| Ha valamely szerencsétlen boldogtalan társával |
| | Együtt szenved, annak baja könnyűl fele híjával. |
| Fél öröm a szomorúság midőn a bánatosok |
| | Ha csak képzelődésekben lehetnek is párosok. |
| De most talán minden élőt gyönyörködtet az álom, |
| | S benne vígasztalásomat egyedül nem találom? |
| Nem; mert ímé a természet szemeinek harmatja |
| | A szűz hajnal haloványult ábrázatját áztatja. |
| Oh ha sírsz szerelmes hajnal! már örömest könnyezek, |
| | Ha néked is fáj esetem úgy csak fél kínt érezek |
| Hiszem is hogy értem hullnak ily zavaros könnyeid; |
| | Mert egyébkor gyöngyszínűek mindennapi cseppjeid. |
| Az ember sohasem tudja mire fekszik mire kél, |
| | Csak a halandók sorsával játszó történetnek él. |
| Napjaink titkos könyvében nem tudjuk melyik estve, |
| | Melyik reggel van szomorú vagy víg betűvel festve, |
| Melyik napra jövendöli a bánatok záporát, |
| | A szélvésszel és csoporttal jövő bajok táborát, |
| Mikor esik az örömnek s hány sátoros innepe, |
| | És annak kezdete víg-é vagy fogyta közepe. |
| Csak születésünk bizonyos benne, mint a kikelet, |
| | De nem mondja ki fog érni nyarat őszet és telet. |
| Tehát az ember nem tudja mire fekszik mire kél, |
| | S csak a halandók sorsával játszó történetnek él. |
| Tiszta ég alá fekvém le s kiderült ábrázattal, |
| | Mely ragyogott örömekkel, mint az ég csillagzattal, |
| Még álmom is tréfás vala: de ímé felkelőre, |
| | Szemeim béfellegzettek, és virradtam esőre. |
| Tíz esztendők reám nézve csupa telek valának, |
| | Mert azólta jégkönnyeim cseppekké nem válának. |
| Szerencsémnek ege ugyan gyakran béborult, s azon |
| | Sok fellegek általmentek, mindazáltal szárazon; |
| Mert ifjúságomnak szele leseprette azokat; |
| | S rövid ködös órák után derített szép napokat, |
| Ilyen hosszas szárazságra könyvek sem emlékeznek, |
| | Noha olyas ritkaságról ők el nem felejtkeznek. |
| De nem jó soha nem sírni, mert az érzéketlenség, |
| | Követi, mint a sok száraz időt terméketlenség. |
| Egyiptom öntözésével az Ég sohasem fárad, |
| | De keblében lévő szíve a Nilus reá árad. |
| Most hát délen járó napom ért a Vízöntő jegybe, |
| | Jóllehet virradtakor is nedvesbe járt már egybe. |
| Az apró baj múló felleg, de látom a nagy kereszt |
| | Erős lelket is megizzaszt, kőből is vizet ereszt. |
| Azért márvány szívemet is noha sok bú gyötrötte, |
| | Ekkoráig csakugyan nem mózesi bot ütötte. |
| Áldott a sors, hogy mejjemnek bédugult szökőkútját |
| | Kitisztítá, és szívemnek szememen nyitá útját. |
| Vajha ama vizikígyó, a bánat, e csatorna |
| | Folyóvizein belőlem mindenestől kiforrna! |
| Csak hadd öntsék bús szemeim könnyeimnek záporát, |
| | S verjék el hiábanvaló ifjúságomnak porát. |
|
