Vitkovics Mihály
Bácsi szekeresek útra indulának*

Bácsi szekeresek útra indulának,
Útra indulának Eger tájékának.
Közöttük volt Palkó maga szekerével,
S ím jő a magyarság erős seregével.
Magyarság serege szóla ő hozzájok:
– Bácsi szekeresek! Hova utaznátok?
Akartok-e velünk egy útra indúlni,
Avagy mint ifiak akartok elhullni?
– Mint ifjak akarunk – mondának – elhullni,
   Mintsem tiveletek egy útra indúlni.
Bácsiak ezt mondván, mind harcra kelének,
A magyarok még egy legényt sem vesztének.
A bácsiak közűl elhulltak mindnyáján,
Csak Palkó ugrott el tüzes paripáján.
Ebédig vágtatva ért el Jankovácra,
Hol ifjak táncolni mentek a piacra.
Kerék-táncba beáll ő is táncolgatni,
De kezdi a táncot fonákra forgatni.
Megereszti hantját siralmas nótára,
S így kezd énekelni szívek fájdalmára:
– Amely anya fiját Egerbe ereszté,
   Haza őt ne várja, nem jő vissza többé.
   Elhulltak ma, el, az ifju szekeresek,
   Élőt már őköztük hijában keresek.
   Amely húg a bátyját útra készítette,
   Ingújjra a rózsát hijában tűzgette.
   Nem fogja az inget már bátyja hordhatni,
   Nem fogja ifiú testén elkoptatni.
   Amely mátka útra készíté kedvesét,
   Pávatoll-szedésben ne fárassza kezét,
   Mert azzal kedvesét, bármiként hajházza,
   Ebben az életben már fel nem cifrázza.
   Tápláljátok hát ősz anyák! magatokat,
   Bennünk ne vessétek bizodalmatokat.
   Kitől az ő sólyom madara elröpűlt
   Vissza nem rüpűl az, szárnyat vesztett s eldűlt.



Hátra Kezdőlap Előre