20.

A történettudománynak a XIX. század hetvenes éveiben bekövetkezett specializálódása mint a tudomány haladásának egy szükségszerű és jelentős étapeja – nagyon örvendetes eredményeket hozott. A részletekbe való elmélyedés a forrásanyag tetemes meggyarapodását, ismereteink bővülését és a kritikai szellem erősbödését s mind fokozódó érvényesülését eredményezte. A századfordulón azonban már hátrányai is mutatkoznak. A túlságos specializálódás sok esetben az egyetemes fejlődés és a céltudatos kutatás szempontjainak elhanyagolására, fontos problémák mellőzésére, jelentéktelen részletkérdések energiapazarló vizsgálatára vezetett. Történetünk némely korszaka – így a XV. század és a legújabb kor – s a fontos problémák hosszú sora megmunkálatlanul maradt. Tetézte e bajokat a hetvenes években kialakult tudósszervezet bomlása, amivel együttjárt a céltudatos munkamegosztás elvének elhanyagolása. SZABÓ, SALAMON, SZILÁGYI és PAULER halálával, FRAKNÓI Bécsbe költözésével meglazult a történettudományt művelő társulatok (Akadémia, Történelmi Társulat) és a tudományos intézetek (egyetemek, levéltárak, könyvtárak, múzeumok) oly gyümölcsözőnek bizonyult szerves kapcsolata. A tudományos munka irányítása, a fiatal nemzedék vezetése kiesik az Akadémia történelmi osztályának és a Történelmi Társulatnak kezéből, mikor ott a vezetés a fiatal nemzedéktől s az intézetekben búvárkodó tudósoktól távol álló tekintélyek kezébe került. Irányítás híjján bekövetkezik a magyar történettudomány művelőinek a külföldi tudományosságtól való elszakadása. A XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedében felnőtt tudósgeneráció tagjai, kevés kivétellel, magukra hagyatva, saját egyéni kedvtelésüktől irányítva fogtak a tudomány műveléséhez. A munka elvesztette tudatosságát, a kutatás ötletszerűvé vált. Az eredmény történeti irodalmunk elsekélyesedése lett.

E vígasztalan állapoton kívánt segíteni a Magyar Történelmi Társulat, midőn 1910 táján a THALY halála és ZSILINSZKY lemondása miatt megüresedett alelnöki tisztségre CSÁNKI DEZSŐt és FEJÉRPATAKY LÁSZLÓt választotta meg, kik nemsokkal utóbb az Akadémia történeti munkásságának irányítását is átvették s mikor néhány évvel később az elnöki székbe THALLÓCZY LAJOSt, majd az ő korai halála után GRÓF KLEBELSBERG KUNOt emelte, CSÁNKI és FEJÉRPATAKY személyén keresztül helyreállt a tudós társulatok és tudományos intézetek (az egyetem, az Országos Levéltár és Nemzeti Múzeum) régi kapcsolata; THALLÓCZY személyén, majd a GRÓF KLEBELSBERG alapította és KÁROLYI ÁPRÁD vezetése alatt álló Bécsi Magyar Történelmi Intézeten keresztül pedig új szálak szövődtek a külföldi és magyar tudományosság összekapcsolására. Az Akadémia – hallgatólagos munkamegosztással a középkori történet intenziv művelésére törekedve – a legégetőbb hiányokat pótlandó a magyar történeti bibliográfia kidolgozására ad megbízást, kiadja az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai regestasorozatát s az évtizedek óta szünetelő Anjou-kori okmánytár újabb köteteit. A Történelmi Társulat irányítása mellett szervezett erővel indul meg a magyar történetírás történetének feldolgozása, majd GRÓF KLEBELSBERG kezdeményezésére újkori és legújabbkori történetünk forrásainak céltudatos felkutatása (Fontes historiae Hungaricae aevi recentioris és Fontes hist. Hung. aevi Turcici) s evvel kapcsolatban az egyetemről kikerült legfiatalabb tudósnemzedék külföldi iskoláztatása és módszeres továbbképzése.

A jövő feladata a nagy lendülettel és szép auspiciumokkal megindult kutatómunka betetőzése s az eredmények alapján a magyar történelem új szintézisének felépítése.