Az én kedves, egyedüli jó barátaimat… – Jókai, aki szenvedélyes kertész volt, Teréza szavaihoz hasonló módon vall saját magáról is több önéletrajzi jellegű írásában. Svábhegyi kertjéről írja egy helyütt: „Minden lombos fa saját ültetésem, minden gyümölcsfa a saját ojtásom, maga a termőföld Isten segélyével az én saját alkotásom.” (Az én életem regénye, 335.) Negyven év visszhangja c. tárcájában a következőket olvassuk: „…hadd szóljak rólatok, leghívebb munkatársaim, segítőim, gyámolítóim: édes szép zöld fáim! a kiket ültettem, magjáról neveltem, ójtva idomítottam: égnek emelkedő földi társak. Ti tudjátok, mennyit suttogtatok nekem? mennyi gondolatot hullattatok alá virágaitokkal? hányszor kerestem nálatok eszmét, felüdülést? mennyi álmot, ábrándot árnyékoltatok be? egész világ üldözése ellen hogy rejtettetek el? szívnek nehéz háborgásait hogy csendesítettétek el?” (NK 100 k. 132–33.)