ÉNEKEK ÉNEKE

TARTALOM

Énekek éneke
(Károli Gáspár fordítása)

Salamon íneklése
(A Döbrentei-kódexből)

Salamonnak legfelyebb való éneke
(Heltai Gáspár fordítása)

Énekek éneke
(Bogáti Fazakas Miklós fordítása)

Utószó
(Írta Komoróczy Géza)

MELLYET DEÁKÓL
CANTICUM CANTICORUMNAK
NEVEZNEK

FORDÍTOTTA
KÁROLI GÁSPÁR

[1590]

ISTEN ANYASZENTEGYHÁZZAL
EGYEMBE,
CANTICA CANTICORUM

A DÖBRENTEI-KÓDEXBŐL

[1508 ELŐTT]

I. Ő szájának ápolásával engem megcsókoljon, mert te igen jó kenetekkel turgyagozó emlőid bornál jobbak. Kiötlött olaj te neved, azért leányok téged igen szeretének. Húzz utánnad engemet, te kenetednek illatán futosonk. Király engem bevűn ű pincéjébe: örvendönk és vigadonk te benned, te emlőidet emlejtvén. Igazak bor felött szeretnek tégedet. Ó Jerusálem leányi, fekete vagyok, de termetes: miként Cedárnak hajloki, miként Salamonnak gereznái. Ne gondoljátok, hogy én meghirvattam, mert nap engem megképtelenejtett, és anyámnak fiai vívának én ellenem. Engem szőlők őrizővé tőnek, én szőlőmöt nem őriztem. Én lelkem kit szeret, mutasd meg, hul délbe őriz, hol nyugoszol, hogy ne kezdjek búdosnom te társidnak csardái után. Ó te ki asszony nép között szép vagy, ha nem tudod, magad kelj ki és menj el az csordáknak nyomába és te ürüidet őrizjed az pásztoroknak hajlokinál. Farahó szekeriben való igetésemhez hasonlalak téged, én barátom. Szépek te tűgyid, mint gerlicének. Te nyakad miként nyagkba vető készség. Aranyas egérlőket gyártonk neked, ezüsttel hegyezteket vagy szerezteket. Mi időn király ű nyugalmában volna, én nardosom ű illattyát adá. Mirrából kötött kéve én szeretőm én nékem, én emlőim között nyugoszék. Cipriai szőlőfű én szeretőm én nékem Endegadnak szőlőibe. Én barátom, te szép vagy! Ime te szép, te szemeid galambszemek. Én szeretőm, te szép vagy és ékes. Virágos mi kis ágyonk. Mi házonknak héjazattya cédros fából, tornácink cipressos fából.

II. Én mezői virág vagyok, és völgyeknek lilioma. Miként liliom tövis között: úgyan én barátom leányok között. Miként málos fa erdői fák között: úgyan én szeretőm fiak között; kit én kívánok vala, annak árnyékán ülök és ű gyümölcse édes én torkomnak. Király engem bor pincébe vűn, én bennem szerelmet szerze. Virágokkal ékeséhetek engemet, málos fákkal szóróhatok meg engem, mert szeretet mia ellankadék. Ü balja én fejem alatt, és ű jogja engem megölel. Ó Jerusálemnek leányi, esketlek titeket mezőknek kecskéire és szarvasira, én szeretőmet fel ne serkencsétek, fel se ébreszjétek, mígnem ű akarja. Én szeretőmnek szava: Ime, ez hegy közbe szökdösve jött, dombokat által szökött. Én szeretőm kecskéhez hasonlott, és gím borjóhoz! Ime ű mi falonk alatt áll, ablakon néz és rostélyokon kakucsol. Ime én szeretőm szól én nékem: Kelj fel én barátom, én galambam, én jó termetem, siess és jőj! Mert immár tél elmúlt, hideg eltávozott és elment. Mi főldönkbe virágok jelentek, irtásnak ideje bejött. Mi fődönkbe gerlice szó hallatott, fige fák bomboztak, virágos szőlők illattyokat atták. Kelj fel én barátom, én szépem, én galambam, és jőj el erős kű lyikakba, kű rakásnak vermébe! Mutasd meg te orcádot én nekem, te szód hangosollyon én fülemben, mert édes te szód, és ékes te orcád. Fogjátok meg (nekőnk) magatoknak az kis ravaszokat, kik szőlőt pusztejtonak. Mert mi szőlőnk megvirágozott. Én én szeretőmnek, és ű én nékem, ki liliom között íl. Míg nap támad és árnyékok elhajolnak, én szeretőm térj meg, légy ollyan, ment kecske, avagy Bethel hegyebéli gím borjók.

III. Én ágyacskámban éjt-által keresem, kit én lelkem szeret; keresem űtet és meg nem lelem. És felkelek, és környől járom az várost, szegeleteken és uccákon, megkeresem kit én lelkem szeret. Keresem űtet és meg nem lelem. Az virrasztók, kik az várost őrizik vala, meglelének engem. Nemde láttátok-e kit én lelkem szeret? Kevesse, hogy elmúltam volna: meglelém űtet, kit én lelkem szeret, megtartám űtet és el sem bocsátom. Mígnem űtet anyám házába viszem, és én szőlőmnek röjrökébe. Ó Jerusálemnek leányi, esketlek titeket mezőknek kecskéire és szarvasira, fel ne serkencsétek, fel se ébreszjétek szeretőmet, míg nem ű akarja. Ki ez, ki az pusztából felhág, miként füstnek vesszeje, mirrának és temjénnek illattyából és minden patikabéli pornak? Ime Salamonnak ágyacskáját Jerusálemnek igen erőssiből hatvan erőss állja környől. Mindenik tőrt tart és igen tudósok viadalra. Kinek mind ű tőre ünön farán éji félelmért. Salamon király ágyacskáját gyártá magának Libán hegyének fájából, ű lábait ezüstből gyártá, feje allyát aranyast, felhágóját bíborost, közepit szerelmel megvette Jerusálemnek leányiért. Sion leányi, mennetek ki, és lássátok Salamon királyt az koronában, kivel koronázta űtet ű annya ű menyegzőjének napján és ű szíve vigasságának napján.

IV. Mely szép vagy én barátom, mely szép vagy! Te szemeid galambaké, attól megválva, mi belől enyészik. Te fürtid mint Galad hegyéről hágó kecskéké. Te fagaid miként nyirett csordák, kik mosodóból hágának, és mindenik két ellővel, és közöttök nincsen meddő. Te ajakid miként erősből gyártott fűkötő, és édes te kedves beszéded. Te nyakad miként Dávid toronya, kiraktatott viadal-helyekkel, belőle ezer pajzs csügg, erősseknek minden fegyveri. Te két emlőid miként két gímborjó egy hastól, kiket őriznek liliomba, mígnem nap támad és árnyékok elhajollyanak. Miként panyika alma szemek, te tűgyid attól megválva, mi belől enyészik. Mennyek el mirrának hegyére és temjénnek dombjára és szóljak én jegyesemnek: Én barátom, tellyességgel szép vagy, te benned szeplő nincsen. Jőj Libanról, jőj én jegyesem, jőj Libanból, jőj Amana fejéből, koronáztatol Sanir és Hermon tetejéből, oroszlányoknak fészkekből és párdicsoknak hegyekből. Én hugom, én jegyesem, megsebesejtéd én szivemet, megsebesejtéd én szivemet egyik szemedbe, és nyakadnak egyik hajába. Én húgom, én jegyesem, mely szépek te emlőid, te csecsid bornál szépbbek, és te kenetednek illati minden írek felött. Jegyesem, te ajakid csepegő méz-szín, nyelved alatt méz és tej vagyon, és öltözetednek illattya miként tömjény illat. Én húgom, én jegyesem berekesztett kert, berekesztett kert beszegezett kútfű. Te kifolyásid panyika almának paradicsoma, almafának gyümölcsével, cipros nárdosval, nárdos és sáfrány, fisztulat és cinnamomost, Libannak minden fáival, mirra aloessel, minden élő kenetekkel. Kerteknek kúta, eleven vizeknek folyása, kik Liban hegyéből nagy sebbel folynak. Kelj fel, felszél, és jőj alszél, fúdd meg én kertemet, és folynak ű drága illati.

V. Én szeretőm jőjjön ünön kertébe és egye ű almáinak gyömölcsét. Én húgom, én jegyesem, jőj én kertembe, én mirrámot megarattam mind én aromáimval. Méz-szint én mézemvel ööm, én boromot én tejemvel iom. Én barátim egyetek és igyatok, és részegöljetek meg. Én aloszok, és én szivem vigyáz. Én csergető szeretőmnek szava ez: Húgom, nyissad meg én nékem, én barátom én galambam én szeplőtelenem, mert én fejem teljes harmattal, és én fürtim éji csepegéssel. Szoknyámot levettem, hogy vegyem megen reám? Én lábaim megmostam, hogy fertőztessem meg űket? Én szeretőm réssen kezét nyojtá, és én hasam ű illetétől megrettene. Felkelek, hogy megnyitnám én szeretőmnek, én kezem mirrát hullata, és én ujjaim tellyesek választott mirrákkal. Ajtómnak küszöbét megnyitám én szeretőmnek. Tahát ű lehajlott és elment vala. Én lelkem ellankada, hogy szóla: Keresém és űtet meg nem lelém, kajáltám és nem felele én nékem. Város őrizők, kik az várost őrizik vala, engem meglelének, verének engem, sebesejtének engem, megvevék palástomat az kűfal őrizők. Ó Jerusálemnek leányi, rátok eskeszem, ha meglelenditek szeretőmet, hirdessétek meg ű neki, hogy szerelm miá lankadtam. Szeretők közzöl mi nemő az te szeretőd? mert mi ránk így esköl. Én szeretőm fejér, piros, ezer közzöl választott, ű feje igen jó arany, ű fürti miként pálma széles leveli, feketéjek miként holló. Ü szemei miként galambaknak víz csergetegeken, kik tejbe ferödtek (mosódtak) és tellyes folyó vizeknél laknak. Ü hasa ebur kepő (régi elefánt tetem), ű tűgyi miként patikáros gyártott kedves illató kenetek. Ü ajaki élő mirrát csepegetnek. Ü kezei völgyesek. Tellyesek jácintossal ű fülei. Ü hasa ebur kepő, zafir kövekkel válogatott. Ü szárai márvány kű lábak, kik állonak arany ékeken. Ü szine miként Libán hegye, választott miként cédros. Ü torka édességes és kívánatos tellességgel. Ilyetén én szeretőm, és ű én barátom, ó Jerusálem leányi.

VI. Asszony nép között szép, és hová ment te szeretőd, hová hajlott te szeretőd, és űtet mi te veled keresjük. Én szeretőm alászállott ű kertébe, aromának ű kedvére, hogy az kertekben éljen és liliomokot szeggyen. Én én szeretőmnek, és én szeretőm én nekem, ki liliomok között él. Én barátom szép vagy, édes és ékes, miként Jerusálem, ijedetes, miként seregeknek szerzett arrok. Fordejcs el te szemeidet én rólam, még űk engem elrepejtenek. Te fürtid miként kecskék csordái, kik Galaad hegyéből jelentek. Te fogaid miként juh csordák, kik mosóból hágnak, mindenik kettős ellővel, és meddő nincsen közöttök. Miként panyika alma haja, ugyan te tűgyid, titkodtól megválva. Hatvan királyné asszony vagyon, és nyolcvan szerető, és leányoknak nincsen száma. Egy én galambam én tökélletesem, egy vagyon ű annyának választotta és ű szüleinek. És az Sionbeli leányok látták űtet, és hirdették űtet bódognak királyné asszonyok, száz szeretők dícsérék űtet. Mely ez, ki elő megyen, miként feltámadó hajnal, szép miként hold, választott miként nap, ijedetes miként szerzett seregeknek orra. Leszállék az diós kertbe, hogy völgyeknek almáit látnám, és megnézném, ha az szőlők virágoztak volna és ha panyika almák termettek volna, és nem tudám, én lelkem Aminadab szekerejért megháborejta engem.

VII. Térj meg, térj meg Sunamitis (istentől elidegenőlt lélek), térj meg, térj meg, hogy lássonk (tekéncsönk) téged. Mit láttok az Sunamitisbe, ha nem csak seregeknek szerit? Ó fejedelmnek leánya, mely szép te lepelid az saruba. Te farodnak egybeszerkezése, miként násfák, kiket mesteri kéz gyártott. Te köldököd miként hajtogatott kepp (pohár), ki soha nem szíkes venyerékkel. Te hasad miként búza asztag, liliomval környéközött. Te két emlőid miként két vad kecske álló. Te nyakad miként eburbéli torony. Te szemeid miként Esebonbéli halastók, kik vannak sok leányoknak kapuiba. Te orrod miként Libannak toronya ki Damaskosra néz. Te fejed miként Karmel. Te fejednek fürti miként királyi bíbor töréshez szerkezöt. Mely szép vagy én barátom és mely ékes vagy én szerelmesem gyönyörőségbe. Te állatod pálmához hasonlott, és te csecsid szőlő fűhöz. Mondám: Felhágok az pálmára és gyömölcsét ragadom, és te emlőid ollyatanok lesznek, mint szőlő fű, és te illatod miként málosnak illattya. Te torkod miként igen jó bor, kit én szeretőmnek méltó innia, és ű fogainak kérődni. Én én szeretőmnek, és ű neki fordolása én hozjám. Jőj én szeretőm, és mennyönk ki az mezőbe, lakozjonk az falukba, reggel kellyönk az szőlőkbe, és lássuk, ha az szőlő virágozott, ha az virágok gyömölcsöt bomboznak, ha az panyika almák virágoztak. Ott én néked adom én emlőimet. Mandragórák mi kapunkon illatot adtak. Én szeretőm, mind új almákot és ó almákot is neked tartottam.

VIII. Ki aggya azt én nékem, hogy én anyámnak emlője szopó atyámfiát künn leljem, és megcsókollyam, és immár engem senki ne utállyon? Megragadlak téged és én anyám házába viszlek, és én szőlőmnek rejtekébe, ott megtanejtasz engem, és én elvegyejtett borból adok neked venyeréket és gránátos almának mustyát. Ü balja én fejem alatt, és ű jogja megölel engem. Ó Jerusálem leányi, rátok eskeszem, fel ne serkencsétek, fel se ébreszjétek én szeretőmet, mígnem ű akarja. Mely ez, ki felhág az pusztából, gyönyörőségbe torlott, és ű szeretőjéhez támaszkodott? Málos fa alatt ébresztelek fel tégedet én barátom. Ott rothada meg te anyád, ott töreték meg te szüléd. Tégy engemet te szivedre, ment jegyet, ment jegyet te karodra, mert szeretet ollyan erős, ment halál, kedvelés kemény, ment pokol. Ü neki lámpási tűznek és lángaknak lámpási. Sok vizek nem olthattyák meg az szerelmet, és folyó vizek sem borejthattyák el űtet. Ha ember mind házabéli vagyát adnája szeretetért, is ugyan megútállya az vagyot, miként semmit. Mi hugonk kicsind, és nincsen csecsi, mit tegyönk mi hugonknak, mikoron beszédbe veszik űtet? Ha kű fal, rakjonk rajta ezüst erkélyeket, ha ajtó, tehát bélljük meg űtet, cédros deszkákkal. Én kű fal vagyok, és én emlőim miként torony, holott ű előtte ollyan lők, hogyha békét leltem volna. Békés szőlője vala benne, kinek népi vannak, űtet őrizőknek hagyá, ű gyümölcseiért ember ezer ezüst pénzt hoz be. Én szőlőm én előttem vagyon, te békésed ezer, és kétszáz ű gyömölcsét őrizűké. Ki kertekbe lakozal, barátid hallgatnak, tegyed nekem hallattá te szódot. Fuss én szeretőm, és hasonljál kecskéhez és gímborjóhoz drága keneteknek hegyén. Ámen.

I,3. Vongy engemet te utánnad. Futonk te kenetidnek illattyára. (Cornides-kódex) - Vongy utánnad minket. Hadd fussonk az te illatodban. (Sándor-kódex)

11. Mikoron volna kerály ő hajlokába, az én nárdosom ő illattyát adá. (Nagyszombati-kódex; Debreceni-kódex)

II,2. Miképen az lilium az töviskek között, ezönképen az én mátkám avagy jegyösöm az liányok között. (Kazinczy-kódex) - Miként az szép fejér liliom az töviskek között, azonképpen vagyon az én szeretőm egyéb szüzek között. (Érdy-kódex)

5. Segélyetök engemet virágokval és bátorücsatok almákval, mert az én jegyesemnek Jézusnak ő szerelmébe igen meg kórúltam. (Winkler-kódex) - Fűzzetök be engemet szép virágokkal, himcsetek be szépp almákkal, mert Krisztus Jézusnak szerelmében gyötretem. (Érsekújvári-kódex)

6. Bal keze főm alatt, és jobb karjával megölelt engemet. (Apostolok vetélkedése) - Én szerető jegyesemnek bal karja én nyakam és fejem alatt, és az ő jobb karjával ölellyen meg engemet. (Érsekújvári-kódex)

8-14. Ime ez jöve le szökölvén az hegyekből, által menvén az halmokat. Hasonlatus lőn az én szeretőm az vad kecskéhöz és az gímborjúhoz. Ime ő áll a mi falunk mögött, közel nézvén az ablakokon és távol őrizvén az nagy ablakokon. Ime az én szeretőm szól énnékem: Kelj fel én szeretőm én galambom én szépem én ékességem és jöv' ide. Mert immáron az tél elmúlt, az zúz elment és lehullott, az mezei virágok kinyiltanak, a mi földeünkön az műveltetésnek ideje eljött. Az gerlice madárnak szózattya hallattatik a mi földeünkön. Az fügefa kihozta ő gyengyecskéjét, az virágzó szőlők illatot bocsáttanak. Kelj fel azért, siess ide, én szeretőm én szépségem, és jöv'el én galambom az kőszálnak odvaiban és gyepűnek odujában. Mutassad meg énnekem te szép orcádat. Ime zengedez immáran az te szózatod énnekem füleimben. Mert az te szód igen édes, és az te szined igen ékes. (Érdy-kódex)

10. Kelj fel, közelíccs, én barátom. (Horvát-kódex) - Kelj fel, siess én Jegyössöm én szépségöm, és jövel ez világból, és im megkoronáztatol. (Tihanyi-kódex) - Kelj fel, siess én szép szeretőm. (Apostolok vetélkedése)

13. Jövel én jegyesem, én választottam. (Vitkovics-kódex)

16-17. Az én szeretőm énneköm, és én őneki, ki az liliomok között lakozik, míglen az nap feltámad és lehajolnak az árnyékok. (Winkler-kódex) - Az én szeretőm énnekem, és én őneki, ki éltetik az liliomok között. (Érdy-kódex) - Szeretőm ő énnékem, és én őnéki, ki legeltetik lilium virágok között, míg napnak melegsége érheti, és setétségnek homályossága hajolván elérkezik. (Érsekújvári-kódex)

III,4. Megtaláltam, az kit szeret az én lelkem: megtartom őtet és soha el nem bocsátom. (Apostolok vetélkedése) - Meglelém akit én lelkem szeret, megtartom őtet, el sem bocsátom. (Vitkovics-kódex)

IV,5. Az ű gyümölcsök miatt hasonlattatnak ez két emlőid a liliom között játszadozó kecske-ollócskához. (Nagyszombati-kódex)

7. Mindönöstől szép vagy te én jegyösöm, és te benned förtőzet, avagy szeplő nincsen. (Nagyszombati-kódex) - Tellyességgel szép vagy én szeretőm és szeplő nincsen te benned. (Cornides-kódex) - Szép vagy én szeretőm: és szeplő nincsen te benned. (Kazinczy-kódex) - Mindönöstől szép vagy én Jegyösöm és szeplő nincsen tebenned. (Tihanyi-kódex) - Tellyességvel szép vagy én szeretőm, és szeplő nincsen te benned. (Horvát-kódex) Mindenestől fogván szép vagy én szeretőm és semmi makula tebenned nincsen. (Érdy-kódex)

8. Jövel Libanusnak hegyéről én jegyesem, jövel Libanusnak hegyéről, jövel megkoronáztatol. (Winkler-kódex) - Jövel ez világból én szerető jegyössöm, jövel: im megkoronáztatol. (Kazinczy-kódex) - Jövj el Libanból jegyes, jövj el, koronáztassál meg. (Horvát-kódex) - Jövel én válosztattam, jövel én szeretőm, jövel, koronáztossál meg. (Thewrewk-kódex) - Jöv' ki az pusztából én szép szerelmes jegyösöm, ide immáran hogy koronáztassál. (Érdy-kódex) - Jőj az kietlemből én szeretőm, jőj az kietlemből, jőj, hogy koronáztassál. (Érsekújvári-kódex)

VI,9. Mondd ki ez, ki felmegyen, miként feltámadott hajnal, szép miként hold, választott miként nap, ijedetes, miként hadaknak szerzett elő serege. (Döbrentei-kódex) - Kicsoda ez ki feljő miképpen hajnal, fényledezvén szép miképpen hód, választott miképpen nap. (Horvát-kódex) - Kicsoda az aki eljő miképpen a feltámadó hajnal, szép miképpen a hód, választtott miképpen a fényességes nap, és rettenetes az ellenségeknek és az pokolbeli ördögöknek miképpen megszerzett seregnek orrozattya. (Teleki-kódex) - Rettenetes mint az jól megszörzött seregöknek orozattya. (Kazinczy-kódex) - Kicsoda ez ki feljő az pusztából mint az feltámadó szép hajnal, ékös mint az hold, választott mint az nap, rettenetes mint az megszerzött sereg orrozat. (Érdy-kódex) - Rettenetessnek mondatik, miképpen táboroknak szerzett serege. (Érsekújvári-kódex)

VII.6. Mely szép vagy és mely ékös, drágalátos jegyössöm. (Kazinczy-kódex)

VIII.5. Kicsoda ez ki jődögél ez pusztából, gyönyörködvén vígasságban hajtván magát az ő szeretőjére. (Apostolok vetélkedése) - Kicsoda ez ki feljő az kietlenből kúcsolkodván ő szép szeretőjének nyakára. (Érdy-kódex) - Kicsoda ez ki feljő az pusztából minden gyönyörűségökkel bévőlködvén ragaszkodván ő szeretőjének nyakára. (Érdy-kódex) - Kicsoda ez ki feljev az kietlenből, bővelkedvén gyenyerőségökkel, és hajlott az ő szeretőjére. (Horvát-kódex)

6. Erős az szeretet, miképpen halál. (Cornides-kódex; Érdy-kódex)

(Kb. 1500-1530 között)

FORDÍTOTTA
HELTAI GÁSPÁR

[1552]

I. Apoljon meg ő engemet az ő szájának apolásival. Mert a te emleid jobbak a bornál. Hogy illatozhassák a te jó kedvedet! A te neved kiontott kenet: ezokáért szeretnek téged a leányok.

Vonj utánad engemet: így futunk mi. A király béviszen engemet az ő kamorájába: örvendezünk és vigadjunk tebenned. Inkább emleközzünk a te emleidről (Alias szeretetidről), hogynem mint a borról. A jámborok szeretnek tégedet.

Fekete vagyok, de igen szerelmes, tü Jerusálemnek leányi, mint Kedárnak sátori és mint Salomonnak szőnyegi. Ne nézzétek, hogy fekete vagyok, mert a nap égetett meg így engemet. Az én annyámnak gyermeki megharaguttanak énreám: szőlő őrizni vettetének engemet, de az én szőlyőmet, mely enyim vala, meg nem őrzöttem.

Mutasd meg énnékem te, kit szeret az én lelkem, hol legeltetsz? hol nyugszol délbe? Hogy ne kellessék idestova búdosnom a te társoságidnak csordái mellett.

Nem ismered-é magadat, te, ki minden aszonyállatoknál szebb vagy? Menj ki a juhoknak nyomdokokon és legeltesd a te gedelyidet a pásztoroknak hajlékok mellett.

Hasonlítlak én tégedet, én szeretőm, az én lovagomhoz, Pharaónak szekerihöz.

A te orcád szép a násfába és a te nyakad az aranyláncok közett.

Arany ékességeket csinálunk mi tenéked, ezüst gombokkal.

Mikor a király idefordul, kibocsátja az én nárdosom az ő jó illatját. Az én szeretőm énnékem egy kötelék mirha, mely az én emleim közett függ. Az én szeretőm énnékem egy fő Copher, engaddi szőlyőbe.

Imé én szeretőm szép vagy, imé szép vagy, és a te szömeid mint a galambnak szömei.

Imé, én szeretőm, szép vagy és gyönyörűséges. Imé a gyöngy zöldelik, a mi házunknak gerendái cédrusfák, a mi mennyezetink ciprosfák.

II. Én vagyok a mezőnek virágja, és a völgyeknek rózsája.

Mint a rózsa a tűs közett, olyan az én szeretőm a leányok közett. Mint az almafa a vad fák közett, olyan az én szeretőm a fiak közett. Az árnyék alatt ülék, melyet kévántam vala, és annak gyümölcse édes az én szájamnak.

Béviszen engemet a boros pincébe és a szeretet ő zászlója énrajtam. Erősícsetek engemet virágokkal és újítsatok meg almákkal, mert szeretetnek miatta megerőtlenültem. Az ő bal keze az én nyakam (Alias, fejem) alatt vagyon és az ő jobb keze megölelt engemet.

Kérlek titeket Jerusálemnek leányi, a mezőn való gedelyékre és szarvasokra, ne költsétek fel az én szeretőmet, meg se indítsátok, mígnem ő akarja.

Ez az én szeretőmnek beszéde. Imé ihon jő ő és szögdécsel a hegyeken és ugrándozik a halmokon. Hasonlatos az én szeretőm a gedelyékhöz és a szarvasoknak fiaihoz. Imé ő a mi falonk alatt áll és az ablakon bénéz és a rostélyon bekakucsol.

Az én szeretőm szól énnékem, és ezt mondja: Kelj fel én szeretőm, én szépem és jőj ide! Mert ime elmult a tél, az eső elment és eltávozott. A virágok megujultanak a földen, az éneklésnek ideje elő jött. És a gerlicének szava hallattatik a mi földünkben. A figefák megbimbósztanak, a szőlyő megvirágzott is illatoz. Kelj fel ezokáért én szeretőm, és én szépem jőj ide! Én galámbom a kőszálnak odvába és a kőnek hasadékjába, mutasd meg énnékem ábrázatodat, hadd halljam a te szódat. Mert a te szód édes és a te orcád ékes.

Fogjátok meg a rókákat, a kicsin rókákat, melyek a szőlőt elvesztik, mert a mi szőlyőnk megvirágzott. Az én szeretőm enyim és én övé vagyok, ki a rózsák közett legel, míg meghivesedik és az árnyék megtér. Térj meg, légy olyan, én szeretőm, mint egy gedelye, avagy mint a szarvas fiú a hegyeknek oszlásin.

III. Az én ágyamba keresem éjjel azt, akit az én lelkem szeret. Keresém, de meg nem találam. Felkelek most és megkerülém a várost. Az utcákon és utakon keresém azt, akit az én lelkem szeret. Keresém, de meg nem találám. Megtalálának engemet az őrizők, kik a várost kerülik. Nem láttátok-é azt, akit szeret az én lelkem? Mikor egy kevesnyire elmentem volna tőlek, megtalálam azt, akit az én lelkem szeret. Tartom őtet és el nem bocsátom, mígnem beviszem az én annyámnak házába és az én anyámnak kamorájába.

Kénszerítlek titeket Jerusálemnek leányi, a mezőn való gedelyékre és szarvosokra, ne költsétek fel az én szeretőmet, meg se indítsátok, mígnem ő akarja.

Kicsoda az, aki a pusztába feljő, mint az egyenesen felmenő füst, mint a mirhának, temjénnek és a patikárosnak mindenféle porának füstelgése?

Imé Salomon ágya környül állnak hatvanan az Izraelnek erősi közül. Fegyvereket minnyájan megfogták és készek viadalra. Mindeniknek fegyvere óldalán vagyon az éjjeli félelemért.

Salomon király egy királyi széket csináltata Libanusnak fájából, annak oszlopi ezüstek valának, fedele arany, ülőhelye bárson, az alja középaránt nagy szépen bevonattatott vala a Jerusálemnek leányiért.

Jövétek ki és nézzétek Sionnak leányi Salamon királyt a koronába, mellyel őtet az ő anyja megkoronázta, az ő menyegzőjének napján és az ő szüvének vigasságának idején.

IV. Imé én szeretőm szép vagy te, imé szép vagy te. A te szömeid olyanok, mint a galamb a te fürt hajaid közett. A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája, melyeket megnyírtenek Gileadnak hegyén. A te fogaid olyanok, mint a megnyírt juhoknak nyája, kik az usztatásról jöttenek fel, kik kettőt-kettőt ellenek és kik közett egy sincsen meddő.

A te ajakid olyanok, mint a veres bársony és a te beszéded ékes. A te két tügyed olyan, mint a pomagranának hasadása, a te fürt hajaid közett. A te nyakad olyan, mint Dávidnak tornya, mely erkélyekkel felépíttetett, kin ezer pajzsok függnek, erőseknek minden fegyverek. A te emleid olyánok, mint két kettős kecske gedelye, kik a rózsák közett legelnek, míg a nap meghivösedik és az árnyék megtér. Elmegyek a nyürő hegyre és a temjén halomra.

Teljességgel szép vagy te én szeretőm és szeplő nincsen tebenned. Jövel én jegyesem Libanusról, jövel Libanusról, jövel Amanának tetejéről, Seirnek és Hermonnak tetejéről, az oroszlánoknak lakóhelyekből és párdosoknak hegyekről. Magadnak foglaltad az én szüvemet, én hugom, én szerető jegyesöm, magadnak az én szüvemet egyik szömeddel és egyik nyakbavető arany láncoddal.

Mely szépek, én húgom, én szerető jegyesem a te emleid. Jobbak a te emleid a bornál, és a te kenetednek illatja meghalad minden aromákat. A te ajakid én jegyesem olyanak, mint a folyó lépes méz. Méz és tej vagyon a te nyelved alatt és a te ruháidnak illatja olyan, mint a Libanusnak jó illatja.

Én hugom, én szerető jegyesem, rekesztett kert vagy te és bépecsételt kútfő. A te plántáid olyanok, mint a gyönyörűséges kert, kibe vagyon pomagrána és mindenféle nemes gyümölcs, kámfor és nárdus, nardus és sáfrány, kasszia és fahéj, mindenféle temjén termőfák, mirha és aloes, és mindenféle aromák. Olyan vagy mint egy kerti kút, mint egy élő vizeknek kútja, melyek Libanusból folynak.

Kelj fel északi szél és jőj ide déli szél és menj által az én kertemen, hogy folyjanak az én kertemnek aromái.

V. Jöjjen az én szeretőm az ő kertjébe és egye annak nemes gyümölcsit. Eljöttem én hugom, én jegyesem az én kertembe, megszettem az én mirhámat, az aromákkal egyetembe, megöttem az én lépes mézemet mind az én mézemmel egyetembe, megittam az én boromat, mind az én tejemmel egyetembe. Egyetek én barátim, és igyatok s részegedjetek meg én szerelmesim.

Én aloszom, de az én szüvem vigyáz. Ez a szó az én szeretőmé, ki zörget? Nyisd meg énnékem én hugom, én szeretőm, én galambom, én tekélletesem. Mert az én fejem rakva harmattal, és az én hajam fürti éjnek csöppüvel. Levetettem az én ruhámat, hogy vegyem ismét reám? Megmossám lábaimat, hogy szennyesítsem bé ismét?

De az én szeretőm benyujtta az ő kezét a likon, és az én testem ezen ugyan reszkete. Felkelék én, hogy megnyítnám az ajtót az én szeretőmnek. Az én kezemből myrha csepöge és az én ujjaimon mirha folya a závárra. És mikor én megnyitám az én szeretőmnek az ajtót, hát immár egyebüvé ment.

Kiméne az én lelkem az ő beszéde után, keresém őtet, de meg nem találám, hívám, de nem felele énnékem. Megtalálának engemet az őrizők, kik a várost kerülik, megverének engemet és megsebesítének, a város falán való őrizők elvonák keszkenőmet. Kénszerítlek tüteket Jerusálemnek leányi, hogyha megtaláljátok az én szeretőmet, mondjátok meg néki, hogy szeretetnek miatta ellankadtam.

Mivel külembez a te szeretéd a több szeretéktől, á te mindennél szebb az asszonyállatok közett? Mondom, mivel külembez a te szeretéd a több szeretéktől, hogy eképen kénszerítettél minket? Az én szeretőm fejér, és piros, választatott sok ezerek közül. Az ő feje tiszta arany, az ő hajának fürti fodorok és feketék, mint a holló. Az ő szömei olyanok, mint a víz mellett való galamboknak tejjel megmosott és teljes orcába álló szömek. Az ő orcája olyan mint a patikárosnak kertöcskék, melyekbe aromák nevekednek. Az ő ajakai olyan, mint a rózsák, melyből folyó mirhák csepegnek ki. Az ő kezei olyanok, mint hiacintus kővel megrakott gyűrők. Az ő teste olyan, mint zafirral megékesített elefánttetem. Az ő szárai olyanok, mint a márványkőből csinált oszlopok, melyek aranylábra fundáltottanak. Az ő termete olyan, mint a Libanus, választatott, mint a cedrusfák. Az ő torka édes és szerelmetes. Ilyen az én szeretőm, és az én barátom, ó ti Jerusálemnek leányi.

VI. Hova ment tahát a te szeretőd, te legszebb asszonyi állat? Hova tért a te szeretőd? hogy veled egyetembe megkeressük őtet. Az én szeretőm aláment az ő kertébe, az aromák ültetése közibe, hogy éltesse magát a kertbe és rózsát szedjen. Az én szeretőm enyim, és én az én szeretőmé vagyok, ki élteti magát a rózsák közett.

Szép vagy én szeretőm, mint Thirza, szerelmes, mint Jerusálem. Rettenetes, mint a seregöknek orrozatja. Fordítsd el a te szömeidet énrólam, mert felgerjesztnek engemet. A te hajad olyan, mint Gilead hegyen megnyírt falka kecske. A te fogaid olyanok, mint a juhoknak nyája, melyek az usztatásról jöttenek fel, melyek kettőt-kettőt ellenek és melyek közzül egy sincsen meddű. A te tügyed olyan, mint a pomagranának hasadása a te fürt hajaid közett.

Hatvanon vadnak a királné asszonyok és nyolcvanon az ágyosok és a leányoknak nincsen számok. De egy az én galambom, az én tekéletesem, egyetlen egye az ő anyjának és az ő szülejének választotta. Mikor a leányok látták őtet, bódognak hirdették. A királné asszonyok és az ágyasok dícsírék. Kicsoda az, aki előjő, mint a hajnal, szép, mint a Hód, választott, mint a Nap, rettenetes, mint a seregnek orrozatja?

A diós kertbe alámenék, hogy látnám a patak mellett a zöldelő plantákat, hogy látnám, ha virágzik a szőlyő és ha zöldelik a pomagrána. Nem tudtam, hogy az én lelkem tött engemet Aminadabnak szekerévé.

VII. Térj meg, térj meg, ó Sulamith, térj meg, térj meg, hogy téged láthassunk. Mit néztek, Sulamithbe, mely olyan, mint a tábornak rende? Mely szép a te sarudba való járásod, te fejedelemnek leánya. A te két farod olyan, mint két ékes boglár, melyet az ötves keze csinált. A te köldeked olyan, mint a keregded pohár, mely mindenkoron teljes. A te hasad olyan, mint a búzaasztag, mely rózsákkal bérakattatott. A te két emléd olyan, mint kettős gyermegded gedelye. A te nyakad olyan, mint az elefánttetémből csinált torony. A te szömeid olyanok, mint a Hesbonbéli tók, Bathraabim kapuja mellett. A te orrod olyan, mint Libanusnak tornya Damaszkus ellenébe. A te fejed terajtad olyan, mint a Karmelus. A te fejednek haja olyan, mint a királynak bársonya, mely ráncba üttetett.

Mely szép vagy és mely szerelmes, én szeretőm, a gyönyörűségbe. A te magasságod hasonlatos a pálmafához és a te emleid a szőlyőfőkhöz. Mondék: A pálmafára hágok és az ő ágait fogom. Legyenek a te emleid mint a szőlyő-fők a szőlyő-tőn és a te orrodnak illatja olyan, mint az almájé. A te torkod olyan, mint az igen jó bor, mely az én szeretőmnek jó illatra és mely megindítja a vének ajakit. Az én szeretőm enyim, én is őhozzá tartok.

Jővel én szeretőm, menjünk ki a mezőre, mulassunk a falukba. Reggel siessünk a szőlyőkhöz, hogy lássuk meg, hogyha a szőlyő virágzik és ha immár virágát elhánta. És ha a pomagrána virágzik, ott adom tenéked az emleimet. A liliomak (Alias a mandragorák) illatoznak, és a mi ajtónk előtt vadnak mindenféle gyönyörüséges gyümölcsek, újak és ók, melyeket én szeretém tenéked tartottam.

VIII. Vaj ha én tégedet attyámfia, ki az én anyámnak emleit emőd, kővül találhatnálak és tégedet megapolhatnálak és meg ne menetetném. Elvinnélek tégedet és az én annyámnak házába bevinnélek, hogy engemet tanítanál. Ott innod adnék, csinált bort és az én pomagránámnak mustját. Balkeze fejem alatt vagyon és a jobb kezével megölelt.

Kénszerítlek tüteket Jerusálemnek leányi, hogy az én szeretőmet fel ne költsétek, meg se bántsátok, míg ő nem akarja. Kicsoda ez, aki feljő a pusztából, támaszkodván az ő szeretőjére? Az almafa alatt költettelek fel, ahol a te anyád tégedet szült, holott egyetembe teveled feküdt az, aki tégedet szült.

Tégy engemet pecsétül a te szüvedre és karodra, mert a szeretet erős, mint a halál és a házosi (Alias, a haragos) szerelem kemény mint a pokol. Az ő szeme tüzes, és az ÚRnak lánga, annyéra, hogy sok víz sem ólthatja meg a szeretötet, a folyóvizek sem boríthatják el. Ha valaki minden házbeli marháját a szeretetért akarnája adni is, mind semmi volna.

A mi hugunk kicsin, és még kebele nincsen. Megyünk a mi hugunknak, mikor immár néki kell szólni? Ha kőfal, ezüst ereklyéket rakjunk reája, ha ajtó, cédrus-deszkákkal csináljuk bé. Én kőfal vagyok és az én emleim mint a tornyok. Az ő szömei előtt olyan löttem, mint aki békességet talál.

Salomonnak szőlyője vagyon Baalhamorba és adá azt a szőlyőt az őrizőknek, hogy mindenik az ő gyümölcséiért hozna ezer ezüst pénzt. Az én szőlőm én előttem vagyon. Ezer jut tenéked, ó Salomon, de az őrizőknek kétszáz, az ő gyümölcsével egyetembe.

Te ki a kertbe lakol, engedd, hogy halljam a te szódat. A társaság reá hallgat. Fuss én szeretőm és légy hasonlatos a gedelyéhöz és a szarvas fiakhoz az aromáknak hegyén.

A Salomon fő énekének vége.

EIUSDEM ARGUMENTI CUM PSALMO XLV.
[A XLV-IK ZSOLTÁRRAL EGY TÁRGYÚ]

NÓTA:
ABIGAIL ASSZONY HISTÓRIÁJÁT ETC.

FORDÍTOTTA
BOGÁTI FAZAKAS MIKLÓS

[1584]

1	Az szeretet erejét minden tudja,     Mert mindenben magát az megmutatja,     Fákban, füvekben, barmokban kiáltja,     Halban, vadban, madárban magát tartja.
2	De mindezek felett ember ezt tudja,     Mert Isten és természet is azt hagyja,     Istenhez, feleinkhez parancsolja,     Nem csoda, hogy senki nem tagadhatja.
3	Tökélletes pedig az akkor lehet,     Ha hasonló szentek között az lehet,     Mert értelmek egyaránt csak úgy lehet,     Ki bennek nő és meg is gyükerezhet.
4	Házasok közt ím nálunk is megtetszik,     kiket sokféle példákkal dicsérik,     de pogányt, ocsmányt találnunk nem illik,     értsük az szent könyvben az mi mondatik.
5	Atyja székiben Salamon hogy üle,     békessége vala, kiben megnéve,     leányát sok király neki beküldé,     zsidók közt is sok úr leányát vevé.
6	Leányok közt de mindinkább szereté,     Aegyptusbeli király lyányát vevé,     nemes Sulamithát feljebb kedvelé,     szerelmeket énekben is jelenté.
7	Az éneket ű zsidó nyelven írá,     Bibliában az szent könyvek közt hagyá,     magyar szóval az mind férheték hozzá,     szeretőknek irom, minden meghallja.

[CAPUT I]         SULAMITHA AD SALOMONEM
1	Monda szép leány ű szeretőjének:     "Engemet szűvem, szerelmem csókolj meg,     mert az te szerelmid nálam édesbek     drága bornál és gyönyörűségesbek.
2	Oly becsületes az szépeknél neved,     mint jó szagú, ritka és drága kenet,     neved jó szagáért téged szeretnek,     szép asszonyok, szűzek igen kedvelnek.
3	Siess, fogd kezemet és vonj utánad,     ágyas házba indulj, futok utánad,     mikor béviszsz, mind örülönk te rajtad,     szent szerelmeden, kit minden jámbor tart.
4	Zsidó lyányok! noha fekete vagyok,     de illik az mert azzal oly szép vagyok,     mint kívöl festett királyi sátorok,     kiben belől gyöngy, arany, víg lakosok.
5	Az nap sütött engem, azt ne nézzétek,     mert bátyjaim haragjokban kiküldtek,     hőben velem az szőlőt őriztették,     hon őrzenem én szőlőmet nem tűrték.
6	Lelkem! nekem mondd meg, hol keresselek?     hol eteted nyáj juhaid s delleted?     Társid csordái közt ne keresselek,     ne költsenek tisztátalan személynek."
SALOMON
7	"Oh, szép kegyes!" mond az ifjú vőlegény,     "ha nem tudod, hol találsz meg a füvön,     jöjj mezőre mind a juhok ösvényén,     nyájad etesd sátorok környékében.
8	Marhám nekem ollyan mint lovag hadam,     aegyptusi kaszás, szekeres hadam;     fülbenvetőddel ékes vagy galambom,     gyöngy láncos az nyakad édes virágom.
9	Oly fülbevetőt, fűkötőt csenáltatok,     kit inkább illeni testedhez látok,     semmi kéncset tűled, szűvem nem szánok,     sok színő köveket arra adatok."
SULAMITHA
10	"Nárdus és myrrha ruhámon, testemen,     de azok szagát én akkor érzem,     mikor mátkám ölel vagy ül mellettem,     tűle drága, szagos az én kebelem.
11	Az én mátkám énnekem marok myrrha,     az én mátkám drága, muskotály szaga,     kinek éjjel is nálam marad szaga,     ha távol is, én lelkem él utána."
SALOMON
12	"Szinte szép vagy kellemetes virágom,     szinte szép vagy, én gerlicém, galambom,     szemeid mint galambnak szép házasom,     vigak, rám mosolygók, oh, szép madaram."
SULAMITHA
13	"Úgy vagyon, de így virágos mi ágyunk,     hogy te's szép vagy, úgy díszes az mi házunk,     Cédrus, cyprus, minden palotánk, házunk,     kiben én, rózsád, virágod, úgy lakunk."

CAPUT II         SALAMON, SULAMITHA
1	"Ollyan az én mátkám szép asszonyok közt,     mint rózsaszál az több tövis bokrok közt."     "Ollyan az én uram az több ifjak közt,     mint szeléd almafa az több vad fa közt.
2	Sűrű lombos, magas fa az én mátkám,     kinek árnyékában ülni kévántam,     kinek gyümölcsétől mézes az én szám,     kitűl éltem, valamikor haraptam.
3	Az én mátkám kezem fogva hordoza,     pincékben, tárházban sok jót mutata,     sok gyűjtött javait, hogy látnom hagya,     szerelmesen palástja alá foga.
4	Gyenge vagyok, oh, elesem ezennel,     kérlek, támasszatok meg valamivel,     akár az Baranya szőlő vesszőkkel,     akár imez almafa gyümölcsével.
5	Nyavalyodám szerettemben miattad,     azért szerelmem! testemet nyugossad,     bal kezeden gyenge nyakamat tartsad,     jobbal ölelj által, orcám ápoljad."
SALAMON
6	"Oh, jeruzsálemi szépek, asszonyok,     virágomat ti fel ne kiáltsátok,     az míg akarja, nyugonni hagyjátok,     úgy leszen jó minden ti majorságtok."
SULAMITHA
7	"Sebesen jű szép mátkám, úgy alítom;     hegyen-völgyön én felém jű, azt tartom,     kedves szavát mert fülemmel jól hallom,     kiből, ugrálva jű hozzám, gondolom.
8	Ki mint egy szarvas vagy erdei kecske,     mint egy fa megett felállott szép kóró,     mint rostélyos ablakon néz ki, ládd-e,     lá, mint tetszik, mint rostélyon az teste."
SALAMON
9	"Oh, szép virág! úgy kiált nekem mátkám,     kelj fel, virág, kelj fel, jer ide hozzám,     az pokol tél elmúlt, jöhetsz már hozzám,     gerlice szót hallgat már az én házam.
10	Kedves tavasz vagyon, az föld most nyílik,     fényes virágokkal mint hízelkedik,     az fige megindolt, szőlőnk virágzik,     minden állat szája énekre nyílik.
11	Azért virágom, én szépem! jer ide,     galambom, térj ide, mellettem ülj le,     az kűpadokon nézek szépségedre,     énekedet hadd halljam itt felfele.
12	Nekem mert te termeted igen tetszik,     szemed és tested állása mind illik,     beszédedben én lelkem gyönyörködik,     ha ide jüssz még közelb, inkább tetszik."
SULAMITHA
13	"Énnekem virágom kiált oly szókat,     de kérlek űzzétek meg az rókákat,     kik virágban vesztik az szőlő fáját,     fogjátok, öljétek az pusztítókat!
14	Neked, szerelmem! én örököd vagyok,     te is én tulajdonom vagy, kit tudok,     neked csak azon virág közt lakásod,     liliommal, rózsával minden dolgod.
15	Térj meg szűvem, ki most mint egy vad kecske,     mint gyermek szarvas állottál az hegyre,     térj meg, az míg ide nem ér nap heve,     még el nem múlt az éjnek ű setéte.

CAPUT III
1	Én azt minden éjjel igen keresem,     az kit minden felett szeret én lelkem;     tapogatom két kezemmel mellettem,     nem találom, noha igen keresem.
2	Majd felkelek, az várost megkerülöm,     az piacon, az utcákon megnézem,     az kit keresve nem lelek mellettem,     az kit szeret minden felett én lelkem.
3	Keresve városban rá nem akadék,     hanem az város őrzőkre találék,     az kit az én lelkem szeret, úgy mondék,     láttátok-é? de mondjátok meg, kérlek.
4	Az őrzőktől én mihelyt eltávozám,     az kit lelkem szeret, ottan találám,     megfogám azt, tovább el sem eresztém,     édes anyám házában én behívám.
5	Reménykedve kérlek városi szépek,     jeruzsálemi virágok, kegyesek,     az szerelmet ti fel ne serkentsétek,     az míg akar alunni, engedjétek.
6	Magass, szagos füst az erdőből kél fel,     mintha pálmafa égne sok temjénnel,     sok drága patika szerszámmal, fűvel,     de mi dolog, hogy illy drága füst kél fel?
7	Izraelből hatvan fűfű vitézek,     Salamon ágya körül fegyveresek,     mind erőssek, szerencsét késértettek,     éjjeli félelemtől mind őriznek.
8	Nemes Libánus havasról hozatta     ágyasháza fáját és csináltatta,     ifjú Salamon bölcsen megrakatta,     hogy szép s örök legyen, úgy csináltatta.
9	Arany az földje s ezüst sok oszlopa,     bársonyos paplana, és superlátja,     jerzsálemi szépekért csináltatta,     azok szerelmét középütt hagyatta.
10	Piros gyengyek, jeruzsálemi szépek,     jertek ki, Salamon királyt nézzétek,     édes anyja koronázza, nézzétek,     öröme napján derékképpen örülhettek."

CAPUT IIII         SALAMON
1	"Ah, virágom! mely szép és mely jó te vagy,     szemeid mint az galambnak úgy állnak,     fodros üstököd köziből villámnak,     hajad, mint kecskeszőr lappazón állnak.
2	Neked fogaid tiszták és fejérek,     mint az juhok, kik csak imént feredtek,     kik között meddűt csak egyet sem leltek,     sőt mindenha kettőt-kettőt ellettek.
3	Narancs színű szemed alatt két pofád,     kin ékesen lenyúlt szép fodor hajad,     piros gránát színű te szép ajakad,     ékes és kedves mindenben te szavad.
4	Ollyan nyakad, mint Dávid király tornya,     kit derék bástyának ű csenáltata,     Jeruzsálemben erőssen rakata,     minden hadi szerszámmal kit megraka.
5	Nemes mellyeden két szép termés alma,     erdei kecskének mint két szép fia,     ki mindenkor az rózsahegyet lakja,     színét, szépségét az rózsátúl kapta.
6	Jó hajnal előtt sötétben elmegyek,     míg éj vagyon, mirrhahegyre sietek     avagy addig temjénvölgyet keresek,     hogy az hében bátorsággal ott legyek.
7	Oh, lelkem! mely szép vagy mindenestűl,     talpig makulátlan, diszes tetétűl,     jer el velem az nagy Libánus hegyről,     mindenfelé nézz velem az hegyekrül.
8	Drága húgom, én virágom, szerelmem!     jobb szemedet mihelyt egyszer tekintem,     nyakadbeli arany láncot hogy nézem,     úgy sebheted és hozzádkötöd lelkem.
9	Ím mely szépek te csecseid, mely szépek,     drága bornál életemben díszesbek,     ruháid szagai becsületesbek,     oly szag vagy olaj nincs, hogy nem kedvesbek.
10	Gyönyörűséges ajakid és nyelved,     ajakid annyi folyó lépes mézek,     tejjel lábbó és mézzel drága nyelved,     Libánus hegy szaga minden köntösöd.
11	Nem egyéb vagy, hanem egy szép almás kert,     rakva sok jóval erőssen kerített,     te vagy az kert, kit ura bekerített,     te vagy forrás, kit ura bepecsétlett.
12	Az te benned való plánták mind drágák,     gyümölcsöd, virágod, füveid ritkák,     kik neveit mi földünkben nem tudták,     kinek hírét népeink sem hallották.
13	Libánuson való fák benned vannak,     aloé, mirrha, sáfrány fák, fahéjak,     minden szagok, kik patikában vagynak,     vagy kit inkább patikában sem hallnak.
14	Ez kertben drága s jó az forrás vize,     eleven víz, folyó, csergő az vize,     minémű víz az Libánus szép vize,     kinek sok részre száll sok forrás vize."
SULAMITHA
15	"Pendülj felszél, pendülj délszél, jer ide,     fújj által kertemen, hadd legyen éze,     mint te kertedben, szűvem! kérlek, jer be,     gyümölcsimet, virágimat szaggasd le."

CAPUT V         SALAMON
1	"Ottan mint enyémben, kertedbe megyek,     szűvem, húgom, mátkám! füvekben szedek,     jó szagú virágodban mind szegdelek,     kertedbeli gyümölcsödben mind veszek.
2	Rakott kertemben észem lépes mézet,     mint víg vendég iszom jó bort és tejet,     lakjatok feleim! intlek titeket,     mindenből itt tegyétek kedveteket."
SULAMITHA
3	"Édessen aluszom, hagyj szűvem ebben,     szavát hallom, ajtón zörget ezenben,     nyisd meg édesem, galambom, szép szűvem!     mert nagy essőn jártam, vizes mindenem.
4	Köntösimből én is már levetkezem,     illy éj üdőn tehát mire öltözöm?     lábaimat megmostam, lecsendezem,     mire költesz, hogy én bekeveredjem?
5	Az szó után szűvem likon bényúla,     felugrám, ijedve futék ajtómra,     ujjomról mint jó myrrha csepeg vala,     zárhoz nyúlék, zár is mind myrrha vala.
6	Nagy félve neki ajtómat megnyitám,     hát addig elment, sehol sem láthatám,     utána lők, de meg nem találhatám,     nem felele, hogy nevén kiáltozám.
7	Ím az városőrzők rám találának,     lefogának, igen meghopolának,     vérbe, sebbe ugyan megforgatának,     az virrasztók köntösöm is elvonák.
8	Kérlek azért jeruzsálemi szépek,     az én szerelmemet ha hol lelitek,     szerelmemnek én szómmal beszéljetek,     hozzá szerelmemben mint halék, veszek."
FOEM[INAE]
9	"Úgy kérsz te szép kegyes! úgy kérsz te minket,     mintha mi ismernők te szerelmedet,     kicsoda, mi színű? nevezd meg képét,     mivel halad felül egyéb szépeket?"
SULAMITHA
10	"Igen fejér, mint a hó az én szerelmem,     de piros, mint cseppentett vér teljesen,     nagy had ura, népe mindenkor készen,     mint egy zászló alatt az tízezren.
11	Koronás, mint finum arany az feje,     mint az holló, fekete szemöldöke,     homlokra nyúlt gyakor neki üstöke,     kiből tetszik ű nemes természete.
12	Világos szemei mint az galambnak,     kik mintha tejben feredtek, mosdottak,     azért ugyan teli forráshoz szállnak,     illyenek szemei én galambomnak.
13	Ollyan pofája, mint patika szelencék,     vagy drága füvekkel rakott edények,     ajaki mint liliomnak, fejérek,     és drága myrrhába mártott veresek.
14	De szép gömbölyeg ujjai mind keze,     mint aranyba foglalt hyachint köve,     hasa, mellye drága tele szelence,     kit drága sok zaphirral beszínlette.
15	Az szárai annyi márvány oszlopok,     jeles arany fundamentomon állók,     tekinteti ha Libánust látnátok,     magas, mint Libánus hegyén cédrusok.
16	Belől torka, szája azon méz édes,     mindenestől szerelmem kellemetes,     jó városi szépek! szűvem illy kedves,     ha látjátok, ez az, ki nálam kedves."
FOEMINAE
17	"Édesem, szép személy! de kérünk, mondd meg,     az kit keressz te, szerelmed hova ment?     veled együtt hogy azt mi keressük meg,     hova ment szerelmed, nekünk is mondd meg."

CAPUT VI         SULAMITHA
1	"Szerelmem az ű füves kertjébe ment,     drága szagú szép virágit látni ment,     sok féle virágit szedi, azért ment,     nézve, szagolva vidámítja lelkét.
2	Testtel, lélekkel én mind övé vagyok,     ki most az virág kertben, azé vagyok,     ű is enyém, mint én sajátja vagyok,     sajátom az, az kinek én szép vagyok."
SALAMON
3	"Felettébb vagy többinél szebb, szép mátkám!     szép Tirsa váránál szebb vagy, szép mátkám!     Jeruzsálemnél szerelmesb szép mátkám,     rettenetesb ütköző hadnál mátkám.
4	Igyenest ne nézz, hajtsd tova szemedet,     szemtől szembe ne nézz szűvem engemet,     mert ha rám nézsz, megemeled lelkemet,     nem tűröm meg hozzád keménységemet.
5	Gileád mezején sok sereg kecske,     hajad úgy áll, mint azoknak az szőre,     fogaid mint feresztett juhok szőre,     kiben meddű nincs, de kettő mind szülve.
6	Úgy áll orcád kiálló két pofája,     mint fél-fél narancs, de teljes szép alma,     szálas hajad ékesen nyúl azokra,     szál hajak közt ékes az piros orca.
7	Legszerelmesb nekem de az galambom,     noha hatvan király lyánya ágyasom,     az felett való nyolcvan közágyasom,     alább való számtalan sok szolgálóm.
8	Ídes anyádnak is egyetlen egyje,     én galambom! többi közt szerelmesb-e?     hallani szép volt, minden azt dicsérte,     az több királyné szebbnek csak ezt lelte.
9	Néssze! de ki jött által mint szép hajnal?     róla így szólnak, ki szebb fejér holdnál,     villámzóbb s drágább ím a szép napnál,     rettenetesb rendben állott nagy hadnál."
SULAMITHA
10	"Onnat felül diós fás kertbe szállék,     vízfolyásnál hogy a zöld fákra néznék,     tudnám, ha szőlőm virági elestek,     ha én narancs almafáim zöldeltek.
11	Nem tudom miért, hogy illy gyorsan jöttem,     szándékom kűvöl mely hamar elértem,     sebes kocsi számban ide siettem,     azt sem tudom, ide miért siettem."
SALAMON
12	"Édes Sulamitha asszony! de térj meg,     hadd nézzünk tégedet, édesen térj meg,     ha ti Sulamithát jól megnézitek,     oly, ha rendben álló sereget néztek.

CAPUT VII
1	Sólyádban királyi módod, lépésed,     palotámba nevelt szép sietésed,     farcsikodon az te forgó tetemed,     mint drága kapcs, kit bölcs ötvös készétett.
2	Te köldököd jó borral töltött serleg,     drága mű, kiben mindenkor bor pezseg,     hasad szépen megrakott búza asztag,     kinek kerte volna csak rózsa virág.
3	Ez két emlőd, kivel kebeled rakva,     nállam ollyan, mint vad kecske két fia,     mint fejér torony, nyakad oly szép forma,     fejér és egyenes nagy szép állása.
4	Az két szemed mint halas tók Hesbonon,     Bathrabbim kapunál ez szép határon,     orrod Damascus felé néző torony,     az kit raktak az magas Libánuson.
5	Kármelhoz hasonló az te szép fejed,     drága bársony kötött hajad és tested,     mely szép vagy szerelmem, mely szép termeted,     szerelemre indító drága kedved.
6	Ugyan ollyan vagy, virág! mint pálmafa,     két emlőd mint annyi boros szőlő fa,     azért mondék: felhágok az pálmára,     mindenfelé elnyúlok ágaira.
7	Legyen két emlőd jó szőlőfejekké,     orrod szaga jó új narancs ízűvé,     legyen nékem torkod jó venerékké,     ki szűvemet inkább tehozzád fűjtse.
8	Piros, erős borodtúl hadd viduljak,     tehozzád - szeretőd - igazat tartsak,     az mi most szűvemben, mindent megmondjak,     tetűled én semmit el se titkoljak."
SULAMITHA
9	"Az én szeretőmnek én tulajdona,     mindenkoron vagyok mátkám sajátja,     viszontag ű is tűlem függ mindenha,     nem felejtem, ű sem felejt el soha.
10	Siess hozzám, szűvem! jer ki mezőre,     menjünk majorba mulatni kűföldre,     az egy éjen háljunk falun kedvönkre,     holnap bátor menjünk az szőlőhegyre.
11	Az szőlőt lássuk meg már, ha virágzik,     ha gyakor mint indult, hogyha zöldellik,     az narancsfát lássuk, hogyha virágzik,     ott mi kedved leszen, rajtam nem múlik.
12	Ki nagy szaga vagyon már az nagy fűnek,     ott mint tavaly, most is új almák lesznek,     kiket neked töttem ott el, lelkemnek,     ott leszen helye minden örömünknek.

CAPUT VIII
1	Rólad való gondolatban kívánnám,     velem egy volnál, te volnál szép bátyám,     hogy orcádat bátron én apolhatnám,     téged s magad azzal én se gyaláznám.
2	Anyám házába téged bevinnélek,     te oktatnál, én gyönyörködtetnélek,     drága jó borokkal vendégelnélek,     narancs borral megrészegétnélek.
3	Te bal kezedet fejem alá vetnéd,     feljül jobbal fejemet megölelnéd,     szeretődet nyugotnád, meleggetnéd,     kit szemérem mostan lenni nem enged."
SALAMON
4	"Asszonyok, ti jeruzsálemi szépek!     úgy legyen meg kivánt jó szerencsétek,     az szerelmet ti fel ne serkentsétek,     míg szereti, alunni engedjétek.
5	Erdő felől egy személy jő, kicsoda?     ifjú mátkájára magát bocsátta,     az szép virág, az szép ifjat apolja,     erdőből de ím e személy kicsoda?
6	Nyugonnod szerelmem! én nem hagyálak,     almafa alatt feltaszigálálak,     hol téged anyád szült volt, ott bántálak,     hol születtél, én ott háborgatálak."
SULAMITHA
7	"Írj szűvedbe, pecsételj meg mellyedbe,     engemet pecsételj, nyomj te kezedre,     mert erőssen hozzád szerelmem kötve,     halálnak sincs annál nagyobb ereje.
8	Kemény az szeretet, kemény mint pokol,     olthatatlan tűz ég az kivánságról,     úgy ég ember azért annak nyilától,     mint az mi meggyulladt Isten lángjától.
9	Oly nagy árvíz nincsen, ki azt megoltsa,     szerelem tüzét folyó víz sem oltja,     ha mindenét is ember érte adja,     az szerelem az mind semminek tartja.
10	Lelkem! otthon egy kis édes húgunk vár,     noha nincs kebele, de szerencsét vár,     megyjünk neki, ha ki annak jó szót ad,     mint tartsuk meg, mert együld mátkád fogad."
SALAMON
11	"Ezüst bástyát rakjunk körűle, rajta,     ha látjuk, hogy húgonknak merő nyaka,     ha ki- s benyílik mint egy ház ajtaja,     rekesszük csak cédrus deszka udvarba."
SULAMITHA
12	"Ollyan vagyok tehozzád én, mint kűfal,     két csecsem vetődik két szép toronnyal,     kedvedet találom néked azokkal,     nem lehetsz gyanús te hozzám bizonnyal.
13	Látád-é mezejét Baal-Hamonnak,     jó szőlője vala ott Salamonnak,     kit illy olcsón ada az pásztoroknak,     ezer-ezer tallért hogy űk adjanak.
14	14 Jól művelem, ha megvöttem, szőlőmet,     megadom neked Salamon pénzedet,     e felett pásztoroknak kétszáz tallért,     szüret előtt kik őrzik ért gyümölcsét."
SALAMON
15	"Nemes virágkertbe lakozó személy!     az én szómra szép hangosan énekelj,     hadd hallja az, az ki minket nem kedvel,     hadd bánja, hogy csak engemet szeretel."
SULAMITHA
16	"Gyorsasággal, szerelmem, innet menj el,     mint erdei kecske, oly sebességgel,     jó egű erdőkön minémmen fut el     szarvas fiú, szép szerelmem! így fuss el."
*
1	Vége vagyon itt király énekének,     kit az Írás, ha igazán mond bölcsnek,     nem hiszem, hogy így beszéllett nejének,     az mint színe jelenti ez éneknek.
2	Az bizony, hogy felesége sok vala,     mert csak fűfű nembeli hétszáz vala,     azok után háromszáz ágyas vala,     de ha arról írta ezt, bolond vala.
3	Ember - hiszem - magát ki nem kiáltja,     ha mi szégyent tészen, inkább takarja,     noha végre asszony miatt vakula,     de erről vén korába sem ezt írá.
4	Nem is agg volt, az mikor sokat íra,     kik között ez nyájas éneket hagyá,     kiért ez világra hírét kihadta,     ha ez virágének, de ki csodálta?
5	Oszton még több éneket is ű íra,     ezer felett ötveneket ű monda,     kik között jelesbnek ezt Írás vallja     azért próféták könyvök közt ezt hadta.
6	Sok bölcs beszédeket ez felett íra,     vad és szeléd fákról, füvekről szóla,     madarakról, vadakról disputála,     nagy és apró állatról sokat íra.
7	Sok könyvében de most keveset látunk,     mi üdőnkben egyet-kettőt olvasunk,     mert az többiben egyet sem találunk,     ezek voltak jobbak, azt kell mondanunk.
INTERPRETATIO
8	Egy beszéddel Izraelnek jegyese,     Isten az szent népnek gondviselője,     házasok szerelmében jelentette,     ez énekben híveit mint szerette.
9	Nám olaszoknak Szent Pál ezent írja,     Jeremiás azelőtt ezent mondta,     de mindenik Mózestúl azt tanúlta,     ki Izraelt Isten nejének hítta.
10	Ez könyűben tiltva az fertelmesség,     bálványimádás itt az fertelmesség,     ki Istent ismeri, az úgy forgódjék,     féltse magát, vigyázzon, ne vétkezzék.
11	Gyakran kérje az Isten segétségét,     úgy becsülje, szeresse ű szent nevét,     örüljön, ha megtartja szent törvényét,     akkor higgye minden jó szerencséjét.
12	Azért az nap heve néha érleli,     mert űtet az Isten megkesergeti,     kivel tűle azért űt el sem veti,     sőt magához szoktatja, édesíti.
13	Nemes képe az Isten jegyesének,     ki enged jegyese szent törvényének,     Isten is nagyobb jókkal vagyon ennek,     kit pogányok látván, irigylettenek.
14	Történt néha, hogy az jegyes megesett,     jegyese ellen, kit ű kiszegezett,     kit nem soká azért ű megkövetett,     mint Mózes után sok versbe vétkezett.
15	Illyen nemes vala az zsidó nemzet,     kit mindennel Isten megbecsültetett,     mind ez világ szerte megdicsértetett,     kihez ennyi sok jót eddig jelentett.
16	Sok ország és nemzet, mennyi nyelv vala,     kikre Istennek kevés gondja vala,     de Izraelt tenyerén oltalmazá,     míg az Isten képét az le nem vágá.
17	Oszton, hogy az, az Jézust megfeszíté,     noha keményen népét ostorozá,     minden országból új népet hívata,     de akkor is az zsidót fővé hagyá.
18	Példa nékünk Pál apostol, az mondja:     ha sajátját azt Isten így faggatja,     nem kimélli pogányt is, ha elhagyja,     jegyese helyt, ha az bálványt imádja.
19	Ez az virágének rövid summája,     fű jegyese Istennek és mátkája,     az jámbor Ábrahámnak maradékja,     másod attúl távol az pogány magva.
20	Sohol oly tiszta hütöt nem láthata,     mint zsidóknál, az ki ezt megfordítá,     vezér nélkül, setét országba bolyga,     mint kívánta, úgy sem magyarázhatta.
21	Imre herceg emlékezeti napján,     fél-kedvvel írá Erdélyben, Soós-Thordán,     nyolcvannégyben az ezer ötszáz után,     félje Istent minden ez ének után.

VERSFŐK:

Ad thalomus Salomona sous agnosko kanentem     karmina Pannonio, digna lepore kani, kui kvod abest Figuli, non est ea kulpa sakratae     Nikoleo linguae nosse negantis opas.

ÍRTA
KOMORÓCZY GÉZA

AZ ÉNEKEK ÉNEKE
A MAGYAR 16. SZÁZADBAN

Az Énekek énekét a középkor, az európai kultúra az egyházatyák kezéből vette át, s nemcsak az általuk nyújtott latin szöveg, de szövegértelmezésük is rendíthetetlen tekintélyű maradt hosszú évszázadokon át. A zsidó és a keresztény Énekek éneke-felfogás a kései ókor óta párhuzamosan fejlődött, de közösek voltak gyökerei is. A könyvet csak igen későn, az i. sz. 1-2. század fordulóján iktatták a szent iratok, a zsidó vallási szövegolvasás "mérőnád"-jául szolgáló kánon sorába. Az Ószövetség héber szövegét a Javnéban munkálkodó zsidó tudományos testület, tudós iskola véglegesítette. Működésében vezető szerepet játszott Rabbi Aqiba is, a kor legnagyobb zsidó tudós egyénisége. Az ő fennmaradt kijelentései engednek bepillantást abba a vitába, amelynek végeredményeként a javnei "zsinat" ráütötte a kanonikusság fémjelét erre a korábbi forrásokban ismeretlen, a kánon története szempontjából mérvadó helyeken sehol, még az Újszövetségben sem idézett könyvre. Aqiba nagy nyomatékkal jelentette ki, hogy a kánon utolsó, vegyes tartalmú ciklusának minden darabja szent könyv, de közülük mégis az Énekek éneke a legszentebb. Átkot mondott mindazokra, akik szövegét "a bor házában" dúdolgatják (vö. a 2:4. verssel!). Aqiba állásfoglalása kétarcú. Egyfelől kizárólagossá teszi a szöveg vallásos értelmezését, ami természetszerűleg allegóriát jelent; az allegóriában a Vőlegény Jahvét, a Menyasszony pedig Izráel népét jelenti. A későbbi zsidó szövegértelmezést ez a felfogás szabta meg. Másfelől viszont, már magával az elutasítással is, rögzíti az Énekek éneke eredeti "Sitz im Leben"-jét. Mi sem lehet természetesebb, mint hogy e dalok szőlőskertekben, a bor házában, menyegzőkön, vagy az éneklés egyéb alkalmain, a szövegükben foglalt helyzetekben hangzottak el. Azzal, hogy a szent könyvek kánonjába emelték őket, a nép ajkáról szakították le. De az igazsághoz tartozik az is, hogy a kánon és a vallásos-allegorikus értelmezés mentette meg a szöveget. A profán énekek elvesztek volna a zsidóság korabeli történetének kataklizmáiban. A kánon ebben a korban, az ókori zsidóság utolsó, lélegzetnyi rövidségű s még így is csak viszonylagos önállósága idején, a Rómával vívott két - a legvégsőkig elszánt s valóban a végsőket jelentő - háború, tehát kb. i. sz. 70 és 130 között a megmentendő és megmenthető hagyományok Noé bárkája volt. Aligha lehetett más, mint vallási vonatkozású művek foglalata. Ahol maguk a művek nem tartalmazták a vallást, ott a megmentés érdekében az értelmezésnek kellett segítenie. Elmondhatjuk, hogy az Énekek énekét a vallási-allegorikus értelmezés oltalmazta, őrizte, mintegy burokként a másnemű szöveg körül.

Meg kell azt is jegyeznünk, hogy az ókori Kelet irodalmai korántsem húztak olyan merev határt profán és vallásos költészet között, mint mi. Az Ószövetség valóban nem egy helyen Isten jegyesének nevezi Izráel népét, noha ez sohasem több, mint alkalmi kép. De pl. a sumer-akkád himnuszok Innin és Dumuzi, ill. Istár és Tammuz tiszteletére a világias szellemű szerelmi, sőt erotikus költészet keretéül is szolgáltak. Ismerünk egy sumer himnuszt Ninkaszihoz, a sörfőzés istennőjéhez, amely szabályos kocsmai dalba csap át, s indulatmenetének csúcspontján a költő mámoros képzeletében Innin leple, az isteni szajha lenge öltözéke lebben meg.

Mindenesetre Rabbi Aqiba álláspontja - bár a vita szórványosan később is felparázslott - a kései ókorban és a középkorban a zsidó és a keresztény Énekek éneke-felfogás közös gyökere lett; a szöveg a "legszentebb"-nek számított.

Csakhogy a szöveg maga - és sajátos varázsát nyilván ennek is köszönhette - vitathatatlanul profán szavakkal szól! Szent Jeromos (Hieronymus), akinek 998-ban, Betlehemben készült nemes veretű latin fordítása "népszerű kiadás"-ban, az egyház tekintélyével védett Vulgatában a középkor számára véglegesítette az Énekek énekét: Jeromos nem szépít semmit a profán szavakon. Fordítása a latin szerelmi líra aszúszőlője, utószüret. Szószerintisége az Énekek énekét olykor szinte még nyersebbé teszi, mint amilyen a héber eredeti. Pl. mindjárt a kezdősorokban is:

- írja Jeromos (a kötetünkben szereplő fordítások közül a Döbrentei-kódexé és Heltai Gáspáré szó szerint követi őt), holott nyilvánvaló, hogy a héber eredetiben a második sor egy férfihoz fordul, s már pusztán ezért is helyesebb a héber dódím szót nem "mellek", hanem "szerelem" jelentéssel fordítani (mint ezt kötetünkben Károli Gáspár és Bogáti Fazekas [Fazakas] Miklós teszi). Egy másik, még kirívóbb példa a 8:5. vers, ahol a jeromosi latin szöveg így hangzik:

Bár régiességében ma már durvának látszhat, Jeromost mégis a Döbrentei-kódex adja vissza a leghívebben:

Holott a héber szöveg kritikus igéje, a hibbél, a foganás, a szülés erőszakos fájdalmát jelöli, még ha ugyanabból a szógyökből ered is, mint a Jeromos által használt jelentések.

Vagyis a középkori Énekek éneke valóban profán szöveg: profán minden szavában. Ezért szent voltát nemcsak Aqibának, de minden későbbi kommentátornak a máskor szokásosnál jóval nagyobb nyomatékkal kellett hangsúlyoznia. A kommentár, az értelmezés mintegy az ellensúly volt. Így adódhatott, hogy az Ószövetség legprofánabb könyve vált a középkori vallásosság, a misztikus teológia legszentebb szövegévé. Így adódhatott, hogy a végső szerkesztő adta héber cím, a Sír hassírím, amely a héber nyelvből hiányzó fokozás körülírása, s szó szerint annyit jelent, hogy "az énekek éneke", de értelemszerűen ezt: "a legszebb ének". M. Luther frappáns német címét idézve Hohes Lied lett, "fenséges ének", vagy - ahogy a német szóban is otthonos Heltai mondja - "Salamonnak legfelyebb való éneke".

Úgy sejtjük, hogy az Énekek éneke körül kivirágzott hatalmas teológiai irodalom - a 15. századig mintegy kétszáz kommentárja, parafrázisa készült - abból az eltökéltségből vette kezdő lendületét, amellyel Aqiba és követői a kánonba foglalás után szövegét a profanizálástól óvták.

A keresztény ókor legnagyobb hatású Énekek éneke-kommentárját Órigenész (kb. 185-254) írta. Igaz, maga a monumentális kommentár "bepecsételt kútfő" maradt, ugyanis a 2:15. vers magyarázata utáni részek elvesztek, s az előzőek is csak latin átdolgozásban őrződtek meg. De az első két fejezettel foglalkozó két homíliája, oktató beszéde a középkori gondolkodás egyik alkotóelemévé vált, idézik, népszerűsítik; gondolatai utat találnak a legelterjedtebb metrikus Biblia-parafrázisba, a 12. századi Petrus Riga "Aurora" vagy "Biblia versificata" című művében, a mindenhol felbukkanó világkrónikák és bibliai históriák egyik fő forrásába is. Órigenész a zsidó allegorikus értelmezést kereszténnyé alakítja át. Ekklésziologista felfogásában az Énekek éneke Krisztus és az Egyház szeretetének költeménye. A szöveget drámai játéknak tartja; e nézete szintén iskolát teremt.

Azok a "summázatok", amelyeket a 16. század bibliafordításai, közöttük a mi Károlinké is, az Énekek éneke egésze, s külön is mindegyik fejezete elé illesztenek, főbb gondolataiban mind végső soron Órigenész homíliáiból erednek. Ez könnyen érthető, hiszen az ekklésziologista - az Egyházra vonatkoztató - felfogás kiválóan alkalmas volt arra, hogy hivatalos egyházi tanná váljék, s a nagy bibliafordítások mind egyházi használatra, egyházi igényből keletkeztek.

Bogáti szövegértelmezése ugyan nem Órigenészből, hanem zsidó forrásokból merít, de a formára vonatkozó órigenészi nézetet ő is átveszi. Ennek hatása alatt fordítja a könyvet dialógusokban, ami laza drámai formát eredményez. Az Énekek éneke dramatizálásában tudtunkkal egyike a legelsőknek. A műforma megválasztását minden bizonnyal megkönnyítette számára a 16. században hirtelen fellendülő drámairodalom hatása is. Ha nem is nálunk, ahol a Biblia népszerűsítése a teljes fordítások létrejötte előtt a históriás énekek epikai műfajában folyt, hanem a nyugat-európai, pl. a német irodalomban, mondjuk egy Hans Sachs reprezentatív munkásságában, úgyszólván minden bibliai könyv (de nem az Énekek éneke) megélte drámai feldolgozását is; a magyar irodalom, bár a hitvitázó drámák javítottak a helyzeten, e tekintetben szinkronban volt a nyugat-európaival. Ami az értelmezés tartalmi kérdéseit illeti, Bogáti vallása, az unitárius hit, minden téren erősen közeledett a zsidósághoz, s ez magyarázza, hogy allegóriája (Isten-Izráel) zsidó szellemű.

A középkorban új Énekek éneke-értelmezési irányzatok is születtek. Beda Venerabilis (kb. 673-735) kommentárja még lényegében Órigenészt követi, de Szent Ágoston (Augustinus) és a kései egyházatyák nyomán ő már utat nyit a moralizáló magyarázat felé. Ennek lehetőségeit Clairvaux-i Szent Bernát (Bernardus Clarevallensis, 1090-1153) teljesíti ki. "Sermones in Cantica" címen gyűjti össze 86 magyarázó beszédét, amelyeket 1135 után kolostorának szerzetesei előtt tartott az Énekek énekéről. Műve a középkori misztika egyik szikrázó csúcsa. A misztikus értelmezés az Énekek énekében Isten és a feléje törő Lélek költeményét látja; kitűnően alkalmas arra, hogy egyéni buzgalomra serkentse a kolostori individuumot. Bernát misztikája később a személyes vallásosság vezérlő kalauzává vált.

A misztika mellé, amely az Énekek énekében egyik forrásszövegét tiszteli, egykorú párhuzamként állíthatjuk az indiai misztikát, a bhakti mozgalmat, amely Dzsajadéva (12. század) óta a pásztorként testet öltő Krisna isten és a pásztorleány Rádhá szerelmének történetében énekli meg az isten szeretetét.

Heltai, aki a jelek szerint nem megbízásból, hanem önnön indíttatására készíti munkatársaival a Biblia fordítását, "Elöljáró beszéd"-ében végső soron Bernáttól származó gondolatokat fogalmaz meg: "Ez énekbe Salamon hálát ad az Úr Istennek az emberekhöz való nagy szeretetiről, megjelentvén, mely igen nagy bódogság az, mikor az ember az Úr Istent féli, és az ő Istenségével a Chrisztusbeli birodalomnak által összve egyesedik... Ezokáért az Úr Isten az énekbe vőlegénynek mondatik. A hívv lélek kedig menyasszonynak. Ezokáért noha sokszor emlékezik az ének a szeretetről: de azért semmi evilági dolgot ezen ne érts. Mert lelki ez a szeretet; lelki az ölelés; lelki az apolás is... Ha meg akarod ezokáért érteni, mely nagy szeretet legyen az Úr Isten közet, és a hívv lélek közet, ezt olvasd, e könyvetskét: de tiszta nyelvvel és tiszta szívvel, lélekkel etc."

A középkori Énekek éneke-értelmezés harmadik nagy irányzata, a mariologista felfogás is a 12-13. században született meg. Ez a könyvben Krisztus és Jegyese, Szűz Mária "amor sanctus"-ának énekét látja. A mariologista értelmezés kimagasló szinten valósul meg a német misztika egyik jeles művében, a Freiburg (i. B.) melletti Szent Trudpert kolostor kéziratáról elnevezett, középfelnémet nyelvű parafrázis-kommentárban (St. Trudperter Hoheslied) és Alexander Neckam (1157-1217) Párizsban, majd Angliában működő tudós később bámulatosan széles körben ható latin prédikációiban. A mariologista értelmezés hívei merítenek a misztika képzeteiből, de a szövegmagyarázat egyéniesítése útján továbbmennek. Fejtegetéseik gyakorta látomásból indulnak ki; közönségük nemcsak ezt fogadta szívesen, hanem az érzelmekre hatás más eszközeit is: a legtöbb traktátusuk apácakolostorok számára készült, s a soror-ok szövegélménye a Máriával való misztikus azonosulást volt hivatott táplálni. Vezérmotívumként a 4:7 vers szolgált. Idézzük itt is Jeromost:

E sorokat kódexeink sűrűn magyarítják, az Énekek éneke szórványfordításai között ez a legtöbbször szereplő sor. A szórványfordítások más sajátosságai is a mariologista felfogásból nyernek magyarázatot. Azt a verset, amely a héber szövegben annyit jelent, hogy "... mert a szerelem betege vagyok" (2:5.), s Jeromos sem tesz hozzá semmit (quia amore langeo): e verset két kódexünk is, köztük a kiváló Sövényházi Márta másolta Érsekújvári-kódex, így adja vissza: "... mert az én jegyesemnek Jézusnak ő szerelmében igen meg kórultam" (azaz: megbetegedtem, a kór szóval); ill. "... mert Krisztus Jézusnak szerelmében gyötretem". Mária-himnuszaink vagy a Tihanyi-kódex szép példázata a Mária látásába belevakult barátról misztikus szerelmet akarnak formába önteni, s a földi érzelmeket is megszólaltatják; az Énekek éneke fordításai a földi szerelem elragadtatott szavait választják a misztikus áhítat kifejezésére.

A középkori Énekek éneke-értelmezéseket a szó szoros értelmében összefoglalta egy karthauzi szerzetes, Dionysius (1402-1471), a "doctor ecstaticus", aki értekezésében a könyv minden egyes versét három paragrafusban magyarázza, ekklésziologista (Egyház), misztikus-eksztatikus (Lélek) és mariologista (Mária) szellemben. Rendszerezése lezárta az Énekek éneke kommentárjainak sorát. Még ez a mű sem maradt magyarországi visszhang nélkül. Dionysius rendtársa, az itáliai rendházakban, legtovább Velencében élő, magyarországi származású és hazájával mindvégig kapcsolatot tartó Andreas Pannonius "Expositio super Cantica canticorum Salomonis" című értekezésében, amelyet a Széchényi Könyvtár őriz, nem sokkal Dionysius művének elkészülte (1453-1457) után, 1460-ban fog hozzá, nagy elődjének és idősebb kortársának hatása alatt, hogy maga is hasonló szellemben egyetemes magyarázatot adjon az Énekek énekéhez.

A kötetünkben szereplő 16. századi magyar Énekek éneke-fordítások, mint láttuk, visszatükröznek minden egyes színárnyalatot, amit a bibliai könyv értelmezésének palettáján a zsidó-keresztény felfogás kikevert. Mégsem csupán a közös gondolatok visszfényei: önálló sugárzásuk van.

Sugárzásukat a költészet elvilágiasodásának megállíthatatlan folyamata táplálja.

Az Énekek éneke világias értelmezése is ókori hagyományokra tekinthet vissza. Nem csupán azokra, akiket Rabbi Aqiba átka fenyegetett; az ő dúdolgatásuk ösztönös. Filastrius, Brescia püspöke (?-397), "Liber de haeresibus" című polemikus művében külön fejezetben emlékezik meg az Énekek éneke "eretnek", tehát profán értelmezéseiről. Nagy jelentősége volt Theodórosz, a kisázsiai Mopszuesztia püspöke (?-428) fellépésének, aki egy exegétikai levelében szembefordult a már általánosan elfogadott órigenészi nézettel, kétségbe vonta az Énekek éneke szentségét, s nemcsak bármilyen allegorikus értelmét tagadta, de ki akarta zárni magából a kánonból is. "Mindenkinek tudnia kell, hogy a lakodalmi ízetlenségek e könyve asztali (mulató) dal, amelyhez hasonlót később Platón is írt a szerelemről..." - mondta Theodórosz. Ítélkezésében ugyan bigottság vezette, de ez sem csökkenti bátor és szókimondó fellépésének érdemét. Minthogy az V. (konstantinápolyi) egyetemes zsinat (552) eretneknek nyilvánította, Theodórosz nem gyakorolhatott komolyabb hatást az Énekek éneke értelmezéseire. De a 16. századi fordulat súlypontja nem is az értelmezéseken van, ezek így vagy úgy, de a hagyományhoz igazodnak. A költészet elvilágiasodása magát a szöveget hódította el.

G. P. Palestrina (1525-1594) csodálatos "Canticum canticorum" motettái jelképezhetik az Énekek éneke reneszánsz sorsfordulatát. Palestrina nemcsak az egyházi zene, a misestílus nagy megújítója volt, de - igaz, Gianetto álnéven - világi műveket, szerelmi madrigálokat is szerzett, s e téren is egyike volt kora legjobbjainak. Az Énekek éneke szövegére írt motettáiban misztikus áhítat és világiasan eleven dallamosság olvad egységbe. "Több vidámságot vittem beléjük, mint a lelki alkotásokban szokásos - írja kommentár jellegű előszavában -, mert felismertem, hogy a téma ezt kívánja meg." Bírálói szemére is vetették, hogy az énekek "más értelmet keresnek e versekben, mint profétikusat és vallásit". Igazuk volt: mást is.

Az Énekek éneke a 16. században vált a világi líra, a szerelmi költészet archetípusává; visszanyerte eredeti alakját.

Később, korunkban, a kritikai bibliatudomány tételesen is megfogalmazta nézeteit az Énekek énekéről. Ezek lényege, hogy a könyv: gyűjtemény; egymástól eredetileg teljesen független és különböző műfajokba tartozó, szerelmi, lakodalmi és egyéb világi témájú énekek, énektörmelékek szerencsés kézzel összeválogatott antológiája. Ez az álláspont már eleve kizár minden allegorikus értelmezést. De nem véletlen, hogy először költők, a népköltészettel elméletileg is foglalkozó lírikusok, J. G. Herder és J. W. Goethe fogalmazták meg, s a bibliakritika az ő csapásukon haladt tovább. Herder és Goethe a tudatosság szintjére emelték a korábbi költők gyakorlatát.

Bogáti az Énekek éneke 2:5. verséből egy sort így ad vissza:

Olyan kifejezéssel él, amely a kor Magyarországán nyilván márkát - híres borfajtát - jelöl; egy évtizeddel korábban Szegedi Lőrinc is "boronya bor"-t említ "Theophania" című, Ádám és Éva életéből vett témájú moralitásában. Bogáti nem az Énekek éneke eredeti világába éli bele magát: inkább alkalmul használja a bibliai szöveget, hogy méltó formában szólalhasson meg lírai költészete.

Őt megelőzően három teljes Énekek éneke-fordításunk készült; mindegyikük valódi fordítás, nem több: még glosszáik, zárójeles vagy szinonimahalmozó értelmező megjegyzéseik is a kor általános fordítói módszerét árulják el.

A Döbrentei-kódex Énekek éneke-szövege kb. a 15-16. század fordulóján készült, s természetesen a Vulgata jeromosi latinját adja vissza. Nyelve, névelőket kerülő tömörsége, választékos, gazdag szókincse már erőpróbája a hazai reneszánsz lírának.

Heltai Gáspár és számos munkatársa a 16. század derekán becsületes, tudós munkát végzett. A Vulgatától elindulva ők jutottak a legközelebb a kor héber Biblia-szövegéhez, ez az Énekek énekében is észrevehető.

A Döbrentei-kódex és Heltai a könyvet csupán fejezetekre tagolják, ugyanis a Biblia ma használatos versbeosztását R. Estienne (1503-1559) párizsi nyomdász készítette el 1557-ben, azóta származott át a különböző nyelvű kiadásokba, a hébert is beleértve. A versbeosztás magyarul Károlinál jelent meg először.

Károli Gáspár bibliafordítását nehéz summásan megítélnünk. A Vizsolyi Biblia nemcsak a fordítások történetében mérföldkő, de - méltán vagy méltatlanul - archaizáló irodalmi nyelvünk forrása és mércéje is; 16. századi irodalmunknak egyetlen olyan emléke, amelyet - bár csak sokszor átdolgozott, rontott szövege forog közkézen - ma is széles körben olvasnak. Károli, bár prózai szövegként szedette ki, felismerhetően versnek fordította az Énekek énekét. (Kötetünk ezért verssorokba tördelve közli a Vizsolyi Biblia szövegét.) Ez a versérzék, fordításának szószaporító terjengőssége, nehézkessége, fölöslegesen régieskedő stílusa ellenére is, hatalmas érdem. A különben is sajnálatosan sekélyes, többnyire felekezeti provincializmusban fulladozó Károli-kutatás mindmáig nem tisztázta megnyugtató módon Károli fordításának filológiai alapproblémáit. Károli javára írja például, hogy a héber eredeti alapján, vagy legalábbis annak figyelembevételével dolgozott. Ez, vizsgálataink szerint, legalább az Énekek éneke esetében tévedés. Igaz, Károli szövege sok hebraizmust használ. E sorok írója Károli Énekek éneke-fordítását nemcsak a héber szöveggel vetette egybe, de azokkal a latin fordításokkal is, amelyeket előszavában maga Károli is forrásaiként jelölt meg. Ennek során kiderült, hogy Károli hebraizmusai egytől egyig latinból, Immanuel Tremellius zsidó származású teológusprofesszor 1532-ben Amszterdamban kiadott, majd még néhányszor megjelent, meglehetősen szolgai latin fordításából származnak, amit mutat az is, hogy ha eltérés van egyfelől a héber szöveg, másfelől Tremellius között, Károli sosem a héberhez csatlakozik. Idegenes megoldásai Tremellius nehézkességéből erednek. Az Énekek énekéhez tehát aligha használt héber szöveget.

Sajátos hely illeti meg nemcsak fordításaink között, de egész 16. századi költészetünkben is Bogáti Fazekas [Fazakas] Miklós Énekek éneke-parafrázisát; bibliai fogantatású költészetünk általa jut legmesszebb az elvilágiasodásban. Bogáti jelentős zsidó tudása a drámához csatlakozó bevezető és záró versszakaszokban jól érvényesül. Megjegyzése, amelyet a Bibliának Salamon egyéb műveit említő szavaihoz (Királyok I. könyve 5:12, ahol ezeröt - s nem, mint Bogáti írja, "ezer felett ötvenek" - énekről van szó) fűz, hogy ti. ezek közül a jobbak maradtak fenn, humanista filológus szemléletet árul el, amennyiben az irodalmi művek fennmaradásában a minőséget tekinti döntő tényezőnek. Bogáti Fazakas az Énekek énekét verse utolsó részében többször is a "nyájas ének", "virágének" jelzővel minősíti; magában a parafrázisban is halmozza a virágénekekre valló fordulatokat, pl.: "kellemetes virágom"; "Óh, szép virág!"; "kelj fel, virág"; "Azért virágom, én szépem! jer ide"; "Ah, virágom!"; "Drága húgom, én virágom, szerelmem!" stb. Zsendülő szőleje, virágzó kertje nemcsak eleven természetélményről, a szépségre fogékony leírásai nemcsak gyakorlott szerelmi költőről vallanak; a költői én a műben magában leráz minden misztikumot, allegorizáló belemagyarázást, és művészi felismerés, bizonyos mértékig tudatosság jelét adja azzal is, hogy énekének műfaját a világi költészet szavával határozza meg. Költeménye virágének, azaz világi szerelmes vers.

Élete végén Balassi Bálint magyarra fordította, s később "Tíz okok" címen hagyatékából nyomtatásban is megjelentették E. Campion (1539-1581) konvertita szerző polemikus művét. Az értekezés egy helyén a szerző S. Castellio (1515-1563) szabadgondolkodó világias szellemű Énekek éneke-magyarázatát utasítja vissza. Balassi szavai: "Castalio, a parázna lator, az Salamon titkos értelmű énekét (kit az Római keresztyének úgymint lélek paradicsomát és becsinált mannát, vagy Krisztusban jó ízű gyönyörűséget csudálnak és böcsülnek) semmivel nem becsülli fellyebb egy virág éneknél, vagy valamely udvarbéli szolgáló leánnyal való beszélgetésnél." Bár a fordítás nem árulja el, mi volt Balassi saját véleménye, mégis legalább jelképi értéke van annak, hogy a virágénekek legnagyobb költője is leírja az Énekek éneke mellett e műfaj nevét. Amit Balassi a szerelmi költészetében, azt erdélyi kortársa, Bogáti az Énekek éneke ürügyén valósította meg.

*

A gyűjtemény az Európa Könyvkiadó kezdeményezéséből született, s célja, hogy irodalmunk bibliafordítási hagyományait a források vizéből frissítse fel. A szövegeket mai írásmódunkhoz közelítettük.

Az itt szereplő fordítások mindegyike újabb kiadásban is megjelent. E kiadások az alábbiak:

Döbrentei-kódex: Mezey László: Középkori magyar írások (Bp. 1957), közlése csonka, a 8:8-14. versek hiányoznak, ezt a Nyelvemléktár 12. kötete (Bp. 1884) alapján pótoltuk, s ugyaninnen az egész szöveg mintegy 70 kisebb-nagyobb átírási vagy közlési hibáját is kiigazítottuk.

Szórványfordítások: Szerecz Alajos Imre: Kódexeink párhuzamos szentírási töredékei (Bp. 1916), ezt saját gyűjtésünkből is bővítettük.

Heltai Gáspár: Király György: Canticum canticorum az az Bölcs Salamon király által szerzett Énekek éneke... (Monumenta Literarum I. 1., Gyoma, 1921), Király György régi vágású filológusi gondosságát dicséri, hogy átírása mindössze egy komolyabb vétséget tartalmaz (szennyesítsem helyett fényesítsem az V. fejezetben). Az eredeti kiadás alapján itt-ott javítottuk.

Bogáti Fazakas Miklós: Jakab Elek: XVI-ik századi költészetünk néhány ismeretlen emléke (Figyelő, 9, 1880). Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból. I. rész. Középkor és reneszánsz. 2. kiad. Bp. 1963. 520-530. old.

Károli Gáspár: Vargha Balázs: Károli Gáspár válogatott munkái (Bp. 1958), ezt a Vizsolyi Biblia egyik példányával vetettük össze, és mintegy 90 kisebb-nagyobb átírási vagy közlési hibáját javítottuk.

Bogáti Miklós átköltését ezúttal a szenterzsébeti Bogáti-kódex eredeti szövege alapján közöljük Szabó Géza átírásában. A kézirat szíves átengedéséért ezúton is köszönetet mondunk.

További bibliográfia helyett csupán azokat az alapvető könyveket említjük, amelyek az Énekek éneke utóéletével részletekbe menően foglalkoznak. Ezek: W. Riedel: Die Auslegung des Hohenliedes in der jüdischen Gemeinde und der griechischen Kirche (Leipzig, 1898); P. Vulliaud: Le Cantique des Cantiques d'après la tradition juive (Paris, 1925); F. Ohly: Hohelied-Studien, Grundzüge einer Geschichte der Hoheliedauslegung des Abendlandes bis zum 1200 (Wiesbaden, 1958); H. Riedlinger: Die Makellosigkeit der Kirche in den lateinischen Hoheliedkommentaren des Mittelalters (Münster, 1958); R. Herde: Das Hohelied in der lateinischen Literatur des Mittelalters bis zum 12. Jahrhundert. (Studi Medievali, 3^a s. 8; Münchener Beiträge zur Mediävistik und Renaissance-Forschung, Bd. 3.) - Andreas Pannonius művének jelentőségét megvilágítja: ifj. Horváth J.: Andreas Pannonius Cantica Canticorum kommentárjának forrásai. (Egyetemes Philológiai Közlöny 1942, klny. 1-28. old.) - Az Énekek éneke ókori keleti irodalmi hátterével a közelmúltban külön foglalkoztunk, ld. Komoróczy G.: Egy óakkád irodalmi szöveg és az Énekek éneke. In: Scheiber S. (szerk.): Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Bp. 1978. 231-239. A szöveg legutolsó ókori keleti kommentárja O. Loretz könyve: Studien zur althebräischen Poesie, I. Das althebräische Liebeslied. Kevelaer - Neukirchen-Vluyn 1971. A szerző személye miatt mindenképpen figyelmet érdemel R. Graves könyvecskéje, költői fordítás és kommentár: The Song of Songs. Text and Commentary. London-New York 1973.