| FORMAI CSOPORTOK | TARTALOM | BELSŐ FORMA |
FEJEZETEK
Hátra van még néhány olyan formai sajátság, amelyek ugyanúgy nem érintik a tartalom belső felépítését, a „belső formát”, mint a metrika. Ilyen mindenekelőtt a sorismétlés, ami a népköltészetnek – éspedig nemcsak a magyarnak – igen archaikus stílussajátsága. Láttuk a 20–21. példában e költői fogás hatását: a művészien megfogalmazott sorok megismétlése fokozza a költői hatást. Ez a példa is mutatja, hogy a költészetben nem érvényes a közbeszédből elvont „redundancia” fogalma: az ismétlésnek hírközlésértéket csökkentő volta. A művészi „hír” az ismétléssel nyomatékot kap, fokozódik. Balladáinkban még sokszor találkozunk ezzel a fogással, s régies területeink: Gyimes, Moldva, korábbi gyűjtésekben a Székelyföld még bőven szolgáltatott rá példát lírai dalokban is. Szomszédaink, a szlovákok, románok, délszlávok szövegeiben is gyakran találkozunk vele, s régiesebb kultúrájú nyelvrokonainknál, a cseremiszeknél, csuvasoknál még igen nagy részét teszi ki a közölt anyagnak. Vikár–Bereczki (1971) cseremisz anyagának 320 közölt dalából 68 teljes, 9 olyan ismétlés, ahol az első sor van kétszer, utána ismételetlen, gyakran refrénszerű, értelmetlen szótagok következnek. Összesen 77, ami az egésznek 24%-a. A csuvasoknál még nagyobb az arány: 350-ből 130, illetve 58, összesen 188, vagyis 56%! Nálunk már nem érdemes százalékos arányt számítani, a kiválasztott darabok közül a következőkben találjuk: Pt 355, 08, 047a, 0105, 0107, 0108, 0125, 0140, 0252, 0253, 0254 és 0309, valamint részlegesen Pt 139/4–5 és 140/2. Tehát az első székelyektől, a többi Gyimesből, Mezőségből és Moldvából, újabb gyűjtésekből. Például
Kallós Zoltánnak mondták a gyimesiek (Kallós 1960), hogy a keserves nem is igazi, ha nincs megkétszerezve. Nyilvánvaló, hogy régebbi időkben ez a vonás általánosabb volt a magyar nép gyakorlatában is.
A fenti példán egy másik törvényszerűséget is megfigyelhetünk, ami viszont már általános a magyar népköltészetre (amennyire más népek költészetét is alkalmam volt áttekinteni, ez máshol is nagyjából így van): egy verssor, ami egy zenei sorral azonos, mindig egy önálló mondat, vagy legalábbis egy szorosan összetartozó mondattani egység, amely a mondat további részétől jól elválik. Ha például az előbbi példát 6 szótagos sorokra bontanánk 12-es helyett, akkor is megvolna ez a tagolás: a két versszak 1–2. sorában a tagolás is mondatvégre esnék, a 3–4. sorokban pedig szorosan összetartozók maradnának együtt, illetve válnának szét:
| Hegyek-völgyek között / szép csendesen folynék |
| Szomjú madaraknak / innyok adogatnék |
– vagyis a verssornak értelmi egységgel kell egybeesnie, annak végével kell zárulnia. Az „átkötés” (enjambement) tehát hiányzik a (magyar) népköltészetből.
Újabban mégis – két-három példában – megpróbálta a nép ezt a lehetőséget is, azonban mindig a különleges formai játék kedvéért. Nézzük meg a következő új stílusú, közismert dalt.
| 130. Előtték a jobb lábamat, folyik piros vérem. |
| Nincsen nékem édesanyám, ki bekösse nékem. |
| Gyere kisangyalom, kösd be |
| Sebeimet, gyógyitsd meg a bánatos szivemet. |
Csakhogy a dallam itt kétértelművé teszi az átkötést. Amint látjuk, a harmadik sor egy ütemmel rövidebb. A folytatás pedig – az utolsó sor első üteme – variálja az AABA formában ismétlődő sorkezdetet úgy, hogy az szinte az előző sor folytatásának érződik. Ugyanakkor felismerhetően variánsa az első két sor első ütemének is. Vagyis érezhetjük a 3–4. sort úgy is:
| Gyere kisangyalom, kösd be sebeimet, |
| Gyógyitsd meg a bánatos szivemet. |
{5-475.} Leginkább azonban úgy érezzük, hogy ez a két sor elválaszthatatlanul összekapcsolódik egy mindkettőhöz tartozó résszel. Ugyanezt a játékot látjuk a következő két dalban is:
| 131. Bárcsak lányokat is soroznának. |
| Engem a rózsámhoz osztanának! |
| Kipucolnám a rüsztungját, (kardját) |
| Kardját, Csókolom a piros száját. |
| (0341 – variáns) |
| 132. Kassa felől sej haj, Kassa felől tornyosodik a felhő. |
| Jönnek már a magyar fiúk befelé. |
| Sok anyának ott harcol a (jó katona gyermeke) |
| Jó katona gyermeke, édesanyja de hiába nevelte! |
| (Vargyas 1960–1963: 11/2. 120. 1., 358. sz.) |
Népdalainknak, ahogy a 19. századi gyűjtések óta ismerjük, már állandó formai eleme a rím. Balladáink között még sok az olyan régies szöveg, amely rímtelen, de lírai népköltészetünkben ez rendkívül ritka. A rímelést, még ha nem is virtuóz formájában, de állandóan alkalmazza a nép. Igaz, ez túlnyomórészt ragrím vagy asszonánc; néha az utóbbi elég távoli is, inkább a magánhangzók hasonlóságára korlátozódik. Ritkán azonban találunk meglepően virtuóz rímeket is, természetesen sohasem sorozatban, hanem gyengébbek közt itt-ott feltűnve.
| 133. 1. Amoda ja bokor mellett |
| Három juhom hatott ellett. |
| Van már juhom, van bárányom, |
| Szerethetsz már kisangyalom! |
| 2. Letörött a kútam gémje. |
| Hol itatok holnap délre? |
| Kék pántlikát kötök rája, |
| Ugy itatok tiz órára. |
| (0239) |
Van aztán néhány ritka eset, amikor négyes rím is nagyon jól sikerül:
| 137. 3. Csak az a szivemnek nehéz, Téged ölel idegen kéz, |
| Az én szemem távolról néz, A nagy bánat majd megemészt. |
| (Pt 128) |
Itt azonban bizonytalan, hogy nem egy 16–17. századi költemény részlete maradt-e fenn, vagy annak továbbélő hatása alatt született. (Hasonló eredetű lehet a négyes rím Pt 358-ban.) Mindenesetre újabb népköltészetünk már kitűnő rímekkel is dicsekedhet.
Ugyanakkor pont fordítva áll a dolog a betűrím tekintetében ballada és líra között. Míg a balladából betűrím-sorozatokat lehet kimutatni, s egyes találós kérdésekből, mondókákból is, nem is szólva a regösénekről, addig a lírai népdalban egészen ritka. Például:
| 138. Szürke szamár szomorkodik … |
| (MNT VIII.) |
Ennek variánsaiban viszont az alliteráció más szavakkal is megvalósul:
| 139. Szőke szamár szomorkodik … |
| (MNT VIII.) |
| 140. Szőke szamár szunnyadozik. |
| (073) |
– ami az alliterációs gyakorlat még élő emlékére mutat (lásd erről részletesen Vargyas 1955). Kétségtelen azonban, hogy a lírából hamarabb kiszorult, mint a balladából és egyes archaikus műfajokból.
Már gyakoribb, de általában mégis ritka a refrén dalainkban.
Anyagunkban 24-et találunk: Pt 70, 71, 72, 172, 215, 217, 223, (224?), 230, 246, 280, 291, 459, 474, 475, 476, 477, 478, (481, itt a refrént az ismételgetés képviseli), 482 és 01, {5-477.} 023, 039, 040. Ezekből kettőt már láttunk (116–117. példa), s továbbiak: 142–143. példa.
Legtöbbször heterometrikus versszakformával jár együtt, vagy háromsorossággal, s túlnyomórészt idegen jellegű dallammal. Nyilvánvaló, hogy idegen hatásra került a magyar népköltészetbe. Kivételesen négysoros, ötfokú, magyar dallamra is énekelnek refrénes szöveget.
| 141. Mikor engem férhez adtak, |
| Tizënhárom pendelyt adtak, |
| Tra la la la la la la la la la la. |
| Tizënhárom pendelyt adtak, tralala. |
| (Pt 172) |
Vagyis a refrént szövegismétléssel kombinálták ebben a 8 + 8 + 11 + 11 szótagú, heterometrikus strófában. Néhány esetben a refrénben virágot, illetve virág névvel a szerelmest emlegetik. Kodály idéz ilyen refréneket:
| 142. Az gondulod, mindig igy lësz, |
| Hogy szeretőm soha nëm lesz? |
| Haj rúzsa, haj, heje-huja haj. |
| (Kodály–Vargyas 1952: 55. 1.) |
| 143. Cipëllő szájó kevíl mënyasszony! |
| Szíp bacskor szájú kevíl vőlegíny! |
| Rúzsa szivem, rúzsa lelkëm haj, virágom, haj! |
| (Kodály–Vargyas 1952: 56. 1.) |
| FORMAI CSOPORTOK | TARTALOM | BELSŐ FORMA |