Brassó kereskedelme, ipara, hajdan és most.

Brassó kelet és nyugat érintkező határvonalán való fekvése által önként volt a kereskedés s ezt tápláló iparüzésre útalva; a legrégibb korban, a meddig a történelem szövétneke bevilágitja hazánk e távol vidékét, nyomaira akadunk annak, hogy a Barczaság kedvező fekvésének előnyei e téren hasznositva voltak, már a német lovagok – kik a fogadalom szerinti szegénységtől eltérve, világi kincsek és gazdagság után sovárogtak – nagy kereskedést, még pedig kiviteli és behozatali kereskedést űztek, erre mutat az őket másodszor is kegyelmébe vett Endre királynak azon 1222-ben kiadott szabadalma, mely szerint megengedte, hogy az Olton és Maroson 12 hajón sót vihessenek ki, s bár minő czikkeket vámmentesen hozhassanak be, valamint vámmentességet engedett nekik a székelyek és oláhok földén is. A lovagok kiűzetése után az általok betelepitett, s amazok távozása után is helyt maradott német telepitvényesek folytatták a megkezdett kereskedelmi mozgalmat; nevezetesen a már ekkor keletkezőben levő Brassónak gyors kifejlődését éppen a kereskedelem fővonalán való fekvése idézte elő, mert kereskedők és iparosok tömegesen huzódtak oda, hol tevékenységük tért és gazdag jutalmat remélhete. A bekövetkezett mongol dulás mindazt, mit a korábbi századok épitettek, megsemmisité, s bár egyenes adataink nincsenek arról, hogy Brassót és a Barczaságot Ázsia e vadjai érintették volna; de mivel egyik hordájuk a háromszéki ojtozi szoroson huzódott ki, igen valószinű, hogy a közeli Barczaságot is bebarangolták, s akkor Brassó erőditve, a faluk templomkastélyai épülve nem levén, alkalmasint fel is dulattak; de Brassó lakói valamint később Amurát megjelenésekor, ugy akkor is alkalmasint biztos visszavonulási helyet nyertek a hatalmas Czenk-tetői Brassó várában; a vész elvonultával ismét fölépiték szétrombolt városukat, s a kereskedés nyereményei által csakhamar helyrepótolák veszteségeiket; mert a középkorban Németország s egyáltalában Közép-Európa kereskedelme Kelet felé, valamint kelet kereskedelme nyugatra Erdélyen vonulván át, a magyar birodalom végpontján fekvő Brassó nem csak beleesett a világkereskedelem vonalába, hanem mintegy közvetitője volt kelet és nyugat csereforgalmának, s fő emporiumja a világ átmeneti kereskedésének. E helyzet előnyei oly gyors fejlődéshez juttatták, hogy csakhamar a világkereskedelem vonalán eső városok egyik legjelentékenyebbikévé lett, oly nagy terjedelmű egybeköttetésekkel, hogy kereskedelmének véghatára keleten Persia, Arábia és Egyiptom, nyugaton Spanyolország, Danzig és Németalföld volt.

Brassó kereskedelmi előnyeit és gyors kifejlődését nem kis mértékben segité elő azon kegyeletes előszeretet, melylyel királyaink e város iránt viseltettek, azon szabadalmak és kedvezmények, melyekkel e várost minden más felett eláraszták. Uralkodóink nem csak politikai előjogok, kiváltságok és szabadalmakkal ruházták fel, hanem a kereskedelemre vonatkozólag oly intézkedéseket tettek, a melyek a világkereskedelmet egyenesen Brassónak irányozták, s e város kereskedelmének kifejlődését mások megszoritásával és korlátozásával is előmozditák. Királyainknak egymást rohamosan követő ily kedvezményeit, s Brassónak sok tekintetben egyedáruságot biztositó kereskedelmi előjogait már fennebb Brassó történelmének ismertetésénél okmányi alapon kifejtettem; itt csak megemlitem, hogy 1358-ban szabad kereskedés engedélyeztetik Brassónak egész a Dunáig, a jádrai és brassai kereskedőket az egy budai vámon kivül minden más vámtól mentesiti Lajos király, ugyan ő elrendeli, hogy az Erdélybe Brassó felé bejövő kereskedők tartoznak árúczikkeiket 8–14 napig Brassóban elárusitás végett kitenni, s csak miután a brassaiak kiválasztották, mit akartak, mehettek tovább és árulhatták el czikkeiket. 1364-ben ugyan Lajos király vásárjogot enged Brassónak, épp oly jogok- és szabadalmakkal, mint a minőkkel a budai vásárok jártak.

1370–1395-ben vámmentességet, a magyar birodalom egész területén szabad kereskedést és az akkor nagy szerepet játszó viaszra nézve egyedáruságot biztosit Brassónak. A tatárországi kereskedők a kincstár megröviditésével, fölmentettek minden vám alól azért, hogy Brassó kereskedői is amaz ország területén vámmentesen kereskedhessenek. A szomszédos Oláhországban is vámmentességet biztositott a brassaiak számára. Zsigmond király mindezeket nemcsak helybenhagyta, hanem a brassaiakat még több előnyökben részeltette, minden királyi vámfizetéstől fölmentette, s 1395-ben pedig oly kizárólagos előjogban részeltette, mely az egész keleti kereskedést a brassaiak kezébe adta, azáltal, hogy a külföldi kereskedők keletre szánt árúczikkeiket nem vihették tovább Brassónál, hanem azokat tartoztak ott e város lakóinak eladni, vagy azokkal elcserélni*Lásd Fejér Cod. dipl. X. 2, 294, 296, 305. IX. 5, 159. IX. 3, 431. X. 1, 669. IX. 4, 148, 227, 229.. Mind e szabadalmakat helybenhagyták és örökbiték későbbi királyaink is*Lásd Blätter f. Geist stb., 1842. évf., 150. lap., s ekként Brassó több század hosszú során át, nemcsak hazai kereskedelmünk egyik legjelentékenyebb helye, hanem a világkereskedelem egyik legfőbb pontjává lett, ugy hogy 1444-ben már kereskedelmi társulat keletkezett Brassóban saját szabályzat és ügykezeléssel*Lásd Blätter f. Geist stb., 1842 évf., 150 lap..

Brassó régibb viszonyaira s főleg kereskedelmére nézve igen becses följegyzéseket találunk Manució Pálnak: „Transilvaniae olim Daciae dictae descriptio” czimű jeles munkájában*Megjelent Rómában 1596., melyben többek közt mondja, hogy a keritett s nagyon erős falakkal ellátott belvárosban szászok laknak, s külvárosokban más nemzetbeliek is igen számosan vannak, nevezetesen az egyikben igen sok magyar, a másokban bolgárok, a harmadikban ismét földmívelő szászok. Igen nevezetesek – folytatja – Brassónak országos- és hetivásárai, melyeken nemcsak belföldiek: székelyek, magyarok, szászok, oláhok stb., hanem keletiek: görögök, örmények, arabok, perzsák, törökök (ez utobbiakat gyülölik s a városba nem igen engedik be) jelennek meg nagy számmal, s oly nagy mennyiségű és sokféle ott az árúczikkek bősége mint kevés helyén e földnek. Kelet czikkei innen terjednek el egész Budáig; nyugat árúi innen mennek Keletre; különben e város – jegyzi meg – míveltség tekintetében is mások felett áll, s oly könyvtára van, minő Mátyás király budai könyvtára óta sehol se volt Pannoniában stb.

Brassó kereskedelmét nem kis mértékben segítette elő az, hogy a város legrégibb időtől fogva pénzverési joggal volt felruházva, mit ha nem folytonosan, de időközi szünetelésekkel egészen a nemzeti fejedelemség vég perczéig folytatott. Fennebb már érintők, hogy a német lovagok a királytól nyert pénzbeváltási engedélyt egészen a pénzverésig tágitották. A vegyes házból való uralkodók alatt országos pénzverde volt Brassóban egészen Hunyadi János kormányzóságáig, ki azt Segesvárra tétette át*Lásd Olasz Kristóf pénzverdei kamarásnak 1443-ban kiadott nyugtatványát arról, hogy Brassótól a pénzveréshez szükséges eszközöket átvette, hogy felsőbb rendeletből Segesvárra szállitsa. Marienburg Gesch. 204.. A nemzeti fejedelemség kezdetekor Brassó leginkább az ellenséggel czimborálván, elesett a pénzverde előnyétől; de 1602-ben Báthori Zsigmond engedélyokmányt ad ki arra, hogy Brassó minden időben ezüst pénzt verhessen*Lásd. Gubern. levélt. Priv. Civit. G. 26 3135/1771.. 1668-ban Apafi Fogarasból kiadott okmányával Brassó és Segesvárnak pénzverde állitási jogot engedélyez, mit az országgyülés is helybenhagyott*Lásd Mike Art. Diet. III. 1051.. Az 1671. nov. 25. fehérvári országgyülés Brassó, Besztercze és Maros-Vásárhelynek megengedi, hogy mindennemű pénzeket igaz ligában verethessenek*Lásd Gál László Erd. Diet. végz. 58 lap., s hogy ez Brassóban foganatositva volt, mutatja az 1678-ki fehérv. országgyülés azon rendelete, hogy Brassó az ott vert pénz szállitására két erős szekeret tartozik állitani*Ugyanott 79 lap.. Az erdélyi fejedelemség vonaglása perczeiben is találkozunk a brassai pénzverdével, ugyan is az 1688-ki fogarasi országgyülés rendeli, hogy Brassó, Segesvár és Szeben, a tallérokat igaz ligában – felelősség alatt – gyorsan veresse*Ugyanott 129.. Az osztrák ház alá jutván Erdély, a Brassónak nagy hasznot hajtó s kereskedelmi forgalmát könnyitő pénzverde innen Fehérvárra szállittatott át.

A kereskedelem ott, a hol honosul, önként előteremti az ipart és a mesterségeket, a melyek amannak táplálékot nyujtanak; ekként Brassó világkereskedelme önként kifejleszté már korán Brassóban az akkor időben kelendő czikkek gyártásának szükségességét; adatok maradtak fenn a távolabb korszakokból, melyek a Brassóban gyártott némely czikkekre nézve érdekes felvilágositásokat nyujtanak. Igy például a fegyvergyártás, nevezetesen régen: kardok, kopják, pánczélok, pánczél-ingek, paizsok, kelevészek s más hadiszerek gyártása oly nagyban folyt Brassóban, hogy azzal nemcsak kelet és nyugat felé nagy kereskedést fejtettek ki, hanem többször a magyar királyoknak is adójukat fegyver és hadi készletben fizették; igy 1451-ben Brassó adójába 200 kopját, ugyanannyi kelevészt, 15 nyilat, és 6000 nyilvesszőt szolgáltatott ki*Lásd Hunyadi János ez évben kelt rendeletét Blätt. für Geist stb. 1842. 150–151 lap.. A lőfegyverek feltalálása és alkalmazása korszakában a brassaiak, az ily hadiszerek gyártásába is belefogtak, és tökélyesiték magukat, a mi annyival könnyebben ment, mert a harangöntés mestersége Brassóban már azelőtt is nagy virágzásban volt*Erről számos Brassóban öntött régi harang kezeskedik, melyek leginkáb a Neidel család műhelyéből kerültek ki., s igy a harangöntő műhelyek ágyú-öntődékkel hozattak kapcsolatba és pedig úgy látszik, hogy azonnal a lőfegyverek feltalálása, illetőleg alkalmazása után, mert már 1464-ből Mátyás király egy rendeletét birjuk, melyben a brassaiakat szorgalmazza, hogy ágyúkat, lőfegyvereket és lőport küldjenek*Lásd Eder Excurs. IV in Felm. p. 219.. Azonban úgy látszik, hogy Brassó ágyúöntői nem csak a hazát védő ágyúkat, hanem az ellenség ágyúit s nevezetesen a törökök ágyúit is öntötték; e tekintetben, mint mindig, nem hazafiak, hanem csak kereskedők voltak, s csak a reájuk háromló hasznot és nem a hazára származható veszedelmet tartották szem előtt. Hogy a török tüzérség fölszereléséhez Brassó ágyúöntői igen nagyban járultak, a többek közt tanusítja az is, hogy az 1716-ki karloviczi csatában elfoglalt török ágyúk közt több Brassóban öntött ágyút találtak, nevezetesen egy ágyút e felirattal: Haec Machina fusa est Judice Johanne Fuchs. Anno 1541. Másik sugár ágyút pedig ezen felirattal: Wer will dann wider uns, wenn Gott ist mit uns. Zur Zeit Lucas Hirscher 1582, gegossen durch Paul Neidel*Lásd Nemere, 1871. évf. 35. szám.. A keresztyén Isten nevében öntetett ugyan, de mivel a török jobban megadta az árát, Allah követőinek adták el, hogy azzal a keresztyénség és polgárosodás védfalát rombolják és döntsék le.

Igen nagyban folyt Brassóban a posztógyártás is, s régen a brassai posztó nem csak hazánkban, hanem a külföldi piaczokon is nagy szerepet játszott; hogy Brassóban a posztógyártás már a Hunyadiak korában virágzott, arról okmányi tudomásunk van; igy Hunyadi János 1444-ben elrendeli, hogy a brassai tanács a posztógyártást elősegitse, s a készitményeket a város czímerével lássák el*Eder in Felm. 219–266.. Hunyadi Mátyás 1467-ben a posztóval való szabad kereskedést engedélyezi Brassónak*Albrich Pall. Coron. s No. 7. p. 93.; feltaláljuk a brassai posztót régi végrendeletekben, sereg-fölszereléseknél. E posztó tökéletesebb és nagyobb mérvben való gyártását a brassaiak 1546-ban Németországból behozott posztógyártók vezetése alatt kezdették meg*Lásd Nemere 1871. évf. 35. szám., ez időtől fogva oly nagyban folyt, hogy a brassaiak gyakran adójukat, s más tartozásukat posztóval fizették le, igy 1631-ben a haszonbérbe vett törcsvári vám árendájának egy részét tevő 4000 ftot a fejedelem udvari gyalogjainak számára kiszolgáltatnadó posztóval kötelezték magukat fizetni*Lásd a haszonbéri szerződést Kemény Józs. dipl. Tran. VIII. 195–197. egész terjedelmében közlöm alább Törcsvár leirásánál..

E mellett virágzott Brassóban a takácsság*1785-ben 180 takácsmester volt Brassóban, ma alig van meg negyedrésze., a szíjgyártó, csizmadia, kötélverés, rézművesség mestersége, mi által a nyersanyagok feldolgozva jöttek forgalomba; valamint nagyban gyártattak a keleti tartományok szükségleteit fedező úgynevezett görög munkák, és a kulacsok is. A művészetek több ágai is virágoztak: mint az aranyművesség*Brassó és Barczaság templomaiban látható, számos itten készült kehely tanuskodik erről, valamint a régi díszfegyverzet s bolgár ékek is nagyban gyártattak Brassóban., arany-himzés*A brassai nagy templomban, Prázsmáron, Földváron s másutt is igen régi korból való s nagy műbecscsel biró himzett papi öltönyök vannak, melyek Brassóban készültek., szobrászat*A brassai nagytemplom önmaga is kezeskedik arról, hogy Brassóban régen jeles szobrászok- és kőfaragóknak kellett lenniök, valamint erről tanuskodnak a nagytemplomban levő régi sirkövek, melyek a legszebb szobrászati művekkel vannak ékítve., festészet*A régi festvények egy szép példányát láthatjuk a brassai nagytemplom keleti főkapuzatának ív terén (timpanum)., fametszés*Honter néhány könyve abban a korban feltünő fametszvényekkel vannak ékítve, a brassai nagytemplom kapui és a templom padjai a fafaragás remekeit állitják előnkbe., stb.

Az itt röviden elősoroltakból is feltünik, hogy Brassó kereskedelme és ipara igen fejlett volt, bár a szász egyedáruság s kizárólagosság e téren is érvényesité magát, mert az idegen versenyt nem türték; például, ha vásáraira idegen árúczikkeket vittek, azt elkobozták; a vásárokon 10 óra előtt a lakosokon kivül senki gyapjat, lent, kendert, élelmi szereket nem vásárolhatott, a barczai mezővárosok iparosai gyártmányaikat tartoztak a brassaiaknak általuk szabott áron átengedni (lásd Ch. Boner Transilv.); de bármily féltékenyen őrizték is önhasznukat, Brassó kereskedelmi fénykora mégis lehanyatlott a Jóreménységfokának fölfedezésekor, midőn az európai kereskedelem egészen más irányt véve Brassó annak vonalából kiesett; s különben is Brassó kereskedelme és jóllétére nagyon hátrányosan hatott Basta és Caraffa rémkora; az ezen országfosztók által Erdélyben előidézett nyomort élénken érezte Brassó is, mert bár mint erőditett hely a közvetlen feldulatástól mentesitve volt, de azért a rárótt hadisarczok nagyon terhelőleg sujtották; Erdély kizsákmányolása, tönkre tétele és mesterkélt elszigeteltségével mind minden, ugy az ipar és kereskedelem is pangásba jött; s Erdély a hol a nemzeti fejedelemség alatt pezsgő élet, kereskedelem és jóllét volt; ez ország, melyet gyakran neveztek és pedig jogosan kincses Erdélynek: az osztrák katonaság szabad zsákmányává lett, s mindenét azok tartására kellett forditania. Az osztrák uralom alatt Brassó régi kereskedelme lehanyatlott bár, de nem szünt meg s nevezetesen a szászok háttérbe szorultával a Brassóban alakult görög kereskedelmi társulat nagy kereskedelmi élénkséget fejtett ki, itt gyártott czikkekkel a szomszéd fejedelemségekbe és onnan hozott gyarmatárúkkal itthon az országban. Ez időben igen nagy behozatali czikket képezett az oláhországi bor, melyből egy feljegyzés szerint 120,000 veder jött évenkint Brassóba, az osztrákok által behozott vámok azonban ezt nagyba csökkenteték. A borkereskedelemre érdekes adatokat találhatunk Fronius senatornak 1720/27-iki naplójában. Ebben a többek között fel van jegyezve, hogy a Brassó bel- és külvárosi kereskedőknek főkereskedése Oláhországba foly; hosszas tapasztalás mutatja, hogy az oláhországi bornak Erdélybe hozatala könnyebb és előnyösebb is az erdélyi borokénál; minek következtében Brassó lakói közül igen sokan vettek szőllőket Oláhországban, hol gazdag szüreteket tartanak, s az igy termelt és a mellé összevásárolt nagymennyiségű bort hoznak minden évben Brassóba, valamint nagymennyiségű gyapot, kávé, czukor, fűszerek s más gyarmatárúk jőnek onnan, miért viszont Brassóból sok kész árú (iparczikkek) megy keletre, ugy, hogy inkább csere-kereskedés foly a szomszéd országokkal. A bor behozatalát igen nagyban gátolja az, hogy 1724-ben egyszerre minden előleges kihirdetés nélkül 24 kr. vám tétetett az Oláhországból hozott bor vedrére, a mi a már előre megvett és megrendelt boroknál igen nagy veszteséget idézett elő, s különben is az ottani boérok a bor behozatalánál terhelve s azáltal felboszantva levén, igen könnyen uj vámok behozatalával terhelhetnék a brassai kereskedőket; miért a brassaiak küldötteik által folyamodtak a kormányszékhez és udvarhoz, hogy a borvám eltörlését, vagy ha az nem lehetséges, legalább azt eszközöljék ki, hogy a brassaiak ottani magán szőllőikben termelt s saját használatra behozott boraik vámmentessé tétessenek; de csak 11 hordó bor vámmentes behozatalát*És pedig 3 hordót a birónak, 3-at az albirónak, 3-at a senatoroknak és 3-at a városnak. és a borvám 18 krra való leszállitását sikerült kieszközölniök*Lásd ezen Königsegg József katonai parancsnokhoz benyujtott krónikát Blätter f. Geist stb. 1844. évf. 336–339. lap..

Brassó kereskedelme e század elején ismét nagy lendületet nyert, s oly fejlődést, hogy évenként 5 millió frt forgalommal birt*Lásd Marienburg Gesch., azonban azt azon rendkivüli és kivételes körülmény idézte elő, hogy a Napoleon által felállitott continentalis systema Anglia előtt elzárta az európai szárazföldet, s a gyarmatárúk forgalmát ismét Erdélynek terelte, mikor Brassó az átmeneti kereskedelem egyik fő emporiuma, s kereskedői annak leghatalmasabb tényezőivé lettek. De Brassó ekkori nagy nyereményeit elsöpörte az 1811-iki devalvatio. Napoleon bukásával az európai kereskedés ismét rendes medrébe tereltetett vissza, mikor Brassó szépen kiesett annak vonalából s ismét csak a szomszéd fejedelemségekkel való korlátoltabb körű kereskedésre útaltatott, de itt is nem sokára veszélyes versenytársa akadt a dunai gőzhajózás megnyiltával Bécsben, melynek olcsó vizi úton szállitott kereskedelmi és iparczikkeivel a versenyt nagyon bajosan tudja kiállani. Kereskedelmének hanyatlására mindenesetre befolyással volt a nagyon tevékeny és a keleti piaczokkal ismeretes, ott helyet foglalt görög kereskedelmi társulatnak indokolhatlan üldözése és mesterkélt megsemmisitése, mi által Brassónak kereskedelme és ipara egyaránt károssan volt érintve, s melynek helyét semmiesetre sem pótolta s nem pótolják Brassónak jelen kereskedelmi társulatai és kereskedelmi kamarája, a mely Keleten a tért csaknem elvesztette, mert a mai szászok egy bizonyos apathiába estek, őseiknek vállalkozó szelleme egészen kihalt belőlük, az ő kereskedelmük nagyon szűk körben mozog, leginkább a belfogyasztásra szoritkozik, s a mi kiviteli és behozatali kereskedés Brassóban foly, az leginkább ma is a görög kereskedők kezében van; az pedig ha nem is a régi nagyobb mérvben, de még ma is eléggé élénk mozgalmat idéz elő, ugy, hogy Brassó Erdélynek egyetlen városa, mely a kereskedő város nevét kiérdemli, mert az egyedüli, mely kiviteli és behozatali kereskedést folytat, s e téren csak egyedül Kézdi-Vásárhely csatlakozik hozzá. Brassó kereskedelmének előmozditására nagy befolyással van az általános brassai takarékpénztár (Kronst. allgem. Sparcassa), mely 1835-ben alakulván, Magyarország legrégibb takarékpénztáráúl tekinthető; jelentékeny pénzforgalmát megitélhetjük az 1871-iki kimutatásból, mely szerint ez év január 1-én a pénztár állapota 6,763 frt volt, azon évben befolyt 1.283,239 frt; kiadatott 1.273,292 frt; decz. 31-én a pénztár állapota 16,710 frt. E mellett van a brassai kölcsöntársulat (Kronst. Vorschussgesellschaft), mely ugy a kereskedelem mint az ipar fejlődésére jótékony befolyást gyakorol; továbbá az első erdélyi bank Brassóban (erste Sieb. Bank zu Kronstadt) és az osztrák nemzeti bank fiókja. Ezek azon pénzintézetek, melyek a kereskedelem segédforrásaiul és előmozditóiul tekinthetők s melyek Brassó kereskedelmének, főleg most a vasút idáig érkeztével nagy lendületet adni hivatvák.

Nem csekély befolyással vannak a kereskedelem előmozditására, a Brassóban levő kereskedelmi társulatok, ilyen három van itt: 1-ször a szász kereskedelmi gremium, mely e század első felében a görög kereskedelmi társulat megbuktatása czéljából alakult, a mit el is ért, mert azon, századok óta üdvösen működő társulatnak uj tagok felvételét eltiltván, a Bach-rendszer alatt beolvadásra kényszerité. 2-szor van az oláh kereskedelmi gremium, mely a 40-es években alakult, a halálra itélt görög-társulat helyét pótlandó; s végre van 3-szor az 1854-ben alakitott kereskedelmi kamra, mely nemcsak Brassó, hanem Erdély déli részének kereskedelmi érdekeit képviseli, a kormány és más kereskedelmi társulatokkal érintkezve, a kereskedelem fejlődésére üdvös befolyást gyakorol, s tevékenységének talán sikerülend a szászok szenvtelenségét s elalvófélben levő üzéri hajlamait felvillanyozni. Mind a két gremium gondoskodott arról is, hogy kereskedelmi iskolája az oláhoknak és szászoknak is, csak a magyar kereskedők maradtak e tekintetben hátra; ezek egészen az önelhagyásig meghunyászkodók, mert bár Brassó kereskedőinek egy harmadánál több a magyar, másik harmada görög-oláh, mégis a csekély számu s vagyonilag is amazokkal nem versenyezhető szászok, az egész kereskedelemre saját bélyegüket nyomják rá nemcsak külföldön, hanem itthon is; a kereskedelmi kamrában, gremiumban minden csak kizárólag németül foly; ott a magyar kereskedők lételét ignorolják, de magok e kereskedők is állásuk méltóságának érzetével nem látszanak birni, s ők, kik arra lennének hivatva, hogy az itteni magyarság intelligentiáját képezzék, cosmopolitikus közönynyel nézik a magyarság letiportatását, sőt gyermekeiknek oly nevelést adnak, hogy azok, fájdalom, gyakran elfordulva a nemzeti érdekektől, inkább németek mint magyarok. Igenis eljött az ideje, hogy Brassó magyar kereskedői lealázó helyzetükből önérzetük által kiemeltetve emancipálják magukat, miként azt az oláh kereskedők már példát adólag megtették, s ha a jogegyenlőség és méltányosság alapján a szászokkal együtt maradniok nem lehet, váljanak külön, s igyekezzenek ne csak kereskedők, hanem magyar polgárok is lenni, ne legyenek uszályhordozó lakájok, mikor független szabad férfiak, és egy jóravaló népnek vezetői lehetnek, s kell is, hogy legyenek ha vérárulók nem akarnak lenni.

Brassó kereskedelme, kereskedelmi társulatai s jelen kereskedelmi iskolái mellett is nem az, a minő lehetne s a minő remélhetőleg fog lenni, mert itt e téren a jövőnek fényes képe tárul fel, mely e város minden nemzetiségű lakóit hivatásszerűleg a szellemi s ez által az anyagi felgazdagodáshoz vezetendi el; mert a ki Brassó multját kutató vizsgálódásomban idáig elkövetett, meggyőződhetett arról, hogy Brassó lakosságának miként a multban volt, ugy a jövőben is hivatása a kereskedelem, még pedig a nagyobb szabású világ-kereskedelem terén van megjelölve; a keleti vasút teljes kiépültével Brassó nem sokára ismét belejön a világ-kereskedelem vonalába, s már a mostaniaknak kell az uj nemzedéket akként növelni, hogy készületlenül ne találja a kinálkozó alkalom. Szóval nem a szatócs, hanem a magasabb értelemben vett kereskedelmi szakképzettséget kell kifejleszteni, s erre készen van az alap, csak a felmerült akadályokat kell erős eltökéléssel elháritani. De hogy Brassó kereskedelmi jövőjének ez alapját megismertethessem, egy rövid visszapillantást kell a multra tennem.

Azon időben, midőn a brassai oláhoknak tiltva volt a belvárosban birtokot szerezni, ott lakni vagy csak imádkozni is, önként ébreszté fel e jogtalan tilalom ellenhatása a vágyat, hogy a belvárosban templommal birjanak; ennek következtében a belvárosba magukat befészkelt levantei, vagy görög kereskedők czégje alatt, még a mult század első felében kis kápolnát, a század vége felé pedig közköltségen, a mostani Szentháromság templomot épiték a lópiacz egyik görög kézen levő házának udvarán. E közös egyház nem csak az elnyomottak imájára, hanem a közös jótékonyságra is tért nyitott, mert a gazdagabb görög és oláh kereskedők közül sokan nagyobb hagyományokat tettek részint ez egyház és a szegények részére, de leginkább nevelési czélokra. Az itt begyült pénzt – mely tekintélyes összeggé, mint hiszik, egy fél millió ftra nőtte ki magát, – a levantei vagy görög társulat kezelte, mert az ő firmája alatt volt az egyház is, melyhez az alapitványok kötve voltak. A kezelés az alap felszaporodásából itélve hűségesen folyt; de a kezelőkre nézve is roppant előnynyel járt, mert ők a kivett pénzről a törvényes kamatot ugyan pontosan befizették, de a pénzt másodlagosan nagy kamatokkal gyümölcsöztették, ugy hogy a legtöbb brassai görög család gazdagsága ezen forrásból ered.

Ahogy azonban 1848 a nemzetiségek és vallások egyenjoguságát kimondá, az oláhok mindenütt, következőleg Brassóban is szabad tért nyertek, s igy a Brassó belvárosi templomnak sem kellett többé titkos firma alatt lenni, miért az oláhok követelték nem csak a nyilvános közösséget – mibe a görögök beleegyeztek volna – hanem a kizárólagos tulajdonosi jogot. Természetes, hogy a templom nagyon másodrendű kérdés volt; itt a félmilliónyi alap hová tartozása volt a fő kérdés, s azért akarták az oláhok a templomot, mert ez az alapot is kezükre adta volna. A görögök természetesen ebbe bele nem egyeztek, s keletkezett egy hosszúra nyult botrányos per, mit elmérgesitett a haszonlevő és haszonféltő papok beleelegyedése, a mi az oláh papoknak kedvező Siaguna érsek beleszólását vonta maga után, ki egyoldalulag elrendelte, hogy templomot és ahoz kötött alapot az oláh papoknak adjanak át, s midőn a görögök nem engedelmeskedtek, az érsek (1867-ben) a görög templomot interdictum alá vetette, mi akkortájt Erdélyben nemcsak nagy zajt ütött, hanem a görögök panasza következtében a magyar vallásügyi minister közbelépését is elkerülhetlenné tette. B. Eötvös az akkor felkapott paritás alapján akarván a kényes kérdést megoldani, elrendelte, hogy a Brassó belvárosi szentháromság templomnak egy görög és egy oláh papja legyen, s minden ünnepen felváltva tartsanak isteni tiszteletet, valamint az alap is a paritás elve szerint kezeltessék. Ki is neveztetett az oláh pap, de a görögök, kik mint kiváltságoltak a szintén kiváltságolt szászok által protegáltatva voltak, az oláh papot se a templomba be nem eresztették, se a megrendelt fizetést meg nem adták*Most sem fungál mint pap, hanem az oláh gymnasiumban van tanárként alkalmazva, s csak a jogfenntartásért viseli a szt.-háromság egyház papja czimét..

Igy álltak az ügyek, midőn a barczasági és fogarasvidéki tanfelügyelő Réthi Lajos Brassóba jött, ki nemcsak névleges, hanem nagy és nemes hivatását felfogni, s üdvös irányban hasznositani is tudó valódi tanfelügyelő volt. Ő átlátta, hogy itt az inter duos litigantes tertius gaudit elvét lehet és kell alkalmazni, s az a tertius nem más mint a nevelésügy, mely mindenkinek s igy a vitázó feleknek is üdvére, előmenetelére szolgálna. Egy nagy, egy üdvhozó eszmével kivánta a kicsinyes önzés botrányos harczát elenyésztetni, s proponálta, hogy a vitás kérdést akként oldják meg, hogy az ugyis leginkább nevelési czélokra rendelt alapot közös akarattal adják egy levantei kereskedelmi egyetem szervezésére.

A nagy, a nemes eszme kibékité a feleket, az ajánlatot mindkét fél lelkesedéssel fogadta el nemcsak, hanem a Réthi által eléjük terjesztett tervezetet is magukévá tették. E tervezet pedig nagyon életre való s minden irányban megnyugtató volt, miért azt rövid vonásaiban érintem is. A terv az volt, hogy első félévben minden kereskedelmi tantárgy általánosságban, másod félévben levantei szempontból tárgyaltassék. Összefüggött volna ezzel a nyelv-akademia a főbb keleti és nyugoti nyelvek tanitásával, melyben az intézet rendes növendékei mellett mások is részt vehettek volna. A tannyelvre nézve a hazai viszonyokkal egybefüggők magyarul, az általános kereskedelmi tárgyak németül adattak volna elő. Az addig egymással ellenkező, most egy nagy eszmében, és nemes törekvésben egyesült két fél közös küldöttsége vitte fel e tervezetet, s mind a két fél beleegyezését kifejtő okmányt a kormányhoz. Eötvös nagy szelleme azonnal felfogta e nagyhorderejű, ezen az egész hazára, annak minden népfajára üdvös tervezet alaposságát, tapintatosságát és életre valóságát, s midőn a küldöttségnek abba való örömteljes beleegyezését előlegesen is tudtára adta, azt is mondá, hogy „amit önök létre akarnak hozni, valóban áldásos lesz, mert egy ily kereskedelmi egyetem nemcsak országos, hanem európai intézet lesz, melybe növendékek nemcsak e hazából, hanem Párisból s más távoli országokból is fognak jönni.”

Ha Eötvöst el nem ragadja, a haza nagy kárára, a halál kérlelhetlensége, e nagyszerű intézet ma már bizonnyal életbe lenne léptetve, mert ő a lelkesedés nagy momentumait tudta hasznositani; de utódai az ügyet elejtették, aludni hagyták, Réthit, – ki lelke éltetője, ápolója volt az eszmének, ki azt a létesités stádiumáig érlelte, ki az illetők lelkesedését élénkségben tartotta – eltették onnan, hol oly üdvösen működött, s hol egyedül többet tett mint Erdély többi tanfelügyelői együttesen, s tettek helyébe egy szász tanfelügyelőt, ki, ha még akarna is előde nyomdokain haladni, azt nem teheti, mert hiányzik a bizalom, a rokonszenv s teljes megbizás, mit Réthi minden irányban kivívott volt és meg is érdemelt.

De a közbejött akadályok miatt a nagy eszmét nem kell, nem szabad brassai testvéreinknek elejteniök, nem, mert csak annak foganatositása által készithetik elő a szebb jövőnek talaját, csak az által képesithetik utódaikat a reájuk váró nagy hivatás betöltésére; csak egy ily kereskedelmi egyetem fogja ledönthetni a kiváltságok válaszfalait, csak az fogja megtörhetni a szászok illetéktelen egyedáruságát, csak ez állhatja útját Brassó kereskedelme germanisatiójának; mert mihelyt Brassó oláh és magyar népessége közül sokan lesznek kiképzett kereskedők és szakférfiak, akkor az a néhány szász szatócs nem foghatja sem nyelvét, sem firmáját, sem kizárólagosságának uralmát reájuk erőszakolni. Azért az előhaladás kitűzött zászlaját elő kell vinni e téren is, s az üdvös eredmény el nem maradhat.

Brassó kereskedelméről a minő most s a minővé lennie kell a jövőben, az itt előadottakból fogalmat szerezhetünk, már most lássuk Brassó iparát, mely e kereskedelmet táplálja.

Az egyedáruság minden téren zsibbasztólag hat, s valamint Brassó kereskedelmét hanyatláshoz vezette a szászok kiváltságolt egyedárusága, ugy az ipar terén is pangást idézett elő a czéh-rendszer, mely csak a szászoknak engedte meg az ipar folytatását, melynek ridegen megtartott szabályai, csak német eredetüeknek engedték meg a czéhekbe léphetést, s igy az ipar üzését, mit czéhen kivül folytatni tilos volt; de a czéheket eltörölt iparszabadság Brassó iparának is nagy lendületet adott s élénkebb fejlődést biztositott; mert az lehetővé tette, hogy az előbb elnyomott, s csak alárendelt legényként dolgozható magyar és oláh iparosok önállósithassák magukat, s hogy a szomszéd Székelyföldről is a jobb iparosok betelepedhessenek; mi az ujabb időben napirenden is van. Ez által uj, fris erők jelennek meg, s előidézik az üdvös versenyt, a mi az előhaladás és tökéletesedés áldásos rugóját képezi. Nem lesz érdektelen, Brassó jelenlegi főbb iparüzletei, s szülemlőben levő gyáripara felett egy rövid szemlét tartanunk.

Brassó egyik legföbb s legtöbb kezet foglalkoztató ipara a gyapjumosás, mi az ujabb időben gyárilag is kezeltetik. Mindössze 12 gyapjumosoda van Brassóban, a Tömös folyónak idevezetett, Bolonyát átfutó csatornáján, hol a gyapjutisztitás egész éven át (a leghidegebb téli napok kivételével) folyamatban van, legnagyobb ezek közt Czel és Arzt mosodája. A munkát leginkább a bolgárszegi asszonyok és lányok végzik csekély napidijért s közel ezerre megy a gyapjumosással foglalkozók száma. Brassóban hazai gyapjat is mosnak; de leginkább Oláhországból és Beszarábiából jövő finomabb gyapju: az ugynevezett czigája jön itt tisztitás alá, s Budapestre, Bécsbe, onnan Belgium és Francziaországba szállittatik. Körülbelől 20,000 mázsa czigája mosatik ki évenkint Brassóban; egy mázsa tisztitása és félézése (sortirozása) 4 frtba kerül; a czakelnek nevezett hazai gyapjuból 6–10,000 mázsa mosatik évenkint, s igy ez egy iparág 120,000 frtot ad minden évben Brassó azzal foglalkozó görög-oláh népének, mert valamint a munkások, ugy a tulajdonos vállalkozók is leginkább közülök kerülnek ki.

A hazai gyapju nagyrészt Brassóban dolgoztatik fel; abból készül a hires brassai posztó és flanel, valamint a nem kevésbé jó hirben levő brassai csergék (lombos pokrócz).

Brassóban régen – mint fennebb előadtam – a posztógyártás igen nagy mérvben üzetett, s nemcsak a hazai hadsereg fölszerelése történt Brassóban, hanem keletnek akkor az európai piaczoktól – a közlekedési eszközök hiányos volta miatt – távol eső országai is, szükségleteiket legnagyobb részben brassai posztóval fedezték; most, midőn vasút és gőzhajók a távolságot eltüntették, most a midőn a gyáripar mindenfelé óriási lendületet nyert, a brassai posztó vesztett jelentőségéből, a morva- és csehországi posztók kezdik a Dunafejedelemségekből is kiszoritani, miáltal a brassai posztógyártás nagyban csökkent*Brassó posztója jobb minőségű és tartósabb levén a morva és cseh gyári posztónál, ujabb időben a Dunafejedelemségek kezdenek a brassai posztóhoz visszatérni, a mi ez iparágnak ismét némi lendületet adott., bár az még ma is Brassónak jelentékeny, mondhatnók második iparágát képezi. Brassóban a posztógyártás egészen kezdetleges modorban, házilag kezeltetik, egyszerű kézi osztovátákon (szövőszék), s mindenki külön a maga kezére dolgozik. Innen van, hogy a posztó ipar hanyatlása daczára, még ma is 72 posztó és flanel szövő, 5 posztó nyiró, 37 gyapju szövő mester, s ugyanennyi műhely van Brassóban. A mesterek ugyan nagyobb részt szászok, de a mesterlegényeket helyettesitő segédek mind székelyek, még pedig székely leányok. Egy-egy posztószövőnél van 10–15 székely leány, ezek szokták a gyapjut megléhelni, a fekete-utczán végig folyó csatornában megmosni, megfesteni, felfonni, legtöbb esetben megis szőni, s azután a Bácsél oldalán levő száritó rámákra naponta kifesziteni. S mind e munkát rendesen vig ének szónál, kedélyes csevegés közt végzik, ugy, hogy a posztós leányok egész élénkséget adnak az öreg mogorva Brassónak. A miként a posztógyártásnak mult időkben nagy tere volt Brassóban, ugy annak a jövőben is nagy hivatása van; azonban a jeleni házi kezelés mellett az többé a versenytéren meg nem állhat, Brassó posztósainak azt társulás útján gyáriparrá kell átalakitani; azonban ez nem könnyű feladat a szászok conservativ szelleme és zárkozottsága mellett, hol mindenki magának dolgozik és magának él. Megkisérlették a német iparosok, meg az ipar- és kereskedelmi kamara is, hogy a posztósokat egy, vagy több iparszövetségbe egyesítve a posztógyártást tökélyesitve gyáriparrá emeljék; de ezen törekvések hajótörést szenvedtek a posztósok önfejűségén, kiket egyedüliségük csigaházából kivenni nem lehetett, minek következtében Wächter Eduárd Rosnyón állitott egy gőzerővel dolgozó posztó- és flanel-gyárt, mely már is nagy nyereménnyel dolgozik. Higyjük, hogy e gyár gyakorlatilag meggyőző példája, s a sok megcsökönyösödött előitéleteket kiirtó vasútnak idáig elérkezte elvégre is Brassó posztósait kibékitik a kor szellemével s magasabb hivatásuk önérzetére fogják ébreszteni, a mikor Brassó posztóipara oda fog emelkedni, hová kell hogy emelkedjék, s nem csak a közönséges, hanem a finom posztógyártást is virágzásba hozza, mikor aztán nem fog az itt mosott finom gyapju (czigája) mint nyers anyag kivitetni, hanem feldolgozva s többszörösen értékesitve fog a világkereskedelem piaczára jönni és az idegen posztót hazánkból kiszoritani. Nézetem szerint a brassai posztógyártásnak nagy nemzetgazdászati fontossága van, főleg az erdélyi részekben, hol másutt alig létezik ez iparág, s éppen azért foglalkoztam azzal tüzetesebben, hogy ezen körülmények felfejtve legyenek, s hogy Brassó és hazánk érdekében az e téren már-már elodázhatlan reformok életszüksége kimutatva és előtűntetve legyen. Vajha gyenge szavam az erre hivatottaknál buzditólag tudna hatni.

A brassai gyapjuiparnak egy másik és igen jelentékeny ágát képezi a csergeszövés. Ki ne ismerné azon élénk szinű lombos pokróczokat, a melyek brassai pokrócz néven egész Erdélyben, a Bánátban és a szomszéd Oláhfejedelemségben is el vannak terjedve, s az erdélyi népnél a paplant és dunyhát helyettesitik*Ily nemű pokróczot csak Udvarhelyszék Só-vidékén csinálnak a sófalvi székelyek.. Ez iparágat az azzal rokon halinaszövéssel*Halinának azon fehér gyapjuszövetet nevezik, melyből Erdély mindenféle nemzetiségének harisnyája (szűk magyar nadrága) kikerül., leginkább a bolgárszegi és hétfalusi oláh nők üzik, még pedig oly nagyban hogy – a mint mondják – évenkint 50000 czakel gyapju (hazai durva gyapju) fordittatik cserge és halina készitésére*Erdélyben, az egy juhról lenyírott gyapjumennyiséget egy gyapjunak nevezik.. Ezen iparczikk elárusitására egy arról nevezett (Cserge-piacz) külön piacza van Brassónak.

Igen nevezetes iparág még Brassóban a kötélverés, melynél a legényeket szintén a székely leányok helyettesitik; a Barczaságon sok és kitűnő minőségű kender terem, ez kötélnek feldolgozva, nem csak a szomszéd fejedelemségbe, hanem a dunai kikötők által az európai piaczokra is széthordatik, s a hajógyáraknál nagyon keresett czikket képez. Brassóban most 53 kötélverő mester és műhely van, mert ez is csak házilag kezeltetik, s szintén arra vár, hogy póláiból kiemelkedve, nagyobb fejlődésnek vitessék elébe, mert a mi kenderünk a continens minden kendere közt legkitűnőbb levén, szintén nemzetgazdászati fontossággal bir.

A kender mellett a kitűnő minőségű len is egyik terményét képezi a Barczaságnak, s azért a vászonszövés és takácsság is vagy 23 műhely által űzetik Brassóban.

A timárság Brassóban igen virágzó állapotban van, a timár mesterek száma 32-re megy, s szépen berendezett csertörőik a Tömösnek bevezetett csatornáján Bolonyában vannak. Az itt készült nagy mennyiségű és jó minőségű bőr leginkább Brassóban dolgoztatik fel; feldolgozzák pedig a csizmadiák (kik közül 100-nál több mester), a czipészek (kik közül 82 mester), a szijgyártók és nyergesek (kik közül 32 mester van Brassóban*Csizmadiák, szíjgyártók és nyergesek leginkább magyarok.. Mind ezeknek jó hirnevű készitményei nem csak a belfogyasztást fedezik, hanem nagy kiviteli kereskedést táplálnak, s a brassai hámok, nyergek és csizmák Kelet messze vidékein is ismeretesek; nem különben a brassai kocsik és koberes szekerek is*Melyeket szintén magyar kocsigyártók, kerekesek és kovácsok készítnek. A magyar iparosok Brassóban éppen ugy háttérbe vannak szoritva, mint kereskedőik, az iparkamarában daczára, hogy annak 650 tagja közül 350 magyar, mégis minden németül foly; de a legujabb időben kezdenek a brassai magyar iparosok lételük önérzetére ébredni. 1873-ban iparos olvasókört alapitottak, s ha lesznek Brassónak – mint lenni kell – magyar iskolái, hol fiaikat magyarul és magyar szellemben tanittathatják, a közmüveltség terjedése bizonnyal meg fogja emancipatiójukat is hozni.. Még a bőrneműekkel dolgozók közt felemlitem a 34 mester által képviselt szűcsipart, mely készitményeit szintén a szomszéd fejedelemség piaczain hozza forgalomba.

A faiparnak szintén fontos szerepe, s még sokkal nagyobb jövője van Brassóban, fölemlitem itt a padlat-koczka és hordódonga gyártást, mely csak most kezd honosulni; de a mely már is nagyon keresett kiviteli czikket képez, a vasúttal pedig igen nagy mérvűvé fejlődni igérkezik. Fölemlitem az asztalosságot, melyet 72 mester és az esztergályosságot, melyet 27 mester kezel Brassóban, az elsők által készitett butorok*Többnyire a székelyek modorában czifra tulipántosan kifestett ládák s más házi butorok. és az utóbbiak által készitett kulacsok egészen Egyiptomig, sőt Indiáig is széthordatnak. Még fölemlitést érdemelnek Brassó harangöntői (5 mester) és a rézművesek (9 mester), kik leginkább külföldre dolgoznak. Brassó egyik fontos üzletét képezi a zahana ipar; ősszel az elvénhedt juhokat több ezer számra leölik, s csontjait, kövérségét a hustól elkülönitve, a hust a szegényebb népnek nagyon olcsó áron elárusitják; a többi részt pedig nagy üstökben kiolvasztják s juhbendőkbe töltve mint faggyut hozzák forgalomba; az igy készült faggyut eddig Brassóban gyertyaöntésre használták, mely iparág oly virágzó volt régebb, hogy egész Erdély, a Bánát és Oláhország brassai gyertyát használt; de ujabb időben a légszesz és az általánosan elterjedt petroleum nagyon háttérbe szoritotta. Brassó körül mindössze 8 zauhana van, melyekben nem csak juhokat olvasztanak ki faggyunak, hanem elöregedett ökröket is zsirnak. Ez szintén az álatok bőreibe töltetik, s a szomszéd fejedelemség és Törökországnak – fagyuval nagyon rokon – zsiradékát képezi, mi miatt az idegenek az ottani eledeleket nem igen tudják élvezni. A nép által Erdélyben és a szomszéd fejedelemségben is használt közönséges kalap és tüszű (széles bőröv) is nagyon sok készül Brassóban. Ezek az elterjedtebb és virágzóbb iparágak Brassóban ujabb időben keletkezett gyáriparra is.

Műmalom három van, mind három Bolonyában (Hesshaimer, Seewald és Türké). Papirmalma három van Brassónak, ezekből egyik Bolonyában, a másik Prázsmáron. Ezek leginkább csak közönséges itatópapirt készitenek (mindkettő Türk Györgyé), de van egy 3-dik nagyszerűleg berendezett társulati papirgyár Zernyesten, melyet majd a maga helyén tüzetesebben fogok ismertetni. Photogengyár 6 van Brassóban, most azonban csak 3-ban dolgoznak; ezek gyártmányait mindenfelé széthordják, s a vasút ide érkeztével bizonnyal nagyobb mérvű fejlődésnek néz elébe.

Van egy spodiumgyár a Tömösnél, Anken és társa hamuzsir és üveggyára Bárkányban; a rosnyói – már emlitett – posztógyár; a pár év előtt angolok által berendezett légszeszgyár Bolonyában; egy gőztéglavetőgyár; Kenyeres Károly hirneves rosolis- és vegyészeti kellékek bolgárszegi gyára. Faneműekben, a fél Erdélyt és Oláhországot ellátó Zell József gyufagyára Ó-Brassóban és Cupony padlatkoczka-gyára Bolgárszegen; ezek mellett Dick bőrgyára Bolonyában; Joan olajgyára Bolonyában, s végre a Ludvig által 25 évvel ezelőtt alapitott, igen virágzó fonó és gyapju, ujjas-harisnya gyára (Strumpfwirkerei), melynek gyártmányaiból csak Oláhországba évenkint 100,000 forint értékű vitetik ki.

De mind ez csak szerény kezdeményezés, mert Brassó fekvésénél fogva kiválóan arra van hivatva, hogy egy nagyobbszerű gyárvárossá nője ki magát; ott van közvetlen szomszédságában a Dunafejedelemség, mely semminemű gyár- és kézműiparral nem birván, minden szükségleteit külföldről szerzi be; ott van egész Kelet, a mely hátramaradottságában önként kinálkozik Brassó ipartermékeinek vásárteréül. Itt van Brassó környékén egy a természet mindennemű kincseivel megáldott, s roppant mennyiségű nyers terményekkel bővelkedő országrész; ott van a Brassó szélén nagy esésekkel lehömpölygő tömösi csatorna, melynek vizerejét száz meg száz gyár működtetésére lehetne hasznositani, s ott vannak Brassó környékén a Hétfalu és a közeli Háromszék munkakész, tanulékony, jól, gyorsan és olcsón dolgozó lakossága, mind ez kinálkozik egy nagy mérvű gyáripar létesitésére. Eddig ennek útjában állott az idegen gyámkodás, mely Bécs gazdagitásáért hazánknak e téren való emelkedését gátolta, tetterejét elzsibbasztotta; de ezen hátralökő akadály napjainkban némileg már el van háritva; még utjába állott eddig a fejlődésnek az olcsó és gyors közlekedés hiánya; de ma már vasút érinti Brassót*Az erdélyi vasút segesvár-brassai vonala 1873. jun. nyittatott meg., mely nem sokára összeköttetésbe fog hozatni a keleti vasútakkal, mi által Brassó ismét bele fog vonatni a világkereskedelem vonalába, ott van Brassó közelében az Olt, mely szabályoztatásával hajókázhatóvá válik, s olcsó vizi közlekedést nyit a Dunára és tengerre. Közelg tehát a szebb jövő hazánk e távoli szögletére is; a haza életerének elzsibbadt vérkeringését már is meginditá a szabadság és önállóság varázsa; a magyar nemzet, – mely ellen Brassó nem egyszer vétkezett, – most is megbocsátott, s saját véreit mellőzve, a Székelyföldet kikerülve, annak szegény népét feledve, nagylelkűleg részelteté Brassót mindenek előtt a világvasút fő előnyeiben, s lehetségessé tette, hogy Brassó természeti gazdagságát, iparképességét és kereskedelmi előnyeit hasznositsa. Nem kétlem, hogy Brassó rövid időn fel fogja e helyzet előnyeit használni tudni, s iparának tökélyesitése, a gyáripar honositása és az átmeneti világkereskedésből ráháramlandó előnyök által ismét azzá lesz, a mi a magyar szabadság fénykorában*Brassót nemzeti királyaink és fejedelmeink mindig emelték, az osztrák uralom mindig lesujtotta, azért érdeke is azt kivánja és parancsolja, hogy szintén s minden utógondolat nélkül csatlakozzék a magyarhoz. régen is volt; a világkereskedelem egyik legfontosabb emporiuma, s hazánk kereskedelmének második központja.