XIV. Gyéres, Egerbegy és környéke.

Gyéres és Egerbegy fekvése. Gyéres-Sz.-Király, régibb neveik, birtokosaik. Tordalaka. A Gyéresre telepitett lovas testőrök, ezek kiváltságai. Gyéres várossá emeltetése, constituálása, gyéresi Böjti István. A fegyver erőszakos feladása 1763-ban. Bukow és Horváth Ferencz. Gyéres az 1848-ki forradalomban. A gyéresi ref. egyház. Két sir a Füzes patak mellett. Egerbegy fekvése, néveredete, régi birtokosai. Sármasági Zsigmond életrajza, notája. Egerbegy kiváltságai, várossá léte, fegyverfeladás; forradalmi szerepe, iskolája, casinója. Örke, Csán és a két Detrehem.

A Keresztesmező északkeleti szögletében, ott hol az addig nyugatnak tartó Aranyos irányt változtatva, délnek fordul, a folyam két ellentétes oldalán Tordavármegye két mezővárosa helyezkedett el, miniatur Pest-Budaként, s megvan még a Rákos tere is, a mennyiben a jobb parton fekvő Gyéres a Rákos patak Aranyosba ömlésénél térségen, a túlparti Egerbegy pedig az örkei patak torkolatjában a Paphegy magaslatára is kihatólag helyezkedett el. Útunk keresztülszeli Gyérest, s igy akarva, nem akarva is át kell rajta hatolnunk, s ha egyszer belépünk nem tehetjük, hogy egy kissé ottan ne vizsgálódjunk, annál inkább nem, mert Gyéres szerény jelenével egy sokkal szebb és nagyobb mult kapcsolódik össze.

Gyéres két részből a délre fekvőbb Gyéres-Sz.-Király faluból és az északra esőbb Gyéres városából áll; a kettő teljesen egybe van épülve, egyházközségileg is egybecsatolva*A mennyiben a két helység ref. hiten levő magyarsága egy templom- és pappal bir., s mégis politikailag el vannak különitve, mert mig Sz.-Király egyszerüleg falus biró alatt van, Gyéres tanácscsal ellátott mezőváros, oly – ma nem minden pontjában érvényesitett – kiváltságokkal, minőkkel Erdély kevés városa birt. Küllemükre tekintve, város és falu közt kevés különbség van, mindkettő falusias kinézésű, sőt Szentkirály számos udvarházai miatt jóval csinosabb a hangzatos nevű városnál.

Arra, hogy Gyéres valaha Aranyosszékhez tartozott volna, mi adattal sem birunk, de hogy az aranyosszékiek ezen területeket csonkitó helység bekebelezésére igyekeztek, kitetszik Tamás vajdának 1331-ben apr. 4-én (fer. 4 pr. p. fest. Ascens. Dni) Déváról kiadott iratából, melyben felszólitja a fehérvári káptalant, hogy küldje ki hiteles bizonyságát, a végett, hogy Nagylaki András (And. de Noglok), vagy Csekelaki Miklós (M. de Chekelaka) vajda embereinek jelenlétében az Aranyos-melléki székelyek közgyülésére menvén (ad universitatem siculorum de juxta Aranos) ezen székelyeket idézze maga elibe, a végett, hogy hallhassák és láthassák azon Gyéresre vonatkozó (de possessione Gerus) határjárási jelentést, mely – miként a király előtt állitá – Gerendi Miklós birtokában van, de a mely birtokot a székelyek mint a király szabad adományára visszaszállottat, magoknak adatni kérnek (quam iisdem siculi collatione regali de jura pertinere asserendo ab eodem Dno nostro Rege sibi dari postularunt). Azért a király meghagyja, hogy a határjáratási okmány megvizsgálatát eszközöljék, meghiván arra az illetőket, s az eredményről iratuk által őt is értesitvén stb.*Ez okmány eredetije a gyulafehérvári kápt. levélt. cist. metalium fasc. I. Nr. 27, másolatja Erdélyi Muz. Kemény Józs. dipl. Tran. App. II. k. 1. szám.. Ugy kell lenni, hogy ezen kinevezett bizottság előtt Gerendi kimutatta Gyéreshez való jogát, s ekként eladományozható nem levén, Aranyosszék el sem nyerhette*1847-ben is lépéseket tettek az aranyosszékiek arra, hogy kiváltságai értelmében mindaz, mi Gerendtől fel Tordáig az Aranyos jobb partján van, továbbá Vajdaszeg, Décse és a két Füged is Aranyosszékhez csatoltassék. (Lásd az ez év jun. 25-én Kövenden tartott közgyülést e kötet előismertetésében.).

Különben Gyéresről ezt megelőző adataink is vannak, melyek 1291-re felható elsejében Gerustelek néven fordul elő; ez évben gerusteleki nemesek Gerus Péter és Pál (Gerus fiai) a Tordavármegyében Aranyos folyónál eső Gerustelke nevű örökölt jószágukat, minden tartozandóságaival eladják tordalaki nemes Vrkund fia János grófnak 30 marcháért jó pénzben*Ezen okmány közölve van Urkundeb. z. Gesch. Siebenb. I. 182. lap.. Gyéresnél azonban hamarabb jelenik meg Sz.-Király „Villa S. Regis” néven 1219-ben*Lásd Fejér Cod. dipl. III. 1, 271. Lásd az okmányt terjedelmesen fennebb Felvincz leirásánál. 90. l. az esztergomi káptalannak adott Felvincz körül határolása alkalmával és ismét 1298-ban, mikor a fehérvári püspök az Aranyos melletti Sz.-Királyért Ujvár és Foludi nevű falukat cseréli Péter gróftól*Lásd fennebb Felső-Ujvár leirásánál. 105. l.. Gyéres őshangzatú Gérestelek nevén még csak egyszer fordul elő 1368-ban, midőn Miklós vajda Gyerestelukot, Tordalakát, Urkunt (Örke) és Tetrechet (Detrehem), melyek Mihálytól (Jakab fiától) az országgyülésen való ármánykodásáért itéletesen vétettek el, s szálltak nevezett vajda kezére Gerendi Miklósnak, mint szomszédnak 400 frtért eladja*Lásd Kemény Józs. Reg. Arch. II. 187, másol. fisc. levélt. 5, L. 2, cott. Torda D. és Kemény József Tran. Poss. Gyéres rov..

A fennebb emlitett Tordalaka, hol voltának megtudása is lényeges reánk nézve, s azt a gyéresi levéltár segélyével derithetjük fel, a mennyiben ottan egy a 14. században kelt cserelevelet*Illetőleg a fehérvári káptalanban levő eredetinek egy 1816. decz. 24-én kiadott hiteles transumtumát, melyben az évszám MCCC… mivel az azután következő számjegyek az eredetiben ki vannak szakadva. találunk, mely szerint a káptalan előtt ily csere történt, János gróf Vrkund fia (a fennebbi*Mi leginkább tanusitja, hogy okmányuk legkésőbb a 14 század elején kelhetett. és tordai Miklós gróf, Gerendi Péter gr. fia, perelvén Fel-Gerend, Zarkad és Turdalaka nevű birtokok felett, a pert békesség útján akként enyésztették el, hogy János gróf felgerendi és zarkadi jószágát adja Miklós grófnak Turdalakáért, mely Turdalaka a csereokmányban igy van körülhatárolva. „Turdalaka határa megy az Aranyos (Oronos) folyótól Fyuzegpathakany-ig*Füzes pataka Gyéres és A. Lóna közt, mely a Bogáthról foly le, s mely mellett, mint fennebb látók, Fiuseg nevű régi aranyosszéki falu feküdt. E patak egy gyönyörű forrásból veszi eredetét, mely oly vizdús, hogy rövid pályája daczára malmot hajt., ezen patakon fölmegy a székely határig; a patak keleti része tartozik Turdalaka, északi része pedig Farkas Szent-Király (ad villam sti Regis dicti Farkad) területéhez; fennebb a székely határon délre kanyarodva Zingeu-kútig hatol, hol Lóna falu határát választja el. Innen ujból keletre tér, s jó távolra halad az Aranyos folyóig, hol a folyón átszállva a réten át a dombig, onnan a nagy hegyig (a mai Függő), hol az út Eürke-ből (Örke helység) Lónára jön, mely útnak déli része Turdalakáé, északi része Farkad-Sz.-Királyé. Onnan ismét lejön az Aranyoshoz, hol átszállva, egy dombon ki (a mostani partmagaslat) ismét a Fyuzyghpathakatu-hoz megy, honnan kiindult.” Ezen okmányból több érdekes tudomást szerezhetünk. Mindenekelőtt támogatva találjuk az aranyosszéki diplomákban a 13. század végén előforduló Fiuzeg nevű falunak a Bogáth keleti végén fektét. Másodszor tanuljuk azt, hogy e tájt egy másik elpusztult falu, a kérdéses Turdalaka is feküdt, s végre harmadszor tanuljuk azt, hogy a mostani Sz.-Királynak azon korban nem Gyéres, hanem Farkad volt előneve, mit különben egy fennebb F.-Ujvárnál közlött okmány is támogat.

Ezután Gyéres-, Sz.-Király és Tordalaka jó darabig együttesen fordulnak elő, igy 1403-ban István, Nádas vajda fia, Erdély alvajdája felhozott év sept. 13-án (fer. 5 pr. p. fest. nat. virg.), midőn az ország nemesei és sok székelyek a szászok elleni harczban Nyaraghtw-nél (Nyárádtő Marosszéken) táboroznának, okmányt ad ki, mely szerint Bartan mester Peres György, neje Ilona (Thetrehi Urkund leánya) panaszolja, hogy Sylvási András Aranyos folyó mellett fekvő birtokaikat Gerest elfoglalta; miután a táborban tartott gyülés előtt birtokjogosultságukat valódi okmányokkal kimutatták, a gyülés határozata szerint rendeli, hogy Géres valódi birtokosának György mester nejének azonnal visszaadattassék*Az itt magyaritva és kivonatilag közlött rendelet megvan a gyéresi levéltárban a fennebb már emlitett káptalani hiteles transumtumban..

1406-ban thamási Herici János erdélyi vajda Tordáról febr. 28-án (dom. Invitationis) kiadott átiratában a fehérvári káptalantól embert kér, ki Ilonát, Mihály leányát, Jakab fiát – ki Urkund János fia – és Thethrehi Peres György nejét thethrehi (Alsó-Detrehemi), koki (Kook), menzenti (Mindszent, Felső-Detrehem) thordalaki és geresi (gyéresi), továbbá Zebed és peterlaki jószágaikba, melyeket eddig zálogjára birtak, most örökös birtokukba adja, s abba bevezesse mi minden ellenmondás nélkül meg is történt*Ugyanott..

1440-ben márcz. 21-én Hunyadi János kormányzó Budáról biztosokat nevez ki, kik Farnasi Dénes és Gerendi László közt a Thordalaka, Zenth Kyral és Lona közti határkérdésben támadt egyenetlenséget elintézzék*Ugyanott..

1467-ben nov. 1-jén Mátyás király Szászkézdről a kolozsmon. conventnek rendeli, hogy tordavármegyei Sz.-Királyba, melyet patai Desew Antal a János vajda fractiójához való tartozásért notán vesztett, dengelegi Pongrácz Jánost, kinek adományozta, beiktassa*A beiktatás ellenmondás nélkül megtörtént. L. a rendeletet és a conv. jelentését kolozsmon. conventi levéltár XIV. 215, közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. VI. 190..

1468. márcz. 10-én Mátyás király Kolozsvárról Thordalakát, Gérest, Detrehet s más szomszédos falukat, melyeket Farnasi Veres János és Benedek notán vesztettek, Pykre Andrasnak adományozza*Ugyanott XIV. 218 és 201..

1494. sept. 3-án Ulászló a szebeni országgyülésről okmányt ad ki, melyben előrebocsátja, hogy farnasi Weres János és Thwrockoi Elyws (Thoroczkói Ilyés), kiket Mátyás király Erdélyben jártakor önkényileg, az ország nagyjainak kihallgatása nélkül megbélyegzett, számüzött s minden javaiktól vétektelenül megfosztott, ők elmenekülve Kázmér lengyel király udvarában tartózkodtak, s most felmentésüket és javaik visszaadását kérik stb. Ezután hosszasan elő vannak számlálva nevezett két számüzöttnek más kezeken levő jószágaik, a többek közt: Geres, Thoháth (Tohát), Thordalaka, Ewrke (Örke), Zent-Jakab, Zawa (Szováth), Bogáth és Markháza, melyek Zekel Miklós kezén vannak s melyek nevezett Weres Jánoséi voltak. Továbbá Troskó (Toroczkó) vára, Troskóváros melletti Zenth-Gyergh (Toroczkó-Sz.-György), Gyorthjános (Gyertyános), Bewdelew (Bedellő), Felső- és Alsó-Solczwa, Pochsaga, Wyfalw, Wydal, Bootkew (Borév), melyek Troszky Ilyés birtokai voltak, s melyek dengelegi Pongrácz kezén vannak, mindezeket visszaadatni kérik*Ezen igen hosszu és sok tekintetben érdekes okmány egész terjedelmében közölve van a fehérvári kápt. levő eredetiről vett és a gyéresi levélt.-ban látható 1816-beli hiteles transumtumban.. Az országgyülés nevében Ulászló vizsgálatot rendelt, mire hosszas kikérdezés és per következett, de a melynek eredménye ismeretlen.

Ezen okmányban Tordalaka utóljára fordul elő, s mivel azt többé sehol emlittetni nem látjuk, valószinű, hogy ez időtájt vagy megsemmisült, vagy beolvadt Szent-Királyba, melyet ezután mindig csak egyedül látunk előfordulni; igy 1523-ban Gerendi-birtok, mint ilyen 1552-n Bogáthi Imréné (Gerendi Margit) részébe jut*Kemény József Tran. Poss. Gyéres rov..

Gyéresen a Berenthei György kihaltával koronára szállt jószágot 1587. okt. 2-án Báthori Zs. Bornemissza János udv. főkapitányának adományozza*A beiktatásnak rákosi Várfalvi Miklós neje, Berentei Zsófia nevében ellentmondott. Lásd kolozsm. conv. levélt. XIV. 389. Közli Kemény App. dipl. Tran. XIII. 87.. 1588-ban Gyéresen levő curiát és jószágot, valamint Mindszent, Kook, Tohát, Beol, Sz.-Jakab és Detreh-en levő részjószágaiért Szemere Sebestyénnek, Kovácsóczy Farkas biharvármegyei Nagy- és Kis-Hacsolyt adja cserébe, mit ez év aug. 24-én Báthori Zsigmond is helybenhagy*Fehérvári kápt. levélt. Liber Reg. Sig. Báth. 58..

Azonban Szentkirályt csakhamar elhomályositja és teljes feledékenységbe sülyeszti Gyéres, mert az addig igénytelen falu a 17. század elején uj lakosokat, a hősöknek egy kiváló gyarmatát nyerte, a mennyiben Báthori Gáb. 1610-n lovas testőreiből 55-öt telepitett Gyéresre, azoknak adományozván nem csak Gyérest, hanem az ottan levő kastélyt és az ahhoz tartozó Oláh-Tohát, Detreh*Al-Detrehem., Oláh-Sz.-Jakab, Mindszent*Felső-Detrehem., Kok és Beölk*Mező-Bő. nevű falukat, melyek Kornis Gáspár hűtlenségi bűnével szállottak volt a koronára vissza. Az ekként népesitett és felgazdagitott Gyérest faluminőségéből kivéve, mezővárossá tette, felruházván mindazon előjogokkal és szabadalmakkal, melyekkel Erdély többi városai birnak. Az odatelepülteket és ezután odatelepülhető szabad embereket (mert jobbágyot befogadni nem volt szabad) egyenkint nemesiti, minden adók, dézmák, harminczadok és közterhek alól kiveszi s a valódi nemesek sorába helyezi*Az adó- és dézma stb. mentesség kiterjesztve levén nemcsak a város, hanem a birtokába bocsátott faluk területe és lakóira is., lovagczímerrel látja el, melynek zöld viaszban való használatát iratoknál s máskénti alkalmazását, zászlókon, lakokon, sirokon, gyürükön, fegyverzeten stb. a város lakóinak megengedi. A város élére tanácsot helyez, melyet a választott kapitány és 12 esküdt (senior) alkot; ezen tanács áll a közigazgatás élén, ez itél minden köz- és magánügyi kérdésekben, még pedig 50 forintig végérvényesen, ezen felül haladó ügyek egyenesen a fejedelmi táblára felebbeztetnek.

Továbbá a vármegyei főispán, alispán s más tisztek mindennemű befolyása alól függetleniti, s azért a vétkesek- és gonosztevőkre nézve pallos-joggal – jus gladii-vel – ruházza fel a tanácsot. Hogy a város gyarapodjék, minden szabad embernek odatelepülését megengedi, s az örökösödés rendjét akként szabályozta, hogy az örökösök nélkül elhalóknak ugy Gyéresen, mint nevezett falukban levő birtokai nem a fiscusra, hanem Gyéres városára szálljanak. S végre 3 sokadalmat és hetivásárt engedélyez. Ezen adománylevelet megerősitette Bethlen Gábor 1627. sept. 4-én Fehérvárról kiadott okmánynyal*Ebben előadja, hogy ns. Seregélyesi István kapitány, Szarvasi György, Bőyty István, a lovas testőrök hadnagya, Pereky Mihály, Szénási István, Nagy János és Bernothy Pál Gheres város lakói, valamint Dobay Tamás, Bak Mátyás, Literati Balázs Márton, More Gábor, Nagy Ábrahám s más rendben egybeirt katonáink bemutatván nekünk eldődünk Gábor fejedelem hártyára irt, czimerékes adománylevelét, melyben harczi érdemeik jutalmául Gyéresre telepitett testőreit nemesiti s jeles kiváltságokkal látja el stb., kérvén minket, hogy azt helybenhagynók, megerősitnők stb. Ezen adománylevelet szóról szóra beiktatjuk. Mi Gábor stb. Ezen kiváltságlevelet nevezettek kérelmére megerősitjük, helybenhagyjuk s ezen pecsétes levelünk által azok teljes élvezetében biztositjuk. Aláirva a fejedelem és Kováchochy Farkas korlátnok által. Kihirdettetett 1628. jun. 21-én Torda vármegye Bogáthon tartott közgyülésén ellenmondás nélkül, Sárosi Litterati János főjegyző által. Eredetiben megvan Gyéres levéltárában, 1784. dec. 29-én kiadott hiteles másolatban a gubern. levéltárban Privilegia et Constitutiones Civitatem G. I. G. 4. a.. Sőt az osztrák házból való uralkodók közül is Lipót 1700. márcz. 19-én*Ez kelt Bécsben fennirt napon az uralkodó, gr. Kálnoky Sámuel és Szentkereszti András aláirásával; be van ebbe szóról szóra iktatva ugy Báthori, mint Bethlen Gábor fennérintett kiváltságlevele, azokat Lipót is minden változtatás nélkül helybenhagyja, az azok által nyert szabadságokban Gyéres lakóit megerősiti s jelen pecsétes okmánya által biztositja stb. Eredetiben Gyéres levéltárában, 1784. decz. 29-ki hiteles másolatban a gub. levélt. ugyanott., és Károly 1715. jun. 15-én. Ugy Báthori adománylevele, mint ezen megerősitő okmányok megvannak eredetiben Gyéres város levéltárában, s mivel Báthori adománylevele Gyéresnek várossá lételére, annak kiváltságaira, élvezett előjogaira, szóval e – most lehanyatlott – város egész multjára nézve a legbecsesebb adatokat nyujtja, azt egész terjedelmében ide iktatom, még pedig, hogy könnyebben érthető legyen, egy 1831-ben készült hivatalos hű forditás után magyarul, a mint következik:

„Mü Gábor Isten kegyelméből erdélyi fejedelem, Magyarország részeinek ura és a székelyek grófja ezennel adjuk tudtára mindeneknek, a kiknek illik, hogy minek utána a nagy Isten Erdélyország annyi esztendei inségeit és szinte vesztéhez jutott állapotját megszánván azt kegyesebb szemekkel tekinteni és a kegyetlen belső és külső háboruk veszedelmeit eloszlatván – mintegy uj csillag tünvén fel – ezen megrongált maradványt áldott békességgel megvigasztalni méltóztatott, az ország nagyjai megunván oly sok esztendőkig tartó háboruk veszélyeit, annyiban hagyván a hadakozást, erejöket a kivánt békesség és károk visszaállitására forditották. stb. Ezen idő alatt Mü is e jelenvaló fejedelmi méltóságunkra jutván, minden igyekezetünket arra forditottuk, hogy a békességet állandóvá tehessük és az ország annyi esztendei háboruk alatt elvesztett fényét visszállitván, Erdélyország virágzó és boldog lehessen. Mindenek előtt pedig azokra kivántuk bőkezűségünket és adakozásunk ajándékát árasztani, a kik az egész elmult zenebonás idők alatt megvetvén életüket és jószágukat a legnagyobb veszélyeket, munkákat és hadi véghetetlen bajokat erős és serény lélekkel hordozván, a szerencse végső sarkán ingadozó hazánk legnevezetesebb segitségére voltak.

A között, mivel a mü mostani hiv testőrzőinket, nemes nemzetes és vitézlő Dobai Tamás, Füzesi István és Szarvasi Gergely hadnagyokat, ugy Bak Mátyás, Litterati Balás, Nagy Márton alhadnagyokat, Moré Gábor, Nagy Ábráhám, Csongrádi Péter, Szabó György, Vámas István, Széplaki Péter, Hertzeg Mátyás, Matzot János, Tót János, Rátz János, Bernóthi István, Kováts Ferencz, Szegedi Bálint, Kállai Gergely, másik Szegedi Bálint, Nagy Ferencz, Vas István, Szika Mihály, Jenei János, másik Rácz János, Barachai Péter, Nagy Ambrus, Dániel Gy., Boritha Gáspár, Csonka Gergely, Csontos Péter, Zeremi Jakab, Morgondai Ferencz, Nagy Tamás, Székely János, Turi János, Borzai Mihály, Csongrádi István, Nagy Ezaiás, Kaszás János, Bánhegyesi Péter, Pásztahi György, Pribek Bálint, Némethi Miklós, Nagy Balás, Nagy János, Fejérvári másként Nagy Ferencz, Csonka, másként Nagy Demeter, Lugosi Péter, Fiota Pál, Mező György, Horváth András, Nagy Bálint és Tót Pált, most lovas testőreinket (aequites nostros praetorianos), kik eleitől fogva hazánknak majd minden táborzásaiban hiven szolgálni, a legnagyobb veszedelmeket kiállani, véreket veszteni és a legerősebb katonák kötelességét teljesiteni értenök, és ezután is minden előkerülő alkalmatosságokból nekünk hasonló hívségek, álhatatosságok és erejök igyekezetét igérik. Ezeket tehát Dobai Tamás, Szarvasi Gergely és Füzesi István hadnagyokat, ugy Bak Mátyás, Litterati Balázs és Nagy Márton alhadnagyokat és a többi megirt katonákat minyájokat, némelyeket a kik eddig is nemesek voltak ujra, másokat pedig a kik eddig nemtelenek voltak, teljes hatalmuknál fogva, ezen nemtelen állapotból – melyben születtek és éltek – kivesszük és Erdélyország valamint Magyarország birodalmunk alá vettetett részeinek valóságos nemesei közé számláljuk, egyszersmind nyilván azt rendelvén, hogy ezentúl a megirt személyek mind a két ágon levő örököseikkel és maradékaikkal együtt valóságos és kétségen kivül levő nemeseknek tartassanak. Ezen igaz és tökéletes nemesség jeléül pedig ezeket a fegyvereket, vagyis nemesség jeleit adjuk; egy paizst, a mely alól pázsinttal felyül kékkel van befedve és egy közepén folyó patakkal két felé van osztva, a felső részében kivont, ellenség vérétől veres keresztbe helyeztetett gyilok és dárda; ezekeknek markolatja között egy földre levetett, frisiben levágott, egészen vérrel ázott tatárfő, feljebb pedig a gyilok és dárda között imitt amott három ragyogó csillag; a paizsra van téve egy csákó, melyet gyémánttal és drágakövekkel ékesitett királyi korona fed be, melyből egy fél oroszlán tátott szájjal, kinyujtott nyelvvel, bal lábán keresztet mutatván – mintha az ellenség ellen a kereszténység nevében oltalmazná magát – jobb lábával pedig egy ellenség vérétől piros gyilkot iszonyu erővel kapálni látszatik. A csákó tetejéről pedig lefolyó sokszinű szalagok (foszladék) a paizsnak mind a két részét díszesen veszik körül és ékesitik, a mint ezek azon levelünk elején – gyakorlott kézzel lefestve – tisztában látszanak; meghatározott lélekkel, jó indulatunkból emlitett Bak Mátyás stb. hadnagyok és a többi megirt katonáknak s azok mindkét ágon levő örököseinek és maradékaiknak kegyelmesen adtuk, ajándékoztuk, akarván és megengedvén, hogy ezen nemesség czímerét a többi valóságos nemesek szokása szerint, mindenütt a hadakban, a hadijátékokban, mindenfelé nemesi és katonai gyakorlatokban, gyürükön, zászlókon, függönyökön, vitorlákon, pecsétnyomókon, házakon, sirköveken, közönségesen pedig mindennemű dolgokban a valódi nemesség szine alatt – melylyel őket felékesitve lenni mindenektől akármely rendű és rangú emberek legyenek – mondani, tartani és neveztetni akarjuk, és mindazon kegyelmekkel, kivételekkel, engedményekkel, szabadságokkal, függetlenségekkel – melyekkel Erdélyországnak többi született nemesei élnek és használnak – ők is örökre élhessenek és használhassanak.

Nehogy pedig fenn irt katonáink mint vándorlók bizonytalan lakhelyekre széledjenek, hanem egy helyt lakván, egy társaságba egyesüljenek, hogy onnan a szükség kivánván, hamarabb és közelebb készen lehessenek, tehát Ghéres kastélyát Ghéres nevezetű faluval együtt, ugy hasonlóképpen Ghéres kastélyához tartozó Tordavármegyében levő Oláh-Tohát, Detreh (A.-Detrehem), Oláh-Sz.-Jakab, Mindszent (Felső-Detrehem), Kok és Beolk (Bő) nevezetű egész, most lakatlan, falukat rendeljük, melyek egyébiránt ruzskai Kornis Gáspáré voltak, hanem hivségtelensége bélyege által – mivel hogy ezelőtt való esztendőben némely vetélkedőkkel, u. m.: lónai Kendi Istvánnal és kis-sennyei Sennyei Pongráczczal egyébaránt tanácsosainkkal és ezeknek más részeseikkel elfelejtkezvén nekünk, mint törvényes Fejedelmöknek tartozó hívségekről, a mi személyünk és Erdélyország közcsendessége ellen összeesküdvén, életünkre karddal leselkedvén, felségsértés bűnébe esett volt. Az ország nagyjainak ezen 1610. esztendőben márcz. 25-én a mi parancsolatunkból Besztercze városában tartott országgyülésén közmegegyezésből, törvényes határozatukból és a felől kelt ítéletnél fogva megitéltetett, s e szerint Erdélyország régi szokása és törvényeinél fogva Reánk szállottak és törvényesen rendelkezésünk alá estek, egészen, minden királyi jogot, mi ezen kastélyban s ahhoz tartozó jószágokon lenne, annak mindennemű hasznát, minden hozzá taztozókkal, minden szántó, mívelt és míveletlen földeikkel, rétekkel, legelőkkel, kaszálókkal, erdőkkel, berkekkel, hegyekkel, völgyekkel, szőlőhegyekkel, szőlőkkel, vizekkel, folyókkal, halászattal, malmokkal, malomhelyekkel, egy szóval akármely néven nevezendő hasznokkal és hozzátartozandókkal együtt a magok régi igaz határköveik és határaik alatt emlitett Dobai Tamás stb. hadnagyok és a többi megirt katonáknak és azok mindkét ágon levő maradékaiknak azon feltétellel adjuk és ajándékozzuk, hogy valamint magok, ugy örököseik és maradékjaik is hozzánk és utánunk következő Erdélyország törvényes Fejedelmeihez hívséggel viseltessenek és a mi és következőink parancsolatjára jó fegyverrel és katonai eszközökkel legjobban felkészülve, minden táborozásokban mindenkor jelen lenni köteleztessenek; ezen kivül jóvoltunknak világosabb kinyilatkoztatására emlitett Ghéres kastélyát hozzátartozó Torda vármegyében levő Oláh-Tohát, Detreh, O.-Sz.-Jakab, Mindszent, Kok és Beölk nevezetű falukkal és azoknak mostani és ezutáni lakosait minden rendes és rendkivül való bér, taxa és adótól mindenféle köz és polgári szolgálatoktól, szintugy szántóföldeiket és szőlőiket a dézma alól, melylyel nekünk és következőinknek tartoznának, feloldjuk; sőt irántuk való kedvezésünknek nagyobbitására emlitett Ghéres faluját a többi faluk sorából kivesszük és mezővárossá teszszük (in oppidum creamus) nyilván azt rendelvén, hogy ezután Ghéres városa és polgárjai mindazon szabadságokkal, szokásokkal, kegyelmekkel, kivételekkel, engedelmekkel, függetlenségekkel élhessen, melyekkel Erdélyország többi mezővárosai is akármi módon és a régi szokásnál fogva élnek, hogy pedig nálok minden jobb renddel folyhasson és a csendesség köztük nagyobb lehessen, nekik és maradékjaiknek ezen kiváltságokat engedjük:

1-ször. Hogy biró helyett magok közül mindnyájok megegyezéséből válaszszanak egy kapitányt, a ki arra alkalmatosabb, és 12 esküdtet (seniores), megtartván az illő rendet, a kik a köztársaságnak előljárói legyenek és akármely tárgyat, akár jogviszony, akár örökség kérdését, tárgyalják, törvény szerint megvitatva, abban itéletet hozzanak az ország törvényeinek értelmében.

2-szor. Azon ügyek, melyeknek tárgya 50 forinttal többre nem megyen, ottan végképpen elláttassanak, azok pedig, melyek 50 forintnál többre mennek, ha valamely fél az ottan hozott itélettel meg nem elégednék, felebbezhesse a mi és következőink udvarához, ebben is az ország törvénye sérthetetlenül megtartatván.

3-szor. Alispányok, főispányok inquisitióját a gonosztevőkre nézve ne engedjék meg, hanem ezeknek szorgalmatos vizsgálása és érdemlett büntetése a kapitány és 12 esküdt kötelessége leszen, a kik ezt – minden személyválogatást, kedvezést, szeretet és ajándékot félretévén – hivatalok elvesztése alatt mentül gyakrabban, részrehajlás nélkül teljesitsék.

4-szer. Időnként közülök, kik arravalók és alkalmatosak, a fejedelem lovas testőrei között helyet érdemeljenek.

5-ször. A katonák beszállásolásától örökre felmentetnek.

6-ször. Se nekünk, se következőinknek, se akármely tisztviselőinknek ajándékot és élelmezést adni ne tartozzanak.

7-szer. Lovat, szekeret senkinek se adjanak.

8-szor. Ha valamelyik közülök végrendelet vagy örökös nélkül halna ki, akármelyik Ghéreshez tartozó faluban laknék, annak fekvő és felkelhető javai testvéreire vagy rokonaira – akár köztük, akár másutt lakjanak – szálljanak; ha ilyek nem lennének, ugy reánk sem, hanem Ghéres város lakosaira és azoknak maradékaira szálljanak.

9-szer. Miként a többi nemesek, ugy ők is magok házi szükségökre szállitott portékákról harminczadot ne fizessenek.

10-szer. Közikbe jóhirű és nevű emberek mindenünnen megtelepedhessenek (kivévén az örökös jobbágyokat), hanem olyanok, kik nekünk és törvényes következőinknek és hazánknak Erdélynek hasznosan szolgálhassanak, és onnan csak törvény utján vitethessenek vissza, és mindazon szabadalmakkal élhessenek, melyekkel a városi nemesek élnek.

11-szer. A levelek pecsétlésében, melyet akár egymáshoz, akár idegenekhez intéznek, azon czímert használják zöld viaszban, melyet nekik ezen levelünkben megengedtünk.

12-szer. évenkint 3 sokadalmat tartsanak, az elsőt márcziusban Gergely pápa napján, másodikat májusban Urnapján, harmadikat októberben Orsolya napján; végre hetivásárokat minden héten vasárnap azon mód szerint, mint a többi városok hetivásárai szoktak tartani, de csak a szomszéd helységek kára nélkül.

Melynél fogva minden vármegye s nevezetesen Torda vármegye ispányainak, alispányainak és többi tisztviselőinek, minden helységek biráinak és esküdt polgárainak, dézma és mindenféle adószedőknek, szintugy minden rendű, állapotu, rangu és elsőségű embereknek, a kiket illet, mostaniaknak és ezutániaknak, a kik ezt tudni fogják, ezennel meghagyjuk és keményen parancsoljuk, hogy a megirt lovas katonákat és azoknak mind a két ágon levő maradékaikat, az emlitett kastély, város, faluk, szántás, vetés és szőlőjükre nézve is, teljességgel semmi, akár rendes, akár rendkivüli bér, taxa- és adófizetésre, köz- és polgári szolgálattételre hajtani, vagy azért őket személyökben vagy javaikban háborgatni, vagy akármi módon megkárositani ne merészeljétek. Általunk lett Ghéres városát pedig – mint Erdélyország akármely városát – szabadnak tartsátok és lakosait a megirt szabadságban megtartsátok és oltalmazzátok. Titeket is minden helységek kereskedői és útazói ezennel bátorságossá teszlek, hogy Ghéres városában a megirt módon tartandó heti és sokadalmi vásárokra mindenféle portékákkal menjetek, a mi oltalmunk alatt személyetek és portékáitok mindenkor sérthetetlen maradván, és ezt a piaczokon és más közönséges helyeken, hol szükséges lesz, kikiáltatni akarják.

Mindezeknek örök emlékezetére és erősségére kegyelmesen adjuk ezen eredeti és függő pecsétünkkel megerősitett levelünket a már többször megirt vitézeknek és azok mindkét ágon levő maradékaiknak.

Kelt Gyula-Fejérvár városában 1-ső májusban 1610-ik esztendőben.”

Gyéres e kiváltságaival egyidejüleg nyerte czímerét, pecsétjén most is ott látjuk a török fő felett keresztbe tett két szablyát a három csillaggal; keret-szalagán ezen körirattal: „Sigill. Oppidi nobilium Gheres A. 1610. collatum.” Gyéresnek a fennebbi kiváltságlevélben körvonalazott előjogait, s ezek alapján kifejlődött önkormányzatát még szabatosabban kifejtve látjuk e városnak 1696. apr. 28-án Lippai János kapitányságában létrejött constituálásában, mely jogtörténelmi szempontból igen érdekes okmány. E szerint a város kapitánya minden évben karácsonkor választatik: „de akkor is az igaz hazafiakból legyenek és tegyenek értelmes, tudós, s főként hazatörvényeit értők közül. Ez az év végével tartozik a communitásnak a keze alatt levő pénzekről és bonumokról számolni. A kapitány fejéről nem fizet, postálkodástól ment, de földjéről, marhájától fizet.”

A törvénytételt melléje adott irás- és törvénytudó assesorokkal gyakorolja, kik egész életükre választatnak. Minden szerda napon a kapitány és esküdt-ülnökökkel tartozik a városházánál, törvénytétel végett megjelenni. Az ily ülések nyilvánosak, az előtt nemes és jobbágy egyaránt tartozik törvényt állani. Minden ezüst-arany marha-osztás, adósság, lopás, injuria kártétel, difamia, szóval minden ügy ellátása ezen törvényszék elibe tartozik. 12 frtos perért drága procátort ne fogadjanak, hanem mindenik peres szóval védje ügyét*Ezek szerint a szóbeliség, nyilvánosság nem ujabbkori eszmék, valamint az sem, hogy az itélőbirónak élethossziglani alkalmazása annak függetlenségért biztositja, mindez már gyakorlatilag életbe volt léptetve, mit a magyar codificatorok figyelmébe ajánlok.; ha ahhoz nem értene egyik, ahhoz értő, tanácsost rendelje melléje a törvényszék, hogy igy a dolgok jól és olcsón eligazitódjanak; 50 frtig is excepta appelatione admitáltatnak. Azonban valamint minden pert, ugy a nagyobbakat is tartoznak tanács előtt kezdeni, honnan az 50 forintosnál nagyobbat a fejedelmi táblához felebbezhetik. Ha a gyéresi törvényszéken egy per megindult, ha az ily pert a peres decisio előtt más törvényszék elibe vinné, keresetétől elesik, calumniae poenan elmarasztaltatik.

Gyilkosságért is e szék előtt foly a kereset, mely előtt az actus tartozik megjelenni; büntetés, kivégzés is itt kell hogy történjék. – Külső kóborlók, idegenek, ha mi vétket a határon elkövetnek, ott el is fogattathassanak, s törvény szerint büntettethessenek, a vármegye tisztje csak város határán kivül fogattathassa el. A nemesség cselédsége, valamint zsellérsége is, bár mily vétségeért tartozik ezen törvényszék előtt megjelenni. Két barom és 12 forintos dolognak két gyülésen vége legyen; kapitány pecsétjére mindenki tartozik megjelenni, hogy 2–3 tanácsos végleges itéletet hozzon, mely minden remediumot kizár. Szolgarend a kapitány pecsétjére tartozik megesküdni, nemesrend csak az uralkodó pecsétjére. Citatio ad octavum a kapitány pecsétje által, perfelvétel ezen idézés után 8-ad nappal történjék. A beperelt, ha kivánja, párt kérhet az iratokból, s második széken ágálhat három jeles exceptióig, de tovább nem; ha ezen második székre nem jelennék meg, némora iratik, s ha a beperelt a harmadik székre sem jelennék meg „per non venit” elitéltetik, s ily esetben 50 forinton alóli keresetben felebbezésnek hely nem adatik. Ha valaki ok nélkül csupán patvarkodásból mást törvénybe hivat, tartozik kárát, költségét megtériteni. A kapitány fizetése évenkint 8 német forint és fél véka buza minden embertől, egy véke zab azoktól, kik a városban laknak. Kapitányságra csak assesorok közül válaszszanak, a szavazatok beszedésére két biztos ember szótöbbséggel választassék meg.

A büntetések igy határoztattak, Calumnia 33 frt, indebita 12 1/2 frt, violentia sedis 12 1/2 frt, aemenda linque 12 1/2 frt, aemenda capitalis 33 frt, mortum homagium 33 frt, vivum homagium 16 frt, major potentia 50 forint, depositio causae 60 denár, minor potentia 25 frt, revocatio procuratoria 60 denár. A ki város pecsétje tiltására nem enged 12 frt, tolvaj-kiáltás onussa 12 frt, vérbirság 12 frt, repulsiotétel 18 frt, nemo felváltás 30 denár*Ezen constitutio hiteles másolata megvan az erdélyi gubern. levélt. G. 18. 4017/789..

Mindezekből kitünnek azon kiváló szabadalmak, melyekkel Gyéres kimelkedését lelkükön hordó fejedelmeink e várost felruházták, s melyeknek jogilag még ma is birtokában van; de az adománylevélben emlitett fényes kastélynak ma már alig találhatunk még csak nyomaira is*Ezen kastély a hagyomány megjelölése szerint ott feküdt az Egerbegy felé térő út bal sarkán, hol később a főhadnagyi (határőr) szállás volt; mondják, hogy forradalom előtt még jelentékeny maradványai voltak, de a mindent saját zsebök megtöltésére felhasználó bezirkerek annak anyagját eladták s ekként a még akkor több lábnyi magasságban fennállott falakat ugy szétrombolták, hogy most a pinczék bemélyülésén s egy romhalmaz-alkotta dombocskán kivül misem látszik., s a miként elomlott a büszke kastély, akként mállottak el az azzal kapcsolatosan Gyéresnek ajándékozott jószágok is, melyeket részint a város maga elidegenitett, részint egyes hatalmasok foglalták el*Még pedig ugy látszik, hogy azoktól Gyéres az adományozás után nem sok időre elesett, mert 1629 tájatt Mindszent, Detreh, Tohát, Sz.-Jakab, Kok és Bőt Kállay Gáspár birja, ki ezen évben Kemény Boldizsár fogarasi várparancsnoknak adja el, mely eladásnak harasztosi Litterati Balázs, Aranyosszék főkirálybirája, ellenmond. – 1633-ban pedig Désfalvi Gáspár Berentei jusson birt gyéresi, örkei és toháti jószágait rákosi Maluhaj János és Kapronczai Istvánnak adja el. Az ezt bizonyitó mindkét okmány megvan a gyéresi levéltár káptalani transumtumában. A hagyomány azt tartja, hogy Kok-ot a Bethlen Gábor kimenekült táborában levő gyéresiek önként bocsátották vissza a fejedelemnek, mikor ez szabadalmaikat megerősitette., elannyira, hogy azokból ma csakis az Alsó-Detrehem közeli ugynevezett detrehemi padot és a felső-detrehemi (Mindszent) határon levő Urkum-ot birja, melyek mint praedialis helyek jelenleg is a gyéresi közbirtokosság kezén vannak, sőt utóbbi időkben az „Urkum” nevű praedium is az egerhegyi határhoz csatoltatott, s ezen utóbbi községhez tartozik közigazgatási, adózási és igazságszolgáltatási illetőség tekintetében, csak a birtokosok maguk gyéresiek. De ha Gyéres lakói ily kiváló előjogokat és szabadalmakat élveztek, viszont hadi kötelezettségük pontos teljesitésére is rá voltak szoritva, mit ha elmulasztottak, szigoru büntetés sujtotta, mint ez kitünik Rákóczi Gy.-nek 1642. febr. 1-én Fehérvárról kiadott azon adományleveléből, mely által a magát harczokban kitüntetett gyéresi Böyti Istvánnak mezei hadai jeles főkapitányának és nejének váradi Szabó Zsuzsának adományozza azon gyéresi 5 antiqua sessiót, melyek Spaczaj Jánoséi voltak, de a melyeket ez hűtlenség bűnén azért veszitett el, hogy 1636-ban a budai vezér elleni hadjáratban részt nem vett*Ezen adománylevél megvan eredetiben a gyéresi levéltárban és a fehérv. kápt. levélt. Lib. Reg. G. Rákóczi X. 91.. Igy jutalmazta a fejedelem a hős érdemeit a gyáva büntetésével, s hogy a Böytinek adományozott 5 antiqa sessio tekintélyes birtokot képviselt, azt megitélhetjük abból is, hogy egy 1671. felszámitás szerint összesen csak 53 antiqua sessio volt Gyéresen*A gyéresi ős ülések egybeirása megvan a gyéresi levéltárban..

A Rákóczi által kitüntetett Böyti – ugy látszik – igen jeles ember volt, ki nem csak a harcz, hanem a nagyobb képzettséget igénylő diplomatia terén is kitünt, mert Apafi 1665-ben a tordai kamara gyéresi curiáját a Törökországban követségben járt, s ily minőségben is nagy érdemeket szerzett, Böyti Istvánnak adományozza éltire*Lásd ezen adománylevelet Kemény Józsefnek az erd. muzeum levéltárában levő gyüjt. Lib. Reg. Apafi p. 351.. Ezen curia később a Böyti özvegyét nőül vett Vass Dánielre szállt*Ugyanott..

Ezt megelőzőleg, nevezetesen 1662. aug. 4-én maga Apafi is megfordult Gyéresen, a megjelölt napon gyéresi táborából adván ki azon adománylevelét, melylyel Péterlakát Bodoni Gy.-nek adományozta*Ugyanott..

Gyéresnek másik nevezetes embere volt azon gyéresi Vas István, kit Rákóczi György Szamosujvárról 1649. apr. 28-án kiadott okmányával Aranyosszék főkapitányának nevezett ki. Ez okmány annyira érdekes, hogy azt, ha röviden is, ismertetnem kell. Előre bocsátja a fejedelem, hogy gyéresi Vas István már zsenge fiatal korától fogva a fejedelmi udvarban volt, s ugy atyja, mint az ő uralkodása alatt udvari hadnagyságot viselt, s harczban s más küldöttségekben mindig kitüntette magát, s mivel a szerény élet körből való eredetet lenézni, ugy jeles szülők erényeiért senkit dicsérni, vagy érdemül feltudni nem lehet, hanem a férfiban a hősies bátorság és erély az, mi becsülést érdemel (ily szép democraticus eszmék egy uralkodónál abban a korban meglepők, s mindenesetre becsületére válnak), mit mi felkeresni és jutalmazni szoktunk; azért mint ily érdemdúsra gyéresi Vas Istvánra ruházzuk Aranyosszék főkapitányságát minden hasznaival stb., ugy azonban, hogy az esküt hűségünkre letegye, valamint arra is, hogy nevezett széknek minden szabadságait, jogait, szabadalmait, mentelmeit, szokásait, sértetlenül megtartja*Fehérv. kápt. levélt. Liber. Reg. Georg Rákóczi X. 688..

Gyéres város szép kiváltságait s önkormányzati jogait teljes mértékben élvezte egészen 1763-ig; ekkor azonban itt is megjelent vasas németeivel az absolutismusnak kancsukás gyászvitéze Bukow, s Egerbegyen tanyát ütvén, elibe rendelte Gyéres akkori kapitányát Horváth Ferenczet, kitől iszonyú fenyegetések közt követelte, hogy a gyéresieket a fegyverfelvételre birja. A kapitány, ki nem is sejté át hivatásának okát, időt kért a városiakkal való tanácskozásra, s bár elmenetelekor érdemjel és gazdag jutalom, vagy bilincs és börtön közti választás helyeztetett kilátásba, ő a hazafiaknak az idő szerinti díszét, a bilincset választotta; midőn a tanács előtt előadva Bukow követelését s a vészt, mi a gyéresi nemesség szabadságát fenyegeti, inditványba hozta, s az egy szivvel-lélekkel elfogadott inditvány alapján szerkesztett is egy erélyes hangon tartott átiratot, melyben a kormányzó-tábornok előtt férfias bátorsággal fejté fel Gyéres városának annyi fejedelmek által megerősitett kiváltságait és nemesi jogait, figyelmeztetve, hogy az ő is, mint az uralkodó képviselője nemcsak megtartani, hanem másokkal is megtartani tartozik stb. Bukownak a bérenczi engedelmességhez szokott, s azt követelő szolgaléleknek feleletét a vasas németek kardjuk hegyén vitték meg, mert ezek megrohanván Gyérest, a bátor kapitányt és tanácsosait elfogták, s vasra verve hurczolták Egerbegyre, hol addig tartották sötét börtönökben, mig a vasas németek szabad prédájára bocsátott gyéresiek neveit fel nem mondák; ezeket aztán előtt dragonyosok, később a székely határőrök lovasai közé sorozták, s a fegyverfelvételre a legembertelenebb módon erőszakolták rá.

A gyéresiek eleget protestáltak s irtak fel az udvarhoz, de annak mi eredménye sem lett, s az egykor szabad nép a katonai kormányzat vas jármába erőszakoltatva, szabadságával és önkormányzati jogával együtt elveszté előretörekvésének nemesebb ösztönét is. Az egykor mívelt polgársággal biró virágzó város hanyatlása itt kezdődik, mert az idegen soldateska csak engedelmes gépeket igyekezvén nevelni, elölt minden szellemi törekvést s kiirtotta a polgári önérzet és ebből fejlődött értelmiségnek minden sarját. Igy devalvalódott aztán az egykor tekintélyes városként szerepelt Gyéres egyikévé a legigénytelenebb helységeknek. De miként mindenütt, ugy itt is megboszulta magát a jogtiprás, mert azon intézmény, mely a szabadságérzet kiirtására szerveztetett, éppen ellenkezőleg a szabadság támogatására szolgált, mert a 85 évi katonai rendszer nem tudta Gyéresnek hősöktől eredő utódaiban egészen kiirtani a hazafiság szent érzetét, rejtve őriztetett az a szivekben, s a legelső alkalommal, midőn vész fenyegette a hazát, magasan lángolt fel, s a gyéresi huszárok minden ferde neveltetésük mellett is megtalálták 1848-ban azon útat, melyet hazafias kötelmük a szabadság harczosai közt kijelölt számukra.

Gyéres és Egerbegy katona lakossága*Gyéresé 160 lelket tett s 11 huszárt állitott ki. együtt alkotta a határőri székely huszár-ezred 2. osztálya 1. szakaszát, 32 közlegény és két káplárral, kiket, kard és pisztoly kivételével, a katona-családok magok szereltek fel. A mint a hadszervezet egybekötötte az iker város lakóit, ugy 1848/9-ki forradalmunk alatt is Gyéres és Egerbegy hadereje együttesen működött s igy azt Egerbegynél kapcsolatosan fogom tárgyalni; itt legfelebb felemlitem azt, hogy a két városnak nemcsak rendes huszársága vett dicsőségesen részt hazánk szabadságharczaiban, hanem kiszolgált huszárai egy félszázad pótlovasságot és két század nemzetőrséget alkottak, melyek Erdély harczterein több helyen hősileg harczolva érdemeltek babért. E mellett Gyéres több fia mint önkéntes a honvéd-zászlóaljak és Kossuth-huszárok közt tüntette ki magát; ez utóbbiak között kiemelést érdemel Szentgyörgyi József, ki mint székely huszárőrmester legtöbbet tett arra, hogy a hazafiság szellemét fölébressze s az osztrák érzelmű tisztek rosz irányú befolyását ellensúlyozza; miért el is rendeltetett a tövisi szakaszhoz; azonban többek befolyásával sikerült a Kossuth-huszárokhoz való áttételét kieszközölni, hol, mint képzett katona, csakhamar tisztté lett. Ő volt, mint fennebb látók, az agyagfalvi gyülésre menő aranyosszéki küldöttség vezére, mikor Radnóthnál 12-ed magával egy egész oláh tábort vert vissza, s ezáltal megmenté a küldöttséget. Ott volt kitünő huszárcsapatjával 1848. nov. 15-én a szamosfalvi csatában, támogatva a 11. zászlóaljnak Urbánt visszaüző hősies ellenállását; ott volt dec. 18., 19, 20-án a zsibói és szurduki csatákban; 27-én pedig az ellenségen keresztülvágva magát, Riczkót kereste fel. 1849. januárban Bethlenben Urbán seregét merész éjjeli támadásával hozta a legnagyobb zavarba, a vezért vacsorájától elugrasztva, több foglyot s nagy zsákmányt ejtett, miért kapitány és századparancsnokká neveztetett, s mindvégig jelen volt az Urbánt kifuttató hadjáratban. – Márcz. 10- 11-én a Segesvárról támadó ellenséget Pereczi olasz lovagjaival kivitt fényes rohammal vetette vissza. Szeben bevétele után Sárkánynál 12-ed magával két ágyut foglalt el; a feketehalmi csatánál Bem rendeletéből átvágta magát, hogy a háromszékieket előre vezesse, kikkel a Tömösön kifutó ellenség utócsapatait egész a határszélig üldözte. A muszkák bejöttekor eleinte Erdélyben, később Magyarországon harczolt, s mint komáromi capituláns tette le a fegyvert. Kevés időre Törökhonba ment, onnan azonban hazaküldetvén, daczára a capitulatio biztositékainak, folytonos üldöztetésnek volt kitéve, egyik börtönből a másikba hurczolták. 1859-ben ujból elfogták s Nagyváradon a legnagyobb gonosztevőkkel volt egy börtönben egészen 1861-ig, midőn szülővárosa elismerése jeléül kapitánynak választotta meg, mely tisztet a provisoriumig folytatta. Ez idő alatt s azután is ugy szülővárosa, mint hazájának jogigényeit sajtó és más téren is ernyedetlenül védi, mint azt várni lehet a börtönök tüzpróbáját kiállott derék honfitól.

Gyéres, a mely ily elszánt harczosokat adott a hazának, forradalom alatt is sokat szenvedett, mert azon idő alatt, mig az itteni véderő a Csúcsához huzódott táborban volt, a Felvinczet feldúlt oláhok tábora Gyéresre is ráütött, s midőn Egerbegyre csak sarcz és élelmet rótt, Gyéresen oly féktelenül gazdálkodtak, hogy 63,783 forint kárt tettek, a mi legnagyobb mértékben Paget Jánost érintette, kinek utolsó szegig mindenét elrabolták, s épületeit romhalommá tették.

A jogvédelem nemes harcza után, melyben Gyéres oly jól betölté helyét, a gyávák nemtelen boszujának korszaka következett be, mely kiszemelé Gyéresről is áldozatait; hű fiai közül sokan szenvedtek számüzetést, börtönt és besoroztatást; a visszatorlás művét, a gyáváknak határt nem ismerő boszuját az ellenséghez átpártolt korábbi székely huszár százados Szuini Pál gyakorolta Gyéres és Egerbegyen, ki mint a viszonyokkal ismerős, e szegény népet vérig gyötörte, s nemcsak a tényleges szolgálatban volt huszárokat, hanem a volt nemzetőröket, azok közt 50 éves családapákat is, besoroztatva, Galicziába, Olaszországba hurczoltatta, honnan csak 1852-n kerültek vissza, mig otthon mindenük elpusztult, családjaik koldusbotra jutottak. A város maga teljesen elveszté egykori önállóságának még csak árnyát is. 1861-ben azonban legalább részben visszanyerte egykor élvezett szabadalmait, s azóta ujból város számba jött, s választott kapitánynyal és tanácscsal bir, egykori sokadalmai és hetivásárai szintén felélesztettek*Gyéres sokadalmai nem-használás miatt elévültek volt, minek következtében 1868-ban ujabban nyert 3 országos sokadalomra engedélyt, melyek febr. 3-án, jul. 18-án és okt. 24-én tartatnak. Vasárnapi hetivásárai felsőbb engedélylyel 1867-ben szerda napra tétettek át., van póstaállomása, van nagyszámú birtokossága*Mostani nagyobb birtokosai Thoroczkaiak, Telekiek, Beteghek és Paget János, a derék angol unitariusból magyarrá lett férfi, ki hazánkat nemcsak irodalmi műveivel ismertette meg előnyösen a külfölddel, hanem annak védelmére, midőn szabadságát vész fenyegette, fegyvert is fogott, s a béke napjaiban is nemzetgazdászatunk terén oly sok érdemeket szerzett, mint kevés fia e hazának; azért őt büszkén vallhatjuk magunkénak, mert ő uj hazája iránti tartozásait nemesen rótta le., a népnevelés áldásai hova-tovább fejlesztik lakosainak eddig elhanyagolt értelmiségét, s ez alapon remélhető, hogy Gyéres ha egykori fényét egyhamar nem nyeri is vissza, de jelenlegi elsatnyult állapotából nem sokára ki fog emelkedni, s mivel e város hazafias polgársága mult és jelenben annyi érdemet szerzett, s haza iránti kötelmeit mindig ily nemesen rótta le, nem érthető, hogy akkor, midőn a haza, alkotmányának kivívásával a jutalmazhatás terére jutott, Gyérest – az éppen ez alkotmány lelkes védelme miatt annyit szenvedett, s oly könyörtelenül lesujtott várost – nem emelte fel, hanem kétségtelen jogigényeit egyesek hatalmaskodása által elnyomni engedte. Igen, mert 1867-ben Tordavármegye főispánja a városnak addig gyakorlatban volt szabad választási jogát elnyomván, önmaga nevezett kapitányt és tanácsosokat, s azokat a község óvása daczára feleskette, s hivatalaikba erőszakosan beiktatta. A város ezen főispányi túlkapás ellen az országgyüléshez folyamodott, de folyamodására három év óta vár igazságtételt. Ha késik is az ország törvényhozásának döntvénye, az nem lehet más, mint teljes igazságszolgáltatás és jogvisszahelyezés, mert ha Gyéres hazafias erényei miatt elszegényedett és alásülyedt, alkotmányos kormányunknak kötelessége azt felemelni, s önkormányzati jogába, melyet eddig is oly nemesen használt, visszahelyezni.

Im előttünk áll Gyéres történelme, mely kétségtelenül eléggé érdekes arra, hogy e várost tisztelettel közelitse meg az útas, de a mily gazdag talajon kutat a jogtörténelem buvára itt, épp oly silány tarlózásra van szoritva a régész, ki Gyéresen hiába keres oly műemlékeket, melyek nagy multjáról tanuskodnának.

Régen, még mielőtt Gyéres szabadalmai által kiemelkedhetett volna, Szent-Király volt a jelentékenyebb, s egyházközségileg is e volt az anyaközség, ez okon nem is találjuk fel Gyérest (mint filiát) a pápai dézmák regestrumában, hanem csak is Szent-Királyt, mely az 1332. év rovatában az 599-ik lapon ekként fordul elő: „Blasius sacerdos de S. Rege solvit 80 denarios”*Még e néven fordul elő az 1333. és 1334. évek rovatában a 635. és 721. lapon.. Miként azon távol korban, ugy most is a két összeépült község ev.-reform. hitet követő magyarsága egy egyházközséget alkot, csak hogy most megforditott arányban Gyéres az anya- és Szent Király a leányegyház*Gyéres összes lakossága 1210 lélek, ebből 600 magyar; – Szent-Királyon 100-ra meg a magyarság száma.. A két helység közti vásártéren fekvő közös egyház kőkeritésbe fogott szép erős épület, melyeknek alapját – mint a szószék mellett befalazott emlék-tábla felirata mondja – Rhedei Ferencz fejedelmi tanácsos, kolozsvármegyei főispán, udvarhelyszéki főkirálybiró és Kolozsvár kapitánya tette le 1679. május 30-án, s bevégeztette 1680. sept. 21-én. Az idők folytán romladozottat megujittatta, uj boltozat és padokkal látta el 1786-ban gr. Kendeffy Ráchel*Ki előbb Teleki Mihályné, később Bethlen Gergelyné volt, mint a szószék másik felén levő felirat mondja.. Ez egyházat egykor nagyon magas, oldaltámokkal ellátott kőkerités vette körül, mely most – miután az ilyek védelmet nem nyujtanak – le van törpitve. Ezen kőkerités, miként hiszik, s miként falainak izmos volta is tanusitja, erőditvényi czélokkal volt egybecsatolva, miért épitési kora még az egyháznál is korábbi lehet, s ekként a díszes kapuzatán levő 1702. évszám nem a kerités, hanem csak is ezen kapu készitési idejét jelöli*A kapu-szemöldön levő felirat ez: „Épitette Isten dicsőségére Seredi Sofia Anno 1702”. A kapi háromszögű záródásának ívmezején három kalászt tartó kar alkotta czímer – hihetőleg a Serédi-czímer – diszeskedik..

Régészeti körszemlénket ki kell Gyéres határára is terjesztenünk, hol ha nagyon messze korra felható maradványokat nem is, de mégis találhatunk némi figyelemre méltót, ilyen a Lóna és Gyéres közt lefolyó már fennebb is emlitett Füzespatak jobb partján, az országút mellett levő két emlékkő. Ezek egyike ölnyi magas, a másik négy lábnyi, mindkettőn felirat volt, melyeket azonban az idő, de főleg a pásztorgyermekek kimélytelensége olvashatlanná koptatott elannyira, hogy csak egyes összefüggés nélküli szavakat, néhol csak szótagokat tudtam kibetűzni; de a mi keveset leolvashattam, azt ide iktatni szükségesnek tartom.

A nagyobbikon felső sorban ez van:

„Stephanus… uro de Colosvar, alább… Ssimam coelestes glor… vitae migratio…” A legalól levő évszám 1724.

A kisebbiken levő magyar feliratból csak ennyi kivehető:

„Tétették A. D. 1617. die 4. may.”

A hagyomány azt tartja, hogy ottan párbajban elesettek vannak eltemetve. – De eléggé ismerjük már Gyéres, s most átszállunk az Aranyoson, hogy testvér-városát Egerbegyet is szemügyre vegyük.

Egerbegy*Oláhul Agerbics, mi nem egyéb, mint a magyar név elferditése. egy a Mezőségre messze benyúló völgy torkolatjában közvetlenül, az – itt hegyek alját mosó – Aranyos balpartján szép regényesen fekszik. Nevét az ott nagy mennyiségben tenyészett egerfákról és begyről (mi hegyfokot, vagy hegybegyet jelent) nyerte. Egerbegyről való első adatunk egyháztörténelmi; – ugyanis azt 1332. és 1333-ban Egvribeg és Egurbeg néven már mint önálló egyházközséget találjuk fel*A pápai dézmák regestruma 1332. évi rov. 633. lapon igy: „Stephanus sac. de Eguribeg solv. 5 denarios”. Az 1333. évi rov. 723. lapon ekként: „Stephanus sac. de Egurbeg solv. 21 den.”. 1339-ben mint a Gerendi Péter hagyatékának egyik része fordul elő*Lásd fennebb Gerendnél a 128. lapon., s ezután mint a gerendi uradalomhoz tartozó jószág, azzal együtt vált birtokosokat. 1435-ben ismét találkozunk nevével Zsigmond királynak egy rendeletében, melyben Csák László erdélyi vajda és Lépes Loránd alvajdának rendeli, hogy a hadrévi nemesek azon visszaélését, mely szerint a káptalannak Buza városába*Dobokavármegyében Buza. menő szekereitől Egerbegynél vámot szednek, sőt azokat néha ki is fosztják, megszüntessék, s ha nevezettek nem engedelmeskednének, visszaélésüktől erőhatalommal is eltiltsák*Ezen rendelet közölve van Szereday Not. Cap. Alb. 84–85. lap.. 1534-ben, midőn a szebeni szászok meghódoltával János király Ampringer Mátyásnak 20,000 frtban Zerdahelyszéket 5 évre zálogra adta, ugyanakkor Gerendi Miklós is adósága fejében Ampringernek egerbegyi és sz.-mártoni birtokát kötötte le*Lásd Kemény József suppl. dipl. Tran. VI. 231.. 1583-ban Sombori János és kutyfalvi Pökri Gábor neje Baládfi Borbála birt és osztozott Egerbegyen*Osztálylevél a kolozsmon. convent levélt. 1747-i hiteles átirata az egerbegyi levéltárban.. 1589-n Sombori László tanácsos egerbegyi, bányabükki és káposztás-szentmártoni jószágát cserébe adja ozdi Baládfi Jánosnak somlyó-vardotfalvi és csík-sz.-léleki jószágáért, mibe Báthori Zsigmond is ez év jan. 28-án Fehérvárról beleegyezését adja*Ered. kolozsmon. conv. levélt. XII. 245, 272.. 1602-ben Basta visszamaradt, s az ország több részén iszonyatos dúlást és rablást végbe vitt hajduit Egerbegynél verte szét Csáki István*Enyedi krónikája lásd Erd. Tört. Adatok I. k. 97. lap..

Nem sokára Egerbegyet Sármasági Zsigm. birtokában találjuk, ez dús-gazdag ember volt; fényes kastélyának nyomai még most is látszanak a várostól északra emelkedő Paphegyen*A Paphegy nevét valamely itten állott kolostorral hozzák kapcsolatba, mely kolostort alakitotta volna át Sármasági kastélylyá; valószinűbb, hogy régen Egerbegy erőditett temploma ezen erős fekvésű dombtetőt koronázta a papi lakkal együtt, honnan békésebb idők bekövetkeztével hegyalján levő mostani helyére költöztették le. A Paphegyen nemrég oly vermeket fedeztek fel, melyek kásával és gabonával voltak tele., honnan szép kilátás nyilik a Keresztesmező dús virányaira. De Sármaságink nem csak gazdag, hanem korának egyik nevezetesebb embere is volt, 1605-ben Tordavármegye főispánja, s mint ilyen a Bocskai részére Segesvártt feladott német őrséget Huszár Imrével kikiséri az országból*Kővári Erd. Tört. 4. k. 174. lap., következő évben az erdélyi rendek egyik küldöttje Bocskaihoz. Bocskai halála után, midőn 1607-ben jan. 22-én a kolozsvári hongyülés Rákóczi Zsigmondot fejedelem-választásig kormányzónak nevezte, Balássi Ferenczet a portára, Sármasságit a magyar királyhoz inditották*Lásd törvénycz. Mike gyüjt. Art. diet. II. 111. l.. Báthori Gábor uralma alatt ő is az elégületlenek közt van, s nevét azok közt találjuk, kiket a fejedelem a némethez szítás ürügye alatt az 1612. máj. 15-ki szebeni országgyülésen notáztatott*Lásd törvénycz. Erd. Történettára II. 202. lap.. De ez alól a következő évben trónra lépett Bethlen Gábor nem csak fölmenté, hanem Tordavármegye főispánságába vissza is helyezte, s a Mátyás királyhoz küldött követséghez Sármaságit is kinevezte, kit a türelmetlenül bigott Mátyás népjog-ellenesen letartóztatott*Engel Gesch. IV. 374.. Kiszabadultával az 1614-ki nagyszombati békekötésnél ismét Bethlen egyik követe*Kővári Erd. Tört. 4. k. 220. lap.. De az eddig hű, nagy szolgálatokat tett és nagy kitüntetésekben részesült Sármasági 1616-ban egyszerre Bethlen igaz ügyétől, mely a nemzeté is volt, elpártolt Homonnaihoz, miért következő évben notáztatott s egerbegyi birtoka némely kitünő harczosnak adományoztatván, azzal a helység is nemesittetett, a mint ez kitetszik Bethlen Gábornak Fehérvárról 1617. apr. 10-én kiadott adomnyleveléből, mely által Lippai Andrásnak, Sárközi Miklósnak, Szentmiklósi Bálintnak, Török Literati Pálnak, Zászlótartó Andrásnak, Tövisi Gáspárnak, Horváth Istvánnak, a kik Deli Kozma alatt katonáskodtak, továbbá Szabó Balázsnak és Mihálynak, kik a fejedelmi udvarban Földesi János alatt katonáskodtak, adományozza Egerbegy helységben azt a részt, a melyet kövesdi Sármasági Zsigmond birt, de 1616-ban hűtlenségi perben országgyülésileg elmarasztaltatva, elvesztett*A segesvári országgyűlésen 1616-ban. azért, mert a fejedelem ellenségével Homonnai Drugettel tartott, s a mult tél elején Gombos Andrással és más czinkosaival Dézsen a fejedelmi testőrhad egy kis csapatját megtámadta és megrabolta. Midőn ezen jószágrészt nevezett harczosok kitünő szolgálatai jutalmául adja, egyszersmind azokat mindennemű adó, dézmafizetéstől és minden paraszt és polgári szolgálatok teljesitésétől fölmenti és nobilitálja*Az itt kivonatozva és magyaritva közlött, hártyára irt adománylevél megvan eredetiben az egerbegyi levéltárban, pecséttel, mely nagyon romladozott, a fejedelem és Bölöny Gáspár valódi aláirásával. Hátirata ez: „1622. ker. sz. János napja előtti szerdán Bogáth helységben Tordavármegye törvényszékének szokott helyen kihirdettetett minden ellenmondás nélkül. Aláirva: Sárossi János Torda vmegye jegyzője.”.

1617. apr. 10-én Bethlen Gábor Fehérvárról a fentebbi adománylevél beiktatását magában foglaló rendeletet ad ki, melyben alsó-sz.-mihályfalvi Strutz Jánost, várfalvi Patkó Jánost, fejedelmi irnokokat, valamint Literati Zsigmondot, Torda vármegye biráját, egerhegyi Pápai Gy. és Mózest, nemkülönben Komjátszegi Lőrinczet és Györgyöt a végett küldi ki, hogy fennevezett Egerbegyre telepitett harczosait Sármasági fenn körülirt egerbegyi birtokába, melyet nevezetteknek adományozott, beiktassák. A kiküldöttek ugyanezen év jun. 7-én kiszállván, a körül eső faluk lakóinak és birtokosainak*Az összehivott szomszéd birtokosok közt emlittetnek mint egerbegyi nemesek: Mohi János, Pápai György, Szilágyi Mihály, harasztosi Barla János, Lónáról Kemény Boldizsár, Magyar-Detrehemből Kereszturi György özvegye, Mindszentről Nagy Ambrus; előfordul Pál János tordai főbiró, és Litterati Imre tordai esküdt. 1673. máj. 20-án Apafi Fehérvárról egerbegyi Csák Uján Simonnak nemességet ad. Lásd kolozsmon. conv. levélt. VIII. 74. egybehivásával beiktatták, ellenmondás sem a háromnapi munkálat, sem a fentartott 15 nap alatt senki részéről nem tétetett, miről a fejedelmet a beiktatás utolsó és a kiszállás 16. napjáról (jun. 24.) kelt s a rendeletet is egész terjedelmében magában foglaló jelentésükben értesitik*Ezen jelentésnek eredetije a kolozsm. conv. levélt. 1785-ben kelt hiteles másolata megvan az erdélyi gub. levélt. Privilegia et Constitutiones civitatum T. I. G. 4, b..

Az 1790-ki országgyülés jogtisztázó bizottságának „De Foris Judiciariis” czímü – nyomatásban is megjelent – munkálatában Egerbegyre vonatkozólag felemlitik Bethlen Gábor fennebbi (1617-ki) adománylevelét; de ezenkivül hivatkoznak ugyan Bethlen Gábornak egy 1619-n kiadott másik kiváltságlevelére, melylyel Egerbegyet önkormányzati joggal ruházta fel s oly hatáskörrel, hogy tanácsa 25 frtig végérvényes itéletet hozhasson, s csak az azt meghaladó ügyeket felebbezzék Tordavármegye törvényszékéhez*Az erd. gubern. levéltárban ugyanott van egy 1793. apr. 29-én kelt s Istvánffi György hites jegyző aláirása alatt kiadott jelentése az egerbegyi tanácsnak. Ebben hivatkoznak Bethlen Gábor 1617-ki adománylevelére, s 1619-ben ugyanezen fejedelemtől nyert privilegiumra, mely szerint hadnagy 12 ülnökkel 25 frtig végérvényes itéletet hozott, s csak azon fölüli ügyek felebbeztettek vármegye székére, Egerbegy városa ily előjogát élvezte 1766-ig, ettől fogva ugyan fennebbi szabadsággal élt; de a revisiót többé nem a vármegyére, hanem – mint katonai kormányzat alatt élők – tisztjeik elibe tartoztak bocsátani. E szerint a törvényes dolgokban kiküldött deputatio előtt documentumaikkal – tisztjeik táborban levén – nem jelenhettek meg. Ezek okmányon megvan Egerbegy pecsétje, közepén egy nyilazó minotaurus; körirata: „Sigillum oppidi Egerbegy 179.” Az utolsó számot nem lehet kivenni.
Ugyanott van egy 1672. sept. 16-án kelt, gyéresi Kis György és Nagy György által fejedelmi rendeletre véghezvitt esketés, melynek vallomásaiból legérdekesebb Bakó Jánosé, mely ez: „Tudom világosan, hogy a mely emberre itt az Hadnagy elött panaszt tett valaki, megbüntette az Hadnagy, ha meg nem akarta fizetni, behajtották a marháját s kikérte, törvényre citáltatta azt, a ki panaszolt reája, a melyikre fordult, az fizette meg. Itt a hadnagy előtt igazitódott el, azt sem tudom soha én időmben, hogy 20 frton alól való pert elbocsátottak volna appellatióban más forumra. Az vármegyétől adott constitutiónak párja But Boldizsárnál vagyon.” Ily értelemben még heten vallanak.
Ugyanott 4017/789. szám alatt van egy az egerbegyi törvényes szokásokat kifejtő 1789. april 19-ről Jakots József hadnagy és Papp József aláirása alatt kelt felterjesztés; ebben mondatik: a hadnagyságot Bethlen Gábor fejedelem óta békességesen birjuk. Hadnagy mellett van 12 esküdt, jegyző és két polgár; sessiójuk van minden hétfőn, élünk a haza törvényeivel, mig katonák nem lettünk, a mezei potentia 12, a városban 6 forint volt; hogy katonák lettünk, változott állapotunk, mert ns. Torda vármegye a köztünk lakó provincialistákat külön vette. Azoknak külön birót is tett; de a hadnagyság a katonáknál (kik a határőrök közé osztattak) megmaradván. Hadnagy kezén maradt a határon levő gondviselés is, büntetett az önkéntelen kártétel, marhától egy kr és kártéritéssel, de ki potentiose hajtotta marháját tilalmasba, elsőbb 10, azután 15 pálczával büntetődött.
. Ezen hivatolt kiváltságlevelet azonban az egerbegyiek akkor sem tudták előmutatni azok okon, mert katonai kormányzat alatt levén, minden irományaik a táborban levő tisztek zárja alatt volt, valamint most sem található a város levéltárában; pedig annak ismerete már csak azért is érdekes és kivánatos lenne, mert, mint hiszik, Egerbegy ez által emeltetett városi rangra; annyi bizonyos, hogy ezt követőleg több iratokban fordul elő város néven, nevezetesen Mária Terézia 1744-ben és 1767. márcz. 7-én kiadott vallató parancsaiban egyiránt „Oppidum nostrum privilegiatum Egerbegy” néven emlittetik; de mivel III. Károlynak egy 1714-ben kiadott rendeletében*Ugy Mária Terézia emlitett két rendelete, mint III. Károly parancsa megvan eredetiben az egerbegyi levéltárban; tartalmukat – lényegtelen magánjogi kérdések körül forogván – mellőzhetőknek hiszem. A város jegyzőkönyvei, melyekben a város tanácsa előfordul, s itéletei beiktatva vannak, 1741-ben veszik kezdetöket. még csak az egyszerű „possesio Egerbegy” fordul elő, azt kell hinnünk, hogy város voltának elismerése csak később, nevezetesen 1714 és 1744 között lett érvényesitve. 1762. sept. 27-én Tordavármegye közgyülését Egerbegyen tartotta*Unit. Eccl. Hist. Trans. I. k. 436. lap..

Egerbegyet Gyéressel együtt 1763-ban szintén beerőszakolták előbb egy dragonyos, később a határőri székely huszárezredbe; de valamint Gyéres, ugy Egerbegy is a fegyvert, melyet a zsarnokság erőszakosan adott kezökbe, a haza és szabadság szolgálatára használták 1848-ban, megmutatva, hogy a hősök ivadékai, kik telephelyet és kiváltságokat hadi érdemeikért nyertek volt, elfajulni és elsatnyulni a soldateska elerkölcstelenitő vas vesszője alatt sem tudtak. Forradalom-történetünkben Gyéres és Egerbegy honvédeinek egy fényes lap van fenhagyva; e lap betöltésére adatokat szolgáltatni kötelességemnek ismerem, annál is inkább, mert a gyéres-egerbegyi határőrök, mint kiegészitői a székely határőrezrednek, nemcsak a multban függöttek össze a Székelyföld intézményeivel, hanem forradalmunk jogvédő harczaiban is a székelyekkel együtt harczolva, osztakoztak azok dicsőségében.

Gyéres és Egerbegynek a Székelyföldhöz csatolását, vagy azoknak e munkában való együttes ismertetését a fennebbi tekintetekből némi jogalapon vélem tehetni.

Egerbegyen 1763–64-ben 36 nemes családra erőszakolták fel a fegyvert, mikor e családok harczképes férfiai előtt egy dragonyos századba, később a határőri székely huszár ezredbe soroztattak. Az eredeti 36 nemes családból egynémely kihalván, a tisztek más nem-nemes családokkal helyettesitették, kiknek a község osztatlan közhelyeiből önkéntesen jószágot szakitottak ki. 1848-ban 13 önálló és 43 összetett család, melynek népessége 1020 lelket tett, 29 határőr huszárt állitott ki. Mihelyt bekövetkeztek az 1848. mozgalmak, Egerbegy és Gyéres fegyverben levő népe azonnal átlátta hivatásának nagyságát s átérezte a helyzetéből folyó haza iránti kötelességét; s bár voltak, kik félrevezetni és a szabadság szent ügyétől elcsábitani igyekeztek – e derék nép rendületlenül hű maradt az őseitől hagyományként rája szállott hazafias hivatáshoz, s mintha a vésznek – mi a hont és szabadságát fenyegette – előérzetével birtak volna, márczius végén Egerbegyen hadiskolát szerveztek, melyben katonák és polgáriak, nyugalmazott altisztek vezetése alatt, szorgalmatosan gyakorolták magokat, hogy a megpróbáltatások nagy napjai készen találják. Ekként alakult egy század nemzetőr, mely a Csulak Dávid főhadnagy vezénylete alatti rendes huszárokkal résztvett a haza legelső csatájában, mely Lónánál az alkotmány ellen fellázadtak ellen sept. 11-én győzelmesen vívatott.

A fényárban felkelt szabadság napjának rövid derűjét vészteljes felhők kezdék elboritani; a reactiónak ármánya a haza fiainak megosztását a communismus vétkes tanainak hirdetésével foganatositá, állitólagos császári protectio és zászlók alatt gyülekeztek mindenfelé a félrevezetett oláhok, fegyvert köszörülve, irtó harczot hirdetve a magyar és a haza közkincse, alkotmánya ellen. Erdély kormányzata ez időben a legszerencsétlenebb kezekben volt; erélytelen, chablonszerű emberek álltak a dolgok élén, kik bele nem tudván találni magokat az események rohamos fejlődésébe, azoktól mintegy megdöbbenve, vétkes tétlenségben szunnyadoztak, mikor erélyesen tenni és szervezni kellett volna. A haza ez árvaságában egyedül a székely nép volt az, mely önként, ösztönszerüleg, sőt az ügyvezetők ellenzése daczára sereglett Agyagfalva térségére, védni a haza szent ügyét.

Egerbegy és Gyéres lakói átlátták, hogy üdv a honra csak onnan várható, s ők – az együtt-katonáskodás által székelyekké váltak – a honmentő gyülésen küldöttjeik által képviseltették magokat*E küldöttség tagjai voltak a huszárok részéről egerbegyi Fejér Zsigmond és gyéresi Jenei Jakab; a nemzetőrség részéről Fábián József, Sükösd Károly és ifj. Biró Samu. – Ezek az aranyosszéki küldöttekkel Radnóthnál az oláhok nagy táborán átvágva magokat, mentek az agyagfalvi gyülésre., ez által akarván kijelenteni elszántságukat, hogy ők is készek szembeszállni a szabadság elleneivel.

Midőn a székelyek kiszállt hadereje a rosz vezetés s idétlen intézkedések következtében M.-Vásárhelynél szétszóratott: a veszély mind fenyegetőbb, a honfi-kötelmeknek teljesitése mind vészesebbé lett. Egerbegy és Gyéres éppen e veszélyek között volt a legnagyobb, midőn Háromszék dicső példáját követve, a meghódolás helyett az önvédelem dicsteljes terére lépett. Tudták, érezték, hogy ezen hősies elhatározásuk mennyi önfeláldozást, mily erőfeszitést igényel, s azért minden kéz fegyvert ragadott. Az oláhok közé ékelt szomszédos három helység a hősiesség solidaritását kimondá s együtt egy zászlóalj nemzetőrséget alakitottak, melyből három századot Egerbegy, két századot Gerend-Keresztur, egy századot Gyéres állitott és szerelt fel. – Zászlóaljparancsnokul nyug. főhadnagy Pénteki Lajost választották. Az egerb. 1. század századosa Simonfi Miklós volt (ki később honvédszázados és zászlóaljparancsnokká lett), a 2. századot Simonfi János, a 3-kat Fábián József századosok vezették. A gerend-kereszturi egyik század élén odavaló ref. lelkész Veres József, a másik századén Balog Áron állott, kit később Bartok Károly váltott fel; s mig a rendes lovasság a nagylaki, szentkirályi és krakkói csaták vészeibe rohant, addig a nemzetőrség egy része otthon őrködött, más része Sós-Szent-Márton és Kocsárdon fedezte Aranyosszéket az ellenség betódulása ellen. Enyed feladása után a rendes huszárok Kolozsvárra, a nemzetőrök Tordára rendeltettek. Az elsők Csulak vezénylete alatt a szamosujvári csatában tüntették ki magokat, hol egy az osztrák lovasság által megrohant gyalog zászlóaljat megmentettek, s Apahidánál 7 szekér tábori készletet fogtak el. Pócsa János őrnagy Tordának feladására határozván magát, az egerbegyi zászlóaljat feloszlatta*Pócsa pedig maga is a magyar sereg elvonulásakor Kolozsvártt maradt, rangját s bőrét jobban szeretvén hazájánál.; de azok közül a lőfegyverrel ellátottak a kolozsvári sereghez huzódtak s többen mint önkéntesek a huszárokhoz léptek át; ezek közt volt egyik századosuk, Fábián József, ki mint huszár-közlegény lépett szolgálatba, s mint őrmester végig szolgálta az egész hadjáratot; továbbá Biró Samu, Ménasági István, Jakócz József, Sós Zs. s több mások. Ezek aztán Feketetóhoz, onnan Zsibóra mentek, s azután a hős Baumgarten vezetése alatt*Ki a nagyalmási csatában a még tüzben nem volt gyalogságot, lováról leszállva, gyalog vezette győzelemre; ekkor lábát meglőtték, mi miatt szolgálatképtelenné lett. résztvettek Bemnek Erdélyt visszahóditó nagyszerű hadjáratában. A hogy Bem sergének előcsapatja Tordára ért, s az Egerbegyet megszállva tartott chevauxlegerek elkotródtak, az ottani haderő ujból szerveződött, s mig sorakozott nemzetőrei a nagyenyedi szerencsétleneket megmentő veszélyes expeditio dicsőségében osztakoztak, addig a többiek mind a magyar zászlók alá siettek, ki honvéd, ki Kossuth-huszár, ki nemzetőr lett, ugy hogy otthon csak az asszonyok, gyermekek és öregek maradtak: a Zudor Károly és Veres József századosok vezetése alatt alakult két század nemzetőr (egerbegyi, gyéresi, g.-kereszturi) Toroczkó völgyében és Járán helyezkedett el, hol a védő és támadó havasi harczok vészeiből nem csekély osztályrész jutott számukra. Febr. 15-én Csulak ezen két nemzetőr-század kiszolgált huszáraiból egy másik huszár fél századot szervezett*Ennek századosa a most is Tövisen élő Biró György volt; főhadn. Egerbegyen élő Tolvaj Józs., alhadn. gr. Teleki Oszkár, őrm. Ujvári Tövisről, ki a szerdahelyi csatában esett el; trombitás Kenderesi Mike András, Pataki György, Gálfi Samu, Simonfi Ant. (Szeben alatt jobb karját veszté), Fábián József és 50 közvitéz., mely azután a rendes huszár-szakaszszal versenyzett a dicsőségben; mert alig alakult meg, azonnal csatába vezették s résztvettek Bemnek a Riczkót meglepett Urbánt kiszoritó fáradalmas és gyors hadmenetében. És ugyanezen harcztéreken harczoltak a muszkák benyomulásakor, midőn jún. 27-én a beszterczei és jádi csaták vészeiben vettek részt és tüntették ki magokat; mert Kis György százados, Némethi Samu és Mike András tizedesek Bem mellett levén, ennek parancsait golyózápor közt hordották szét a csapatvezérekhez; Fábián Zsiga pedig a lángba borult Jádon leghátul maradt s fényes egyenruhája miatt nagy veszélyben forgott tábornokot köpenyébe takarva, vezette ki az égő falu és az ellenség golyózápora közül. Ott voltak harczedzett ujoncz huszáraink julius 8-án Neudorfnál, ott voltak jul. 10-én a Beszterczétől szerethi hidig folyt vérengző harczban, jul. 16-án a szerethi, harii és tekei csatákban, még pedig ágyufedezetül utócsapatot képezve; itt Tolvaj József főhadnagyuk vezénylete alatt 2 hatfontos ágyut mentettek meg s a muszkák sürű tömegén átvágva magukat, előbb Lekenczére, onnan Kolozsváron át M.-Vásárhelyre szállitották, hol a segesvári gyászos csatából megtérő Bem szemlét tartva, nyilvánosan megdicsérte az ágyu-mentő huszárcsapat hősiességét s mindenikét érdemjelre méltónak nyilvánitá. De érdemjel nem volt s feltüzésére idő sem maradt, mert Bemet Szebenbe kisérték, hol Nagy-Csürnél, Szeben bevételénél, Verestoronynál, Vesztyinnél egyaránt kitüntették magokat*Ott esett el Simonfi Antal tizedes és Taar Jóska közvitéz.. Aug. 6-án Szeben, Disznód, Orlát és Nagy-Apoldon harczoltak Bem vezetése alatt; aug. 12-én Szászsebesnél és a piski visszavonulásnál Stein alatt, mig a félszázad korábban elvált egyik szakasza Mocs, Apahida és B.-Hunyadnál csatázott*Ott esett el Tasnádi Zsigm. és Silo..

Nem kevesebb hősiességgel harczolt a rendes huszárokból álló másik félszázad Csulak vezénylete alatt a Kemény Farkas vezette havasi expeditióban, Fehérvár ostrománál, azután Abrudbányánál, később Szerdahely- és Dévánál.

Ezeken kivül a Kossuth-huszárok és honvédek között is sokan voltak Egerbegy és Gyéresről; az előbbiek közt kitünt Szentgyörgyi százados, a honvédek közt Simonfi Miklós, ki egyik legkiválóbb zászlóaljparancsnok volt, s főleg Fejér Mihály, előbb Sándor-ezredi gránátos főhadnagy, később ezen zászlóaljnak vezénylő őrnagya; utóbb a borsodi honvédzászlóalj parancsnoka, ki mint ilyen a magyarországi harczokban szerzett kiérdemlett babért; jelen volt Buda ostrománál és Komáromnál a Klapka által vezetett harczokban. Szent ügyünk elbuktával komáromi capituláns levén, a bitófától menekült, de rang és fizetéstől fosztottan vonult vissza szülőföldjére (Egerbegyre) s ott nélkülözések közt is hű és rendületlen hive maradt szerencsétlenségében is szeretett hazájának.

Az egerbegyiek és gyéresiek személy- és vagyonbiztositás mellett az oroszoknak adták át fegyverüket akkor, midőn azt hazájuk érdekében többé nem használhatták; de a kikötött feltételeket az osztrákok boszupolitikája mellőzte, sokakat vonszoltak börtönökbe, mig a fegyvert viseltek nagy részét besorozva, hurczolták el távol vidékekre. Legdühösebbek a rendes huszárokra voltak, kik közül alig van olyan, ki a 70–80 botot elkerülte volna. A gyávák vad kegyetlenkedésnek volt ez szégyenteljes korszaka, s a Szuiny, Hirsch, Brüchmiller, Bota, Farkas, Schneider és Ekkert szatrapasága idejében elég volt egerbegyi, gyéresi vagy gerendkereszturinak lenni, hogy méltatlan üldözések tárgya legyen; a beállitott kémrendszer az ártatlanok gyanusitásában, amazok pedig azok szünet nélküli gyötrésében találták örömüket, ugy hogy 1849-től 1860-ig ezen hazához hű nép folytonos martyrságnak volt kitéve. Kik hazájokat ily nemesen szolgálták, kik erényeikért annyit szenvedtek, illő, hogy legalább az elismerés és történelmi méltánylat soká késett jutalmát kinyerjék, melyre én itt az arra annyira méltókat előjegyzem, csak azt sajnálva, hogy e munka korlátolt köre nem engedi meg az események részletesebb tárgyalását, mely esetben a haza védelmére egyesült s e dicső feladatot oly nemesen megoldott három helységből legalább is ezer nevet kellene kiemelnem, mert Egerbegy, Gyéres és Gerend-Keresztur 1848-ki férfiai egyről-egyig hősök voltak, s a haza elismerésére érdemesitették magokat, s igy az utódok hűn követték az eldődök példáját, kik kiváltságokat s helységüknek várossá emeltetését éppen hősiességük által nyerték ki.

Különben Egerbegy most is igényt tart városi czíméhez. Élén hadnagy és 12 esküdt tanácsosból alkotott tanács áll, népessége 2200-ra megy, melyből 1500 magyar, 700 oláh*A magyarok 80 lélek kivételével mind reformátusok, ezeknek terjedelmes szép temploma 1796–99-ben épült.. Ezen népesség általános jóllétben van, mit a föld, de főleg a nagy szorgalommal üzött szőlőmívelésnek köszönhetnek. Egerbegy szőlői a falun alól kezdődő, s egészen Hadrévig lenyúló ugynevezett Függőnek*Ennek legmagasabb csúcsát Őrhegynek nevezik; mint mondják ezen, fél Erdélyre kilátást nyujtó ormon régi harczos időkben őrállomás volt, az ellenség kikémlelése és megjelölése végett. délnyugatra néző oldalán vannak sűrűn egymást követőleg elhelyezve, s ott igen nagy mennyiségű és igen keresett bort termelnek; ebből befolyó nagyobb jövedelmük a város csinosságában, rendszeres tisztaságában jelentkezik, a polgárai közt elterjedt értelmiséget pedig leginkább jól szervezett iskolájának tulajdonithatjuk, mely tanodát 1813-ban Sükösd Gábor alapitotta, azon nemeskeblű emberbarát, ki nemcsak saját költségén épité fel a város diszéül szolgáló emeletes iskolaházat, hanem egyszersmind a tanitó fizetésének fedezésére 4000 vfrt alapitványt is tett; de a katonai kormány nem jó szemmel nézvén az ezen iskolából kiható hazafias szellemben fejlesztett értelmiség terjedését, csakhamar beavatkozott, előbb „pártolólag” egy német nyelvtanár beállitása által, s azután az egész iskola vezetését magához ragadó modorban, ugy hogy a tisztán református egyházközségi vezetés alá rendelt, s magán alapitványokra fektetett iskolát katonai felügyelet alá ragadták, s a Bach-rendszer alatt az orláthi határőrvidéki iskolai hatóság gondnokoskodott nem igen atyailag felette, mig nem 1859-ben a kormány a határőrvidéki többi iskolákkal együtt az egerbegyit is az illető hitfelekezetek hatósága alá bocsátotta*Lásd az erd. ref. anyaszentegyház 1868-ki névkönyve 8. lapján.. A korlátoló nyügeiből ekként kiszabadult tanintézet a hivek áldozatkészsége mellett oda fejlődött, hogy ma két osztálylyal bir. Közelében van a város 1860-ban alakult casinója, mely az iskolával párulva, a szellemi világosság áldásos sugarait terjeszti ezen jóra és nemesre fogékony nép között.

Egerbegynek több jeles papja volt, azok közül felemlitem Király Mihályt (1816–1856-ig egerbegyi pap), ki esperes, gen. director, s a nagyenyedi egyházmegye főgondnoka volt. Igen szép készültségű, külföldi egyetemeken is megfordult férfi volt, s emlékét főleg az által tette tiszteltté, hogy igen jeles könyvtárát az erdélyi muzeumnak és egyház-megyéjének hagyományozta, mig neje Harkányi Kata tordai házát hagyta az ó-tordai ref. egyházközségnek*Terjedelmesebb életleirását lásd ugyanott 1867. névkönyv 14. lapján..

Egerbegynek 1819-ben nyert (márcz. 19. és nov. 10-én tartott) két országos sokadalma, s keddi napi hetivására is volt; de azok az önkény korában Ludasra tétettek át, s ez által Egerbegy emelkedésének egyik tényezőjétől fosztatott meg, miért igen is kivánatos, hogy Egerbegy ujabb vásár-engedélylyel kárpótoltassék, annál is inkább, mert a Mezőség e tájra eső részének természetes emporiuma leginkább Egerbegy lehet; fontosságát a vasútnak itt való elmenetele igen nagyban fogja emelni.

Egerbegy határának a Csánival való egybetalálkozásánál, egy helyet Bolducznak neveznek, hagyományok szerint azért, mert ottan egy ily nevű falu feküdt, melyet a tatárok nemcsak hogy feldúltak, hanem Torda felé huzódó lakosait is utólérvén, mind levágták. Hogy a hagyományok gyakran mennyire becses útjelölők a komolyabb kutatóra nézve is, arról több helyen meggyőződhettünk, itt e meggyőződésünk még szilárdabb alapot nyer, mert a pápai dézmák regestruma 1332. évi rovatában 598. lapon Gerendet követőleg egy Bolduch nevű egyházközséget találunk bejegyezve*Az 598. lapon 1332. év rov. ekként: „Nicolavs sacerdos de Bolduch solv. 25 denarios”. Ugyanezen néven fordul elő a 634., 663. és 722. lapon az 1333. 1334. év 1335. évek rovatában., mely Fabrisi régi földabroszán is Csán, Boy (Bő) és Detrehem közé helyzett faluként van megjelölve.

De Bolducznak mint falunak sokkal későbbi lételére is találhatunk adatot, igy 1505-ben máj. 22-én Ulászló király rendelete következtében a kolozsm. conv. a Csáni András kihaltával koronára szállt Boldocz, Chán (Csán) és – Zindbe (Szind) az azokat adományba nyert Moré Antal diósgyőri várnagyot, Lupsai Lászlót és Miklóst statuálja*Ered. kolozsm. conv. levélt. XIV. 193. Közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. VIII. 59.. 1548. nov. 4-én Izabella királyné az Egerbegy melletti Boldoczot, Chánt (Csánt) Koppant, Indalt és p. Egrest, melyek Koppáni András és György defectusával szálltak koronára, Gyaluból kiadott adománylevelével pathai Nagy Sebestyénnek adományozza*Lásd ered. a kolozsm. conv. levélt. Közli Kemény App. dipl. Tr. X. 114.. 1583-ban ismét találkozunk nevével, mely év jun. 20-án Báthori Zsigmond Fehérvárról Boldocz és Szilvás quartaját – mi 2 frt 70 krt tett – szilvási Cseszeliczky Imrének adományozza*Fehérv. kápt. levélt. Liber Reg. Sig. Báthori. I. 181.. 1603-ban decz. 10., mint Székely Mózeshez, tehát a hazához hű Zilvási Boldizsártól confiscált jószágot adományozza Basta Boldoczot, M.-Csánt, Szilvást és Szelistyét a haza ellen harczoló Szegedi Mark gyalogok kapitányának*Ered. kolozsmon. conv. levélt. XII. 356. Közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. XIV. 284., sőt két nemes családra is találunk, mely a boldoczi előnevet használta, a Csáni család egyik ágát és a Hoszszuaszói családot*Lásd Kemény Józs. App. dipl. Tran. X. 171.. Ugy látszik, hogy Boldoczot is Basta vad kora nem pedig tatár semmisité meg, mert 1603 után neve többé sehol elő nem fordul.

Ez adatok is elégségesek e falu egykori lételének constatálására; de helyszini vizsgálatunk még látható nyomokat is tud ezek támogatására feltüntetni, mert a Bolducznak egyik Téglás farrnak nevezett oldalán nagy mennyiségű téglatöredék, s ott, hol Bolducz egykori templomát feküdtnek hiszik, falnyomokat is találhatni, mely falak, mint öreg emberek mondják, gyermekségük idejében még magasan fennállottak.

Mindezek kétségtelenné teszik a 14. század elején már virágzó egyházközségként szereplő, s magyar lakossággal birt*Már másutt is elmondók, hogy azon korban a mi katholikus volt, az egyszersmind magyar is volt.. Bolducz nevű falunak egykori itt fektét, s kétségtelenné azt is, hogy a helynevek és az azokkal kapcsolatos hagyományok oly nyomjelölök, melyek ritkán szoktak tévútra vezetni.

Azon völgy, melynek torkolatja Egerbegynél van, kelet irányban messze felnyúlik, a Mezőség kopár hegyei közé, s bár a fővölgyben egyetlen falut sem találunk, mellékvölgyeiben több helység rejtőzködik, melyeket most, kevés kivétellel, oláhok laknak, pedig hogy régen lakosai magyarok voltak, arra több adat nyujt bizonyitványt; ilyen mindjárt a baloldali első mellékvölgyben fekvő Örke*Oláhul Urka., mely 1318-ban Eurke néven, mint oly katholikus egyházközség fordul elő, hol szent Margitnak szentelt díszes kőegyház állott*Fehérvári kápt. levélt. Cent. N. Nr. 17.. Hogy Örkét kik birták, azt fennebb Gerend és Gyéresnél láttuk*Eörkébe 1420. máj. 17-én Varasközi Lépes Loránd rendeletére a kolozsm. conv. Gerendi Miklóst iktatja be. Lásd Kemény Józs. App. dipl. Tran. IV. 304. Ez idő óta a gerendi uradalom kiegészitő részévé lett..

Fennebb egy jobb oldali mellékvölgyben Csán rejtőzködik, hol Tisza László mintagazdasága érdemel figyelmet, s végre a legfelső jobb oldali mellékvölgyben van Alsó- és Felső-Detrehem, melyek a tordai szentferenczrendiek házi története szerint Alsó- és Felső-Mindszent nevet viseltek régen, s kizárólag magyarok által lakattak*Ezt támogatja a pápai dézmák regestruma is, hol az 1332. év rov. 653. lapon önálló egyházközségként fordul elő ekként: „Nicolaus sac. de Deruch solv. 30 den.” Még háromszor „Tetruch” néven az 1333., 1334. és 1335. év rov. 663., 706. és 721. lapokon.. Felső-Detrehemben János Zsigmond korában virágzó unitárius egyházközség volt*Lásd Uzoni Fosztó Hist. Unit. Trans. I. 190. l. mi akkori magyar lakosságát kétségkivülivé helyezi, sőt 1617-ben is, mint fennebb Egerbegy leirásánál látók Magyar-Detrehemnek hivatott; mi több, még a mult században is volt Detrehemben katholikus templom, melyet b. Kemény Simon, ki özvegy b. Orbán Eleknét vette volt nőül, kiujittatott, s Tordáról kijáró szerzetes által tartatott isteni tiszteletet. Kemény Simon halálával azonban a templom elhagyatván, ma csak romjai látszanak. F.-Detrehemen lakott b. Kemény Farkas, ki hajlott kora daczára, fiatal lelkesedéssel vett részt 1848/9-ki szabadságharczunkban, s mint egyik kiválóbb honvédezredes szerzett érdemeket. A hős mint üldözött menekült halt el Londonban; de emléke él s Erdély nagyszerű harczaival kapcsolatos neve örökitve van a magyar történelemben.

Ezen mellékvölgyben tett futólagos széttekintésünk után azonban visszatérünk Gyéresre, hogy vizsgálódásunkat tovább folytassuk a Keresztesmezőn.