3. A Szilágyság szerepéről a hadtörténetben.

TARTALOM

5. II. Rákóczi Ferencz csatája Zsibónál.

4. Básta és Báthori Zsigmond csatája Magyar-Nagygoroszlónál.

Vármegyénk két országos jelentőségű csata színtere volt. Mindkét esemény hatalmas következményekkel járt falvainkra, vármegyénk egész területére. Magyar falvakat sodortak el s megváltoztatták az égő üszkök nagy területek képét. Az egyikben Básta égetett és dúlt, a másikban Rákóczi alatt vérzettek el magyar falvak.

1601 augusztus 3-dikán ütközött meg Báthori Zsigmond Básta és Mihály vajda seregével Magyar-Goroszlónál.*Még 1601 április 4-dikén a fejedelem felhívást intéz a szilágyságiakhoz és a magyar rendekhez, mely szerint el van szánva «mindent cselekedni», mert «…mind a magyar nemzet megrontatott, szép hazátok semmi lött … úgymond. Itéljük azt, hogy ennek az időnek állapotában is úgy viseljétek magatokat, mely cselekedetekkel hazátoknak nagyobb romlást, magatoknak nagyobb nyomorúságot ne hozzatok. Mi nem egyébért, hanem hazánknak megmaradásáért, a szomszéd országoknak csendességeért, a szegény megnyomorodott magyar nemzetnek megmaradásáért, a végre jöttünk hazánkba, hogy tehetségünk szerint minden csendességnek s békességnek szerzői legyünk. De ha kegyelmetek idegenkednek tőlünk s magatok megmaradását kevésre becsűlitek, hogy sem mint némely maga gondolatlan felfuvalkodott embereknek tanácsát, az istennek szent színe előtt állván protestálunk, hogy mi kénytelenek vagyunk, magunk megmaradásáért mindent próbáljunk és semmi nyavalyátoknak sem semmi romlástoknak akaratunk szerint okai nem vagyunk. Noha semmi kétségünk benne nincsen, értvén a kegyelmetek hozzánk hívségéből való jó akaratát is, hogy kegyelmetek minket boszúállásra cselekedetökkel nem kényszerítnek.» Egy helyen írva van: az én szegény atyámfiának: Báthory Andrásnak és egész hazámnak ő felségének való kötelességért nem hogy oltalma, hanem veszedelme történék. Az ő felségével való tractatusok ideje alatt Mihály vajda istentelenűl bejöve s pogánynál pogányabb dolgot cselekedék. (A fejedelem nevében a szilágyságbeliekhez s a magyar rendekhez intézendő felhivás mintája. 1601. április 4. D. György fogalmazványa Kolozsvárról. Nemz. muzeum törzsanyag.)

{250.} Báthori Zsigmondnak, mint Somogyi Ambrus írja, az volt a czélja, hogy a Szilágyságot visszafoglalja, melyet a zavaros időben elveszített.

Szamosfalvára összehíván hadait, köztük 43 zászlót osztatott ki. «A lobogók nyelei csak úgy fénylettek az aranytól, midőn azokat kibontották s a sereg maga is oly délczeg és pompás volt, midőn julius elején megindúlt Somlyó felé».*Szilágyi Sándor: Erd. orszgy. emlékek V. k. 8. l. Az erdélyi sereg Szilágy-Somlyóig, majd a várt török segítséggel való egyesülés végett Tasnádig ment előre.

Itt azonban hiába várta a török segítséget, mert ravaszul kijátszották, a mint Somogyitól s Bethlentől tudjuk.*Bethlen Farkas, 19. l.
Mihály vajda mikor megtudta, hogy Zsigmond segélyt vár a törököktől, cselt szőtt; Zsigmond nevében írt a basáknak s a temesvári kapitánynak, bár előbb követei útján segélyt kért, de most azt hiszi, elég fegyverese van a Básta s a Mihály vajda leverésére, kéri őket, az ő érdekében összegyűjtött hadi erejüket tartsák meg a jövőre. Jóindulatukat s barátságukat köszöni, igyekszik majd érte megszolgálni. Ajándékot is küldött. Ezek kapva a levelet s az ajándékot, abba hagyták a készülődést. Zsigmond így napról-napra hiába várta a török segítségét Tasnád városa mellett. Elindúlt Tasnádról.*Szád. Erd. és M. V. t. Okltár. 252. lap. «Szép hadakkal, ok nélkül, de igen mód nélkül». Innen voltakép Majtény felé tartott, hol Básta csekély hada tanyázott. Harczba azonban nem bocsátkoztak. Báthori visszavonta seregét a Szilágyság felé, a hova Básta nyomon követte.*Hidvégi Mikó Ferencz Hist. 1594–1613. (Magy. Tört. Eml.) 151. l. Básta, mikor már minden segédcsapata csatlakozott, Majtényról megindítva táborát, követte Zsigmondot s augusztus 2-dikán Goroszló falu mellett utól is érte a fejedelmet 10 ezer gyalogossal s 8 ezer lovassal, a mint Istvánfi irja. Az erdélyi történetírók nem adják annak a seregnek a biztos létszámát, de elég erősnek irják.*Zsigmond, a mikor értesűlt a császáriak közeledtéről, táborát Goroszló falúnál az ő atyai örökségénél ütötte fel, (Istvánfi), hogy Bástát s Mihály vajdát megelőzze. Hogy itt a török segítségére várt és sürgette a török praefectusokat, kitudódott az ellenség álnok csele, de már későn; mert a praefectusok azt válaszolják, hogy az ő érdekében összegyűjtött hadi erejüket szét is bocsátották s oly hamar nem igen szedhetik össze. Ezért a Zsigmond segítségére hirtelenjében mindössze 300 tatárt küldöttek. Ezek megérkeztéről, a mikor Básta tudomást vett, félt, nehogy ott tovább vesztegetve idejét, a Zsigmond ereje napról-napra gyarapodjék s a győzelem így a Zsigmondé legyen, a vajdával együtt elhatározták, hogy Zsigmonddal szemben szerencsét próbálnak (Simigianus). Istvánfi szerint Zsigmond táboraiban több mint 35 ezer különféle nemzetiségű katona volt. A székelyek is igen nagy számmal özönlöttek a Zsigmond táborába a már annyiszor megigért szabadság reményében. Bástáék serege 22,000, az erdélyieké pedig 20,000 emberből állott.

{251.}

{252.} Básta kora reggel csatarendbe állította csapatait. Istvánfi s Bethlen szerint a csatarend: Háromezer sziléziai és vallon lovas, ugyanannyi magyar kopjás, támogatásukra Székely Mihály, szatmári kapitány, német lovas puskás csapata, Pecz János háromezer gyalog katonája, utánuk vallon gyalogság és hat kerekes mezei ágyu képezték Básta seregét. Némi távolságban ettől állott a Mihály vajda serege, melyet régi maradék kozákok, de legnagyobb részt újonnan toborzott bolgárok, ráczok és kis számmal oláhok alkottak. Ez után jött Rákóczy Lajos magyar gyalogsággal. A tartalékot végül Rottal csapata képezte: 1000 huszár és 1500 hajdú a Szendrő és Fülek vidékén s az Ipoly mentében toborzott zsoldosok.

{253.}

Hozzájuk volt még rendelve 600 puskás lovas, a mentéjük szine után úgynevezett veres-, kék- és fekete rokkosok a gönczi, szepsi és kassai őrségből. Átellenben Zsigmond fejedelem is csatasorba állíttatta seregét generalisaival, Csáki Istvánnal és Székely Mózessel; Bethlen Farkas szerint, a mikor Zsigmond a táborát először sánczok között tartotta és a táborához közeleső dombot elfoglalta s Székely Mózes tanácsára ágyúkkal erősítette meg, Básta e dombhoz közel ugyanakkor gyorsan egy másik dombot foglalt el, a mely neki amannál sokkal czélszerűbb volt, mert a tetején s az oldalán levő százados tölgyek védelmet nyujthattak az övéinek az erdélyi hadak ágyuival szemben. E dombokról aztán mindkét részről megkezdődött az ágyuzás. A Zsigmondtól megkezdett heves ágyuzást a Básta emberei hasonlóval viszonozták. {254.} Ez így tartott délutáni négy óráig, mert Básta a Mihály vajda beleegyezésével azon nap s a rákövetkező éjjel nem akart megütközni, hogy azalatt pihenjen a serege. Ekközben a nap tikkasztó hevétől elbágyadva két sátort üttetett egy domb aljában s leugrott lováról, hogy az egyikben a zöld gyepen kipihenje magát. Zsigmond fejedelem pedig, a mikor észrevette, hogy Básta sátort üttet, bár majdnem egész nap fegyverben s csatasorban állott seregével együtt s egyik fél sem akart a másiknak engedni, s már az alkonyat is közelgett, azt gondolta, hogy nem történik meg a megütközés, délután öt órakor kiadta a parancsot katonáinak, hogy vonúljanak táborba s szállítsák be az ágyúkat a dombról. Ezt látva Mihály vajda, jelentette Bástának, hogy a Zsigmond ágyuinak egy részét már elszállították, más részét barmokkal most vontatják, így tehát – ha jónak látja – itt az idő a megütközésre. Básta erre gyorsan lóra kapva, Mihályt a jobb szárnyra, Rottalt a középre rendelte, maga a bal szárnyon foglalva állást egyszerre rohantak a készületlen erdélyi hadra; a kik mikor látták a Básta embereit, hogy nagy lármát csapva harczra rohannak, félrefordúlva mutatták, hogy semmibe sem veszik a harczot s egymást kiabálva kezdtek fegyverök után szaladgálni. Kopjásokat ekkor nem alkalmaztak a harczban, holott ezekben egykor nagy ereje rejlett az erdélyieknek s mivel vízmosta árkok s cserjés helyek estek közbe, zavar és nehézség nélkül a csatasor sem fejlődhetett; a lovasok nagy része már a lovakról a szerszámot leszedte, másrésze egyébbel lévén elfoglalva, a zászlót nem követhette s a parancsnak nem engedelmeskedhetett a kellő gyorsasággal. Székely Mózes, a mit hirtelen oly nagy zűrzavarban tehetett, a puskásokkal, a kik a dombot az ágyúkkal ismét elfoglalták, késedelem nélkül rohamot intézett s Básta embereinek vitéz elszántsággal ellenállottak s igen sokan esve el mindkét részről, sokáig vitézül küzdöttek. Most Básta azt a dombot, mint a teljes győzelem legelső kellékét hatalmába akarta keríteni,

{255.}

600 vadász katonáját*Istvánfi szerint ezeket moskétásoknak nevezték. is oda rendelte s az erdélyiekre golyózáport szóratott; teljes {256.} erőből ágyuztatott, összeszedve bátorságát, a harczot felújította s az erdélyieket elűzte*Istvánfi szerint ezek az első robajra szétfutottak, mert sok ló és lovas esett el. a dombtól. Mindkét részről egyenlő erőmegfeszítéssel folyt a harcz, oly erős kitartással, hogy úgy az erdélyiek, mint a császáriak részéről ismét sokan estek el s a Básta vaspánczélját is átfúrta egy golyó a váll körűl, de neki semmi baja sem esett. Végre az erdélyiek belátva, hogy minden igyekezetök hiába való, mivel akadályozza őket az a kedvezőtlen fekvésű hely, bár küzdöttek a győzelemért, mégis otthagyva sátraikat s hadi szereiket, összevissza, rendetlenül futásnak eredtek, Bástának engedve át a győzelmet s ágyuikat;*Istvánfi szerint azokat Székely Mózes buzdítására vissza akarták foglalni, visszafordúlt a lovasság s a gyalogság is; hevesen újúlt meg a küzdelem, vitézül harczoltak és mindkét részről sokan estek el; de többen az erdélyi részről. A Pecz legiójának s a Rákóczy magyar gyalogosainak s a Básta parancsára odasiető puskás lovasságnak a vitézsége s kitartása következtében Székely Mózes és katonái elűzetve onnan, rendetlenül futásnak eredtek, a császáriaknak hagyva az ágyúkat a győzelemmel együtt. az ágyúkat Pecz a Básta tanácsára részint a megfutamodottak, részint a még csatasorban állók ellen fordította s nagy pusztítást vitt közöttük véghez. Más oldalról Mihály vajda és Rottal, a mi még megmaradt az erdélyi seregből futásnak eredve, jó darabig üldözték és közülök sokat leöltek. Istvánfi Miklós szerint csupán csak az erdélyiek közűl többen estek el tizezernél; a császáriak vesztesége pedig csak 160 és néhány sebesült. Sokat mentett meg a beálló éj; igen sokan estek foglyul s ez ütközetben voltaképen mindkét részről kétezer-kétezer harczos lelte halálát. Legelfogadhatóbb Somogyi*Simigianus. Ambrusnak ez az állítása, ennyi esett el mindkét részről. Maga Zsigmond fejedelem is veszélyben forgott, a mikor a roppant zűrzavarban a röpkedő golyók között, összefecskendezve szétszaggatott emberei vérével és testük darabkáival a hegyek s erdők járatlan útain, vezetők {257.} kalauzolása mellett gyors lován keresett menedéket s kevesed magával meg is érkezett Deés városába. Istvánfi közlése szerint szállítható ágyut elvettek az ellenségtől 45-öt, a melyeket, mivel barmuk nem volt – nem vihettek el, Somlyóra hordták be s ott a várban hagyták. Simigianus szerint pedig 53 ágyut kerítettek hatalmukba, a miket Básta Szatmárra küldött. A császáriak a győzelem s gazdag zsákmányolás után az ütközet helyszinén maradtak, várva a császár rendeletét, hogy vajjon átmenjenek-e Erdélybe a győzelem gyarapítására. A vereség fő oka az volt, hogy míg az egyik részen az egész sereg fölött a főparancsnok Básta vala, addig Báthori Zsigmond serege harczképességét erősen csökkentette azzal, hogy két fővezért rendelt, kik közül egyik sem volt alárendelve a másiknak, sőt inkább versengtek az elsőségért. Mint Bethlen írja: a generálisok egyenlő rangot követelve maguknak, egyik a másiknak engedni, vagy alatta lenni nem akart, mert Csáki, mint a ki régibb nemes családból származott, Székelynél előbb valónak tekintette magát, már hazája mellett szerzett érdemeinél fogva is. (Ő ugyanis Szabolcstól származtatta magát, a kinek a fia Csák s a ki a hét vezér közül az egyik volt.) De Székely sem tartotta magát rossz hazafinak, mint a ki hires volt a hadi dolgokban való jártasságáról s teljesen a harczra született.*V. ö. Bethlen Farkas: Historia de rebus Transsylvanicis 5. köt. 18–29. lap. – Somogyi (Simigianus) Ambrus: Hist. Rerum Ungaricarum et Trans. Szeben, 1840, 247–252. l.
Gr. Illésházy István nádor följegyzi, hogy Básta és Mihály vajda, mikor Báthori Zsigmond ellen indúltak, a Szilágyságban szálltak meg seregeikkel s jóllehet a Szilágyság a császár pártján volt, mégis feldulták és kirabolták. «Noha az Szilágyság hívei valának az római császárnak, de ezek azon egész földet eldulák és rablák.» Báthori Zsigmond, ki mellé a lengyelek Moldvát és Havasalföldet is rendelék, jól felkészülve vagy 40 ezernyi hadával Bástáéktól egy mérföldnyire ütött tábort azzal a szándékkal, hogy megütközik. Ellenfelei közül Mihály vajda hajlandó is volt erre, de Básta csekélynek tartván seregüket, szép szóval elámitá Zsigmondot, hogy vonúljon vissza, ő majd békét eszközöl közte s a császár között, a «ki Zsigmondnak salvus conductus levelet is küldött». Zsigmond rá ment a lépre és visszavonúlt. Básta azonban csak a végbeli és sziléziai segédcsadatainak megérkezését akarta bevárni. Ezeknek (vagy 25 ezernek) megjöttével Zsigmond után indúlt. «Előtalálák valami szoros helyen egymást.» Zsigmond seregében az oláhok, a kurtányok megfutamodtak s az ütközet a Bástáék győzedelmével végződött. «Zsigmond Bástával teletszaka a frigyről tractált». A goroszlói csata után Básta és Mihály vajda Erdélybe vonúlt. Seregük azonban, melyet nem fizettek rendesen, 1602 februárban kijött Erdélyből s a Szilágyságban és Szatmár vidékén rabolt, pusztított. (Gr. Illésházy István nádor följegyzései 1592–1603. 91–94. l.

{258.} Az ütközetben elestek: Petki István veterán, a lovasok vezére, a kit, a mint vitézül harczolt, egy ágyúgolyó ejtett el; Tárkányi István, ezer lovasnak a kapitánya három dárdadöféstől, Csomortáni Tamás, a székely csapatok vezetője, a ki «sebben szaladott el és Egregyen halt meg az úton.»*Szamosközy István Tört. maradványai (Mon. Hung. Hist. XXX. k. 136. l.) Latran János ötszáz, Horváth György száz lovasnak a vezetője és Szerdahelyi Albert.

A goroszlói csatában esett el a Garázda-család e nevű utolsó férfi tagja: Garázda János is, mely családból a Szilágyi Csete-család, a gróf Széki Teleky-család is agazott. «Sok és vitéz emberek ott veszvén».*Hidvégi Mikó Ferencz Históriája 1594–1613. 151. l. Básta a harcz után lábbal akasztatta fel Stepán Istvánt, «a váradi fűlegényt», ki épen semmi kislelküséget nem mutatott. Fejjet lefelé csüggvén szidta és köpködte a németeket, a kik végre agyonverték.*Gyulaffi Lestár Történeti maradványai. Monumenta Hungariae Historica, XXXIII. k. 27. l. A Hatvanfa nevű határrészen, mely épen ettől nyerte nevét, 60 bitófát állíttatott fel s a vidék legelőbbkelő magyarjait azokra hurczoltatta. {259.} A helység papját, Berekszászi Pált, tatárfogságra vitték.

Básta vallon csapata s Mihály hajdúi szerte gyilkoltak, pusztítottak, földúlták Zilaht is s Vaját, mely népes helység volt.*

Somogyi Ambrus annak is okát adja, hogy miért kegyetlenkedtek még a jámbor pásztornépséggel is. Az 1601. évben az erdélyi pásztorok egy Baka nevű szerzetest fogtak el egy ráczczal, a ki a Mihály vajda uralma alatt sok gaztettet követett el velük szemben, mert mihelyt tehette s nem félhetett a büntetéstől, sokat eladott pénzért közülök a törököknek; ezért aztán kézrekerülve Kolozsvárra vitték, itt elítélték s január 15-dikén a piaczon karóba húzták s megégették őket a törökkel folytatott machinatióik miatt. Innen magyarázható ki az ártatlan pásztorok öldözése Goroszlónál a vajda emberei s a ráczok részéről, a mikor ott az erdélyi hadat legyőzték; mert bárhol találtak egy pásztort azonnal megölték.

Enyedi Pál Énekében a goroszlói harczhoz a következőket mondja: Báthori Zsigmond nagy sereget szervezett, Erdélyből Zilahon keresztül ment ki az Érmellékre, azután pedig visszafordúlt és Goroszlónál állapodott meg. Bástához Mihály vajda «a dunamelléki ebhajdukkal – ezerháromszázzal és két ezer kozákkal» csatlakozott. Zsigmond ágyuit a németek vették el, Mihály vajda népe aztán az üldözést végezte. (Enyedi Pál Énekéből az erdélyi veszedelmekről. Gróf Mikó: Erdélyi Tört. Adatok, I. k. 185. l.) Nagy Szabó Ferencz Memorialéjában azt mondja, hogy Básta «okosabb lévén a hadakozásban», augusztus 5-dikén Cigáninál veré meg Báthori Zsigmondot. Említi, hogy Zsigmond részén kétszáz tatár is harczolt, Básta kezén pedig német hadak s a Mihály vajdától felkeltett dunamelléki hajduk voltak; «a két had árpaaratásig egybe-ére a Szilágyban Cigánihoz». (Nagy Szabó Ferencz Memorialéja. U. o. 60. l.)

1601 augusztus 4-dikén a goroszlói táborból jelenti Mihály vajda a győzelmet a császárnak. Zsoldost többet fogadott, mint a mennyit a császár parancsolt s a zsoldosok fizetésére pénzt kér.*Hurmuzaki IV. 1. 265. – Szádeczky: Erd. és M. v. 256. l. Augusztus 15-dikén a goroszlói csata után Básta Erdélybe vonúl és Kolozsvár városának kegylevelet ad.*Szádeczky: Erd. és M. v. t. Okltár 428. A goroszlói harcz után hajlandó volt a császár Erdélyt a Meszesig visszaadni Báthori Zsigmondnak, ha «az igaz útra» tér.*Enyedi Pál Énekéből az erd. veszedelmekről. (Gróf Mikó Imre: Erdélyi Tört. Adatok, 207. l.)

Augusztus 14-dikén II. Rudolf császár és király tudósítja {260.} Albert főherczeg belgiumi fejedelmet, hogy Básta és Mihály vajda a Meszes hegy mellett, egy mérföldnyire Somlyótól, Báthori Zsigmondot megverték.*Tört emlékek, III. köt. 153. l.

A goroszlói zászlókból Mihály vajda, a goroszlói táborból augusztus 4-dikén tett jelentése szerint, 62 darabot, mint diadalma jeleit, küldött föl a császárnak. Egy főtiszt: Capriolo Tamás, Básta rokona vitte föl a zászlókat Prágába s élő szóvat is jelentette a győzelmet. Puchner György, a szász választófejedelem egyik mérnökkari tisztje lefestette a díszes hadi zászlókat s zászlós könyve, melyből a Turul*

Turul 1893. 1. f., a hol Mika Sándor ismerteti. Erdélyi hadi zászlók 1601-ből czímen.

A zászlók számáról eltérő följegyzések vannak. A codexben 110 zászló van lefestve, mint a melyek mind Goroszlónál estek volna zsákmányúl. Mihály vajda levelében, mint fölebb jelzém, hatvankettőt említ, ezeket tehát csupán a saját részéről küldötte volna föl. Istvánfi, valamint Bethlen 130-ról, gróf Illésházy 120-ról, Szamosközy 72-ről (Szamosközy id. m. 150. l.) emlékezik. Egyébiránt Básta és Mihály vajda vetélkedtek azon, hogy melyikőjük küldje fel a zászlókat. A vajda kiemelni kivánta a saját csapatjai foglalta zászlókat, Básta, mint főparancsnok az összes fölött rendelkezni akart s így jogot tartott ahhoz, hogy ő küldje föl az összest, míg végül a főtisztre bizták azok fölvitelét. Nincs kizárva, hogy negyvennyolcz zászlót még, mint a melyeket hihetőleg Básta s csapatai foglaltak el, a zászlókat fölvivő főtiszt a Básta részéről adott számba. Ám valószinünek látszik Szádeczky észrevétele, hogy más csatából való zászlók is kerűlhettek a Puchner gyűjteményébe, ilyenek főkép a török zászlók. Ezt valószínűvé teszi az a körülmény is, – a mellett, hogy a vajda hatvankettőt említ (M. v.:... vexilla pro evidentiori documento nro 62 hisce Maiestati Vestrae Sacr. humiliter transmisimus» (Hurmuzaki IV. l. 265.), – hogy Puchnernak más zászlóskönyve is van a drezdai könyvtárban. (Szádeczky: Erd. és M. v t. 257. l.).

színnyomatban {261.} közli a szinpompát előcsillogtató hadi jelvényeket, maig fenmaradt a drezdai könyvtárban. A zászlókon látjuk a Báthoriak czímerét s mily dús színváltozat a különböző alakú lobogókon. Látjuk a Székely Mózes, a Csáky István fényes zászlóit. Rajtok nevők kezdőbetűi. A vármegyék, a székely székek, városok, főurak zászlóinak arany-ezüst csillogását látta a goroszlói térség.

A goroszlói csata színtere az Asszuág határrész s a vele szemben kissé délkeletnek eső Hatvanfa nevű fordúló lehetett. Haraklán, Bádon, Balla és Goroszló közt. A terepviszonyok valószínűvé teszik, így beszéli a szájhagyomány. Az Asszuágot észak s kelet felől a község, délről a Puszta (a község régi helye, hol a templom nyoma még látszik), nyugotra a Bodon-kút legelő, a Hatvanfát pedig keletről a Nyilván, nyugotról a Tér, északról a község s délről Haraklán határolja.

Az Asszuágon s a mellette levő Árokszőlőhegyen az elesett harczosok csontjaiból csak nem rég is találtak karokat, lábszárakat. A Nyilvánról fegyverdarabok kerűltek elő, míg a Pusztaaljban még a 70-es években is egy (5 kiló 6 deka {262.} súlyú) ágyúgolyót vetett ki az eke. Ágyúgolyót többet találtak már itt, egy ilyen az én birtokomban is van.

A Domokos P. János által 1896 őszén a Tógát-dülőn talált réz kardmarkolat a zilahi ref. főgimnázium történelmi gyűjteményében van.

A községtől északnyugotra eső Csorgó-domboldalakban az üregek, kőpinczék és vermek maig is meg vannak, ezek állítólag a bujdokló lakosság menedékhelyeiűl szolgáltak.

A Puszta határrészen keresztül folyt Járdován nevű patakról, melynek ma már a medre alig-alig vehető ki, azt mesélgeti a nép, hogy annak folyását a belefullasztott katonák nagy tömege szorította ki. A Diósad felől Goroszló végénél a Zilah patakba átfolyó goroszlói patak pedig még harmincz évvel ezelőtt is házágasokat, sütőkemencze-maradványokat s egyéb épületrészeket mosott ki.

Hogy Básta idejében mily dúlást, fosztást követtek el a hadak, ennek emléke még később is, sokáig fel-felújúl, különösen világot vet a szomorú időkre Kraszna megye közönségének 1632 november 3-dikán adott Utasítása követjei részére, a kiket a fejedelemhez küldött a garázdálkodó, elvetemedett hadak istentelenségeinek megtorlása iránt. Ez a hadakozó népség «a mijét a szegény embernek kaphatták, elvitték». Básta idejét említik, a mikor még hasonló pusztítást vittek véghez rajtok.

3. A Szilágyság szerepéről a hadtörténetben.

TARTALOM

5. II. Rákóczi Ferencz csatája Zsibónál.