Mátyási József
Három dolog legszükségesebb a világon,
pénz, pénz, és pénz. Mert...*

Mi a pénz? az egész világ királynéja
 Melynek a roppant föld egészen kastélya,
Annak hajtja térdét mind a négy szegelet,
 Az Észak, és a Dél, Napnyugot, Napkelet.
Az a kívánságnak csudatévő képe,
 Melynek csupa szívből áll temérdek népe;
Az minden vallásnak egyaránt bálványja,
 Melyre a keresztet mindenike hányja;
Az minden nemzetnek házbeli Istene,
 Legkedvesebb hazafia, s idegene;
Az a bölcsességet és tudományt szóló,
 Arany ezüst szájú Minerva s Apolló,
Mellyel a bolond is lészen világ bölcse,
 Csakhogy bő mértéket kegyelmének töltse.
Az ama frigyláda, mely vitetvén harcra,
 Titkos erejével népeket ejt arcra;
Az a győzhetetlen királyi amazon
 Mind a tengereken, mind kinn a szárazon,
Néki udvarolnak az idők és szelek,
 Hűséges szolgái a napok s éjjelek;
Az a fő ácsmester, aki ront és épít,
 Legelmésebb festő, ki rútít és szépít;
Az minden kérésben az a boldog nyerő,
 Kiáltal száll alá a tiszt és az erő;
Az az ín a lábban, élet és a kézben;
 Drágaság aranyban, ezüstben és rézben;
Az fordítja frissen a szolgálat sarkát;
 Az nyitja és zárja a barátság markát;
Az a kereskedés rugója s kereke;
 Az a gazdagságnak kezében az eke;
Az gyógyíthat nemcsak testbéli nyavalyát,
 De a léleknek is orvosolja baját; –
Sőt gyakran nem árthat a pokol és halál,
 Annak, aki pénzes patikára talál.
Kivált ha magára sárga testet vehet,
 Legtöbb színű s hasznú csudát akkor tehet.
Egy szó annyi mint száz: a pénz öl és támaszt,
 Az ember hát méltán keresi e támaszt.
Őtet az istenek magok is tekintik,
 Mert ingyen senkinek az égből nem hintik,
Nem hullat a felleg arany ezüst esőt,
 A kereső kincset, a kincs vár keresőt.
De nem is árt a pénz, légyen bár egy verem,
 Ha a gonoszságnak gyökerén nem terem.
Mert a bűnnek oka s léleknek gyötrelme,
 Nem a nagy pénz, hanem a pénz nagy szerelme.
Óh! pénz, már tőlem is megesmért istenség,
 Szűnjön benned hozzám a volt idegenség.
Nem becsülésedről engedelmet kérek,
 S bőkezüségemnek bűnéből kitérek.
Ha bővül erántam nálad a kegyelem,
 Tisztelőid száma szaporodik velem.
Kívánatos vendég! jövel erszényembe,
 Válogass kedvedre hat vagy hét zsebembe.
Hadd ott a nagyurak unalmas ládáit,
 S a mocskos fösvények rabi kamaráit,
Kik téged azoknak tömlöcébe vetnek,
 És ott az idővel s penésszel étetnek,
Egyszersmind kitésznek arra a csúfságra,
 Hogy lábokat érted gyötri a podágra.
S a legfőbb hasznodat ritkán szokták venni,
 Tudnillik a szegény legénnyel jól tenni.
Kihozhatsz magadból alkalmatos rakást
 Nálam s több ilyeknél lelsz szellősebb lakást.
Kedves bajjal fogom hordozni terhedet,
 Ígérem illendő megkémélésedet.
Drága betűidet, a magad fényjénél,
 Buzgóbban olvasom minden könyvekénél.
Nem félek, hogy reám hozz nyomorúságot,
 A te sárgaságod gyógyít sárgaságot.
Nem szokott tégedet a köszvény követni,
 Sőt őkemét lehet veled kikergetni;
De ha van valami igaz e mesében,
 Úgy csak maradj otthon az urak zsebében;
Mert a szegény legényt, ki többnyire szolga,
 Benn ülni s fekünni nem engedi dolga;
S ha meg rossz erkölcsöt hozva jövendesz el,
 Akkor így köszöntlek: vele együtt vessz el,
Mert az a szokásom, hogy a becsületem,
 És egészségemet nálad jobb szeretem.



Hátra Kezdőlap Előre