| Úgy vagyon, ó Molnár! sok dolgot felteszen ember; |
| | Íme de más képen rendelik azt az egek. |
| Hogy mi igen buzgom s keresem törekedve hazánknak |
| | Én is az ő hasznát, s fennyen emelni nevét: |
| Bátorkodtam elég jó hosszasan írni iránta; |
| | Még Bécsből levelem nemde kezedbe jöve? |
| Erre felébresztél azzal, hogy drága hazánknak |
| | Fő javait kereső fáradozásba merűlsz. |
| A’ vonzott hozzád, mint jó fiat édes atyához, |
| | S félénk szívemnek nagy bizodalmat adott. |
| Bátran is írtam ugyan, s bátrabban szóllani többről |
| | Készűltem, Bécsből amire visszajövök. |
| Készűltem. Hanem ím most már szomorodva tekíntem, |
| | Amit az új végzés benne keresztbe vetett. |
| Hirtelenűl megyek el, Buda tornyai messze maradnak, |
| | S meggyűlt könyveimet csaknem elönti szemem. |
| Molnárom! legalább hogy enyémnek mondjalak, engedd: |
| | Vagy már azt tőlem tíltanod úgy se lehet. |
| Ó mi igen szeret én szívem, mely nagyra becsűllek, |
| | Tudjad, hogy sokkal tartozom én teneked. |
| Tudja magyar haza is, soha el nem hallgatom én azt: |
| | Általam is terjed messze világra neved. |
| Mert nekem út-mutatóm magyar Helikonra te vóltál: |
| | És oda, hogy mi nyomon menjek, előre menél. |
| Gerjedezett kedvem már régtől erre is, amit |
| | Hallék fül-heggyel, hogy mivelésbe vevék. |
| S mindjárt próbáltam módját lelegetni magamtól: |
| | Ó! de nehéz akadály közbe vetette magát. |
| Míg Jeles Épületid* véletlen kézbe vehettem, |
| | Honnét már inkább tiszta világra jövék. |
| Itt vóltál nekem út-mutatóm, vólt ösztön is, amit |
| | Írsz ugyanott, s forrón illy kötözetre hevítsz. |
| Itt a gerjedezés, melly csak fojtódva szikrázott, |
| | Már nyilván lánggá lobbana s ége tüzem. |
| Általad ége tüzem, s alagyás éneknek eredvén |
| | Már alagyás könyvem jókora nagyra dagad. |
| Általád ám: örömest megvallom, s nézed, idővel |
| | Hív követőd lévén majd minket érdemelek. |
| Jól hiszek Istenben, hogy az a nap elérkezik egyszer, |
| | Mellyen versünkkel fog dicsekedni hazánk. |
| Köt koszorút nekem is, bémetszeti a nagy időkre |
| | Hamvaimon feküvő tiszta kövemre nevem: |
| Révai, Molnárnak követője, te mersz vala újabb |
| | Lanttal nyelvünkön szóllani Fébus előtt. |
| Ím mutatunk mi is már benned gyenge Filétát, |
| | Írnak Callimachus versei boldog időt. |
| Hallunk Nasót is, nevel új Messala Tibullust, |
| | Umbria költőjét fogja mutatni Csanád*. |
| Molnárom! ne pirúlj, nagy Apolló bíztat ezekkel: |
| | Megnyerem, és csakugyan verseim egybe szedem. |
|
