Hátra! halálod, rózsa, közelget, |
Ősz szele zúzos szárnyat emelget, |
Gyenge palástod prémjei mellett |
Öszve-fagyasztó dért le-lehellett. |
|
Tengere téged nem melegíthet, |
Bús nyakadonn a Nap se segíthet, |
Cenk derekadról nyári ruhádat |
S gyászra cseréli zöld tafotádat. |
|
Egy tanya féreg, hogy szeme lássa |
Foggal előre sírodat ássa: |
Hullt töredékit öszve-cibálja |
E darabokkal majd becsinálja. |
|
Bús levelidről könnyed ezekre: |
Olvad el a dér cseppnyi vizekre? |
Aki mulandó sorsra születtél, |
Sorsom, előttem példa te lettél. |
|
Ősszele szintúgy fog hidegedni, |
Díszeit ekként fogja leszedni, |
Zúgva csapott el már amaz orkán, |
Durva halálnak omla ki torkán. |
|
Látok előmbe jönni borongva, |
Ellenem a bús Égre tolongva, |
A komor inség kezd fenyegetni, |
Kínok alá fog majd betemetni. |
|
Telve leszárad e puha kéreg |
Engem is elrág egy tanya féreg – |
Rózsa! hogy én is, mint te, kimúlok, |
Szemfedelem lefagyva, borúlok. |
|
Egy Tavasz; akkor por-nyoszolyádba |
S öltözöl ismét zöld tafotádba |
Porba, reményt nyújt az hit aránta, |
Díszei közt egy mennyei plánta. |
|
|