Mária és Veronika

Első megjelenés: BN 1906. október 28. XI. évf. 297. sz. 2. – Tárca – Ady Endre – („Őszi versek” főcímmel másodiknak közli az Elillant évek szőlőhegyén és a Három őszi könnycsepp  c. versek között.) – További megjelenés: AJ 1910. március 1. I. évf. 3. sz. 30. – Ady Endre. – Kötetben: VA₁ (1908) (A Léda arany-szobra ciklus) 163.; AH (1908) 57.; VA₂ (1910) 90.; VA₃ (1910) 90.; Gyűjt [1910] 47–48.; VA₄ (1918) 90.; VA₅ (1919) 120. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 78.

Alapszövegünk a VA₃-ból. A BN szövegét két módosítással vette fel a VA-ba a költő. Az AH és AJ publikációjában több pontatlanság, illetve sajtóhiba akad.

A VA₁ levonatában (PIM A. 126/1.) Ady egy lényeges szedési hibát javított: a 6. sorban a hibás meg alakot meleg-re igazította.

Különös képessége a költészetnek s így Ady lírájának is, hogy olyan evidenciákat tud érzékletesen kifejezni, amelyeknek nyilvánvalósága vitathatatlan, de amelyeknek közhelyszerű kimondása szinte semmitmondó, költői-metaforikus megjelenítése viszont élményszerűen mély és igaz. A legtöbb ember tapasztalatból vagy hallomásból ismeri, tudja, hogy sok férfi érzelmeiben mennyire közeli, egymásba kulcsolódó lehet az édesanya iránti szeretet és az elmélyült, egzisztenciális jelentőséggel választott asszony iránti szerelem, vonzalom. Mindezt azonban Ady korántsem valamilyen fogalmi általánosítás formájában, nem valamiféle közvetlen kijelentés keretében közli velünk. Egyszerűen a maga szokásos költői módján: a lírai én alluziós felnagyításával. Mégpedig úgy, hogy lírai személyiségét néhány Krisztusra emlékeztető életrajzi mozzanattal látta el. Földessy jellemző fordulatával szólva, ez a vers is egyik példája Ady „önjézusításának”.

Az indító Mária név egyszerre tekinthető önéletrajzi és fiktíven legendásító jelentésűnek. Mert e név együttesen vonatkozhatott Ady anyjára, Pásztor Máriára és Jézus Krisztus édesanyjára, Szűz Máriára. Ezt az utóbbit, a Krisztushoz kapcsolódó jelentést erősíti fel Veronika említése. Veronika alakja és története nem szerepel az Újszövetségben, a bibliában, a vele kapcsolatos eseményeket szájhagyomány őrizte meg, s így vált legendává. E legenda szerint Veronika jeruzsálemi jámbor nő volt, aki a saját keresztjét hurcoló Krisztusnak a Golgotára vezető úton a kendőjét odanyújtotta, hogy azzal verítékét-vérét letörölje. A kendőn Krisztus tövissel koronázott képmása maradt meg, amely csodatevő, gyógyító hatású volt. Veronika kendőjét a római Szent Péter templomban őrzik, s tiszteletére oltárt is emeltek. A Veronika-motívumot a lírai én krisztusi analógiájaként nyomatékosítja Ady: Kereszt előtt, Halál előtt, illetve a halál hajnalán.

A bibliás és legendás képzetek révén Ady eredeti sugárzást, fénytörést s így különös általánosító költői erőt képes adni a Léda oltalmáért, asszonyi gyengédségéért folyamodó vallomásnak. Mindehhez azonban nem elegendő a lírai én „krisztusi helyzetének” felvázolása, Léda alakját is legendásítani-mitizálni kell: így válik teljessé és szervessé a vízió. Aligha profánabb Léda alakját Veronikával azonosítani – Veronikám, asszonyom, Lédám –, mint a maga lírai személyét a Golgotára keresztjét hurcoló Krisztuséval. E képzelgést csak betetézi az álom arról, hogy Léda az anyja is egyben.

Földessy csak pedzi, Barta János viszont nyomatékosan tudatosítja, hogy „a Veronika-motívum” Ady szerelmi élményeinek „mitizálásaként háromszor is felbukkan”. (Földessy: Amt 78.; Barta 280.) Így e versen kívül a Dudorászó, régi nóta soraiban („Verejték-törlés egy homlokról”. Ny 1909. nov. 1.), illetve A holnaputáni asszonykák c. vers utolsó előtti strófájában („Veronikákul / Asszonyibb nőket hív a kereszt”; Ny 1910. júl. 1.). Anyja és Léda alakjának együtt említése megtalálható Az ős Kaján c. költeményben is (BN 1907. febr. 24.; szövegét és jegyzetét l. e kötetben), s kettőjük közös gyászaként örökíti meg lehetséges halálát Az én két asszonyom (BN 1907. aug. 25.; szövegét és jegyzetét l. e kötetben). Hangulatában és mondandójában némiképpen rokon e verssel az Asszony és temető (VÚ 1911. szept. 10.). Lehetséges előzményként említi, idézi Földessy Kiss József Madonna c. versének négy sorát. (Földessy: Amt 78–79).

Hatvany II. 347–49.; Makkai 69.; Szabó R. 90.; Földessy: Amt 78–79.; Barta 280.; Vatai 145.; Varga 238.; Vezér 218.; Király I. 454–55.