Javításaink:
Mivel a hírlapközlésben a magánhangzók következetlenül szerepelnek, nyilvánvaló, hogy ez sokkal inkább az akkori nyomdai viszonyokra vezethető vissza, mintsem a költő szándékait követné. Ezért ritmikai és logikai meggondolásból javításokat hajtottunk végre.
A cím sir szavának rövid i-jét az 1. és a 27. sor javításainak megfelelően hosszú í-re változtattuk.
1 A Háboróg szó sajtóhibás hosszú ó-ját rövidre, a sir szó rövid i-jét ritmikai okból hosszú í-re javítottuk.
7 A kin és a bu szavak rövid magánhangzóit hosszúra javítottuk ritmikai okok miatt.
9 A szomoru szó rövid u-ját ritmikai okból hosszú ú-ra változtattuk.
18 Az uri szó rövid u-ját a ritmusnak megfelelően hosszú ú-ra javítottuk.
26 Az uj rövid u-ját ritmikai okból hosszúra változtattuk.
27 A sir szó rövid i-jét az első sorral egyezően ritmikai okból hosszú í-re változtattuk.
Keletkezéstörténet
A verset a költő első budapesti élményei is inspirálhatták. „Itt vagyok már harmadik napja Budapesten – írja Lédának és férjének 1907. jún. 26-án. – Tele gyűlölettel,
sőt utálattal. Pedig az emberek kedveskednek. Ovációkkal vártak stb.,
stb. Én meg valósággal búvok.” (AEl I. 254.) Ady elégedetlensége abból is adódott,
hogy a koalíciós kormány nem jó szemmel nézte a „volt darabont” újságírókat. A költő legnagyobb fájdalma volt,
hogy nem akarták neki megadni az újságíróknak járó vasúti szabadjegyet. „Vasúti jegyet nekem nem adott,
s nem akar adni a hazafias kormány” – panaszolja Brüll Bertának. – […] Iszonyú rosszul érzem magam Budapesten. Pláne ha nem sikerül állandó jegyet szereznem,
szörnyű baj lesz.” (Uo. 254–55.)
Földessy Gyula szerint a vers „gondolat-csírája” a BN 1907. aug. 1-jei számában megjelent Mit leltek Knézen? című Ady-glossza. Igaz,
a cikk három héttel későbbi,
mint a vers,
ezt Földessy is tudja,
azért jegyzi meg: „Tehát a verset előbb írta Ady. Talán még a knézi esetről történt tudomása előtt!” (Földessy: Amt 301.) A knézi leletről a BN-ban 1907. júl. 28-án jelenik meg hírcikk Csontvázak fej nélkül címmel. E tudósítás szerint egy aradi jelentés arról számol be,
hogy Knézen középkori leletre bukkantak. A temesi-varjasi vasútépítkezés alkalmával a XII. századból,
II. István korából való közös sírhelyet találtak. A sírban többszáz csontváz volt fej nélkül. A lelettől húsz méterre megtalálták a fejeket is. (AEÖPM VIII. 548.) Ady az említett cikket e tudósítás alapján írta. „Igen ám,
de az embernek néha különös,
babonás sejtései támadnak – írja Ady az említett cikkben. – Én például esküdnék rá,
hogy a knézi sírokban lázadó jobbágyok porhüvelyei pihennek. Arra nem mernék esküdni,
hogy Dózsa György valamelyik rakoncátlan csapatát gyilkolták itt halomra a nagyurak vitézei és hajdúi. De ez se nagyon lehetetlen. Ám az bizonyos sejtésem,
hogy jobbágyok voltak. Uraik ellen föllázadt bitangok. Akiket az éhség,
a kín,
a robot,
a deres,
a pallosjog,
az úrbér és a többi keserűsége egy-két napra büszke emberekké tett. Lehet,
valószínű,
hogy gyújtogattak,
öltek. Végre is valamit kellett csinálni a lázadó jobbágynak a tizenötödik században is. De bizonyos,
hogy hamar végeztek velük. Fölkoncolták őket az urak fegyveres szolgái. S a fejét mindegyiknek levágták.” (AEÖPM VIII. 287.)
A cikk és a vers gondolatanyaga,
mondanivalója valóban rokon. Bár maga az indulat, a versben megszólaló érzelmi töltés gyengébb formában emlékeztet a két hónappal korábbi, májusi Csák Máté földjén szenvedélyes lobogására. Csak e versben egyszerűbb a képlet: mintha e képletes sírban most „helycsere” következne. Az eddigi „milliók” helyébe most majd az urak kerülnek a sírba. Így fikciós látomás a vers. Ady versének és későbbi cikkének látszólagos analógiája egyszerű véletlen.