Egy tormához szokott féregnek a tormája |
Azt látván egy szomszéd, de mással élő féreg, |
Ki akkor éppen egy diót marcongatott, |
Megkínálá, hogy abból enne. |
|
| Nem én! nem én! felel amaz |
Nékem nem kell a te diód, |
Én inkább meghalok, de mégsem rágok mást |
| E szók után indult mindjárt tormát keresni |
S mindaddig csúszott-mászott, |
Míg végre újobban tormára kaphatott. |
Akkor nagyot sóhajt s így szól: |
Csak nincs több illyen jó gyökér! |
Innen szoktuk azt már köz-szóba mondani: |
Szint ollyan, mint a torma-féreg. |
|
Ez a lecke néktek szól, kik mindenkor csak a régi |
Ó szokást dicséritek s minden jobbnak ellenségi |
Vagytok, mert a balítélet bennetek megrögzött már; |
S a kakukkal azt tartjátok, ti vagytok legszebb madár. |
Sokszor látjátok, mi jobb, sőt sokszor helyben hagyjátok |
Azt a jobbat, de mivel nem követte nagyapátok, |
Így szóltok: ez élet módja még apámról szállott rám, |
S mi bajom volt? de miért is lennék bölcsebb, mint apám? |
|
Nem versengek: sokban illik az igaz hív maradéknak |
Nagy atyjoknak nyomdokát el nem hagyni s szent szándéknak |
Tartom, ha azt csak a jóba’ s nem a rosszba követik; |
De ha ők megátalkodva, ami jobb, azt megvetik: |
Már e szemszúró makacsság s már nem dicsérni való, |
Mert a rossz mindég csak rossz lesz, úgy a jó is mindég jó. |
|
|