Baróti Szabó Dávid
Társaságkötés*

Szürkűletre hajolt az üdő, s Parnassus hegyére
Gyúladozó három magyar öszvekerűle. Fejér szín
Ült feketével az eggyik haján: más ketteje már az
Ifjúság esztendeinek fogytán vala. Hármok
Testébenn egy szív lakozott, eggy lélek. – Eléjött
A tudomány s nyelv dolga megint. Hallgatta sokáig
Társainak pontos szavait, szemlélte borongó
Arcájok színét az öregb. Nem győzte; sohajtott,
És dagadott szemiből nagy csepp fordúlt ki. Továbbá
Így szóllott hozzájok: Hazánk hív gyermeki! vajha
Vagy százat számlálhatnék hozzátok hasonlót! –
Tí vagytok még hátra, kiket le nem üthete lábról
A baleset, s kiket a szeretet most köt le leginkább
Édes anyátokhoz, mikoron haldoklani készűl
Majd minden magzatjaiban. Melly fényre verődtek
Más népek; mi temérdek sok könyvekkel, hatalmas
Írókkal bővelkednek; mint szerzi, hozatja,
Kapja világ szüleményjeiket s forgatja szünetlen:
Annak rendi szerént megmutattátok. Hogy a mi
Nyelvünk ellenben, szemeink láttára csak úgy van,
Mint a parlagodó szőllő, s nem teremheti, mellyel
A külföldieken méltán kitehetne, gyümölcsét:
Megmagyaráztátok szomorúan aztat is. – Örvendj
Legszentebb örökünk, nagy atyáink nyelve! Megindúlt
Bággyadozásaidon a szív s nemes elme; segéllő
Karjaikat nyújtják örök hívségedre felesküdt
Embereid: vesd terheidet vállokra. – Barátim,
Amellyet keserűségtek szózatja kikére,
Ím nyelvünk általnyújtá tinéktek az űgyét.
Védjétek s olly buzgólag, valamintha csupán csak
Rajtatok állana már: megkönnyebbűljön-e? Vagy még
Terhesbbé váljék s elvesszen végtire? – Mennyit.
Végezhettek: ezen nyílt kor, gyors elme, tanúlmány,
Számos nyelv értése, s azon már közre bocsátott
Könyveitek szóllnak, bár én hallgassak. – Örök név
Serkentgessen, örök köszönet, melly zengeni néktek
Majd fog kisded, öreg szájból. Ez légyen azon nap,
Mellytől fogva vitéz módon bajt állani kéncsünk
Fényre hozásáért le vagyunk kötelezve, vagy halni. –
Szívével kiki nyújtsa kezét! – Vedd, nemzetem, égő
Áldozatúl! szerződésünk, szent múzsa, pecsételd! –
Ah Isten, nyújtsd életemet még eggy korig; engedd
Látnom az elkezdést! Ezután elmégyek örömmel,
S bóldog atyáinkhoz tettünknek megviszem hírét. –
Öszvekötött lelkek! Szaparán munkára! Kitettük
A tárgyat; minden gondunk már arra szegezzük.
Én ugyan, amint csak kitelik, míg élek, hitemnek
Megfelelek: tí, mint fiatalbak, többre mehettek. –
Légyen akárki, de kell kezdőnek lenni. Nehézség
A nemes elméknek köszörű-köve. Vékony erekből
Származik a testes folyam. A nagy fáknak az első
Kezdete kis mag vólt. Eggyes vágásra le nem dől
A vén tölgyfa, de földre terűl a sokszori sebtől. –
Hármas erő (titkos szám ez!) zőld ágra viendi,
Amiket indítunk. Szándékunk jámbor, hazánknak
Hasznos, azért a természet törvényje vezérli.
Illy úton járnak más híres nemzetek; illyen
Úttal erőlködnek tündöklő névre s hazájok
Fényességének terjesztésére. Ragadjuk
A tollat, s kiki, hogy tetszik, keljünk ki magunk is. –
S hát apró, de velős munkánk mely korra leszen kész?
A sajtóra mikor kűldjük? – Valaminthogy ez újság,
A közelebb új esztendő fog kezdetet adni:
Üdvözlő levelet küldjünk ekkorra hazánknak,
S nyelvén kőlt írásinkat terjesszük elejbe.
Melly mozgóba jövend! mint fog vídúlni! – Barátim,
Halljátok, valamit súgott a múzsa fülembe:
(Ah kegyes ég, add, légyen igaz!) kis üdőnek alatta
E szikrácska derék lángot fog vetni. Szerencsés
Példánk mindenüvé, minden rendekre kiterjed.
S mint mikoron harapot gyújtunk a száraz avarban,
Tűzbe borúl egyszerre mezőnk s elenyészik aszatja:
Mindjárt s nagy buzgón író tollakra hevűlnek
A tehetősb elmék; kiveszik vesztére hagyódott
Parlagodásából, tellyes bőségibe hozzák
Nyelvünköt, s minden díszét vetekedve megadván,
A tudományoknak nyelvévé tészik üdővel.
Elvégzé. Helyben hagyatott. Még újra lekötvén
A társak magokot, szent munkájokra siettek.



Hátra Kezdőlap Előre