A Magyar Elektronikus Könyvtár Osztály
2002. évi beszámolója


2002. év során a MEK Osztály tovább fejlesztette internetes szolgáltatását, bővült létszámban, munkafeladatban. Az év során két új kolléga - Tapolcai Ágnes és Renkecz Anita - kezdte meg a munkáját az osztályon. Az év kiemelt feladata a MEK 2.0-s változat fejlesztése, az elektronikus könyvtár teljes állományának átválogatása, ellenőrzése, rekatalogizálása volt.

 

Folyamatos munkák:

MEK állománygyarapítás

2002. évi gyarapodás: 662 db. dokumentum

2002. december 31-i állomány: 4652 db. dokumentum

Látogatók száma 2002-ben: 1.810.680 fő

(közelítő adat a központi Web-szerver statisztikái alapján, fél órán belül egy számítógépről érkezett, feltehetően emberi felhasználóink száma.)

Az állománygyarapodás továbbra is különböző forrásokból történt:

Az OSZK főigazgatója májusban felkért egy bizottságot arra, hogy vizsgálja meg a MEK jelenlegi helyzetét, működését, fejlődésének lehetséges irányait, jövőbeni lehetőségeit, a "hagyományos" OSZK és a MEK kapcsolatát. A bizottság az Osztály tagjaival interjúkat készített, áttekintette a munkát. A bizottság által készített tanulmányt letölthetővé tettük a MEK online Irattárából.

 

Kiemelt feladatok:

2002-ben elkezdődött a MEK 2.0-s változatának tényleges kialakítása. Az előzetes tervezések, rekordstruktúra lezárása után, alapvetően ingyenes programok segítségével, saját fejlesztéssel elindult az új digitális rendszer kialakítása. A leíró adatstruktúra véglegesítése után, az annak megfelelő adatbeviteli űrlapok segítségével ősszel elkezdődött az adatbázis feltöltése. A MEK eredeti állományából válogatva, alapos szövegellenőrzés után kerülnek át a dokumentumok az új rendszerbe. A 2001-ben kidolgozott formátum-ajánlások nyomán az új rendszerben lévő dokumentumok már egységes formai követelményeknek felelnek meg. A dokumentumok, az új rendszerben részletes leíró adatokkal együtt találhatóak. 2002-ig az új rendszerbe több mint 200 válogatott, ellenőrzött dokumentum került át. Az átválogatás még 2003 során folytatódni fog, miközben a megszokott módon gyarapodott a MEK régi szolgáltatása is. 2002-ben lényegében a párhuzamos munka folyt az osztályon, egyszerre bővítve a régi, megszokott elektronikus könyvtárat, közben folyamatosan építve, fejlesztve az új rendszert, gyarapítva annak állományát is.

Az év során kapott IKB támogatásnak köszönhetően sikerült beszerezni olyan kiadványszerkesztő programokat (pl. QuarkXPress, Page Maker, Adobe), amelyek lehetővé tették a kiadóktól különböző speciális formátumban kapott dokumentumok megfelelő konvertálását.

A MEK 2.0 folyamatos fejlesztése során az új leíró adatformátumot egyeztettük a HUNMARC szabvánnyal. 2003. folyamán tervbe van véve metaadat-rendszerünk egyeztetése a USMARC szabvánnyal, valamint leíró adataink ilyen formátumokban való letölthetővé tétele.

A MEK 2.0-ben új szolgáltatásként alakítottuk ki a Könyvkeresést, amelyhez együttműködést dolgoztunk ki a MEK és más könyvtári katalógusok (NEKTÁR, ODR, MOKKA), online könyváruházak (NEKERESS, Könyvkereső, Könyvklub) valamint a Neumann Digitális Könyvtár adatbázisa (WebKat) között. A szolgáltatás lényege, hogy kereső-kapcsolatot fejlesztettünk ki a fenti adatbázisokkal, továbbítva a felhasználók kérdéseit.

Ugyancsak a MEK 2.0 kapcsán együttműködést alakítottunk ki a Könyvtári Intézet Új Könyvek szerkesztőségével, beépítve, felhasználva annak könyvismertetéseit az új elektronikus könyvtári rendszerben.

Az MTA SZTAKI-val együttműködve elkezdtük kifejleszteni, összehangolni az új elektronikus könyvtári rendszert az Open Archive Initiative ajánlásával, technológiai szabványával, biztosítva a MEK 2.0 közös lekérdezhetőségét, átjárhatóságát más, hazai és külföldi elektronikus könyvtári rendszerekkel.

Az új elektronikus könyvtári rendszert összehangoltuk az OSZK 2003-ban induló URN szerverének a fejlesztésével, felhasználva annak leendő szolgáltatását.

Új, grafikus design-t terveztetünk a MEK 2.0-s rendszernek. A design véglegesítése 2003 tavaszán várható.

 

Új feladatok:

 

Egyéb feladatok:

 

Konferenciák, kiállítások, előadások:

2002.03.21-24.

A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága és az Oktatási Minisztérium 2002. március 21-24. között Információs Magyarország Hétvége elnevezéssel kiállítással egybekötött konferenciát szervezett Budapesten a Millenáris Parkban. A rendezvényen a MEK munkatársai egy standon bemutatták a MEK-et az OSZK online szolgáltatásaival együtt.

2002. 05. 03.

A Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület és az OSZK MEK Osztálya nevében "Digitális könyvtári kezdeményezések" címen szakmai napot rendeztünk ismert és kevésbé ismert hazai digitális könyvtári kezdeményezésekről. A rendezvényen előadást tartottak az osztály munkatársai is, Drótos László és Tapolcai Ágnes.

2002. 08. 21.

A MEK Egyesület rendezésében "Többnyelvű keresőrendszerek: Hangzóanyagok digitális könyvtára" címmel Douglas W. Oard, a Maryland-i Állami Egyetem tanára tartott előadást az Országos Széchényi Könyvtár VIII. emeleti tanácstermében.

2002. 08. 02.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felkérésére augusztus 2-án a MEK egyik munkatársa - Góczán Andrea - előadást tartott az IHM állandó standján a Szigeten a Nemzeti Könyvtár elektronikus szolgáltatásairól és azon belül a MEK-ről bővebben is.

2002. 09. 14-15.

A BNV-n található, külön InfoMarket Információtechnológiai és Telekommunikációs Vásáron két napon keresztül mutatták be a MEK munkatársai a MEK-et és az OSZK egyéb online szolgáltatásait.

2002. 10. 17.

"Digitális könyvtárak a világhálón" címmel Drótos László tartott bemutatót és előadást az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár által a Heves megyei könyvtárosoknak szervezett kétnapos rendezvényen.

2002. 10. 21.

Október 21-én egy olasz-magyar könyvtáros találkozó keretében előadás hangzott el a digitális archiválás jelentőségéről és ennek kapcsán a MEK-ről a Római Nemzeti Könyvtárban. Előadó Moldován István volt.

2002. 11. 12.

Kaposváron, a megyei könyvtár "Könyvtárosok a Világhálón" címmel rendezett tanácskozásán Góczán Andrea, a MEK munkatársa tartott előadást a MEK új fejlesztéseiről.

2002. 11. 22.

Az OSZK és a Magyar Nemzeti Múzeum bicentenáriumi ünnepségsorozatának részeként 2002. november 22. - 2003. február 28. között kiállítás tekinthető meg a Nemzeti Könyvtárban a Könyvtár és a Múzeum történetéről. A kiállításon az információs kort jelképezve már a MEK is képviseli magát egy PowerPoint bemutatóval, amely a "A digitális örökség megőrzése - A nemzeti könyvtárak új feladatköre" címet viseli és a kiállítás nyitvatartása alatt folyamatosan megtekinthető az egyik kiállítási PC-n.

2002. 11. 26.

"A digitális archiválás és az információs rendszerek átjárhatóságának jelentősége" címmel Moldován István tartott előadást a DAT2002-es konferencián, Budapesten.

2002. 12. 09.

"Nemzeti könyvtárak - archiválás, Internet - ?" címmel, Renkecz Anita, a MEK munkatársa tartott előadást az OSZK tudományos ülésszakán.

 

Pályázatok:

A MEK fejlesztésére konzorciumi tagként az OSZK három pályázatban vett részt az IHM-ITP-2 ITEM pályázatán, amelyet mindhárom partnerünk megnyert:

MTA SZTAKI - elosztott digitális könyvtári rendszerek kifejlesztése

Empolis - Tématérkép alapú szemantikus hálóval segített navigáció elektronikus könyvtárakban

Szabály BT - A magyar nyelvű beszédszintézis internetes alkalmazásának szabványai

MEK egyesület adott be három pályázatot az IHM-ITP-2 "eVilág" pályázatára 2002. novemberében, amelyeket szintén megnyert. A pályázatok kivitelezése 2003-as feladat lesz.

  1. Az erdélyi magyar kultúra digitalizálási programja - előkészítő fázis
  2. Vakok és csökkentlátók számára kialakított navigációs felület és letöltési formátumok a Magyar Elektronikus Könyvtárban
  3. A Képzőművészet Magyarországon honlap bővítése, ezen belül a Magyar Elektronikus Könyvtárral történő kapcsolat létrehozása

 

Budapest, 2003. március 3.

Moldován István
MEK osztályvezető