Kazinczy Ferenc
Emberiség határai
*
(Goethe)
Ha régi korú
Hatalmas atyánk
Szelíd kezével
Tolongó fellegekből
Áldó villámait
Szórja a földre alá:
Öltözetje legalsó
Prémét tisztelettel
Csókolom én,
S szívem őeránta
Háládattal eltelik,
Mert istenekkel
Össze ne mérje
Ember magát.
Ha felkapaszkodik
S homlokával elér
A csillagokig,
Ingó talpa néki,
Meg nem áll sehol,
S kedvekre játszanak
Szél s felleg vele.
Ha velős bokája
Az ingni nem tudó
Földön megáll,
A tölgynek lombos
Bércéig fel nem ér,
Sem ahová fel-
Nyúlik a bor ága.
Miben különböz
Isten és halandó?
Abban, hogy amannak
Számtalan hullám
Tolong előtte,
Egy örök folyam!
De minket a hullám
Fellök, s a hullámban
Elsűllyedünk.
Éltünket piciny
Gyűrű keríti be,
S számos nyomok
Fűződnek állandóan
Léteknek örök
Láncaira.
