A junius végén tartósan rút és hideg időben végzett kirándulások nem annyira küzködő, mint inkább az időjárás viszontagságaihoz hozzátörődött s a kifejlődés föltételeinek bekövetkezését mintegy készen váró növényzettel ismertettek meg bennünket. A páfrányok órarúgószerűen összefejt levélzete mintha várta volna a perczet, mely meghozza a kellő meleget, hogy kipattanhasson. És a midőn Tromsőt elhagytuk, tehát az első kirándulások után körűlbelől negyven napra, bevágott a kasza a kaszálóknak helyenként igazán buja növényzetébe s a tromsői birtokosság felállította rudasait, a melyek arra valók, hogy rajtok a füvet szénává lehessen szárítani.
De itt eleve is meg kell jegyezni, hogy azon az egész vonalon, a melyet bejártam, a növényéletre az „arktikus” jelzőt joggal alkalmazni még nem lehet;* mert e vonalon a meleg Golf-áram uralkodik, eleven és így kiváló hatással bír a növényéletre is. Mindazonáltal avval, a mi a maga helyén reányomja a növényéletre az arktikus jelleget, mind fokozottabb mértékben találkozunk, úgy a mint a sarkkörön haladva, mind tovább észak felé nyomúlunk.
Norvégiának szorosan véve csak egy fjordja van, melynek jellege valóban arktikus. Ez a Varanger-fjord, mely a Varjag-Njarga félsziget déli partján, átlag az é. sz. 70-dik foka alatt vág be keletről nyugatra s a mely már a meleg Golf-áramon kívűl esik. Hogy ez utóbbi mit jelent, ezt szembeszökő módon mutatják ki a hőmérséklet átlagai, így:
| Nyborgban a Varanger-fjord végén az évi átlag | – 1,5° C. |
| Vardőben, mely húsz percczel északibb, ez az átlag | + 0,8° C. |
| Januárius | Nyborg | – 12,2° C. |
| Januárius | Vardő | – 6,0° C. |
| Julius | Nyborg | + 11,9° C. |
| Julius | Vardő | + 8,8° C. |
A juliusi nagyobb meleg nem veszi le az arktikus jelleget, mert azért az évi átlag a fagypont alatt marad, a januárius átlaga pedig Nyborgban még egyszer oly mély, mint a vardői.
De, a mint érintettem, az arktikus jellegbe való átmenet a Golf-áramnak kitett partokon is világosan érezhető. E jellegnek egyik legfőbb, szembeszökő vonása, hogy a fák elmaradnak s az ok épp oly természetes, mint egyszerű: a nyár sokkalta rövidebb, hogysem a fás növények kifejlődésének, helyesebben megérésének megadná a szükséges föltételeket. De ennek nem az az értelme, hogy a fás növények hirtelenűl és egészen elmaradnak, hanem eltörpűlnek, előbb bokrokká, majd üstökökké válnak, vagy – mint a nyír – kúszásra fogják a dolgot.
Magán a már teljesen arktikus Spitzbergán az eddig ismert 123* növényfaj között még hét olyan faj van, mely fás; ezek között három termete szerint hangaszerű – ericoid – ú. m. a mámorka – Empetrum nigrum – és a két Cassiope – tetragona et hypnoides –; azonban ezek közűl az utóbbi már a mohszerűségig törpült le; a két fűz – Salix reticulata és polaris – már részben a föld alá bujva, fejti tovább ágazatát s csupán ifjú hajtásai és barkái emelkednek a föld színe fölé; a kúszó vagy gyalognyír és a magcsákó – Dryas octopetala – még szabadon fejti levélzetét; de már csak pár centiméternyire mer a föld színe fölé emelkedni.
Az arktikus jellegnek egy másik vonása a növényeknek a viszonyokhoz való hozzátörődése, a mi abban nyilatkozik leginkább, hogy a fagy iránt bámulatos mértékben érzéketlenek, a hőmérsékletnek az a megcsökkenése pedig, mely a fagypont fölött marad ugyan, de a mely nálunk megakasztaná a növény tovafejlődését, itt nincsen semmi föltartóztató hatással; sőt maga a fagy, még a kései is, mely nálunk föltétlenűl öldöklő, ott nem árt meg a növényéletnek.
Egy harmadik vonás az, hogy a növények külső megjelenése is más, a legtöbbje törpűl és üstökösségre hajlik; sok kúszóvá alakúl; a füvek elevenszülése pedig – viviparia – egészen közönséges.
Egy további vonás, hogy a nyár hűvössége nem kedvez az elhalt növényzet föloszlásának s a már elszáradt növény éveken át is megmarad: így azután sokkal több az elhalt, mint az élő növény, a mi az egész növényzetre az aszottság bélyegét süti reá.
Igen nevezetes az a megfigyelés, a melyet Kihlman* végzett, melynek eredménye az, hogy az arktikus tájakon még a nedves talaj növényzete is nagy mértékben ki van téve az elszáradásnak. – E meglepő jelenségnek oka az, hogy a míg a hőmérsék csökkenése lehűti a föld melegét s ezen a réven csökken a növény gyökerének tevékenysége, addig a széljárás elősegíti a nedvek elpárolgását.
Innen magyarázhatók a hozzátörődésnek számos jelenségei, mint a levélzetnek bőrszerűsége, begöngyölődése, a viaszos, czukros boríték és a tömött szőrözet, melyek mind arra valók, hogy a nedvek elpárolgását lassítsák; és rendkívűl érdekes az, hogy ezek az arktikus jelenségek megegyeznek a forró égöv sivatagjainak jelenségeivel, hol a növényélet hasonló módon védekezik az elszáradás ellen.*
Észak felé törekedve, nagyban és egészben úgy érezzük magunkat, mint mikor a mérsékelt égöv havashegyeinek tövéről a csúcs felé törtetünk. Előbb elmarad a lomberdő s elterjedése határán észrevesszük az elsatnyúlást, az eltörpűlést; azután következik a fenyves, mely – mint északon a nyír – a gyalog alakba megyen át; az örök hó alatti övben pedig megtaláljuk mindazokat a jelenségeket, a melyek az arktikus öv növényéletét jellemzik s a különbség csak az, hogy az arktikus növényzet fajai bővebben teremnek. Még abban is megvan a hasonlatosság, hogy védett helyen, noha már más övben fekszik, a növényzet megmarad; sőt erőteljesen tenyészik.
Ilyen pont maga Tromső szigete, mely csak kevéssé domborodik, ellenben teljesen körül van véve a magas őrhegységtől, mely abszolut védelmet nyujt neki; és ilyen a kis Nípő-sziget, a Gröt-sund és Lang-sund összetalálkozásánál, a Renő-sziget délnyugoti foka alatt, melynek nyírfás télizöldjére az Ulfstind, a Ringvatső és a Renő havashegyei tekintenek le s a melyet a Gröt-sundon betörő északkeleti viharok fekvésénél fogva nem érnek el.
Vessünk most már fajilag is egy tekintetet a növények észak felé való elterjedésére, természetesen a norvég partot értve, mely hőmérsék és így növényélet dolgában is lényegesen különbözik a Skandináv-félsziget belsejétől és a keleti parttól. E különbséget legélesebben fejezi ki a bükk elterjedése, mely a keleti-svéd oldalon csak Kalmárig, tehát az északi szélességnek nem egészen 5-dik fokáig, a nyugoti parton ellenben még Bergen városán túl, tehát az é. sz. 62-dik foka tájáig terem.
A mívelés alatt álló növényeknek a sarkkörben északi szélesség szerint való elterjedése a következő:*
Árpa, 70°.
Árpa, szakállas, 70° 22'.
Bab, 68° 7' alatt még szemzik, 70° alatt csak virágzik.
Borsó, 70° 22'.
Burgonya, 71° 7'.
Búza, 69° 28'; kerti mívelés.
Georgina, 70°.
Hárs, aprólevelű, 67° 56'.
Káposzta, 70° 22'.
Karalábé, 70°.
Kender, 67" 56'.
Len, 70° 30'.
Len, nagyvirágú, 70° 22'.
Petrezselyem, 70°.
Retek, 70° 22'.
Rezeda, 70° 22'.
Rozs, 69° 30'.
Sárgarépa, 70°.
Vadgesztenye, 67° 56'.
Zab, 69° 28'.
A vadon tenyésző növények közül álljanak itt a következők
Abies excelsa. Jegenyefenyő, 69° 30'.
Alnus incana. Hamvas éger, 70° 30'.
Betula odorata. Nyír, 70° 50' mint bokor.
Capsella bursa pastoris. Pásztortáska, 70° 7'.
Centaurea cyanus L. Búzavirág, 70° 0'.
Chrysanthemum segetum L. Aranyvirág, 70° 0'.
Corylus avellana. Mogyoró, 67° 56'.
Datura Strammonium. Maszlagos redőszirom, 70° 0'.
Dianthus superbus D. C. Boglyas szegfű, 70° 30'.
Heracleum Panaces. Tapsír, behozva, 71° 7'
– sibiricum. Szibériai tapsír, vadon, 68° 35'.
Isatis tinctoria. Festő csülleng, elvadúlva 67° 16'.
Juniperus communis. Boróka, 71° 10'.
Mulgedium alpinum. 71° 7'.
– sibiricum. 70° 20'.
Myosotis arvensis. Nefelejts, 69° 40'.
Oxalis acetosella. Nyúlsóska. 69° 40'.
– esculenta. Éti sóska, 70° 0'.
Oxyria reniformis. Veselevelű sóska, 71° 10'.
Pinus sylvestris. Erdei fenyő, 70° 20', még faalakú.
Pisum maritimum. Tengeri borsó, vadon 70° 30'.
Plantanthera bifolia Rich. Éji viola, 70° 20'.
Populus tremula. Rezgő nyár, mint bokor 70° 37'.
Prunus padus. Zelnicze meggy, 70° 20'.
Pyrus malus. Vadalma, 66° 30'.
Ribes grossularia, Egres, piszke, mívelve 68° 13'.
– nigrum. Fekete ribiszke, vadon 69° 30'.
– rubrum. Vörös ribiszke, vadon 70° 30'.
Rubus idæus. Málna, vadon 70° 2'.
Rumex acetosa. Közönséges sóska, vadon 71° 10'.
– acetosella. Keskeny levelű sóska, vadon 71° 5'.
Salix arbuscula. Kétanyás fűz, 70° 0'.
– caprea. Kecskefűz, 70° 37'.
Sorbus aucuparia. Vörös berkenye, vadon, bokorszerű 71° 7'.
Taraxacum officinale. Pitypang, vadon 71° 10'.
Thymus serpillum. Kakuk démutka, 70° 25'.
Trifolium pratense. Réti lóhere, 69° 20'.
– repens. Kúszó lóhere, 70° 57'.
Tussilago farfara. Lókörmű szattyú, 70° 37'.
Ulmus montana. Hegyi szíl, 66° 59'.
Urtica divica. Aprólevelű csalán, 71° 7'.
– urens. Közönséges csalán, 71° 0'.
Valeriana officinalis. Macska gyökönke. 70° 22'.
A nélkül, hogy füvészkedő szándékaim lettek volna, itt-ott felszedtem egynehány növényt és sikerűlt egy párnak elterjedését északibb pontokra fölvinni, azokkal az adatokkal szemben, a melyeket a norvég növénygeografusok meghatároztak. E növényeknek sorozata a következő és megjegyzem, hogy a rekesztett szám azt a szélességet jelzi, a mely alatt én találtam meg a plántát, a szabadon álló Schuebeler térképére vonatkozik.
Andromeda polyfolia L. (69° 38') 71° 7'.
Anemone nemorosa L. Berki kökörcsin (69° 38') 69° 40'.
Armeria sibirica (Turcz) Boiss. (69° 38').
– vulgaris W. (69° 38').
Betula nana L. Gyalog nyír (70° 56' 40") 71° 10'.
Blechnum spicant Roth. Felemás rostika (69° 38') 69° 55'.
Campanula rotundifolia L. Kereklevelű harangvirág (69° 35') 71° 7'.
Cardamine pratensis L. Kakuk foszlár (69° 38') 71° 7'.
Cerastium alpinum L. Havasi madárhúr (70° 56' 40").
Eriophorum angustifolium R. Keskenylevelű gyapjasfű (69° 38') 70° 10'
– Scheuchzeri Hope. Bunkós gyapjasfű (69° 38').
Festuca ovina L. Juh csenkeszfű (69° 38').
Fragaria vesca L. Földi eper (70° 56' 40") 70° 17'.
Geranium sylvaticum L. Ligeti gerely (70° 56' 40") 71 ° 7'.
Gnaphalium dioicum L. Kétlaki gyopár (69° 38').
Lychnis alpina L. Havasi mécsvirág (70° 56' 40").
Menziesia corulea L. Kékvirágú M. (69° 38') 71° 7'.
Mertensia maritima L. Tengeri M. (69° 55' 23").
Myosotis intermedia Link. Középső nefelejts (69° 38').
Pedicularis lapponica L. Lapp serkevirág (70° 56' 44") 71° 10'.
– sylvalica L. Erdei serkevirág (69° 38') 63° 30'.
Pinguicula vulgaris L. Hizókavirág (70° 56' 44") 71° 10'.
Rubus chamæmorus L. Kétlaki szeder (70° 56' 44") 71° 10'.
Silene acaulis L. Kurta sziléne (70° 56' 44").
Vaccinum Vitis-Idæe L. Áfonya (69° 38') 71° 7'.
Viola biflora L. Kétvirágú ibolya (70° 56' 44") 71° 7'.
– canina L. Satnya ibolya (70° 56' 44").
– sylvatiea Fr. Erdei ibolya (69° 38').
– tricolor L. Árva ibolya (70° 56' 44") 70° 37'.
Ehhez a sorozathoz a következő megjegyzések fűzhetők. A legnevezetesebb növény, a melyet találtam, az Armeria sibirica (Turcz) Boissier, mely Európában eddig csak a Lappföld keleti részéből, továbbá a norvég Maalselven, Lyngen, Alten, Börselven és Vardő tájáról volt ismeretes. A növény egy körűlbelől 9–10 cm. átmérővel bíró, kerek és domború párnát alkot, keskeny levélzete tömötten, nemezszerűen szövődik egymásba; a vörös virág rövid száron emelkedik a párnázat fölé és vörös. Gyökere fás, erős 10,12 cm. mélyre nyomúl a talajba. Sem dr. Bænitz, sem Landmark nem bírtak több példányra akadni.
Schuebeler és Norman adataival szemben, kik a földi eper – Fragaria vesca L. – északi határát 70° 17'-re és 70° 28–29' teszik, én ezt 70° 56' 44" alatt, tehát tovább északra is megtaláltam, t. i. a Sværholtnál; az erdei serkevirágot – Pedicularis sylvatica L. – Schuebeler 63° 30'-re teszi, mely szerint a poláris körön kívűl esnék, holott én 69° 38' alatt, tehát messze a sarkkörön belől, a Tromső-sziget .nyugoti oldalán, ingoványos réten találtam meg; az árva ibolya – Viola tricolor – is Schuebeler adatával szemben nem 70° 37'-ig, hanem egészen a Sværholtig, vagyis 70° 56' 44" hatol északra.
Befejezem e közbevetett rövid szakaszt némely általános és közérdekű megjegyzéssel.
A norvégek szívós kitartással azon vannak, hogy mindenféle növényt rendszeres hozzászoktatás útján északibb tájra áttelepítsenek. Így a jókori jávorfa – Acer platanoides –, mely vadon csak az é. sz. 59° 46'-ig fordúl elő, míveléssel már a 66° 18'-ig vitetett föl, tehát majdnem a sarkkörig; sőt felvitték Tromsőig – 69° 38', – hol a szeminárium kertjében gondos ápolás mellett bokorszerűen eltörpülve él; levélzete gyér, de az egyes levél roppant nagyra nő. Ugyancsak Tromsőig haladt már a szagos kőris – Fraxinus excelsior – is, mely azonban sehogy sem bír a magasba törni; ennek természetes elterjedési határát a 63° 40' szabja meg. Még a bükk is 67° 56'-ig haladott, mívelés útján.
Rendkívűl érdekes az árpa magatartása. A múlt század elején dúló háború idején az oroszok különösen a finnség bizonyos részét pusztították s e sanyargatások elől menekűltek az ú. n. kvænek északra, hol egy részök az Alten-fjord végében, tehát az északi szélesség 70-dik foka alatt telepedett meg. Ez a hely jól van védve annyira, hogy ott még gabonát is termeszt az életrevaló nép, többek között árpát, mely meg is érik. A nevezetes azonban az, hogy csak az az árpa érik meg, mely Alten éghajlati viszonyaihoz hozzá van törődve; a déli vidékről s közvetetlenűl oda hozott magból kelő árpa éretlen marad. Hogy a délibb vidékről való árpa is megérjen Altenben, azt úgy érik el, hogy évről-évre pár szélességi fokkal tovább vetik észak-felé s így haladnak vele Altenig.
A másik érdekes jelenség, hogy ott az é. sz. 70-dik foka alatt az árpa ugyanannyi idő alatt érik meg, mint a mérsékelt égöv alatt; sőt a Nilus táján is, t. i. kilenczven napra van itt és ott szüksége.
Arra nézve még nem tisztázódtak teljesen a vélemények, hogy vajjon e jelenség oka abban rejlik-e, hogy a nyári szakban a világosság folytonos, vagy abban, hogy a folytonos világossággal több hő is jár. Valószínű, hogy mind a két tényezőből foly a hatás.
Noha tagadhatatlan, hogy Norvégia flórája aránylag gazdag, hogy sok növénye felhatott az é. szélesség oly pontjaira is, melyeknek megfelelő, ú. n. kontinentális pontokról merőben ki vannak zárva, mindebből nem következik, hogy a növényzet a tájon uralkodóvá válnék. A kopár szikla szürkesége, a soha el nem olvadó hófolt és hómező az, a mely minden egyebet elnyom. Még a terjedelmesebb kaszáló, sőt egy-egy zöld sziget is csak egy zöld pont a nagy sívárságnak közepette.