Megromlott világnak szennyes szugoljában, |
Mit keres bölcs Múzsád Macsák udvarában? |
Mely idegen vendég hívság hajlékában |
Egy kis kopasz ember* kurta dolmánykában. |
|
Látom, hogy vánszorog bástyáról bástyára, |
Vélvén, hogy majd talál igaz barátjára, |
Könnyes szemmel tekint község csoportjára, |
Míg jut végre sziget-kertnek kapujára. |
|
Itt, hol a mesterség természet kezéből, |
Mint régen vad Tibur setét erdejéből, |
Nagy fákat kivévén fagyos gyökeréből, |
Tündér-kertet csinált Duna ligetéből; |
|
Eltelik itt a szem, szív marad függőben, |
Ezer tárgyat szemlél árnyékos erdőben, |
Kik, mint a pillangók virágos mezőben, |
Repdesnek, vagy fecskék kékes levegőben. |
|
Ide siet Phryné, kiszáll szekeréből, |
Fő-asszony, kitetszik kendőzött szinéből, |
Szemtelen bujaság csillámlik szeméből, |
Mit kíván, itélhetd lankadt lépéséből. |
|
Ültetett útaknak híves árnyékában |
Sétál egy ideig község csoportjában, |
Végre szűk ösvénykén esmért barlangjában |
Eltűnvén, odadűl Leander karjában. |
|
Hagyjuk ott és menjünk titkos ösvényekre, |
Hol Cupidó lest áll ártatlan szívekre, |
Elsőbb arany-béklyót ver ifjú kezekre, |
S végre kínos láncot vet szegény fejekre. |
|
Üljünk egy szegletbe zöld borostyán mellé, |
Nézzük, hogy sietnek szűzek e tőr felé, |
Hogy viszi dajkája, ki Phillist nevelé, |
Most már kerítője, s vesztegeti elé. |
|
Ámor mirtusz alatt egy rút vén banyával, |
Hogy lappang meghódult ifiak hadával, |
Hogy lődöz szívekre kegyetlen nyilával, |
S hogy veszteget mindent hívság fulánkjával. |
|
Ülj le, de ne keresd itt Cátót, Senecát, |
Ne kívánd te látni itt szűz Lucrétiát, |
Keresd csak Lucullust, köszöntsd Aspásiát, |
Kik szokták jelentni birodalmok fogytát. |
|
Így dőlt Corinth, Athén, Róma nagyságával, |
Így küszködik Párizs hívság kórságával, |
Így vész híres London nagy gazdagságával, |
Így enyészik Bécs is Szent István-tornyával. |
|
Pozsony nevekedik, Buda roppant lészen, |
Belgrád, még úgy lehet, király-széket vészen, |
De ha egyszer oda bús kincs fészket tészen, |
Ott is lesz romlottság, kit rabság vár készen. |
|
Ilyen fő-végzése Alfa s Omegának, |
Ki tudja titkait természet Urának, |
Újszülöttek, s holtak, ó! bár szólhatnának, |
Egyaránt adóznak örök hatalmának. |
|
Elég ha születtem, hogy már meghalhassak, |
Elég hogy meghaljak, hogy feltámadhassak, |
Életről-halálra így vándorolhassak, |
S nagy Teremtőm tagja mindég maradhassak. |
|
Szűnjetek halandók, hitek szerzésében, |
Szűnjetek titkoknak mély keresésében, |
Nyugodjatok inkább természet ölében, |
Mert bár éltek s haltok, ő tart kebelében. |
|
A fa, ki most dőlt le, gyenge csemetével, |
Mely nemrég kele ki vékony tetejével, |
A túzok, kit sólyom hasíta melljével, |
A víg fülemüle epedt gerlicével; |
|
A cethal, ki döglött habok mélységében, |
A pisztráng, mely úszik sebes Inn vizében, |
A bárány, kit juhász melegít ölében, |
Oroszlány, kit vadász elejtett tőrében; |
|
Vad-kecske, ki szökdös magas kősziklákon, |
A béka, mely megfúlt száradt pocsolyákon, |
A bika, ki bömböl zanócos pusztákon, |
Kis légy, ki megfagyott sepretlen rámákon; |
|
Király, ki most sírban szállott trónusából, |
Koldús, ki kenyérért kiált furuglyából, |
Kis csecsemő, ki sír szoros pólyájából, |
Agg, ki földbe vágyik kínos nyoszolyából; |
|
Törpe gunyhó, melyet szegény most építe, |
Erős vár, kit Vauban bástyákkal keríte, |
Oltárok, zsámolyok, kit kincs fényesíte, |
Egyszóval, valamit természet készíte: |
|
Egyaránt változik formából formában, |
Van e föld, levegő, víz, s tűz hatalmában, |
Kinek élet lakik örök csatájában, |
De nincsen semmiség ezek munkájában. |
|
Semmiség! tűnjél el érthetetlen voltoddal, |
Bölcs előtt nem találsz helyet hatalmaddal, |
Plátó rég elűzött üres árnyékoddal, |
Nincs helyed seholt is ijesztő álmoddal. |
|
Bár majd midőn egyszer fagylalt tetemeim |
Hideg földbe szállnak érzékenységeim, |
Nem élek köztetek; de minden részeim |
E világban lesznek, hol vagynak eleim. |
|
Akkor kigőzölvén vékony párácskában, |
Jutván láthatatlan testek csoportjában, |
Megyek esméretlen világok számában, |
Nem lankadok, csak itt, földünk határában. |
|
Akkor e sárdarab, melyet kedveltetek, |
Nem lészen, Barátim! eképpen köztetek, |
Hanem sok formában repdesvén veletek, |
Füven, fán, virágon lészen előttetek. |
|
Így mikor egy porszem, ki szelek szárnyain |
Messze ragadtatott tengerek partjain, |
S fagyos fellegek közt éjszak havasain, |
Végre leszáll, s nyugszik Hybla virágain; |
|
Így támad hívságos váras omlásából |
Kis gunyhó, kit gazda font gyenge fűzfából, |
Így lészen Orczynak örsi lakásából |
Szép templom, mely épült Múzsák malasztjából; |
|
Így múlik el Phryné bujaság kertjével, |
Halálos cupressus gyászos seregével, |
Bénövi vad fáknak sűrű gyökerével, |
Így hanyatlik Bécs is veszett erkölcsével. |
|
Így – De már elhagyom hosszas verseimet, |
Szabad szókban küldöm többi rendeimet… |
|
|