| Melly hótól lenyomatva midőn fúladna Kolozsvárt |
| A faggyal megláncolt föld; múlatni kuruc-sánc |
| Tája felé kimenék ifjak seregével. Azonban |
| Íme veszély! valamerre vetem, s fordítom az úton |
| Jobb szememet; valamint ha hegyek járnának előttem, |
| Úgy veszem észre. Nagyon megdöbbene szívem. Az útról |
| Megtérek, csak alig várván hazamentemet. Ott sem |
| Verte szemem jobb karba magát: amerre tekéntek, |
| Ott a jegy. Virradva midőn másodnap az égen |
| Megjelenék ragyogó Títán, melly sorsra jutottam! |
| Mintha gyakor szita vólna szemem fényére boritva, |
| Olly felhőbe merül: harmadnap már oda fénnye. |
|
| | Szent Isten! mitevő légyek? meg kell-e vakúlnom |
| Éltemnek fiatalb idejénn? – Orvost! hamar orvost! – |
| A patikáros jő: bíztat, s mint tudja, serényen |
| Fogja veszett ügyem. Fel kezdé jobb szemem ismég |
| Venni magát. Kérdém azután: Már nemde szabad lesz |
| Újra tanításhoz fognom? Mondotta: Szabad lesz. |
|
| | Jobb lett vólna bizony megtiltani: vaj! mi bajomra |
| Lessz ez az engedelem! Szél, víz, és szüntelen hó közt |
| Járok az ifjakhoz; s egy hónap sem telik, amit |
| Építénk, egyszerre ledől: ah! újra szitán lát |
| Másodnapra szemem; jaj! harmadnapra vakúlok. |
|
| | Bátor rajtam esett, soha nem tudom ennek eléggé |
| Nagy nyomorúságát verssel kifejezni. Szememben, |
| Ah! meg nem látnád szememet: csupa vér vala: rája, |
| Borzadozás nélkül nem volt mód nézni: ha Napnak |
| Minden fénye reászegződött volna; ha rántott |
| Fegyverrel nyomorúlt éltem vesztének alatta |
| Engemet egynémely ráhajtott volna, hogy ami |
| Környűlem vala, megmondjam: soha semmi haszonra |
| Nem ment volna velem. Majd másfél hólnapig így volt |
| A jobbik. – Későn azután kezd oszlani benne |
| Húsi temérdekség; kezd némely fénye megintlen |
| Látszani; kezd sűrű hályag takarodni belőle; |
| Kezd annyit már látni, hogy a karszéket, az ajtót, |
| Ablakot, hozzájok közel esvén, mondani tudnám, |
| Mik legyenek. Megvídúlok, s azt gondolom, hogy már |
| Túl volnék bajomon: és ím a ballal azonban |
| A nedvek sóssága miatt, mint járok? Egészen |
| Megtüzesül; harmadnap alatt elveszti világát. |
|
| | Mennyei Megváltóm! könyörűlj! oh, szánd meg ezen bús |
| Állapotom, vagyis egyszersmind vedd életem hamvát! |
| A Szerzet terhére leszek, terhemre magamnak: |
| Mert ugyanis mibe kezdjek már? mint töltsem időmet? |
| Írjak, s olvassak? nem látok; nyomjam az ágyat? |
| Ah, mely kín ez! imádkozzam? jaj! tébolyog elmém; |
| Marcangló nyomorúságom mindúntalan hányja, |
| És gyászos képzésekkel bétölti. Fanyalgok |
| Ezzel is így, amíg majd-majd új szarvat emelne |
| Egyszer a Hold: mert kezde tovább tisztúlni borító |
| Vérméből, s lassadgyában ismérni világot. |
|
| | Újra feléledezett örömem: Már vége vetődik, |
| Úgy mondék, epedésimnek: már jobb szemem épül: |
| A bal is ím gázlóba jutott: Istennek örökké |
| Hála legyen! – Valamint Napkeltekor harmat; elolvad |
| Ah, csak alig kóstolt örömem! Nedv-árja megintlen |
| Bélepi jobb szememet, s harmadnap kelve, vakíttya. |
|
| | Így vólt állapotom; bal s jobb közt illy csere tartott |
| Mindaddig, valamíg a Szűzanya (semmi reménység |
| Nem lévén már a Földön) segedelmet az égből |
| S épülést szemeimnek hozott, s komor éjet elűzött. |
|
|
