2017. 06. 18. Előadások az MEK Vándorgyűlésen
2017. július 6-án Miskolcon a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 49. Vándorgyűlésén Drótos László a MEK-ről, Uri-Kovács József az EPA és a MATARKA együttműködéséről, Moldován István pedig az OSZK webarchiválási pilot projektjéről fog előadást tartani. Az előadások prezentációi elérhetőek lesznek majd a MEK Irattárában.
2017. 05. 28. Tízéves a Digitális Képarchívum
Ma 10 éves a Digitális Képarchívum, amely szinte teljes egészében a MEK Egyesület támogatásával épül, és a MEK-ben valamint az EPA-ban levő szkennelt kiadványok képanyagának feldolgozása mellett különböző internetes forrásokból származó, illetve az alkotók által felajánlott digitális képekkel gyarapodik. Jelenleg már több mint 77 és fél ezer katalogizált dokumentum található a gyűjteményben (a fotók, rajzok, festmények, térképek, bélyegek stb. mellett újabban már olyan digitális műfajok is, mint a prezentációk és az infografikák).
A DKA indulását bejelentő hír 2007. 06. 28-án: Néhány hetes tesztidőszak után bekerült az első "valódi" kép a DKA adatbázisába: egy 1780-ban készült, német nyelvű kéziratos térkép Sopron és Moson megyéről, melynek eredetije az OSZK Térképtárában található.
2017. 05. 27. Beszámoló a Sólyom Lászlótól kapott 2016. évi támogatás felhasználásáról
A Pályázatok menüpont alá felkerült a Sólyom László köztársasági elnöki támogatási keretéből 2016-ban kapott 500.000 forint felhasználásáról szóló beszámoló: https://mek.oszk.hu/joomla/index.php/palyazatok/246
2017. 05. 22. Meghívó a MEK Egyesület 2017. május 26-i közgyűlésére
M E G H Í V Ó
a MEK Egyesület 2017. évi közgyűlésére
Időpont: 2017. május 26. 10.30 h
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár,
Budapest, Budavári Palota F. épület
V. emelet Tanácsterem (516. szoba)
A MEK Egyesület ezúton hívja meg tagjait és minden érdeklődőt a MEK Egyesület 2017. évi közgyűlésére.
Kérjük, hogy az intézményi tagok képviselői akadályoztatásuk esetén legyenek szívesek lehetőség szerint helyettesről gondoskodni. Ebben az esetben a helyettesítő intézményi képviselőt alkalmilag írásban hatalmazzák fel az adott intézmény képviseletére. Fontos a határozatképesség.
Javasolt napirendi pontok:
1. Elnöki megnyitó.
2. A közgyűlési jegyzőkönyv vezetője és a jegyzőkönyvet hitelesítő két egyesületi tag megválasztása.
3. A 2016. évi közhasznúsági beszámoló előterjesztése és a 2017. évi munkaterv előterjesztése.
4. Beszámoló a tavalyi és idei pályázatokról.
5. A Felügyelő Bizottság beszámolója.
6. A jelentések vitája, indítványok, javaslatok.
7. Döntés a közhasznúsági beszámoló és a munkaterv elfogadásáról.
8. Drótos László előadása az OSZK pilot webarchiválási programjáról, annak állásáról.
9. Ebédszünet
10. „A MEK jövője az OSZK informatikai projektjében” – helyzetjelentés, kötetlen beszélgetés.
11. Elnöki zárszó.
Kérjük, küldje el aktuális e-mail címét az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, hogy aktualizálhassuk az egyesületi tagnyilvántartást és a levelezőlistát. Köszönjük!
Üdvözlettel…
Budapest, 2017. április 20.
Monok István
MEK Egyesület
elnök
2017. 04. 12. Beszámoló a 2016. évi ISZT támogatás felhasználásáról
Felkerült az egyesületi honlap Pályázatok menüpontja alá az Internet Szolgáltatók Tanácsától 2016/17-ben kapott támogatás elfogadott beszámolója. Néhány kiemelt adat a támogatási időszakban (2016. szept. - 2017. febr.) elvégzett munkákról:
- 186 db nem jogvédett szépirodalmi mű korrektúrázott szöveges változata készült el és került a MEK-be,
- közel 7.000 digitális képpel gyarapodott a DKA 20 részgyűjteménye,
- az EPÁ-ba 3 folyóirat több mint 350 füzete került fel,
- 258 db mobil készülékekre optimalizált e-book (.epub és .prc fájl) készült el.
Köszönjük a támogatást az ISZT-nek!
A teljes beszámoló itt olvasható: https://mek.oszk.hu/joomla/index.php/palyazatok/241