Oh mért nem hagysz el engemet |
Te tiprod el víg kedvemet, |
|
Ha mint hajdan víg napjaim |
Most is kéjjel folynának, |
De hajh! szívem bánatjának |
Csak a csendes boldog sír |
|
Elhúnyt, boldog, víg esztendők, |
Melyekben gyermek voltam: |
Akkor, hogy ily komor idők |
Nem kerültem a rossz nyelvet, |
Nem álmodtam veszedelmet; |
Szívem nem ismert határt – |
|
Majd ismét, hogy felserdültem, |
Mindent jónak, szépnek néztem |
S azt mondám, hogy e világ |
Mennyből hullott gyöngyvirág. |
|
Ami szép, jó, nagy és hasznos, |
Mindezekért csak azt nyertem, |
Hogy boldog mégsem lehettem, |
|
Mintha egy szikláról nézném |
Int a természet szépsége – |
|
Emlékeztet, bár kerüljem, |
Nézvén, éltem boldogságát |
|
Mint a tavasz szárnyán leng, |
S hallom ott a szép éneket, |
Melyet a szárnyas nép zeng: |
Látom régi szép hajnalom – |
Nekem is ily víg volt dalom; |
Mint ezek, hogy születtem. |
|
Szintén mint más változik, |
Csakhogy megújul zöldsége, |
Az öröm, – szívem sírba vágy. |
|
|