Örök harc és nász

Első megjelenés: BN 1906. február 25. XI. évf. 55. sz. 1. – Tárca – Ady Endre – („Versek” főcímmel Örök nász címen közli a Menekülj, menekülj innen c. vers előtt.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Léda arany-szobra ciklus) 144.; VA₂ (1910) 81.; VA₃ (1910) 81.; VA₄ (1918) 81.; VA₅ (1919) 106. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 75.

Alapszövegünk a VA₃-ból. A BN szövege néhány módosítással került a VA-ba. Az egyes kötetkiadások között csak apróbb eltérések találhatók.

Ez a rövid, szinte szösszenetnyi vers minden eddiginél határozottabban fejezte ki Brüll Adél és Ady Endre szerelmének örvénylő végleteit. Vonzódások és taszítások ellentétei megmutatkoztak már az AEÖV II. kötetének 1905-ös keletkezésű Léda-verseinek sorozatában is. Ugyanakkor feltűnő az a rövid időbeli távolság, amely az odaadó bensőség és simulékonyság jegyében fogant, az 1906. febr. 11-én publikált Egyedül a tengerrel hangulata és a két héttel később, 1906. febr. 25-én közreadott Örök harc és nász érzelmi légkörét elválasztja.

Mégis, ez az ellentét inkább csak felületi, látszólagos, mert Ady az utóbbi versben sem tagadja meg Lédát, nem fordul ellene. Csak tudomásul veszi vagy pontosabban „tudatosítja” azt, ami kettejük szerelmének elkerülhetetlen sajátossága. Szerelmük szenvedélyes lobogását, szinte az önpusztításig, a kimerülésig fokozódó izzását örökítette meg az 1905. júl. 30-án a BN-ban közreadott Héja-nász az avaron (l. az AEÖV II.-ben) soraiban. Az Örök harc és nász e szerelem különös pszichológiájának egyik vetületét idézi fel művészi tömörséggel. Érzelmeiknek azt a furcsa „hintajátékát”, amely személyes sérelmek, bántódások, féltékenységek folytonos kilengéseivel érkezik el újra meg újra a feloldódásokig, az egymásba fonódásokig.

E kilengések, főként leveleik és részben a versek tanúsága szerint, szinte kezdettől fogva jellemezték Ady és Léda kapcsolatát. Elegendő itt azonban a vers keletkezése előtti három-négy hónap váltakozó érzelmi állapotainak néhány mozzanatát dokumentálni. Még akkor is, ha e dokumentáció eredendően egyoldalú, mert ebből az időszakból Brüll Adélnak egyetlen levele sem maradt meg, csupán Ady válaszaiból lehet kikövetkeztetni, hogy Léda mit is írhatott. Az 1905 novemberére keltezhető levelek sorát egy olyan hosszabb s részletező Ady-levél nyitja feltételezhetően a hónap elejéről, amelyben a költő Brüll Adél tisztázást igénylő, sérelmeket és vádakat felsorakoztató levelére felel. Ady részben elfogadja az asszony igényeit, s közös nevezőt keres: „[…] egy élet minden képességével értem és szeretem magát. Vagy-vagy-át is megértem, tudom, hogy minden joga megvan e vagy-vagy-hoz nem csupán önmagáért s magával szemben, de önmagammal szemben is. Ha azt érti, hogy senki se számítson mit se, ha magával szemben a konfliktusnak csak pici árnyékát jósolná, senki se fog számítani. Heccelődések, miket bánok, s magának olykori majdnem kicsinyes vádjai csinálták, ha néha másként viselkedőnek tetszettem.” Ady tehát elfogadja az asszony lényeges feltételeit, s ugratásait vele szemben meg is bánja, de Léda túlzott érzékenységét is szóvá teszi.

Akad azonban szemrehányás, amit önérzetesen visszautasít: „Az a vádja, amit szintén gyerekességgel, tréfákkal kenettem magamra, hogy én I. Ady Endrét  játszom magával szemben, nevetséges.” Sőt: a közöttük támadt huzakodások, félreértések kialakulásában Lédát is hibáztatja: „Ha fáj valami magától, az néha-néha egy kis nagyon-asszonyos gyarlóság, mely – én tudom legjobban, sőt talán egyedül – nem illik a maga mindenképpen egyetlen, csodálatos értelmű és ösztönös emberségéhez […] Mindenképpen igaza van, legfeljebb – ez volt s volna a maga által sokat szemrehányt két esztendő magyarázata – abban nincs, hogy hajlandó rólam egy könnyű gesztus után súlyos ítéletet mondani rögtön.” Meglepően finoman és diplomatikusan hozza Léda tudomására, hogy kettejük kapcsolatának mennyit árt az asszony lobbanékony és végletes hisztérikussága. De egészében békülékeny és feloldást kereső a levél: „Tartsuk meg egymásnak magunkat, s ne keressünk alantasságokat egymásban.” (AEl I. 183–84.)

Sok zavart okoztak és Adyt mérhetetlenül idegessé tették Brüll Adél időnként hosszú ideig elmaradó levelei. Már 1905 elején, Párizsból hazatérve erősen megkínozta a költőt Léda olykor többhetes levélbeli hallgatása. Hasonló a helyzet az esztendő vége felé. 1905. nov. 30-i dátummal írja Budapestről Párizsba Brüll Adélnak: „[…] három hét óta nem volt egy nyugodt percem. Úgy hittem, hogy Maga nem akar rólam már tudni. És nem tudtam beletörődni, hogy a mi barátságunk ilyen véget érjen. Félretettem volna minden büszkeséget, s ma délután már egy választáviratot küldtem volna, ha nem érkezik a maga levele.” (AEl I. 187.) Újabb bonyodalom keletkezett abból, hogy az 1905-ös év novemberének végén, decemberének elején Budapesten járt Diósiék barátja, Fischer József párizsi magyar kereskedő. Párizsba visszatérve bizonyára beszámolt Ady pesti életmódjáról, viselt dolgairól. Hogy pontosan miről, azt nem lehet tudni, de ismét alkalom kínálkozott arra, hogy Brüll Adél dörgedelmes és fölényes levelet írjon a költőnek.

Kettejük „csatázása” ezzel megint végletes pontra ért. Léda levelének bántó, sértő voltára csak Ady válaszából lehet következtetni. Felháborodott, sértett hangú ez az 1905. dec. elejéről keltezhető Brüll Adélnak küldött levél: „Édes Adél, – nem sírok, nem átkozódom. Kétórai magamba roskadás után próbálok hidegen írni. Hála az égnek: maga és Dodó [Diósi Ödön családi beceneve] egyek már. Megértik egymás lelkét, s íme, egyformán látják bennem a komédiást. A komédiás kivételesen komolyan kíván maguknak minden boldogságot. Mégis megkérdem: mivel komédiázom?” Önérzetében megtámadva Ady gőgösen felel, bár Léda iránti ragaszkodását most is hangsúlyozza, miközben úgy véli, hogy a szakítás szakadékához érkeztek: „Mit beszélt Fischer, engem nem érdekel. Az vagyok, aki vagyok. Maga ismer, s Magának nem szabad lett volna így ítélkezni. Hogy fuldoklom Budapesten, tudja. Hogy maga nekem mindenem, érezhetné. Maga másképpen akarja. Ne féljen, lesz nekem még elég erőm, hogy magának ne alkalmatlankodjak. Én ha változtam, egyben változtam: magát egyre őrültebben szeretem. Érthető s nem nagy bűneimet nem titkolom.” Fájóan búcsúzó gesztussal zárja a levelét: „Maga legyen boldog, édes Adél. Áldja meg az isten azért, amiket átéreztetett velem. Ha kegyes akar lenni, még írjon egyszer – a komédiásnak.” (AEl I. 189–90.)

Nem tudjuk pontosan, hogy végül is Léda „kegyes” volt-e, de valószínűleg igen és nyugtató hangnemben, mert korábbi túlzó leveléért egy másik 1905 decemberéből keltezhető levelében Ady is elnézést kér: „Ne haragudjon, ha bolond, szomorú föllobbanásomban vádoltam a múltkor. Nagyon féltem Magát – még a maga s az önmagam gondolataitól is.” (AEl I. 194.) Azután megint a szokásos „képlet” következik: Léda hosszabb ideig nem ír. S Adyban ismét felzendül a panasz feltehetően egy dec. végi levélben: „[…] talán rosszul is teszem, hogy írok. Három hete régen elmúlt, több levelet írtam, s választ nem kapok. […] Nagyon fáj ez a némaság.” (AEl I. 195.) Majd a helyzet újabb enyhülését jelzik egy másik, 1905 decemberének utolsó napjaira dátumozható levél sorai, amelyekben Ady kapcsolatuk szorosabbra fűzéséről ábrándozik: „[…] Én csak maga mellett tudnék élni. Nekem csak maga érték és valaki e világon. Hogy pedig ez lehető legyen, arra mindig kevesebb a reményem. Én magát nem ránthatom ki a világba. S így mellé állhatnék, ha jobban nem lehetne. És ez lesz az én fátumom […]” (AEl I. 196.)

De a „nyugalmat” újabb esemény kavarja fel. Adynak egy kikövetkeztethetően 1906. jan. 19-én Brüll Adélnak írott leveléből arról értesülhetünk, hogy Léda most Vészi Margitra féltékeny, vele gyanúsítgatja a költőt. Íme Ady levelének ezzel kapcsolatos mondatai: „Édes jóm, én Mindenem, – idegesen írok, és sietnem is kell. Áldja meg az én szerelmem, amiért nem írt egészen gonosz levelet. Amit Maga [Vészi] Margitról jósol, abszurdum, s szó sincs róla. Hogy ezt valaki meg nem érti: nekem nincs, se nem akarom, hogy más legyen valakim, mint Maga! Nem érzi?” (AEl I. 198.) A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a költő és Vészi Margit között emberi-baráti kapcsolat alakult ki, különös intellektuális érdeklődés jellemezte őket: Ady 1906 februárjában megküldte neki is az ÚjV kötetét, az akkor Párizsban tartózkodó lánnyal több levelet váltottak, s 1906. febr. 18-án a Jövendő-ben Ady Vészi Margit címen elismerő és lelkes írást ad közre abból az alkalomból, hogy a lány a párizsi Julien akadémián képzőművészeti munkáiért elismerő méltatásban részesült. (L. AEÖPM VII. 137–39.) Arra nincs adatunk, hogy ez a szellemi kontaktus férfi-nő vonzalmat is rejtett volna. Különben is Vészi Margit 1906  első felében Molnár Ferenc felesége lett. Léda féltékenységének mindössze annyi alapja volt, hogy a nála fiatalabb és intellektuálisabb alkatú Vészi Margitban potenciális vetélytársat vélt felfedezni Ady környezetében.

Három hónapnyi levelezés is elegendő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az „örök harc” Léda és Ady kapcsolatának mennyire folytonos jellemzője volt. Ezt a viszonylag rövid időszakot három nagy konfliktus, több kisebb sérelem, Léda részéről felelősségre vonó szemrehányások, Ady oldaláról felhorkanó dühök, visszabántások kísérték. Mindez azonban egyelőre nem keresztezte, gyengítette összetartozásuk érzésének intenzitását. Legfeljebb az a feltűnő, hogy a Léda-versek sorozatában több mint egy hónapos „szünet” következik.

Vezér 218.