, minőket még Velencze dogei és nobilei sem tüntettek elő; szóval e faj a politikai erkölcstelenség valódi ideális példányképét állitja előnkbe, annál veszélyesebbet, mert önző czéljait a nemzetiségi törekvés leplével fedi el, s nemzeti czélokért látszik küzdeni, midőn csak önhasznát – mit nagy befolyás biztosithat – félti.

Ez osztály vezette annyi századon át a szász népet; ez osztály volt minden, a nemzet semmi; ez gondolkodott és cselekedett nevében; vagyon, hivatal, erő, hatalom, minden az ő kezében volt öszpontositva; megnyerte, érdektársává tette a papságot is, s igy a nép-mozgató erők és tényezők minden szálai kezei közt levén öszpontositva, engedelmes gépként vezette a népet, s azért a mi vád, a mi szemrehányás, a mi felelősség érheti a szász népet: az mind intelligentiájára háramlik vissza, mert a Királyföldön a városok patriciusi uralma állott fenn, a városok kezében volt hivatal, papság, közigazgatás, törvénykezés, törvényhozásba való befolyás, ipar, kereskedelem. A közigazgatást, törvénykezést a városok tanácsai testületileg a vidékekre is kihatólag gyakorolták, s igy a faluk földmíves népe, ha elvben birt is politikai jogokat, gyakorlatilag nem érvényesithette; mert a városok absorbeálták, magukhoz ragadták s absorbeálják most is; de mivel a városokat a bureaucratia vezeti mindenható hatalommal, tehát sem a városi kisebb osztály, sem a vidéki nép nagy tömege nem érvényesitheti törekvéseit; sőt a központokból kiható corruptio megmételyezi a szász iparos osztály és népnek nemes irányú jellemét is.

Az ujabb időben a bureaucratia e veszélyes áramlata ellen ellenzékképpen megalakult az u. n. ifju szász párt; de ez csak egy fellobbanó fénysugár volt, mely csak perczre világitá meg a nép alárendeltségének és szolgaságának sötét éjjelét, mert ezen reménydús párt, mely szabadelvű eszméket, üdvös reformokat hangoztatott, mely a régi slendrián vasbékóinak széttörésére, s a szász nemzet regenerátiója és fölszabaditására lett volna hivatva: nem fogta fel hivatásának nagyságát, vagy ha igen, nem birt elég erélylyel a nemes küzdelemhez, s mielőtt komoly csatát próbált volna, lefegyverezni engedte magát; sokan közülök hivatalt nyerve, érdekegységbe jöttek a bureaucratiával s elnémultak; a többiek absorbeáltattak vagy szétmentek, s most ujból bekövetkezett a tespedés, nincs ki fölszabaditsa a szász népet a bureaucratia rozsdás bilincseiből, melylyel e nép jó tulajdonait s nemesebb ösztöneit lekötve tartják, s ezt őszintén kell fájlalnunk, mert ezen abnormis helyzet megalázó magára a népre, s aggodalmas a közhazára nézve is.

A barczasági magyarok.

Fennebb a Barczaság ős történelménél előadtam a barczasági magyar nép eredetéről való sejtelmeimet, arra majd e nép által lakott terület ismertetésénél tüzetesebben fogok reflectálni; azért itt mellőzve csak azt emlitem fel, hogy a barczasági magyarokat az ős székely lakók és kun-bessenyők keverékének tartom, kiknek számát Nagy Lajos királyunk egy második, Bethlen Gábor fejedelmünk egy harmadik székely gyarmatositással növelte. A barczasági magyarok, vagy a mint nevezik csángók, sokkal tekintélyesebb számban vannak itt, mint az gondolták, mert azok a brassai magyarsággal együtt megközelitik a 22,000-et, tehát a barczai szászok létszáma amazokét alig haladja meg 1500-al*Sőt ha a Felső-Fehérvármegyéhez tartozó falukban levő mintegy 5000-nyi csángót ehez adjuk, akkor a barczasági szászok létszámát jóval túlhaladják.. Ezen magyarság a Barcza délkeleti szögletében tömörült a hosszan elnyuló s csaknem összeépült 7 faluban, másik 3 falu a Barcza északnyugati szögletében huzódott meg.

E nép iránti rokonszenv hozott engem leginkább a Barczaságra, annak elnyomatása s végtelen szenvedései ébreszték fel bennem az érdeklődés, a vonzódás, a szeretet testvéries érzetét; azért e kötetben igen sokat fogok ezen oly régóta elfeledett testvéreinkkel foglalkozni; igyekezni fogok fölfejteni történelmüket, előadni szenvedéseiket, ismertetni szokásaikat, erkölcseiket, foglalkozásaikat, iparkodni fogok behatolni e nép benső életébe, betekinteni lelkületébe, hogy e félredobott drága gyöngyöt odatűzhessem nemzetünk jövő nagyságának fényes koronájába, hogy az eddig hozzájuk oly mostoha anya: a haza figyelmét, érdeklődését és kötelességérzetét felkölthessem, ide irányozhassam e szegény martyr nép felé, mely a szenvedések nagy iskolájában nemesült.

Itt tehát csak röviden jellemzem e népet, mintegy bemutatandó az olvasónak.

A barczasági magyarságnál jobb, nemesebb nép alig létezik; valójában bámulnunk lehet, hogy a százados szolgaság, melyre a szász patriciusok önkénye hazánk közjoga és törvényei ellenére kárhoztatta e szegény népet, oly kevés nyomot hagyott. Valójában bámulnunk kell, hogy az erkölcsöket mindenhol megmételyező hosszas jobbágyság vasigája alatt is e nép megőrizhette erkölcsei tisztaságát, ős nemzeti erényeit, sőt azt gyarapitá, mert e népnél oly szép tulajdonokat észlelehetünk, a melyek nem mindenütt vannak meg fajunknál. Ilyen első sorban a magyar nemzetiséghez való szivós ragaszkodás, melynek alapján e nép a szászok annyi századokon át következetességgel folytatott beolvasztási törekvéseivel szemben megvédte, még pedig teljesen önerején, nemzetiségét és magyar nyelvét. Ez annál nagyobb érdem, mert ezen vérrokonaitól elhagyatott, elfeledett és azoktól teljesen elszigetelt néptöredék a hatalmaskodó szászoknak ugy politikailag mint egyházilag teljesen alá volt rendelve. A brassai tanács mindenhatóságával, kegyetlen provisorai és inspectorai mogyorófa pálczájával, a szász papság az egyvallásuság (mert e magyarság leginkább lutheranus) alapján hozzájuk küldött szász lelkészei által igyekezett e népet szászszá tenni és az mégis magyar maradt, daczára annak, hogy fajrokonai vétkesen elfordultak tőle, s három századon át, az 1848-ki korszak kivételével, soha csak egy biztató, egy vigasztaló szót se intéztek hozzájuk.

Megvan a barczai magyarságnál a műveltségi hajlam és tanulásvágy, a mit fájdalom, nem mindenütt találhatunk fel népüknél.

A tiz barczasági magyar falu irni és olvasni tudó 10,000 egyénéből legalább is 8000 az ottani magyarságra esik, mihez ha hozzáadjuk a brassai magyarság irni és olvasni tudó részét, akkor e szám 11,000-re emelkedik, mi 21,000-nyi népnél, főleg ha tekintetbe veszszük a nőnevelésnek általános elhanyagolását hazánkban, igen kedvező arányt mutat, oly arányt, minőt hazánkban kevés helyt vagy talán sehol (faluhelyen) feltalálni nem fogunk. Az 1849-ben itt alakult 126. honvédzászlóaljban egyetlen egy se volt, ki irni, olvasni nem tudott volna. A barczasági magyarok legiskolázottabbak, a tanitók itt egész Erdélyben legjobban vannak fizetve, a magyar haza legszebb iskolaházai itt találhatók; e nép olvasás szerető, csaknem minden falunak megvan olvasóköre, hol a nép ünnep- és vasárnapokon hirlapokat, könyveket olvas, s arra örömest áldoz; s mind ezt létrehozta e nép önerején, mert a szászok a nagy nemzeti vagyonból, melyből a szász tanintézeteknek oly bőven adtak, a barczai magyarságnak, az egyvallásuság daczára is, egy árva fillért se jutattak, sőt mindent elkövettek arra, hogy e nép magyar tanitókat ne tartson, iskolákat – hol magyarul tanitnak – ne állithasson. A korszellem intő szavát még korunkban is legelőbb e nép értette meg, s ma a barczasági 10 magyar falu népe minden iskoláját községivé tette, sőt Hosszufaluban egy felsőbb népiskolát is létrehozott.

Megvan e népben a végtelen szorgalom és páratlan munkásság; hisz e néptől Brassó mindent elvett; roppant, 60,000 holdat meghaladó erdőségeit, havasi legelőit erőszakkal lefoglalta, minek következtében oly csekély területre van szoritva e nép, hogy a művelhető földből alig jut egy-egy családra középszámitásban 3/4 hold, s e nép mégis megél, mert a maga ritka szorgalommal művelt csekély földjéhez a szomszéd szász községektől földeket bérel, igen sokat meg is vásárol, s igy kiteremti a mindennapi kenyeret; e mellett fával s az erdők más terményeivel kereskedik, szekereskedik. Régen, midőn még vasutak nem voltak, a hétfalusiak roppant nagy szekerei hordották a kereskedelmi czikkeket Bécsből és a Duna-tartományokból, most a vasutak által leszorittatva kelet felé szekereskednek; szekereik, üzéreik és munkásaik egészen az aldunáig elhatolnak; mert e népben megvan az üzérkedési hajlam, mert e nép, talán éppen azért mert el volt nyomva, mentesült a magyar faj azon régibb álbüszkeségétől, hogy az ipart, kereskedést lenézte, s annak üzését és nyereményeit idegeneknek engedte át. A barczasági magyar mindenhez hozzányúl, ha egy jövedelmi forrása elapad, másikat fakaszt; szóval olyan nép, a melyről mondani szokták, hogy a jég hátán is megél.

E mellett e nép a szó nemes értelmében vallásos és erkölcsös, ugy hogy bűntény ritkán merül fel; s keresztyéni türelemmel is nagy mértékben fel van ruházva, mert bár a szászok és oláhok részéről is sok igazságtalanság, elnyomás és boszantásnak volt s van kitéve, mégsem szokott czivódni, veszekedni vagy verekedni, pedig hogy fajának bátorságával és hősiességével nagy mértékben bir, azt megmutatták 1849-ben az innen kikerült magyar honvédek.

Megvan e népben a bántalmat megbocsátó és feledő nagylelkűség; 1848-ban a szászok és oláhok felégették, felprédálták, sokakat legyilkoltak, börtönbe hurczoltak; e mellett Brassónak három százados gyötrésért, leigázásért voltak a megtorlással adósai, s mégis midőn felülkerekedtek, midőn lett volna alkalmuk maguknak elégtételt venni s visszatorlást gyakorolni, senkinek még csak a haja szála sem görbült meg az ő kezeik által.

Megvan e népben a közszellem, az áldozatkészség, s mind ezen szép tulajdonok önlelkéből fejlődtek ki, mert e népnek fejlettebb értelmisége nem volt s ma sincsen; papjai, jegyzői, előljárói idegenek voltak, kiket Brassó helyezett oda; csak a legujabb időben tudott a választási joghoz jutva néhány önmaga közül kiemelkedett egyént a lelkészi és jegyzői hatáskörbe behelyezni; ezek a Székelyföldről toborzott lelkes tanitókkal állanak e nép élén, s a nép nemes hajlamainak felhasználásával vezetik e népet jövő hivatásának nagy és nemes czélja felé.

Szóval e nép szelid erkölcseiben mintaképül tekinthető, s óhajtandó lenne, hogy hazánk magyar népe lenne mindenütt olyan, mint a minő a Barczaság magyarsága.

A barczasági oláhok*Már másutt indokolva kifejtettem, hogy én e munkám folytán miért használom az „oláh” elnevezést az ujabb időben felkapott „román” helyett; itt csak érintem, hogy a „román” nem egyes népet jelöl, hanem az egész latin fajt magába foglaló összitő fogalom szó, s igy totum pro parte hibásan van alkalmazva; de különben is az mint épitészeti műszó és a regényes fogalmának kifejezésére is használtatván, könnyen fogalomzavart idézhetne elő. Az „oláh” szóban semminemű megalázó, kicsinyitő, becsmérlő nincsen, mint azt némelyek felhozták, ellenkezőleg az históriai neve e népfajnak, e van használva történelmünkben, törvényeinkben, s már a kegyelet is azt kivánja, hogy továbbra is megtartsuk; de különben a magyar nyelvben nincsen is más alkalmazható kifejezés erre; s valamint a lengyel nem veheti rosz néven tőlünk, hogy igy és nem polszkynak, az olasz, hogy igy és nem „italianonak”, a porosz, hogy igy és nem „Preussenak” nevezzük magyarul: ekként az oláhok sem vehetik rosz néven, ha őket magyar és nem idegen nevükön szólitjuk és nevezzük, miután nyelvünknek ez az egyedüli correct kifejezése..

A Barczaságon régen is lehettek oláhok, mint az Erdélyben mindenfelé szétszórva fenmaradt dák utódok, hisz már Endre arany bullája is a királyföldi erdőségeket az oláhok és bessenyőkkel való közös használatra engedi át a szászoknak. Ugy látszik, hogy régen a Hétfaluban tömegesen laktak oláhok, kik tán a törökök elől nyomultak ide, mint védettebb helyre; de azok vallási türelmetlenség vagy más okból kiűzettek; ez tetszik ki legalább László királynak egy 1456-ki rendeletéből, melyben felemliti, hogy az esztergomi érsek és korlátnok jelenti, hogy Zentmihalt (Csernátfalu), Nagyfalut (Hosszufalu), Turkestert (Türköst) és Bachfalut (Bácsfalut) régen sismaticus oláhok lakták; de ezek elűzésével e faluk ismét keresztyén kézre jutottak stb.*Lásd Benkő Milkovia II. 268 és Kemény Józs. Suppl. Dipl. Tran. IV. 22..

Ezen elűzetés után a Barczán kevés oláh maradhatott, legfölebb azok, kik a szász faluvégeken mint zsellérek és pásztorok voltak megtelepedve, és a havasi tanyákon szétszórva.

A brassai nagy templom (székesegyház) épitésekor az inség által sujtott Bulgáriából sok bolgár jött napszámosnak, s azok az épités folyama alatt egyik külvásorsban meghuzódtak, idővel ideiglenes lakjaikat állandókká tették, s Brassó Bolgárszeg nevű külvárosát alapiták. Később Görögország és Macedoniából is a törökök zsarnoksága elől sokan menekültek Brassóba.

Erdélyben egy nagyon furcsa, az eddigi történeti észleletektől elütő jelenség mutatkozik, az, hogy a műveletlen népelem a műveltebbet magához vonja és absorbeálja; igy a minden tekintetben hátramaradt, régebben lenézett, s különben is magát kevéssé megkedveltetni tudó oláhok egész magyar vidékek lakóit olvasztották be maguk közé.

Sokat gondolkoztam én ezen jelenségen, s elvégre is arra jöttem, hogy ennek oka a vallásban és megtakaritási hajlamban rejlik. Tudjuk, hogy Erdélybe a keresztyénség Byzánczból jött, tehát itt a keleti vallás terjedt el, s maradt meg sok helyt még azután is, hogy Szent-István a római katholicismust hozta be. Az oly magyarok, kik a kezdetlegesen felvett keleti vallást vallották, mind oláhokká lettek, mert e vallás főpapsága oláh volt; továbbá az oláh pap minden más lelkésznél olcsóbb lelki atya, s mivel a katholikus papság hiveit zsarolta, s mindennemű fizetések s dézmákkal túlterhelte, a hivek közül sokan mentek át az olcsóbb oláh paphoz, s mihelyt papot cseréltek, akkor egyszersmind a második embernyomnál (generatio) már nemzetiségüket is elcserélték.

Sokkal könnyebben ment ezen átalakulás a már eredetileg is keleti vallást követő brassai bolgár-görögöknél, kik az oláhországi fejedelmektől istápoltatva, és az oláh főpapságtól való függésüknél fogva minden felsőbb műveltségük daczára is beolvadtak az oláhok közé, s ez vagy 9500 lélekkel szaporitá a barczasági oláhok számát, még pedig igen gazdag és intelligens contingenssel járult ahhoz.

Oláhok még tömegesebben vannak a Hétfaluban és a Törcsvár köri havasi telepitvényes községekben*Törcsvár és környéke 3 századon át per abusum Brassó vidékéhez volt csatolva, s csak 1863-ban szakadt el és soroztatott Fogaras vidékéhez.. Ezek azonban az ujabb időkben húzódtak be a szomszéd Oláhországból; nevezetesen a Hétfaluban a mult század elején kezdett Brassó a faluktól elvett közhelyekre oláhokat telepiteni, a mult század végén ott volt néhány száz család, ma már 11,580 lélekre szaporodott; de nemcsak megszaporodtak, hanem vagyonilag meg is lépesedtek, mert a hétfalusi oláhoknak nagy juhnyájai legelésznek a havasokon, benn Oláh- és Törökországban, ugy hogy van elég olyan hétfalusi oláh, kinek juhait több százezer forint értéket képviselnek. Tökéletesen ez az eset a törcsvári telepitvényesekkel is, II. Ulászló király idejében kevés czigány család lakott ott*Lásd ezen uralkodónak 1500. kelt ezt kitüntető rendeletét Kemény József Suppl. ad Appar. Epist. II. s tüzetesebben e kötetben Törcsvár leirásánál., a mult században még néhány száz család vonta meg magát a havasi irtványok közt, ma már 11 telepitvényes községben vagy 8000-ren laknak, ezeknek is nagy nyájaiban van gazdagsága; de minden jóllétük mellett ugy a telepitvényesek, mint a hétfalusi oláhok míveltség tekintetében nagyon hátra vannak maradva, elannyira, hogy az egyházi személyeken kivül alig lehet köztük olyat találni, ki irni tud, s egyáltalában a míveltséghez és polgárosodáshoz hajlamot sem mutatnak, hivatást nem éreznek. Van elég nagy juhos gazda, kinek igen is módjában lenne gyermekeinek iskoláztatása és kiképeztetése; de ők azokat már kis korukban a havasra küldik fel, hol szilajul és vadon nőnek fel, minek elvégre az erkölcsökre is nagyon hátrányos befolyása van, mert az örökös társadalmon kivül való lét, őket a társadalomnak mintegy ellenségeivé teszi, s igen sok bűnnek szülőjévé lesz. Az ily vadonfi nem ismeri a társadalom korlátait, tilalmait és kötelességeit, s minduntalan beleütközik azokba, a pásztoréletnél megszokja a henyességet, a munka nélküli elmerengést, a tunyaságot, a mi annyi rosznak, annyi bűnnek lesz kutforrásává; s midőn élte legszebb szakának havason való eltöltése után elvégre hazatelepedik, munkátlan unalma ráviszi az iszákosságra, s ez aztán verekedésekbe, mit késsel szokván folytatni s természetüknél fogva is nagyon boszuállók levén, igen gyakran gyilkossággal végződik.

Van még az oláhoknak egy harmadik osztálya: a szász községek faluvégein lakó, leginkább közhelyekre telepitett zsellérféle nép; ezek nagyon sanyarú, elnyomott állapotban vannak, ők a községek valódi igavonói, rajtuk mutatják ki rendesen a faluk durva előljárói hatalmukat, s néha ok nélkül is kinozzák, börtönzik, vasra verik, ide-oda kergetik, falu nevében dolgoztatják; de azért ezek is nagyon szaporodnak, mig a szászok két gyermek-rendszerükkel fogynak, s maholnap igen sok helyt túlszárnyalják a szászok létszámát, s ha a jogegyenlőség testté lesz, mint kell hogy legyen, akkor szász uramék sok helyt túl lesznek szárnyalva; ma számuk 10,393-ra megy.

Ebből látható, hogy a Barczaságon nagy az oláhok létszáma, de vadságuk és műveletlen voltuknál fogva kevés nyomatékkal birnak, s önerejükön soha fel se tudnának emelkedni, azonban szerencséjükre Brassó eloláhosodott görögjei és bolgáraiban egy előretörekvő mívelt osztály birnak, mely magát ma már identificálja az oláhok érdekeivel, nemzetiségével, és halad a cultura terén. Brassóban nagyszerű gymnasiumot, Hosszufaluban felsőbb népiskolát alapitott, hirlapot ad ki és tart fenn, nagy ipar és kereskedelmi tevékenységet fejt ki, s igy előbb-utóbb segíteni fog e nép hátramaradottságán s fel fogja azt rázni tunyaságának és vadságának lethargieus álmából.

Brassó görög-bolgár népe minden időben el volt nyomva a szász civisek által, a közügyek teréről leszoritva, ipara, kereskedelmében akadályozva, zsarolva, túlterhelve. A nemzeti fejedelmek ellenben jeles kiváltságokkal látták el s védték a szászok igazságtalansága és boszantásai ellen. Oltalmazta később még a kormányszék is*Majd Brassó leirásánál viszontagságos multjokat tüzetesebben fogom tárgyalni., valamint a magyar népben is mindig lovagias védőre talált, innen ezekben a magyarság iránt elismerés, előszeretet, hála élt; a brassói magyarsághoz – mely vele együtt szintén el volt nyomva és mindenből kiküszöbölve – pedig a közös sors, a közös szenvedés és az emancipatio közös vágya és reménye, a testvéri együttérzésnek bensőbb köteléke csatolta, s kifejté az érdekegység összetartó ösztönét és érzelmét. Ezt ugyan 1848-ban sikerült a szászok ármányának megzavarni, s az oszd meg és győzz elv alapján, az oláhokat sikerült a szegény védtelen hétfalusiakra uszitani, vezetni, s azokból sokakat legyilkoltatni; de azután ismét bekövetkezett a közös elnyomatás, melynek előnyét a szász élvezte, de nyomora, fájdalma oláhot és magyart egyiránt sújtott. A közös szenvedés ismét egymáshoz közelité a sanyarú sors részeseit, s midőn Brassó és a 10 falu magyarsága látta, hogy a jogegyenlőség nagy elvei itt lábbal tiportatnak, hogy az alkotmányos korszak is mindent a réginél hagy, s a szászok omnipotentiáját, korunkba be nem illeszthető előjogait fentartja, hogy ők továbbra is jogfosztott politikai páriák: akkor szövetséges után nézett; s örömmel fogadta el a brassai román intelligentia által nyujtott testvéri jobbot. 1871-ben apr. 22-én egy nagyszerű és megható testvéresülési ünnepély tartatott a barczasági magyarok, oláhok és németek*Nagyon jellemző az, hogy Brassónak 4000-nyi németje a szászoktól elfordult, s azok eljárásáról rosszaló nyilatkozatot adtak ki, melyben kijelenték, hogy a szászok igazságtalanságainak felelősségét magukra venni nem akarván, s a szászoknak semmi oly jó oldalát és tulajdonait, mi reájuk vonzerővel birna, felfedezni nem tudván, a magyarok és románokhoz, kikkel testvéri szeretetben kivánnak élni, csatlakoznak. közt, mikor solidaritásba léptek a szászok elnyomási és jogmonopolizálási törekvései ellen; programmot állitottak fel, melyben a népek egyenjogusága, a jogok és terhekben való egyenlő osztozás, s az e hazában élő népfajok közti egyenetlenség megszüntetésének, s ez által a közös kincs, a szabadság biztositásának nagy, üdvhozó elvei kimondattak.

Lelkemből ohajtom, hogy a testvéresülés e szent szövetsége tartós legyen, s terjedjen szét a hazában mindenfelé, mert e hazának jövője csak fiai egyetértő szeretetében van biztositva. Kivánom, hogy a szászok is átlássák valahára, hogy a jogegyenlőség e korszakában exclusiv politikájukkal s középkori kiváltságaikkal meg nem állhatnak, hogy az a közszabadsággal össze nem egyeztethető. A midőn ezt átlátják, akkor ők is igyekezni fognak e szövetséggel szemben nem ellenséges állást foglalni, hanem abba belépni; de addig a barczasági magyarok, oláhok és németeknek össze kell tartani, egymást szeretettel támogatni, mert csak igy érvényesithetik jogaikat, s ha a szászok továbbra is hajthatatlanok maradnának, csak igy vehetik kezükbe az ügyek vezetését, mert a 22,000 magyar a 32,660 oláh*Nem értve ide a Törcsvár köri Szunyogszeg és Vledényi 18,000 oláhot, kik ma már nem tartoznak Brassó, hanem Fogaras vidékéhez, bár tájrajzilag azok is a Barczaságot lakják. és a 4000 német szövetsége oly tekintély, a mely a barczasági 23,000 szásznak imponálni fog, s előbb-utóbb igazságossá lenni kényszeritik; vagy ha nem, akkor el fog következni reájuk is az a sors, mire ők a velük együttélő társnemzeteket oly sok időn át kárhoztatták: a majorizáltatás és háttérbe szorittatás.