Lesse, kinek tetszik, a szerencse nyomát |
S fényes udvarokban bámúlja templomát: |
Én az aranybékók zörgésétől futok, |
Mint a szomjú szarvas, még oly völgybe jutok, |
Hol tiszta forrásból igaz boldogságot |
Merítek, felejtvén világi hívságot. |
Ott, hol sem arannyal fedett esztelenek, |
Sem irígység mérges nyila nem sértenek; |
Éltem a bölcsesség számára szentelem, |
S fő jóm halhatatlan lelkemben föllelem. |
S mikor lefoly éltem patakja egészen, |
Ijesztő váz nálam a halál sem lészen. |
Bár késő világra nem jutok híremmel: |
Elég, ha rejtekben használtam, éltemmel. |
Hadd szórják a szelek szerteszélt poromat, |
Felszedi az, aki kimérte sorsomat. |
|