Mi a pénz? az egész világ királynéja |
| Melynek a roppant föld egészen kastélya, |
Annak hajtja térdét mind a négy szegelet, |
| Az Észak, és a Dél, Napnyugot, Napkelet. |
Az a kívánságnak csudatévő képe, |
| Melynek csupa szívből áll temérdek népe; |
Az minden vallásnak egyaránt bálványja, |
| Melyre a keresztet mindenike hányja; |
Az minden nemzetnek házbeli Istene, |
| Legkedvesebb hazafia, s idegene; |
Az a bölcsességet és tudományt szóló, |
| Arany ezüst szájú Minerva s Apolló, |
Mellyel a bolond is lészen világ bölcse, |
| Csakhogy bő mértéket kegyelmének töltse. |
Az ama frigyláda, mely vitetvén harcra, |
| Titkos erejével népeket ejt arcra; |
Az a győzhetetlen királyi amazon |
| Mind a tengereken, mind kinn a szárazon, |
Néki udvarolnak az idők és szelek, |
| Hűséges szolgái a napok s éjjelek; |
Az a fő ácsmester, aki ront és épít, |
| Legelmésebb festő, ki rútít és szépít; |
Az minden kérésben az a boldog nyerő, |
| Kiáltal száll alá a tiszt és az erő; |
Az az ín a lábban, élet és a kézben; |
| Drágaság aranyban, ezüstben és rézben; |
Az fordítja frissen a szolgálat sarkát; |
| Az nyitja és zárja a barátság markát; |
Az a kereskedés rugója s kereke; |
| Az a gazdagságnak kezében az eke; |
Az gyógyíthat nemcsak testbéli nyavalyát, |
| De a léleknek is orvosolja baját; – |
Sőt gyakran nem árthat a pokol és halál, |
| Annak, aki pénzes patikára talál. |
Kivált ha magára sárga testet vehet, |
| Legtöbb színű s hasznú csudát akkor tehet. |
Egy szó annyi mint száz: a pénz öl és támaszt, |
| Az ember hát méltán keresi e támaszt. |
Őtet az istenek magok is tekintik, |
| Mert ingyen senkinek az égből nem hintik, |
Nem hullat a felleg arany ezüst esőt, |
| A kereső kincset, a kincs vár keresőt. |
De nem is árt a pénz, légyen bár egy verem, |
| Ha a gonoszságnak gyökerén nem terem. |
Mert a bűnnek oka s léleknek gyötrelme, |
| Nem a nagy pénz, hanem a pénz nagy szerelme. |
Óh! pénz, már tőlem is megesmért istenség, |
| Szűnjön benned hozzám a volt idegenség. |
Nem becsülésedről engedelmet kérek, |
| S bőkezüségemnek bűnéből kitérek. |
Ha bővül erántam nálad a kegyelem, |
| Tisztelőid száma szaporodik velem. |
Kívánatos vendég! jövel erszényembe, |
| Válogass kedvedre hat vagy hét zsebembe. |
Hadd ott a nagyurak unalmas ládáit, |
| S a mocskos fösvények rabi kamaráit, |
Kik téged azoknak tömlöcébe vetnek, |
| És ott az idővel s penésszel étetnek, |
Egyszersmind kitésznek arra a csúfságra, |
| Hogy lábokat érted gyötri a podágra. |
S a legfőbb hasznodat ritkán szokták venni, |
| Tudnillik a szegény legénnyel jól tenni. |
Kihozhatsz magadból alkalmatos rakást |
| Nálam s több ilyeknél lelsz szellősebb lakást. |
Kedves bajjal fogom hordozni terhedet, |
| Ígérem illendő megkémélésedet. |
Drága betűidet, a magad fényjénél, |
| Buzgóbban olvasom minden könyvekénél. |
Nem félek, hogy reám hozz nyomorúságot, |
| A te sárgaságod gyógyít sárgaságot. |
Nem szokott tégedet a köszvény követni, |
| Sőt őkemét lehet veled kikergetni; |
De ha van valami igaz e mesében, |
| Úgy csak maradj otthon az urak zsebében; |
Mert a szegény legényt, ki többnyire szolga, |
| Benn ülni s fekünni nem engedi dolga; |
S ha meg rossz erkölcsöt hozva jövendesz el, |
| Akkor így köszöntlek: vele együtt vessz el, |
Mert az a szokásom, hogy a becsületem, |
| És egészségemet nálad jobb szeretem. |
|