Az aranyosszéki székelyek menyegzője.

A házasság első föltétele a szerelem, ezt a rokonszenv és érzelmek találkozása, s hosszabb ismeretség általi fejlesztése, fokozása előzi meg népünknél, hol a legtöbb lelki szövetség ily nemes alapon köttetik meg, mert a számitáson, a rút önzésen alapuló viszony a kevéssel megelégedő népnél a ritkább esetek közé tartozik, mivel náluk a munkaképesség a földművelésben való jártasság, a fonás, szövés, s más gazdasszonyi teendők tudása képezi a főhozományt, ugy hogy ha még ehhez megvan a parafernum*Parafernum alatt ágynemü, fehérnemü értetődik, a mihez hozzájárul a lakadalom előtt beszerzett tulipános ágy, láda és tálas is., mi minden leánynak – miután maga fonja, szövi – mulhatatlanul meg van, s ha hozzá még egy vagy két tehene – mit ha a szülőktől nem telik – munka béréből*Mert az ily szegényebb leány szolgálatba áll, vagy a nyári munkák alkalmával bérért megy kapálni, aratni, kendert nyüni és léhelni, az ekként szerzett pénzből aztán borjucskát veszen, mely a közös legelőn hamar felnő a háztartáshoz szükséges tehénné. rendesen minden leány megszerez, akkor a leány már gazdagnak tartatik. Ez alapon a szülők beleszólásuk, vagy éppen erőltetés által soha sem szokták a szivek frigyét zavarni. Az ily frigy teljesen a rokonszenv alapján fejlődik ki, már rendesen mint gyermekek kezdik egymást szeretni, „együtt játszanak, együtt mulatnak, nevekedtökkel a gyermeki lélek rokonszenve hovatovább inkább fejlődik, felnőttükkel pedig szabadon fakad fel a szerelemnek üdvhozó érzelme. Mikor azonnal bevallott viszonynyá lesz, mert a szerelmes pár együtt jár minden felügyelet nélkül a mulatságokba, fonókákba, tánczokba, vásárokra, de sőt még az imára is. Midőn végre az ily hosszabb ismeretség után*Az ily hosszabb ideig tartó ismeretség rendesen a házassági előkészületek végett van, mert ez idő alatt mind a két fél igyekezik minél többet szerezni uj gazdaságuk berendezhetése tekintetéből. elhatározták az egybekelést, s erre a mind két oldali szülőknek előleges beleegyezését kinyerték, következik az ünnepélyes kikérés és ezzel kapcsolatos jegyváltás.

Ezen ünnepélyességre mindig egy szombat nap tüzetik, a mindkét oldali rokonság ez estvélyre, előleges meghivás következtében a leányos háznál megjelenik, megjelenik választott násznagya vezetése és szülőinek kiséretében a völegény is. Ekkor a násznagy a szóba közepére kiállva a leányt a leány szülői által megbizott gazdától a következő módon kéri meg:

„Édes gazda ur! A vándor pihente után útazását tovább folytatni igyekezik, tehát én is, hogy a czélt, a melyre törekszem, Isten rendeletéből elérjem, kérem biztos gazd uramat, hogy N. N. uram bátyám hajadon leányát X-et, miután ezen ifju legény barátom (vőlegényre mutatva) jövendőbeli házastársul szemelte ki, legyen szives nekem átadni, hogy egymást jegyeztetném el, mivel Isten rendelete a párasodás. Ugyis az ember egy tövises pusztára vagyon kitéve, s mint vándornak több nyomorokkal kell szembe állani, melyek közt ha vándortársa vagyon, könnyebb a küzdelem. Csak ha lepanaszolhatják is egymásnak jobb- és balsorsukat, az által a nyomort egymás közt felosztva türhetőbbé teszik; tehát szükséges a vándortárs, szükséges a párasodás és pedig mint Elézer urának nőt talált, ugy én is ezen családi körben találtam meg ezen ifju legény barátom (vőlegényt jelölve) jövendői házas társát Isten rendeletéből.”

Erre a leányos ház megbizott gazdája feleli:

„Édes násznagy uram! Ha ez Isten rendelése, nem állunk ellent és az ifijak kihallgatása után csak a jegyváltás vagyon hátra.”

Ekkor a nászn. előteszi az asztalra a vőlegény jegyét, ugyanakkor a gazda a menyasszony jegyét. A völegény jegye ezüst- vagy arany gyürű, nagy selyemkendő és pénz is, az mindig fehér papirba van csinosan bepakolva és bepecsételve. A menyasszonyi jegy – mi gyürű, selyem nyakkendő és a leány által vart ing – szintén igy van becsomagolva, csak hogy ismertető jelvényként ékes szalaggal van átkötve.

Ha az ifjak a letett jegyet kicserélve veszik fel, azzal beleegyezésüknek adnak kifejezést, mire a nászn. szerencse és boldogság kivánat közt megáldja az Isten szerezte frigyet, s miután a szülői áldást is kinyerték, rövid estéli, s néha táncz is fejezi be ezen első tiszteségtételt.

Az eljegyzést rendesen követi a háromszori kihirdetés (a templomban.) A mindig kedd napon tartott menyegzőre két megbizott fiatal – kiket vőfényeknek neveznek – hivja meg a rokonokat, ismerősöket, barátokat, ezen megbizottak czifrán felbokrétázva és sarlangozva, hasonlóan fölvirágzott, felszalagozott pálczákkal indulnak el a menyegzőt megelőző vasárnap délutánján, a vendégeket meghívni, mit ezen mondókával teljesitnek:

„Tisztelt házi család! Tudjuk, hogy a házassági szent szövetség isteni szerezmény, s minden szövetségek között a legboldogitóbb üdv árad ebből az emberi nemre, kit pedig egy hivtárs átkarol, annak keblében üdv lakik. Ezen házassági szent czél által tartotta fenn Isten a teremtés első szép napjától olta az emberi nemet mind eddig.

Az ifjak virágai a családi kertnek, titkos varázserővel vonja a szeretet egymáshoz ezeket. Egy ilyen pár ifju virág nevekedett és nyilt ki N. N. és M. M. családi kertjeikben, ezek édes vonzalommal hajolnak egymáshoz, s a páros élettel egy menyegzői öröm ünnepnapot akarnak megkezdeni, melynek óhajtják, hogy szeretett rokonaik, jó barátaik és jóembereik részesei legyenek. Ez okból kifolyólag tisztelve kéri én általan ezen tisztelt házcsaládot, hogy következő kedden délután, menyegzőjükbe megjelenni és a közös örömmel fűszerezett vacsorában részesülni ne sajnálja. Mit ha megigér és tesz e házcsalád, egy szép nap derül fel az uj pár házi egére, s ezer áldást kér az ég urától e tisztelt ház becses életére.”

Kedden reggel ujból eljárják a vőfények a vendégeket, figyelmeztetve, hogy a mai szent napon van a hütlés és menyegző, melyről hogy meg ne feledkezzenek, ujból emlékeztetik stb.

Elkövetkezvén a délután, a násznagy az ő népével – mi lóháton páronként sorakozott fiatal legényekből s szekerekre kerekedett más férfiakból áll – legelőbb a vőlegény házához megy, hol a legényt a szülőktől, vagy ezek helyettes gazdájától hosszabb mondókával – melyben a házasélet czélját fejtegeti – kikéri, továbbá a fiu nevében megköszöni a szülöi gyöngéd szeretet, hálát mond fölnövelés gondjaiért, s kéri, hogy ezután is tartsák meg szülői szeretetükben stb. Ezután elbúcsúztatja testvéreitől, el legény barátjaitól, kikkel társalgott, s igéri mint nős is továbbra fűzni és fentartani a testvériességet, a barátságot, mi az életnek oly szükséges föltétele stb.

Mind ezek végeztével, miután a vőlegény szülőit átölelve búcsút vett, lóra pattan, s vig zeneszó s pisztolydurrogások közt megindul a násznagy népe a leányos házhoz; közeledtükkel a nászn. előfuttatja a vőfényt, hogy vándor csapatok számára szállást kérjen, megérkeztével pisztolylövéssel adott jelére a leányosház megbizott gazdája s az oda is felgyült vendégsereg a kapuhoz gyülve fogadja, – mikor a vőfény igy szól:

„Jó napot, urambátyám, hogy mint vannak kegyelmetek? Kérem uram bátyámat, mig mint fáradt útasok pihennénk, egy pár órára szállásért.” Erre a gazda igy felel: „Édes barátom! ilyen czifrán felszerelt útazót én még soha sem láttam, kérem azért a passusokat megmutatni, s nekem, mig nálunk mulatnak, beadni, mert nálunk ez a szertartás.” Mire ujból felel a vőfény. „Jól vagyon, a passust be fogjuk mutatni, mikor az egész gyülekezet megérkezik, mert ez a vezérnél szokott állani.” „Mi a! – felkiált a gazda vezér – hát kentek egész táborral jönnek, ugy hát széles a határ és ott táboroljanak, a jószágomra ugyan be nem bocsátom. Elmehet kend, Isten megáldja.”

Megviszi az elútasitó izenetet a násznagynak; de ez abból mit sem csinálva, előre vezeti népét a menyasszony kapujához, hol jellövésére megjelenik vendégsergével a gazda, s bámul e nagy tömegen, s kérdi, hogy mijáratbeliek lennének? Mire a nászn. ekként felel:

„Jó uram, gazd’ uram! hogy mijáratbeliek és mifélék vagyunk, lebeszélni késő lenne; hanem hogy igaz emberek vagyunk, itt a passusunk bizonyitja, olvassa el gazd uram, jere elé fiam (megnevez egyet seregéből) mutasd meg igazságunkat ennek a jó urnak.”

Ekkor előrukkol a nevezett fiu lován viszszafelé ülve, kantárszár helyett a ló felemelt farkát tartva kezébe, s mondja: „Tessék elolvasni, itt a passus uram bátyám.” Mire a vendégsereg jót nevet, de a gazda látszólag haragosan felkiált: „Ugy látszik, hogy előállott a népvándorlás, mint Atilla első királyunk idejében, ennek elibe senki sem állhat; de mégis a mig lehet magam meg nem adom. Tágas a mező, Isten áldja kenteket.” „Nem elég ez nekünk – felel a nászn. – egy percz is késő, vesse be kend vőfény uram a kaput, ha ugy beszél ő kegyelme, osztán ugy menjen tettünkért panaszra, megfelelek én, legyen az akár ki is.” Ezen biztatásra az egész násznép lövöldözéssel rohan be a vőfény által felnyitott kapun az udvarra, onnan a násznagyot kisérve a házba, hol a nászn., miután felköszönti az örömatyát, anyát és a háznak felkért gazdáját, s miután a napot szerencsélteti, s jelen műveletökre Isten áldását kéri, felhozza hogy „az éjjel megjelentődött nekem, hogy tán ezen családi körben volna azon hajadon leány, kit Isten az én kedves N. N. barátomnak (nevezi a vőlegényt) házastársul rendelt. És ugyan, hogy itt lenne, bizonyitom a csillag vezérletével is, minek világánál jöttünk oly nagy útat, sőt hogy még bizonyosabb legyen uram gazd’ uram sok ifju leányt látok körülötte, kérem ha netalán nem ismerné, eléparancsolni őket, hogy eljegyzettünket választanók ki.” „Mi a! – mond csodálkozva a gazda – eljegyzettünket; hát már meg is jegyezték, ugy látszik, hogy erősen közel állanak a tárgyhoz.” Ekkor előállit rendszerint egy rút vén leányt, azután másokat, de a nászn. szabadkozik, hogy máskor más számára ezeket is elfogadja, de most nem talál. Végre előállitják a valódi menyasszonyt, mire a nászn. előkéri a gazdától a menyasszony, a vőfénytől a vőlegény jegyét, mit ha rögtön elő nem tudnának mutatni, egy veder bor büntetést fizetnek annak, ki azt helyettük előadja, miért a legények mesterkednek is abban, hogy a jegyeket elsajátitsák, mi a tolongásban gyakran is sikerül. A nyoszolyó asszonyok ekkor felkoszorúzzák a menyasszonyt, mialatt a násznagy, vagy néha a vőfény elbúcsúztatja a menyasszonyt a szülőktől, testvérektől, rokonoktól, barátnéitől. – A menyasszony megilletődve könyezve borul szülöi, testvérei nyakába, azoknak utolsó leányi csókját adva.

A násznagy búcsúztatóját ezen bevezetéssel kezdi:

Tisztelt N. N. minekutána sziveskedett kéréseimet teljesiteni, t. i. mit az elébb kérék, hogy N-t (menyasszony nevezve) a vallásunk szent papja által a szeretet gyémánt lánczával egybekapcsolva, az életnek bocsáthassam. Nem tehetem, hogy ezen szeretett szülői háztól csak ugy eltávozzék, a nélkül, hogy szülőinek, rokonainak és jó embereinek egy Isten hozzádot ne mondjon.

Tehát legelőbb is, minekelőtte távoznék, szeretett szülőitől veszen búcsút, kiknek köszöni általam azon szülői ápolást, gondozást, egy szóval minden irányában tanusitott jóságokat, melyekkel hozzá viseltettek és fölkéri általam szeretett szülőit, hogy minden eddigi tett hibáit neki megengedjék, s ugy testvéreitől hasonlókép bocsánatot kér, hogy ha őket tettel vagy szóval megbántotta. Végül leánybarátnéitól hasonlókép búcsút vesz és köszöni általam eddigi társaságokat, s kivánja, hogy mindenik érje el szive kivánságát, s ezzel az ég áldása kisérjen mindnyájunkat.

Ennek előrebocsátása után kezdődik a verses búcsúztatás és pedig:

Az édes atyától igy:

Vajda, hegedüdnek álljon meg zengése,

A sarkantyúnak is szünjék meg pengése,

Mert búcsúzásomnak most leszen kezdése,

Legyünk csendességben, mig leszen végzése.

Dicsőség először a nagy magasságban

Istennek, ki lakik fénylő boldogságban;

Ki rendelt énnekem egy igazi társot,

A kivel megnyerném mennyei országot.

Reszketnek ajkaim belső félelemtől,

De még jobban remeg szived sérelmétől,

Engedj meg oh atyám! ha megbántottalak

És hogy téged sokszor háboritottalak.

Az Istenért kérlek, engedd meg vétkemet,

Hogy el ne veszitsem én szegény lelkemet.

Köszönöm atyai nagy szeretetedet,

Melyet nem érdemlék, gondviselésedet;

Az Ur Isten áldjon ezekért tégedet,

És szent országába vigye fel lelkedet!

A menyasszony anyjától, testvéreitől stb. igy búcsúztatik:

Majd kiesik nyelvem megbágyadt helyéről,

Könyeim mint patak, ugy folynak szememből,

Midőn hozzád nyujtom ezen búcsúzásom,

Kedves – édes anyám tőled elválásom.

Oh, szerelmes anyám, látom miként indulsz

Ájulásnak, többé tán meg sem vidulsz.

Ismerem te gyenge anyai szivedet,

Ismerem asszonyi erőtlenségedet.

Azt fogod sajnálni, engem mint neveltél,

Emlőddel tápláltál, széltől is őriztél.

Édes drága anyám, ne epeszd magadat,

Bocsáss el engemet, kedves leányodat.

Ha megbántottalak, Krisztus sebeire

Kérlek, bocsássál meg az ő szent vérére.

Isten fizesse meg sok fáradságtokat

És én mellettem tett dajkálkodásodat.

Vigyen fel ezekért tégedet a mennybe,

Vigadjál szüntelen örök dicsőségbe…

Kedves testvéreim tőletek búcsúzom,

Szivemből néktek is ezeket kivánom.

A nagy Ur Istennek áldása maradjon

Mindétig rajtatok és el ne is hagyjon.

Végre az egekben magához fogadjon,

Az örök életben nektek is részt adjon.

Kedves lánybarátim! hozzátok fordulok,

Ha reátok nézek, szintugy megujulok;

De seregetektől más útra indulok

És tőletek mostan immáron megválok.

Az Ur Isten adjon nektek is igaz párt

És szivből szeretett szerelmes hitvestárst;

Végre az egekben fogadjon magához,

Legyetek érdemes szűz koszorújához.

Kedves alsó, felső jószivü szomszédim,

S mindenféle kegyes, szép, jóakaróim,

Áldjon meg az Isten, szivemből kivánom,

Vegyen fel az égbe magához, én mondom*Talán többek előtt unalmasnak tetszthetnék az ily búcsúztatóknak ismételt tüzetes közlése; de éppen azért láttam szükségesnek azt vidékenkint közölni, hogy az ily népköltemények dús variatiója kitünjék; e mellett ugy kell az ily versezeteket tekintenünk, mint legrégibb népköltészetünk virágait és becses nyelvemlékeket, mert azok mindenike több százados létel mellett a legeredetibb és sajátságosabb kifejezéseket mutatja; mindez okokból azok egybegyüjtését és közlését szükségesnek láttam..

Ezt követi a hütlés, gyakran a templomban, leginkább a háznál; de bármelyik esetben is a násznép a menyasszonyi háztól a menyasszonyt is csaknem erőszakosan kiragadva – magával viszi; hogy pedig a búcsúztatás keserves hatását és a menyasszony valódi búcsúvételének az egymástól elválókra nézve egyaránt fájdalmas behatását enyhithessék, mindenféle tréfás jelenetek folynak, ugy benn, mint künn az udvaron. Benn a násznagy a parafernumot kéri ki, mialatt a vőfény a menyasszony zsebkendőjét észrevétlenül belopja a hozomány közé. – A menyasszony gazdája azt feleli, hogy nem tartja kötelességének házi holmit, s nevezetesen parafernumot adni, mert csak leányt kértek, s azzal elégedjenek is meg, miután a kért holmi ugy sem tart a menyasszonyhoz. „De oda tart – mondja a násznagy – hisz itt a menyasszony jegye” felmutatván a belopott zsebkendőt, mire a gazda minden további ellenkezés nélkül átengedi a hozományt. Ha a kendőbelopás nem sikerül, akkor a násznagy fél veder bort fizet a másik félnek.

Mikor aztán a hozományt kihordották, s szekerekre rakták, akkor a vőlegényi fogat béresei ingerkednek, s az ökröket háttal forditják a járomnak, s csak akkor fogják be, ha a menyasszony gazdája pár szép keszkenőt ad nékik, mit azonnal ökreik szarvára tűznek; mig egy része a befogásnál kötekedik, s azzal a figyelmet elvonja, addig a többiek fejszét, kaszát, vagy más előtalálható gazdasági eszközt is a parafernumhoz pakolnak, mit aztán csak borváltság után adnak vissza.

Ekkor a menyasszonyt a két nyoszolyóleány közé szekérre ültetve viszik a templomba hitelni, vagy ha a hitlés a háznál megtörtént, egyenesen az ő parafernumai és bonumaival*A parafernum áll: czifrán veres és kék fejtővel himzett párnák sokaságából, derékaljakból, végvásznakból, himzetes asztalnemű és törölközőkből, továbbá tulipánosan festett ládákba pakolt öltözékekből, végre butorokból, mi fiókos kaszten, tálas (credence), fogas, asztal, székek és szintén tulipános hosszu padból áll. A gazdagabbaknál egy vagy több tehenet is kötnek a szekér után. a vőlegényi házhoz. De útjok nem lehet sebes, mert mindenki szemlélni akarja a lövöldöző lovagoktól megelőzött és zeneszóval kisért díszmenetet, e czélból gyakran feltartóztatják, a fiatalok lánczczal, vagy sétával (nád) befacsart kötéllel kötik át az útat, mig egy bolondosan vatermörderesen, köcsögkalappal és szemüvegesen asztal mellett ülő egyén tréfás, néha kétértelmű kifejezésekkel útlevelet kér, útlevelet a ló hátával felé fordulva mutatnak; de ha az elől lovagló vőfény kardjával az útat elfogó kötelet egy csapásra át nem tudja metszni, fél veder borral kell az áteresztést megváltani. Ilyen s másnemű többszörös feltartóztatás után, végre megérkeznek a vőlegényi házhoz, hol a násznagy a menyasszonyt átadja az azt örömcsókkal fogadó örömszüléknek (vőlegény szülői).

De nemcsak örömmel, hanem díszesen felteritett asztallal is fogadják itt a messze útról jövő fáradt vendégeket, s a beköszöntés s a ház uj tagjának beajánlása után a vőfény az asztalhoz ülésre hivja fel a vendégeket a következő verssel:

Uraim, az asztal meg vagyon teritve,

Kés, tányér, villával s kanállal helyezve;

Tessék kelmeteknek helyre telepedni,

Ugyis a musikus megkezd melegedni.

Jönnek az étkek is most mindjárt sorjába,

Ez a sok legénység nem áll itt hiába,

Mindent elkövetek, a mit megtehetek,

Jó apetitussal egyenek kelmetek.

Az asztal pedig önmagát is ajánlja, mert mindenféle felaranypilézett sütemények, virágcsokrok közt ott van az oly étvágyingerlőleg feltálalt jó magyar töltött káposzta disznó orjással. A vőlegény és menyasszonya az asztalfőn egymás mellett ül, de kettőjüknek csak egy tányéra van, fakanál és fanyelű késvilla, mintegy jelképezve a pazar fény közepette, hogy ezután együtt kell étkezniök, egyszerüen szegényesen. Az uj pár elé helyezett tál leginkább fel van ékitve, ott van a kukkra állitott disznóorr, melylyel a menyasszonyt kinálgatják, mig a vőlegényt később a sült feladásakor a majorságnak felé forditott hátulsó részével kinálják, – a kakas tajéros fejét a menyasszony elibe állitván fel nevetkézés és éljenzések között. Asztalozásnál azonban legfontosabb szerepe a násznagynak van, kinek kötelessége nem csak az ürülő poharaknak megtöltése, hanem egyszersmind elköszönése is, és fel kell neki köszönteni a szülőkön és az uj páron kezdve minden jelenlevőt le az utolsó konyhamesterig, és ezt a násznagy rendszerint igen tapintatosan és ügyesen végzi, pohárköszöntései rövidek és élczesek, miáltal igyekezik a társaságot jó kedvben tartani.

Utolsó étel mindig tejbe főtt kása, ekkor a vőfény figyelmezteti a társaságot, hogy ezen kása nagyon bajosan főtt, sőt a szökdöső kása a szakácsné kezét is ugy összeégette, hogy doctorral kellett orvosoltatni, minek költségére illő, hogy a vendégek conferáljanak. Erre a szakácsné is bebonyált kézzel és egy nyárssal megjelenik, s tányérát betartva segélyt kér, ha valaki vonakodnék adni, nyársat torkának szegezve mondja: „Jó uram szúrom, nagy a seb, gyógyithatlanná lett, nagyon nagy juka (lyuka) és ürege maradott”.

Ezután a vőfény a hegedű elromlását jelenti be, s „mivel még ma estve tánczolva is szeretnénk vigadozni, hogy a hegedű megigazittathassék, segélyt kérünk a dadék számára”, mi szintén megadatván, az asztaltól felkelnek, azt gyorsan elszedik, s azután kezdődik a „menyasszonyi táncz” lassu magyarral, mit a menyasszonynyal minden jelenlevő férfinak el kell járni, melynek végeztével mindenki benyujtja a menyasszonyi ajándékot, mi pénz s házi eszközökből áll. Később a táncz általánossá lesz, s tart éjfél utánig, mikor a lakadalmas nép eloszlik. Következő napon a leány szülői, testvérei, rokonai el szoktak menni az uj párhoz látogatóba, mit kárlátónak neveznek; itt, miután a menyasszony bekontyozásából következtetett baján elcsudálkozva és sajnálkozva, végre egy utómenyegzővel vigasztalják magokat, mit rendszerint ismét táncz szokott befejezni.

Ilyen a kocsárdi székely menyegző, melyhez kisebb-nagyobb eltéréssel Aranyosszék más falusi lakadalmai is hasonlitanak; eltérés azonban mindenütt van, mert a mondókákat rendszerint a szereplő násznagyok és vőfények változtatják, s nincsen oly menyegző, hol a székelyek leleményessége valami ujat, meglepőt, vigkedélyre deritőt ne rögtönözne.