Amade László
Érted, érted, már éretted…*

Érted, érted, már éretted
 Ah, mennyit köll szenvednem!
Erőszakkal, sok kínokkal
 Titkosan köll gyötrődnöm;
Midőn kinoz s halált okoz,
 Mosolyognom s nevetnem,
Szivlángomnak, bánatomnak
 Szikráját is ejtenem.
Minap, tudod, nem tagadod,
 Vóltam mint ösméretlen,
Úgy szolgáltam, udvaroltam,
 Véle voltam kintelen,
Tetszettettem jókedvemet,
 Ámbár vóltam kedvetlen:
De ellenben te is éltél
 Fortélyoddal, kegyetlen!
Observáltam miként égtek
 Rád tüzei szemeknek,
Mint harcoltak affektusi
 Érted ezer sziveknek;
Hivségemet nem sebhették
 Mind nyilai ezeknek,
Gondolván, hogy csak próbái
 Lesznek ezek szivednek.
Már föltettem s megesküdtem,
 Többet igy nem szeretlek,
Hogysem lárva, inkább árva
 Lészek, igy nem szenvedek.
Mások lessék – ámbár tessék –
 Álnokságát szivednek,
Igy megválom, – s már mint álom
 Tetszik régi hivednek.



Hátra Kezdőlap Előre