Vitkovics Mihály
Parasztlányka dala
*
Minden madár társsal
Él hivséges párral,
Az oktalan vad is
Jár másod magával.
Im csak én vagyok az,
Kinek párja nincsen,
Nincs, kire két szemem
Mosolygón tekintsen.
Akár a nap ragyog,
Vagy a bús hold villog,
Az én szegény szívem
Magánosan zokog.
Szüntelen mardosnak
Kinos gyötrelmeim,
Fiatal keblembe
Hullanak könnyeim.
Egy hivtelen lélek,
Kiért mégis élek,
Megszegte a hitét:
Ó már mit reméljek!
Felbontván szerelmünk,
Engem árván hagyott,
S ime a két orcám
Búsul, elhervadott.
De miért szerettem,
Érzékeny mért lettem?
Avagy azt a hamist
Hiven mért kedveltem?
Fájdalom, gond és bú
Szerelmemnek bére:
Ki hitetlent szeret
Így jár az végtére.
Várj te csapodár sziv,
Kit mostan máshoz sziv
Csel szerelmed, tudd meg,
Nem lesz más, mint én, hív.
És hogy megvetettél,
Megbánja rossz szived,
S visszakivánnál még,
Ha gyász sirom béfed.
