TÁRGYI ÉS NYELVI MAGYARÁZATOK

A szimbolikus cím

Eppur si muove – és mégis mozog: a Galileinek tulajdonított szállóige nemcsak a címben, hanem a regényben is többször fel-felbukkan. Az Előszó adja az alkalmazás magyarázatát. Így lesz világos, hogy a regénynek milyen alapeszméje, tendenciája van. Amikor Galilei ellenkező akaratával megdobbantotta a földet, nem fizikailag mozdította ugyan meg glóbuszunkat, hanem bizonyságtevő szavaival, határozott magatartásával példát mutatott minden haladó szellemű, forradalmi törekvésű embernek. A szimbolikus cím arra utal, hogy az időt, a mozgást, a fejlődést nem lehet feltartóztatni; legfeljebb csak késleltethetik azok, akik – érdekeiknek megfelelően – tagadni kívánják a mozgás, a fejlődés törvényszerűségeit.

Szekeres László hívta fel figyelmünket a Vasárnapi Ujság 1864. márc. 6-i névtelen vezércikkére, amely megemlékezik a nagy olasz természettudós, Galileo Galilei (1564–1642) születésének 300. évfordulójáról. A cikk részletesebb életrajzot ad, ismerteti munkásságának legfontosabb részleteit. Az 1633. évi inkvizíciós per kapcsán említi a cikk: „Ekkor történt volna az, mit némelyek állítanak, hogy összeszedve végerejét, szikrázó szemekkel, összeszorított ököllel felugrott s hangosan kiáltotta: E’ pur si muove! (De azért mégis forog!)” – A cikkíró levonja a konzekvenciát is befejezésül: „…örök időkre szóló fényes bizonysága marad annak, hogy az igazság győzedelme végre mégis bekövetkezik. Kopernikus és Galilei tanát illetőleg a római szék is visszavonta kárhoztató ítéletét (az igaz, hogy ez csak 1821-ben történt), s azóta háborítlanul foroghat a föld tengelye körül.” Jókai e cikk megjelenése idején írt a Vasárnapi Ujságba; a cikk befejezésében található sajátságos magyarázat a föld forgásának Galilei óta számítható nyugodtságára, lényegében megismétlődik a regény zárómondataiban – így a szerzőség azonossága nem kizárt.

1865-ben, a Kemény Zsigmondról írt karcolatában is használja Jókai a szállóigét (Kakas Márton arczképcsarnoka. Kemény Zsigmond. = Életemből. 2. k. 304); Az én kortársaim c. visszaemlékezését ezzel a két, bekezdésként szereplő mondattal fejezi be: „És mégis újra kezdtük a szétzúzott művet. És mégis… és mégis mozog a föld!” (Életemből. 1. k. 199.) – Ebben az utalásban benne van az is, hogy Jókai maga is a „földmozgatók” közé számította magát, mint ahogy a krónikások vezérének alakjában, Jenőyben is sok vonást fedezhettünk fel a fiatal Jókaiból.

Regénybeli előzménye is van az ilyen értelmezésnek. 1869-ben, A kőszívű ember fiainak mindjárt az első fejezetében az öreg Baradlay ezekkel a mondatokkal fejezi ki ragaszkodását aulikus, reakciós politikájához: „A föld ne mozogjon, hanem álljon. – S ha az egész föld előre megy is, ez a darab föld, ami a mienk, ne menjen vele.” (1. k. 5.). – A következő évben, a Fekete gyémántokban a főszereplő a haladás és fejlődés szimbólumaként emlegeti a szállóigét. Iván végignézte jegyzőkönyvét „s az utolsó lapokon jegyezgetett, igazgatott. Sok törlés volt e könyvben. Hisz a legbölcsebb természettudós is bolondságnak találja ma azt, amit tegnap isteni megoldásnak vélt, s a tegnapi hypothesiseket a holnapi tudás letörli a tábláról. Pedig egész tudományunk ilyen letörölt hypothesisekből áll. Eppur si muove. Mégis mozog! Előre halad. És óriási léptekkel.” (jelen kritikai kiadás 45–46., 382.)

Ezek után jelent meg e regény 1870–71-ben a Hon lapjain, majd 1872-ben kötetben. Bár világos, hogy a szállóige mindig a dogmatikus, visszahúzó tanok és erők elleni harc szimbolikus kifejezése (Tóth Béla: Szállóigék lexikona. 348.; Új Magyar Lexikon. 2. k. 212.), nem meglepő, hogy Gyulai Pál a regény igazságtalanul szigorú bírálata közben a cím ellen is kifogást emel: „Már a regény czíme sem helyes. Galilei híres mondása épen oly kevéssé illik a regényre, mint Kárpáthy Jánosra a magyar nábob… Az épen nevetséges, a hogy Jókai Galilei mondását regényére alkalmazza. Abból indul ki, hogy midőn Galilei megdobbantotta lábával a földet, épen csak azt a kis darabját a földnek felejté el megrúgni, a melyet Magyarországnak hívnak; az egész föld mozdult, hanem az az egy darab állva maradt. Ő most egy nyughatatlan embernek a történetét írja le, a ki meg akarta próbálni, hogyan lehetne az álló földet mozdulásra bírni. E küzdelemben ő maga összetört, semmivé lett; de még sem tett le a hitről, hogy eppur si muove. Nem az következik-e ebből, hogy Galilei nem a föld forgása törvényét fedezte föl, hanem magát a földet mozdította meg s a mit netalán elmulasztott, azt most kipótolja a Jókai hőse, Jenőy Kálmán.” (Birálatok. 105–06.) Ezeknek a megjegyzéseknek oka a Jókai műveivel szemben érzett ellenszenv. – Érdekes viszont, hogy a regény megjelenését követő német recenzió (Pester Lloyd 1872. jún. 22-i sz.) hosszan foglalkozik, többször is visszatérve rá, a szállóige előremutató, nemzetet ébresztő, eszméltető-optimista jellegével. (L. Irodalom)

A mű eszmeiségét pregnánsan kifejező, a XIX. század eleji (és kiegyezéskori) Magyarországra vonatkoztatott szimbolikus cím valamilyen formában gyakran vissza-visszatér a regény folyamán. Maga a címbeli jelige pl. felvillan Jenőy emlékezetében a nagyanya első feddő szózata után az „édes otthonban”, a Decséry főispánnal történt első, színházi találkozáskor, ezzel is jelezve, hogy a címben kifejezett gondolat mennyire belekapcsolódik a szereplők, különösen a főhős gondolatvilágába. (Így lesz a krónikaírás és a címbeli szállóige egyformán és egyszerre a haladás kifejezése.) – Máskor ellentétes utalással találkozunk: Kálmánnal való beszélgetése során a nádor is az alvás, egy helyben állás országaként emlegeti hazánkat; az olasz carbonarik forradalmi szövetségével kapcsolatban is „a mozdulatlan föld országa” kerül szóba. Állandóan vissza-visszatér az a gondolat, hogy ezek a fiatalok „meg akarják mozdítani az álló földet…” A folyóirat szerkesztésének is ez lett a hatása: „mégis mozdult tőle a föld!” A költő álmának beteljesülését leíró utolsó fejezetben ez áll: „Eppur si muove! – a hazátlan koldusok, a költők, a művészek, a tudósok, a szellem előharcosainak jelszava megy teljesedésbe.” Hasonlóképp: az egész regényt lezáró, szinte külön fejezetként mintegy összefoglaló mondat is a szimbolikus címet visszhangozza: „A föld pedig, melyet ők megmozdítottak, csendesen fordul előre, tovább…”

Az első lap és az utolsó mondat ismétlődő célzásaival így foglalja az író keretbe az egész mondanivalót. Világossá válik, hogy a címként felírt jelszó nemcsak külső, formai eljárás, – bár Jókai szereti a szónokias patetikus címeket (vö. Sőtér: Jókai Mór. 163.; később az egyetemi jegyzetben 121.).

Figyelemre méltó, hogy míg ez a regény folytatásokban került közlésre, többször jelenik meg párhuzamosan a H-ban egy-egy híradás felett mottóként az Eppur si muove jelige, pl. a kincstári bürokrácia huzavonáinak jellemzésére (1871 márciusában, áprilisában), vagy a közéleti huzavona elleni harc jelzéseképpen (a delegacionális intézmény alkalmatlanságáról – pl. 1871. júl. 1. reggeli kiadás stb.). – Jóval később, 1893-ban, Az én kortársaim c. visszaemlékezés is ezzel záródik: „És mégis… és mégis mozog a föld.” (96. k. 199.) – 1898-ban, a Levente utószavában tagadó kiegészítéssel idézi a szállóigét Jókai (Eppur si non muove – 95. k. 139.).

Katona Béla bocsátotta rendelkezésünkre azt az adatot, hogy Krúdy Gyula az Előkelő Világ lapjain 1899. dec. 27-étől 1900. okt. 3-áig közölte tizenkét részes regényét Száll az ének szájrul-szájra címmel. Az igen bonyolult, romantikus meglepetésekben bővelkedő cselekményű regény 1790-ben kezdődik. Központi alakja egy Zuboki nevű vidéki földesúr, aki afféle Oblomovként él öreg szolgájával. Házába különös módon színészek kerülnek, s végül Zuboki kimozdul házából, s a színészek vezetője lesz. Pestre mennek, a mindentől elvonuló földesúr egyszerre a magyar kultúra, a magyar nyelv ügyéért küzdő önfeláldozó harcos lesz. Egy bonyolult betyárhistóriába keveredik, ezért újra visszavonul birtokára. A színészek azonban tovább járják az országot, és folytatják hősies harcukat a magyar kultúráért. Ezzel kapcsolatban név szerint is emlegeti Kelemen Lászlót és Katona Józsefet az író. A regény végén Krúdy félreérthetetlenül a reformkor nagy társadalmi és kulturális átalakulására céloz Jókai regényének szimbólumával: „A lusta földet sarkával megrúgta valami nagy ember és a mozdulatlan föld egyszerre forogni kezdett. Az alvók fölébredtek és a virrasztók hozsannát kiáltottak.” (Előkelő Világ 1900. okt. 3.)

Ady Endre, Jókaira hivatkozva idézi e regény címét, s kifejezi rokonszenvét a krónikások küzdelme iránt, így aktualizálja a regényt – saját, korabeli célzásaihoz. (Eppur si muove? Budapesti Napló 1907. aug. 4. – Vö. Irodalom)

A felszabadulás után ez a cím szolgált toborzó jelszóként egy szélesebb körű olvasótábor megszervezéséhez, Az Új Ember Jó Könyv Szolgálat célkitűzéseihez. (Vö. Rónay György: Mégis mozog a föld. Új Ember 1947. márc. 23. 12. sz. 3.)

 

A Tárgyi és nyelvi magyarázatok egyes adataiért, bizonyos összefüggések megvilágításáért köszönettel tartozunk – a fentebb külön is megemlítetteken kívül – a következőknek: Molnár József, Fábián Pál, Margócsy István; Csapody Vera (növénytan), Koch Lajos (színháztörténet), Mihályi Ferenc (állattan), O. Nagy Gábor (szólások), Sándor István (néprajz), Seenger Ervin (Budapest régi emlékei), Szekeres László (Jókai-bibliográfia), D. Szemző Piroska (képmellékletek), továbbá: M. Algőver Erzsébet, Bacsóka Béla, Bellányi Ferenc, Benda Kálmán, Blaskovich János, Boronkay Iván, P. Cziráky László, Ecsedy Zoltán, Ferenczi Mihály, Hársfalvi Péter, Heltai Nándor, O. Imre Emma, Józef Jagiello, Julow Viktor, Kardos József, Katona Béla, Kovács Endréné, K. Kovács Péter, Lengyel Dénes, Losányi Gyula, Lőrincze Lajos, Margócsy Emil, Margócsy Klára, Mátis Béla, Matthia Károly, Módis László, Nádassi András, Nyárády Mihály, Orosz László, Porzsolt István, Román János, Szász Judit, Tarczai Zoltán, Újszászy Kálmán, Vargha Zsigmond.




Hátra Kezdőlap