Sárban veszett hó

Első megjelenés: BN 1907. február 3. XII. évf. 30. sz. 2. – (Páris) – Ady Endre – („Ódák” főcímmel A sár dicsérete címmel elsőnek közli az Akiknek dajkája vagyok és A percek aratója c. versek előtt.) – Kötetben: VA₁ (1908) (Az ős Kaján ciklus) 80.; VA₂ (1910) 47–48.; VA₃ (1910) 47–48.; VA₄ (1918) 47–48.; VA₅ (1919) 62. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 60.

Alapszövegünk a VA₂-ből, illetve a cím tekintetében a VA₄-ből.

A vers a VA első három kiadásában Hó hull a sárba címmel jelent meg. A még Ady életében közreadott VA₄-ben a cím lényegesen módosult: Sárban veszett hó, s ezt követték a későbbi kiadások is. Ennek az utolsó változatnak megfelelően – bár az Álom álom helyett c. vers jegyzetében (l. e kötetben) elmondott aggályok fenntartásával – a kritikai kiadásban is a Sárban veszett hó alakot véglegesítettük. A szöveg tekintetében viszont a VA₄ 11. sorában 1 szótagnyi értelem-zavaró többlet van, a VA₃ 12. sorában pedig a többi publikációtól eltérően kis kezdőbetűs szó szerepel. Ezért választottuk a VA₂-t alapszövegnek.

Ady a VA₁ korrektúrájában (PIM A. 126/1.) az 5. és a 6. sor végén a vesszőt pontra javította, a 10. sor végén a pontot kettőspontra cserélte. A VA₃ korrektúrájában (OSzK Fond. Hung. 1731.) a 6. sorban az Oh után vesszőt tettek.

A sár mint az álmok, vágyak temetőjének szimbóluma Adynál prózában már debreceni újságíró korában megjelenik: „Itt ülök dideregve, betegen… Kinézek az ablakon. Álmos, szürke felhőkből paskol a sárba a hideg eső – írja Sár c. glosszájában. – Bántóan unalmas, szomorú zaj ez… Sár mindenütt. Temetkezik a lomb, a virág, s ébrednek az eltemetett álmok… Egy-egy hulló csepp a szív egy-egy könnye, a sárba hullt levél meghalt reményünk gyászjelentő lapja […] itt csak sár van. Azok a színek, amiket te láttál, káprázatok, beteges álmok voltak […] Kipp… kopp, újra… emlékszel a lányra, akivel együtt voltatok egy ilyen sáros napon, egy ilyen igazi napon? Te őt, ő téged hitegetett fantomjaival; engem észre se vettek. Hol vannak az álmok? Elhagytak vele együtt… Mert itt csak egy bosszúálló igazság van: a sár…” (AEÖPM I.₂ 200–01.) A nagyváradi Szabadság 1901. febr. 2-i számában így ír: „Idézzünk a klasszikusokból […] »Mi lesz az ég könnyéből? – Sár…« Az ég pedig igen könnyezett mostanában, s ha van megkövesült fájdalom, miért ne nevezzük a hópehelyóriásokat megfagyott könnycseppeknek.” (Hétről hétre. AEÖPM I.₂ 438.) Földessy Gyula a jegyzetben ezt fűzi ehhez magyarázatul: „A »hópelyhek« motívum emlékeztet Ady Sárban veszett hó c. versére.” (AEÖPM I. (1955.) 535.) A Fehér hópelyhek, pici melódiák motívumot Földessy Bródy Sándorra vezeti vissza: „Ábrahám gróf éjjelre mindig nyitott ablakán keresztül jól hallotta a pelyhek melancholikus zenéjét… odaült az ablakhoz, hogy jobban hallja, mint muzsikál az éjben neki egész operákat, regényeket, hősit, fényeset” („a finom nagy hóesés”). (Bródy Sándor: Apró regények. 15–16.; Földessy: Amt 69.)

A versnek közvetlen természeti kiváltó előzménye is van. 1907 januárjában ezt írja édesanyjának Párizsból: „Itt Párisban alig volt tél. Kétszer esett kevés hó s mindjárt elolvadt.” (AEl I. 230.) A BN számára pedig jan. 29-i dátummal ezt írja: „Párizsban délután öt óra körül íródik ez a kurta levél. Álmos, januári felhők borongnak az égen. A földön pedig, a Ville-Lumière utcáin, széles pocsolyák. A Café de la Paix előtt a rossznyelvű idegenek csúfolódnak. – Voilà Paris: ville de la lumière et de la boue.” (Párizs, az új Éva és a szerelem. AEÖPM VIII. 160.)

Sík Sándor a Baudelaire-féle „sátánkodás”-sal hozza összefüggésbe a verset, majd megállapítja: „Amikor ezeket a káromló verseket írja, vagy amikor a dekadens ösztönéletet akarja önmaga előtt igazolni: néha legbelsőbb lényétől idegen, lapos, materialista életfilozófiát hirdet.” (Sík 168.) Vezér Erzsébet véleménye szerint: „Aki ilyen határozott vallomást tesz a való világ mellett, annak kevés köze van irracionálishoz, metafizikához, még akkor is, ha szimbolikus világában később Isten is fontos szerephez jut.” (Vezér 200.) Király István ismét másként értelmezi a verset: „Feltűnt verseiben a rohanás, s a szépség szomszédságában a Semmi, a Soha – írja –, a Semmiségbe vágódtak be itt a lélek álmai, a Semmivel jelentett egyet a hópelyhek hona, a szépség hazája, az ég »fehér, szűz« világa.” (Király I. 349.)

Sík 169.; Földessy: Amt 68–69.; Vezér 200.; Király I. 349.; Baróti 125.