A brassai magyarok, oláhok és németek testvéresülése.

Én Brassó görög-bolgár-oláh népe iránt nagy rokonszenvvel viseltetem, mivel megtanultam a történelemből, hogy hosszas elnyomatásuk korszakában mily sokat szenvedtek, mily soká voltak megalázott páriák, s még most is mily sokat kell küzdeniök, mig a közszabadságot s az 1848-ki törvények által biztositott polgári egyenjoguságot elérik. Ők el voltak és vannak nyomva, s ez elég arra, hogy rokonszenvem megnyerjék; de másfelől nekik is ösztön- és hivatásszerűleg rokonszenvezniök kell velünk és brassai magyar testvéreikkel, mert nincsen a Kárpátoktól övezett hazának egy pontja is, hol az oláhnak a magyarral oly hason sorsa lett volna mint Brassóban, hisz mindkét nemzetiség ugy vallásilag, mint politikailag, ugy társadalmilag mint közműveltségileg egyformán volt elnyomva és üldözve, együtt átélt több százados szenvedés és fájdalom kell, hogy e két népfajt egymáshoz közel hozza, egymással testvérré tegye, mert erős azon kötelék, mit az együtt élvezett öröm és szabadság a népek között létrehoz; sokkal erősebb azonban az, mit a közös szenvedés, a közös üldözés teremt. E mellett Brassó keleti vallású népének őszinte vonzalommal és szeretettel kell viseltetnie a magyar haza és annak magyar népe iránt; hisz Magyarország volt az, mely e pogányok által üldözött népnek menhelyet és uj hazát adott; a magyar nemzet, Erdély fejedelmei s országgyülései voltak azok, a melyek a szűk körükben mindig zsarnokoskodni szerető szász polgárság túlkapásai és hatalmaskodásai ellen védték a multban s védik most is. Brassó görög-oláh népe át is látta ezt, s mindig jó viszonyban volt a magyarokkal, s az elszakdási vágyak és dacoromán utopiák itt soha sem tudtak lábra kapni; az egyaránt elnyomott két népfaj között megvolt már régen is az egymáshoz simulás, az összetartás érzete; ez még melegebbé és bensőbbé lett az ujabb időben, s 1871-ben egy gyönyörű, egy megható testvéresülési ünnepben nyert kifejezést és megszilárdulást. Ugyanis akkor, a midőn a brassai szászok tüntetésszerű győzelmi ünnepeket ültek a poroszok nem éppen civilizált modorú hadmenete alkalmával, a brassai magyarok és románok a szászok kihívó és sértő eljárásval és még most is gyakorolt elnyomási törekvéseivel szemben szövetségre léptek; april 22-én a brassai románok, magyarok és németek testvéresültek, s programmot állitottak meg, melyben a nemzeti egyenjogúság és a hazában élő nemzetek közti egyenetlenség megszüntetésének üdvhozó nagy elvei kimondattak*A megállapitott programm ez volt:
I. A brassai románok, magyarok és németek (kiknek száma 4000-re megy) kötelezik magukat együttesen jövőre minden helyi ügyeket a nemzeti egyenjoguság alapján megoldani.
II. A mi hazánk és a közös haza nemzetei közös érdekeit illeti, a testvéresülésnél az vétetett kiindulási pontul, hogy mindenik kölcsönösen oda törekedjék, hogy a haza nemzetiségei közt fennálló egyenetlenségek egyenlitessenek ki, mivel együttesen azon meggyőződéstől vezettetünk, hogy hazánk jövője csak akkor leend biztos és boldog, ha a terhek és jogok azok lakói közt nemzetiségi különbség nélkül egyenlően osztatnak fel.
III. Ezen programm kivitele érdekében a fennevezett testvéresült nemzetiségek mindenike egy bizottmányt alkotott és ezen programmnak azok által történt elfogadása után a választott elnökök és jegyzők által eláiratott.
Meg voltak pedig választva elnökül: Leményi, Kenyeres Adolf és Feentheil Vilmos, jegyzökül: Puskariu József, Vizy Ferencz és Simigonovits Adolf.
1872-ben oly egylet is alakult Brassóban, melynek tagjai becsületszóval kötelezték magukat, hogy együtt, bárhol találkozzanak, csak magyar és oláh nyelven beszélnek és társalognak; ki e fogadalmat áthágja, mindannyiszor 20 kr. birságot fizet, miből egy Hosszúfaluban állitandó közös olvasó-egylet számára magyar és oláh könyveket vásárolnak.
. Semmi sem jellemzi inkább a szászok kapzsisága és jogconfiscatiója által költött általános ellenszenvet, mint az, hogy a Brassóban lakó németek a szászoktól különválva, a magyarok- és oláhokkal egyesültek és testvéresültek, a brassai magyar lapban a „Nemerében” egy nyilatkozatot bocsátván közre, a melyben kijelentették, hogy bár mint németek örülnek véreik győzelmének, s Németország ebből kifejlődött egységének, mindazonáltal még sem vehetnek részt a brassai szászok által rendezett győzelmi ünnepeken, nem azért, mert a szászok tüntetésszerűleg léptek fel s annak felekezeti szinezetet adtak, de különben is a szászoknak még eddig nem tudták oly jó oldalait és tulajdonait fölfedezni, a melyek a németekre vonzerővel birnának; s végre nem vehetnek részt azért, mert nem látják ildomosnak és helyesnek német tüntetésekkel lépni fel szemben a más két nemzetiséggel, melyekkel a sorsnak minden körülményei közt testvéri szeretetben kivánnak lenni*Lásd e nyilatkozatot a Nemere 1871 évf. 37-ik számában. A testvéresülési ünnepélyt 1872. ápr. 22-én ujból megülték Brassó magyar, román és német lakói, s hogy a hármas szövetség nagyon életképes, tanusitja az, hogy a szász universitás 12 pontjával – mely az államban államot akar alkotni – szemben az országgyüléshez felterjesztett kérvényt 1873-ban Brassó magyar-román és németjei egyhangulag elfogadták és aláirták..

Ohajtom, hogy Brassó román, magyar és német lakói közt kötött eme szent szövetség örökké felbonthatlanul fenmaradjon, hogy az kieszközölje a politikai, társadalmi és vallási egyenjoguság valósulását, hogy ennek megtörténtével e szövetség szentélyébe a szászok is beléphessenek, hogy ne legyenek többé régi dohos privilegiumaik kutyabőr pánczélába burkolódó urak és mellettük jogfosztott és elnyomott nép, hanem legyenek mihamarabb az egyenjoguság alapján egymáshoz simuló, a közszabadság élvezeténél kibékült és egymást szerető testvérek Brassónak magyar, görög oláh és német-szász lakói, s lelkemből óhajtom, hogy ez kihasson innen az egész hazára, s idézze elő e haza minden fiai közt azon egyetértést és együttérzést, a mely egyedül képes közös kincsünket: a népszabadságot biztositani.