Szeged, 1849. július 21.
A Temesvár alatti táborból visszatérve, tábornok úrnak három levelét találom, július 17-ről írottakat, s írottakat a tábornok úrnak tündöklő hazafiságán erőt venni szokott szenvedélyesség hangján.
Az érdemek emlegetését illetőleg nincs mit szólanom. Valamint magamban semmi érdemet nem tudok, sőt sajnos érzem, hogy erőm minden megfeszítésével még csak kötelességem kisebb részét sem valék képes leróvni, úgy másnak örömest és hálával ismerem el érdemnek, mit magamnál csak kötelességnek ismernék.
És tábornok úrnak valóban sokkal fényesebbek a haza iránti érdemei, s maga a parancsnoksága alatti egyik hadtestnek* különös eréllyel eszközölt összeállítása s rendezése is sokkal szebb boglárt fűzött koszorújába, mintsem hogy azon s a vele egyesült felső-magyarországi hadtest 26 000 főnyi seregnek emberben, fegyverben, ruházatban kiállítását mint egyedül saját művét említenie kellene, minthogy a kormány részint egy rendezett 12 000 főnyi sereget, részint a többinek embereit, ruházatát s (amennyire fegyverezve van) fegyverzetet bocsátott tábornok úr rendező energiája alá, s ezen gyors organizációnak érdemét teljes méltánylattal el is ismerjem.
Levelének többi dialektikai és polémikus részei felett szóváltást vinni mind tábornok úrhoz, mind magunkhoz illetlennek tartanám, személyem igénytelenségének érzete mellett érzem a reám bízott hivatal igényeit is. Kormányzó vagyok a nemzetnek reám nézve nagyon terhes és kedvetlen parancsából, meg fogom próbálni intézkedéseimnek – melyekért felelős vagyok – foganatot szerezni, s e részben tudni fogom alkalmazni hatóságom törvényes módjait, ha pedig foganatot szerezni nem tudnék, előterjesztendem a nemzetgyűlésnek, mint alkotmányszerű egyedüli felsőségemnek, okaimat, közöttök tábornok úrnak említett leveleit, és lemondok. A nemzet majd fogja tudni, kinek adja üres székemet.
Leveleinek érdemére nézve válaszom következő:
1. Panaszkodik tábornok úr, hogy a Közlönyben Dembiński* altábornagy iránt föltétlen engedelmességet parancsoló rendelet jelent meg*. Nincs róla semmi tudomásom. Most érkezvén csak meg, holnap előkerestetem, s akkint fogok intézkedni, amint jogom s kötelességem. Dembiński* altábornagynak annyi megbízatását ismerem csak, hogy Pesten a tábornok úr hozzájárultával tartott haditanácsban* minden jelen voltaknak, tábornok úrnak is javaslatára őt megkértem, segítse tanácsával Mészáros fővezér urat. Parancsoló hatóságot neki nem adtam, rajtam kívül pedig más nem adhat.
2. Panaszkodik tábornok úr, hogy Mészáros altábornagy rendelkezni akar tábornok úrral és seregével, s ezt nem tudom, minő – tábornok úr ellen intézett – féltékenységnek, sőt áskálódásnak tulajdonítja. Feleletem az: emlékezzék, tábornok úr, hogy Görgey* tábornok úrtól a hadügyminiszterséggel inkompatibilis ideiglenes fővezérséget elvevén, tábornok úr előtt is oda nyilatkoztam, hogy nem kívánok fővezért nevezni, hanem magam fogom a nemzet hadseregei operációinak irányát intézni s a vezérek működései közti összhangzást irányozni, hanem tábornok úr, éppen tábornok úr volt az, ki a hadi s miniszteri tanácsban Mészáros vagy Kiss altábornagyok egyikének fővezérré kineveztetését s Dembińskinek* tanácsadóul melléadását indítványozta, s én, mielőtt kinevezém Mészárost, még külön is megkérdém tábornok urat, jónak látja-e, hogy a nevezett urat minden magyarországi hadseregek fővezérévé kinevezzem. És így csudálkoznom kell, hogy éppen tábornok úr, kinek indítványára történt a fővezérnek kineveztetése, kikél azellen, hogy a fővezér fővezéri jogaival élni merészel. Ennél sokkal célszerűbb volna, ha tábornok úr engem katonai tapasztaltságánál fogva a fővezér rendelkezéseinek helyességéről vagy helytelenségérőli véleményéről értesítene, mert ha ez utóbbiról meggyőződendem, bizonyosan nem hagyom meg a fővezérségben, hanem visszamegyek eredeti tervemhez, melytől csak tábornok úr indítványára állottam el. De míg az, kit maga tábornok úr indítványozott fővezéri állásra emeltetni, azon állásban van, irányzó rendeleteihez magát kétségtelenül minden hadsereg főparancsnokainak alkalmazkodni kell.
Kérem tábornok urat engem operációik irányáról s az ellenség állásáról értesíteni, miszerint úgy a többi hadtestek, mint a fővezérség irányában is jogommal élve, kötelességemet teljesíthessem.
3. Érdemleges tárgya levelének az élelmezés iránti rendeletem. Csalatkozik tábornok úr, ha azt hiszi, hogy valaki nálam tábornok úr ellen vádaskodott. Vasra veretném, ki önt előttem gyanúsítaná. Az álladalom azon élelmezési raktárainak gondviselője, honnan tábornok úr intendatúrája az élelmiszereket kapja, bemutatta számadásait, azokat kötelességem szerint megvizsgálva láttam, hogy 26 000 főnyi serege július 10-től 13-ig 175 000 részlet kenyeret s 67 000 részlet szénát fogyasztott el. Méltatlan volnék a nemzet bizodalmára, ha így engedném pazarolni a státus vagyonát. S mint Nagy Józsefnek* eredeti nyugtatványából láttam, hogy ő a kezelő, s ő ily gondatlan a kiosztásban. Kötelességem volt tábornok urat – kinek parancsnoki foglalatosságai meg nem engedik, hogy maga még intendáns is legyen – figyelmeztetni, hogy intendánsa visszaél tábornok úr bizodalmával, midőn 78 000 részlet helyett 175 000 részletet nyugtat és likvidál, s nagyon csudálkozom, hogy tábornok úr, ahelyett hogy a figyelmeztetést szívesen venné, még a visszaélést pártfogásába látszik venni akarni. Az országnak az intendánsoknál nemcsak tiszta hazafiság, de számolási pontosság is kell. Valaki lehet igen jó hazafi, de igen rossz intendáns, s az, ki 26 000 főnyi seregnek 3 nap alatt 175 000 részlet kenyeret és 67 000 részlet szénát oszt ki, rossz intendáns, ki számadáskor okvetlenül megbukik. Én azt akarom, hogy hazánk támasza, a hadsereg, igen jól éljen, de ha az intendánsok így bánnak a státus vagyonával, akkor a sereg gyakran koplalni lenne kénytelen. Azért újra kötelességem tábornok urat hivatalosan fölhívni, szenteljen parancsnoki gondjai közt egy kis időt arra, hogy intendánsát a rajta fekvő számadási kötelességre emlékeztesse, mert különben az oly intendánst, ki 26 000 részlet helyett egy napra 60 000 részletet likvidál, mint hűtelen kezelőt bűnvádi kereset alá vétetem, miként azt most arad–temesvári utamban hárommal tettem. S köszönetét remélem tábornok úrnak mint minden becsületes hazafinak is, hogy felügyelek arra, nehogy az intendánsok a státus vagyonát pazarolják, kárára azon vitéz hadseregnek, melynek java tábornok úrnak oly méltán szívén fekszik.
Elvégre még van szerencsém hivatalosan tudósítani, miként a parancsnoksága alatti hadseregnek desztinációjául azon irányt tűzöm ki, mit Bem* altábornagy igen motiváltan figyelmembe ajánl, ti., hogy a birtokunkban lévő Duna-Tisza közti országrészt mindenesetre fedezni s az ellenségnek nyitva nem hagyni* iparkodjék. Tábornok úrnak ügyes vezéri tapintatától teljes bizalommal reménylve, hogy ha a körülmények ezen célon túl a haza javára még többet is tenni megengednek, azt a hazának megtenni, s ezzel a nemzet háláját maga iránt öregbíteni kedves hivatásának ismerendi.