Ujfalvy Krisztina
A magánossághoz*

Most oh csendes magánosság!
Öleld meg lelkemet;
Életbarát jó reménység!
Most ne hadd szívemet.
 Midőn sorsom hideg szele
 Kedvemről mindent leszele:
 Bennetek találom
 Életem s halálom.
Nedves szemem titkon gyüjti
Könnyeit egymásra;
Szorult keblem sohajtásit
Halmozza rakásra.
 Lehelletem útját bontja
 Kinzott életemet rontja
 Méltatlan szenvedés,
 Fájdalom s epedés.
Lezárt szivem tűrd békével
Sorsodat s hallgassad:
Szemeimnek reád hulló
Cseppjeit olvassad.
 Majdan egy komor sírhalom
 Keblében nem lesz fájdalom.
 A lelkesítő vér
 Ott újulást nem kér.
Majd – ha más nyugvó szemekre
Az éjjel álmot hord,
Zöldült sirom pazsintjain
Fényit az ezüst hold:
 A kis filemile nyelve
 Budolja: itt van benyelve
 Az aki, míg volt s élt
 Hosszú élettől félt.


Hátra Kezdőlap Előre