Olyan tájakon, ahol a polgári társadalomrendszer elvei tökéletesen átjárták az egész társadalmat, a falvak élete mindenütt egyszerű vidéki világgá szürkült, s a várossal szemben nem mást, mint bizonyos vidékiességi jellemzőket tartott meg. Úgy is lehetne mondani, hogy a vidék másodrendű polgári társadalmi területté alakult át. Átalakult úgy, hogy a rendi falvak polgárias falvakká lettek és közéjük települtek a városoknak mindenféle külső tartozékai, mint bánya-, ipari, lakó- és üdülőtelepek. S ez a kétfajta vidéki telep nagyon hasonló helyzetbe került. Mindakettő erős közlekedéssel kapcsolódik a városhoz, tehát ennek a vidéknek már nincs az a zártsága, ami a rendi falvakra oly jellemző. Ezenkívül mindakettő ugyanolyan polgári csoportokat foglal magában, mint a városokban vannak. Belekerült ebbe az egységes vidéki helyzetbe a parasztság is, s nem úgy, mint rendies parasztság, tehát jobbágyi arculatú földművelő, hanem mint polgári földművelő, szóval birtokos és munkás. A vidékiesség egyszerű színezetén felül megmaradt ugyan itt-ott bizonyos parasztjelleg, azonban nem úgy, mint társadalmi bélyeg, hanem mint népiségi színezet. Legjobban kifejezi ennek a népi jellegnek a társadalmi helyzettől elszakadt természetét a népviselet. Járnak a parasztok népviseletben, azonban ugyanazok a parasztok, akik ilyet felöltenek, alkalomadtán szabályos polgári ruhát is fölvesznek, viszont pl. az alpok környéki városokban városiak is viselnek rövid kecskebőrnadrágot, éppúgy, mint a parasztok.
Magyarországon mindez nem következett be. Nagyban és egészben megmaradt rendi jellegű vidéknek a falu és rendies jellegű parasztnak a falusi földművelő. Majdnem tökéletesen polgári elvek szerint fejlődött azonban a városok élete, s hasonlóan erősen polgári jellegűek azok a vidéki telepek, amelyek a városiasodásnak az eredményeképpen születtek meg. De ezenfölül is. A parasztfalvak egy kis része csaknem olyan mértékben elpolgáriasodott, mint a nyugati falvak. Van tehát nálunk is polgári vidék, azonban ezek csak szigetei a rendies vidéknek s olyan szigetei, amelyekre nem maradt hatás nélkül a körülvevő másfajta vidék.
Ha rendet akarunk tartani e mindenféle hazai polgári vidéki telepek között, akkor a következő csoportokat különböztethetjük meg. Legelőször is különbséget kell tennünk azok közt a vidéki telepek között, amelyek falvak és azok közt, amelyek nem falvak. Nem lehet ugyanis falvaknak tekinteni az olyan lakótelepeket, amelyek szervesen és egészükben összefüggenek egy várossal, akkor is, ha éppen nem épültek össze. Ilyenek nevezetesen a Budapest tőszomszédságába eső felduzzadt népességű községek, amelyek részint Budapesten dolgozóknak a lakótelepei, részint olyan gyártelepeknek a telephelyei, amelyekben fővárosiak és helybeliek egyformán munkát találnak. Mindenütt, ahol ez a kapcsolat ilyen kölcsönös, ott nem önálló faluról, hanem a városnak egy elkülönült telepéről, illetve elővárosáról van szó. Ilyen hely pedig az a 21 Budapesttel szomszédos község, amelyet a statisztika külön Nagy-Budapest néven kimutat, hozzávéve még ehhez Soroksárt is. Ebből öt külön is város, azonban végeredményben nem önálló város, hanem Budapestnek az elővárosa. Hatodiknak e városok közé lehet sorolni Csepelt is, noha ez közigazgatásilag nagyközség.
Van ilyen fölszívott vidéke Miskolcnak is, nevezetesen Diósgyőr és hovatovább Görömbölytapolca, s ilyen helyzetbe kerül végeredményben minden olyan nagyobb városhoz közeli kisebb település, amely szorosan és kölcsönösen kapcsolatban áll a várossal.
Nem számíthatók azután a falvak közé azok a települések sem, amelyek magukban tudnak városiassági magot fejleszteni. Ez a városiasodás végeredményben szintén a polgárosodásnak a következménye, s ez is a vidéken folyik le, azonban a hely különleges viszonyai folytán nem polgárias falvakat, hanem városokat eredményez. Ennek a jelenségnek a megtestesítői mindazok a községek, amelyek mostanában városiasodtak el.
Az összes többi vidéki helyek mind falunak tekinthetők, akármennyire is városias jellegűek külsőleg. Nem tesz ugyanis várossá egy falvat sem egyetlen városi szerepnek a betöltése, sem művi berendezéseinek akármilyen nagyszerű fejlettsége. Város csak az olyan település, amely egy kisebb-nagyobb vidéknek a központi helye, ahol vidékre kiható városi funkciók működnek, s ezen a réven egy vidéki terület kapcsolódik hozzájuk. Ezért nem város például Siófok vagy Balatonfüred, vagy Balatonföldvár, akármilyen »kiépült« is és akármilyen pompás fürdőberendezései vannak is. Egyszerűen üdülőhely, közelebbről fürdőhely, amely a városhoz viszonyítva maga is vidék, s belső társadalmi rendjét illetően falusi társadalmi csoport. Hasonlóképpen nem városok azok a budapestmelletti népes lakóközségek sem, amelyek már igen szépen kiépültek, s nagyságuk is elég lenne ahhoz, hogy városok legyenek, mert nem mások ezek, mint egyetlenegy helyhez kötött szerepnek a betöltői: lakótelepek: S mivel ezt a szerepüket is úgy töltik be, hogy a lakást mellékesen kertműveléshez kötik, s egyébként is falusias társadalmi csoportokat képeznek, falvaknak tekinthetjük őket. Ilyenek a Nagy-Budapest határán kívüleső helységek, amelyek nem szerveződtek teljesen Budapest egységébe.
Végeredményben így igen sokféle polgárias falu van az ország minden részén. S azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak a közigazgatásilag önálló községek közt vannak ilyenek, hanem nagyon sok parasztfalunak, vagy városnak a határában van olyan külterületi település, amely sem a városhoz, sem a parasztfaluhoz nem tartozik, hanem különálló polgári falu. Egyformán számításba véve most már az önállóakat és az idegen falu külterületeképpen kezelt telepeket, az alábbi falutípusokat különböztethetjük meg.
Vannak mindenekelőtt olyan agrárfalvak, amelyek földművelők ugyan, de mégsem parasztfalvak. Önálló ilyen községünk nem sok van, egynéhány azonban a főváros körül közvetlenül a lakótelepek övén kívül mégis található. Ezek polgári agrárfalvak nemcsak abban az értelemben, hogy rendiségüket levetkeztették, hanem úgy is, hogy birtokospolgárok és kispolgárok laknak főképpen bennük. A másik fajtája viszont az agrárfalvaknak, amely a rendiességből ugyan szintén kivetkőzött, eréven azonban nem polgári, hanem proletárteleppé lett. Ilyen proletárfalvaknak tekinthetők mindazok a rendszerint Újtelep nevezetű kistelkes telepítések, ahol a falusi, vagy városi szegénység az anyatelepből kiszakadva önálló felépülést létesített.
Számos olyan községünk van, ahol különféle ipari telepek létesülése révén a lakosság nagyobbik része az iparban talál foglalkozást. Az ilyen falu nemcsakhogy ipari falu lett, hanem egyben polgári falu is. Az ipari vállalat megtelepedésével kiépült a falunak a város felé való kapcsolata, s ez az egész falut a városiasodás útjára vitte. Vannak azután a legkülönfélébb városaink és falvaink külterületén olyan telepek, ahol szintén iparvállalatok révén falunyi település keletkezett, természetesen túlnyomóan ipari lakossággal és polgári stílus szerint. Amennyiben ezek a belterületi községtől elszakadnak és különálló társadalmi csoportot alkotnak, úgy ezeket is ipari falvaknak tekinthetjük.
Egészen hasonló a helyzet a bányatelepüléseknél. Számos község egészben véve bányateleppé alakult át, s ezen a réven kiemelkedvén a parasztfalu keretei közül, polgári vidékké lett. Vannak aztán bányákkal kapcsolatosan is külterületi telepek, amelyek önálló falunak tekinthetők, s természetük szerint szintén polgári falvaknak, tekintet nélkül arra, hogy milyenfajta falunak a határában keletkeztek.
További fajtája a hazai polgári falvaknak a lakófalu. Városok környékén, helyesebben a főváros környékén azon az övezeten túl, ahol a községek beletagolódtak a város testébe, olyan falvak következnek, amelyek ugyan önállóságukat mind társadalmi, mind területi vonatkozásban megtartották, azonban túlnyomóvá lett bennük az olyan népesség, amely a városi munkahelyre jár be dolgozni. Ezek falvak maradtak, de mert túlsúlyra jutott bennük a városban dolgozó népesség, másnak nem mint lakófalunak tekinthetők.
Hozzájuk hasonlóan lakófalvak azok a külterületi lakótelepek, amelyek akár városok, akár falvak határában találhatók, s bennük nagyobbrészben nem mezőgazdasági munkásság lakik, ha önállósodtak az anyaközségtől.
Végül pedig polgári falvainknak különálló és érdekes változata az üdülőtelep. Olyan telepek ezek, amelyek magukban véve is »városias« települések, de meg a városiak látogatására szántak, azonban magukban véve nem városok. Tökéletesen mindegy, hogy kis nyaralóházakból tevődik-e össze az ilyen telep, vagy néhány nagyobb üdülő intézmény épületéből, belső társadalmi rendjüket tekintve ezek is falvak, amelyekben olyan iparforgalmi népesség van többségben, amely a vendéglátás szolgálatában áll. Rajtuk kívül a nyugdíjasok, tőkések a legjellemzőbb rétege ennek a polgári falunak. Önálló ilyen üdülőfalunk nem sok van. Vannak azonban másfajta községeknek és városoknak olyan külterületi telepei, amelyek teljesen önállósodtak és ilyen üdülőfaluvá alakultak át. Csaknem kivétel nélkül ilyenek a balatonmelletti fürdőtelepek, amelyek teljesen elszakadtak a régi parasztfalutól, csak éppen a nevét viselik, de viszont városokká még az olyanok sem fejlődtek, mint Siófok és Balatonfüred, amelyek teljesen elnyelték a régi falut.
Nézzük sorjában e falutípusok legszembeötlőbb jellemzőit és a többi falutípusokhoz való arányukat.
Igazi agrárpolgári falvaink tulajdonképpen nincsenek is. A határozottan és teljesen polgárosodott hazai mezőgazdák nem a falvakban, hanem a mezővárosokban vannak. Olyan faluk mégis, amelyek erőteljesen kivetkeztek a paraszt hagyományokból, s nemcsak hogy polgárosodnak, hanem már lényegében. át is alakultak, leginkább a Cegléd-Budapest vasút és műút közvetlen környékén vannak a lakójellegű falvak öve után. Ezek már teljes céltudatossággal piacra termelő és a polgári civilizáció szerint élő falusi mezőgazdák. Sokat járnak a fővárosba piacra is, meg egyéb célból is, gyermekeik a pesti iskolákba vonatoznak naponta, s legföljebb az idősebbeket, ha parasztoknak lehet még nevezni közöttük. Az ilyen falvaknak a képe már tökéletesen megváltozott. Az építkezés népies stílusa teljesen kiveszett s minden épület polgári-városi mintára készült. Ez a polgári agrárfalu s gyönge példája annak, hogy falusi mezőgazdák is tudnak egészen városi mintára átalakulni. Gyönge példa azért, mert az igazán polgáriasodott mezőgazdák nem a falvakban, hanem a mezővárosokban találhatók.
Számosabbak ellenben a szintén polgárosodott agrárfalvaknak nevezhető proletár falvaink. Mindenütt, ahol a reformházhelyeket távol a községtől osztották ki, különálló új falu keletkezett, amely nemcsak térben szakadt el a régi falutól, hanem életstílusban is. Az agrárproletárságnak részben szomorú, részben vígasztaló falvai ezek. Szomorúak, mert az apró házacskákban szükösen, vagy éppen nyomorúságosan élő proletárok szoronganak, s vígasztalók, mert mégis a saját házukban laknak s az egyforma nyomorúság súlya alatt munkásöntudatuk jobban keményedik, mint a falvak nyomottságában és a gazdáknak és elöljáróknak való alárendeltségben. Maga van itt a földmunkás szegénység s szabadon érleli világszemléletüket a közös sanyarúság. Vannak telepek, ahol kiki maga építette, vagy építtette föl a házát. Itt változatos együttesben sorakoznak egymásután a kis házacskák, mind egyformán szegényes és puritán fehéroldalu, de mindegyiken rajta egy-egy nyom a bennlakó egyéniségéből. Kis kertek a házak körül, bennük néhány gyümölcsfa, pár baromfi az udvaron, enyhültebb hazája ez a proletárságnak, mint a bérkaszárnya vagy a parasztfalusi alsóvég. Másik helyeken közösen épültek a házak. Itt mint a katonák, glédában, állanak a pirostetős házak, s mint falusi falanszter tanusítják a benne élők nagyon egyforma proletárságát. Az udvar itt is olyan s a kert is hasonló, mint a változatosabban épült munkásfalvakban, csak éppen regulára szedték itt mindazt a szegénységet, ami az épületeken rajta van. A szabályosan épült házakban is föld a padozat, kicsi az ablak és szigeteletlen itt is a fal, csak minden az összes házakban szabályosan »szabálytalan«.
Egészében iparosfalunk összesen 30 van. Nagyrészük a Dunántúlra esik, összesen 23, s az északi vidékekre 7. Az Alföldön egyetlen ilyen ipari falu sincsen. Oka ennek az, hogy mindezek a falvak valamilyen nyersanyag jelenléte miatt jutottak ipari üzemekhez s ez alakította át az egész falut. Az összes ilyen faluban lakó népesség kb. 100.000 fő, ami megfelel az ország egész népességéhez viszonyítva 1.1%-nak. Az őslakó parasztgazdák ezekben a falukban is megmaradtak mind mezőgazdának, mind parasztnak, azonban kisebbséggé szorultak vissza és rajtuk sem mult el hatás nélkül a változás. Ők is előbbrehaladtak a polgárosodásban, úgy, mintha a város került volna közelükbe. A földmunkásság pedig nemcsak hogy proletárrá fejlődött azelőtti zsellér állapotához képest, hanem nagyvészben ipari proletárrá avatta a gyár. A rendiség szelleme azonban nem pusztult ki egészen az ilyen falvakból sem. Itt a környező parasztfalvaknak és uradalmaknak a légkörében a vállalat is uradalmi formát öltött és látszat szerint ugyan szabad proletárként kezeli a munkásait, azonban úgy nehezedik rájuk, mintha maga uradalom lenne s a munkások jobbágyai. Ahol pedig a vállalat építtetett házakat a munkásainak, ott egyenesen az uradalmi falunak a viszonyai kelnek életre, megszelidülve ugyan, de még mindig éppen elég szigorusággal.
Bányászfalunk van 43. Ezek közül a Dunántúlra esik 18 és Északra 25. Rajtuk kívül azonban mind a két vidéken másfajta falvak határában vannak olyan kisebb bányatelepek, amelyek a falutól elszakadt önálló bányászfalvaknak tekinthetők. Az egészükben bányatelepekké alakult falvaknak a népessége 135.000 fő, ami megfelel az ország egész népességében 1.5%-nak.
E bányatelepek az átalakult falunak egész skáláját képviselik. Vannak olyanok, ahol bányamunkás lett a falu népességének a nagyobbik része, azonban életstílusában részben meg maradt parasztnak. A férfiak szvetterben és micisapkában járnak, de az asszonyok otthon népviseletet hordanak és végzik a mezei munkát, ami a férfiakról rájuk maradt. De maguk a bányában dolgozó férfiak sem lettek igazi bányászmunkások. Elsősorban nem tekintik ilyeneknek őket a bánya céhbeli munkásai, másodsorban maguk sem tartják magukat ilyeneknek. Ha bővebben lenne földjük, a legtöbb nyilván parasztgazda lenne inkább, mint földalatti bányász. Következő fokozat a távolabbi vidékről összesereglett alkalmi bányászoknak a faluja. Ezek már elszakadtak a földjüktől, ha volt és a paraszt hagyományoktól, amelyek még otthon fogva tartották őket, s a bányatelep barakjaiban és siralmas munkásházaiban tetézetten falusi és proletár sors terhei alatt sínylődnek. A bányának nem elég fontosak, mert nem állandó és nem nélkülözhetetlen munkásai, viszont maguk az időszakos keresetből nem tudnak otthonos falut építeni, tehát úgy élnek kormos és szomorú telepeiken, mint akiket a falu már kihullajtott s a bánya rendezett munkástelepe még nem vett be. Harmadik fokozat a bánya céhbeli munkásainak a telepe. Róluk már a vállalat gondoskodik s alkalmazotti viszonyuk szerint építi föl többé kevésbbé lakályos házaikat s mindenféle jóléti intézményekkel ellátott telepeiket. A tisztviselő telepe valóságos villanegyed, tenniszpályával, stranddal és kaszinóval. A szakmunkásoké idillikus kispolgári telep kertekkel, sportpályával, stranddal, könyvtárral s egyéb hasonló kellékekkel. Polgároknak és városiaknak érezhetnék már magukat, ha a vállalat szeme túlságosan rajtuk nem lenne életüknek minden mozzanatán, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy az uradalmi cselédeket vigyázza az uradalom. Szabó Zoltán leírásai ezekről a telepekről (Cifra nyomorúság) nagyon élesen rávilágítanak mind a polgárosodás kitűnő előrehaladására, mind az uradalmi légkör szüntelen megnyilvánulására.
Más világ a budapestkörnyéki lakófalvaké. Itt mindenütt megmaradt a falvak alapszövete, csak részben ez is átalakult a lakosság változásának megfelelően, részben pedig mindenféle új hozzátelepülésekkel növekedett meg. A valahai paraszt mezőgazdák részben megmaradtak parasztnak is, mezőgazdának is, azonban jórészüket elcsábította az ipari munkaalkalom és lakóhelyét megtartotta ugyan, őseinek a parasztházát is, de maga már gyárbajáró munkás lett. Akik megmaradtak mezőgazdáknak, azok különösen a budai részeken ma is szinte érthetetlenül őrzik paraszt hagyományaikat s ami ehhez szorosan hozzátartozik, népiségüket. A pesti oldalon már nagyobb a változás; még Soroksár, a budaiakhoz hasonlóan katholikus sváb falu parasztsága is majdnem úgy változott el, mint a szomszédos magyar parasztság. A kitűnő értékesítési lehetőségek folytán a mezőgazdaságból is jobban lehet élni, mint akárhol másutt az országban, a város meg olyan közel van, hogy már közelebb nem is lehetne, minden alkalma megvan tehát a parasztságnak arra, hogy mind termelésében, mind életstílusában tökéletesen átalakuljon. Növeli az átalakulás tényezőinek a számát, hogy a mezőgazdák mindenütt kisebbségbe kerültek, mert a betelepülők már nem mezőgazdák, hanem csak éppen laknak a faluban, munkára a városba járnak be. Ilyenformán mezőgazdástúl együtt átalakult ezeknek a falvaknak a képe. Kisebb-nagyobb kertek közt állanak a lakóházak, s belőlük reggelenként vásári sokadalomhoz hasonlóan özönlik munkára a nép s esténként hasonlóan vissza. Az otthonmaradt családtagok háztartási munkáihoz hozzátartozik a kis kert művelése is, ami részben el is tudja látni kerti termékekkel a birtokosát. Sőt a nagyobbakban jó termés idején annyi terem, hogy barackot, szőlőt s egyéb gyümölcsöt még a piacra is tudnak vinni. Igy maradt meg mégis falunak az ilyen lakótelep, akármennyire is különbözik mindenféle parasztfalutól.
Persze, vannak köztük vigasztalanabb települések is. Rossz homoktalajon, aránylag olcsó telekárak mellett olyanok települtek ki távolabbi telepekre, akiknek másra nem futotta már. S a nagynehezen megszerzett telken úgy építettek, ahogy tudtak. A csepeli határban levő Királyerdő például klasszikus példája a kinlódó városalatti lakófalunak. Jó közlekedésben van a várossal, üde fenyveserdő borítja a buckákat, azonban a talaj sívóhomok s az idetelepültek legnagyobbrésze földhözragadt proletár. Igy a házak legnagyobb része siralmas viskó, amelyben tengődve él, aki benne lakik és sorsa azon a hajszálon függ, hogy kap-e munkát Csepelen vagy Budapesten.
Fölfelé a Duna mellett nem lakófalvakká, hanem üdülőtelepekké alakultak át a valahai parasztfalvak. Nem az a népesség van többségben bennünk, amely kinn lakik és benn a városban dolgozik, hanem az, amely Budapesten lakik és ide költözik nyári üdülésre. Mindenféle nyaralóházak veszik körül a parasztfalu magját, s természetesen a régi falu sem maradt érintetlen. Egyrészében a parasztházak is átalakultak nyaralóházakká s aki még megmaradt mezőgazdának, az a nyaralóvendégek ellátásában jobb üzletet talál, mint hajdani parasztgazdálkodásában. Ilyen falvak különösen Nagymaros, Szob, Zebegény, azután a szentendrei sziget falvai, továbbá Göd, Sződliget.
A másik vidék, ahol az üdülőtelepek tömegesen kifejlődtek, a Balatonmellék. Egészükben ilyenekké alakultak Balatonfüred és Siófok, s rajtuk kívül végig az egész tóparton a régi paraszt falu mellett egy-egy új fürdőtelep keletkezett. Legélesebb az elkülönülés Balatonföldváron, ahol egy jelentéktelen távolabbeső falu határában, az egykori uradalmi pusztán egy teljesen önálló és nagyszabású fürdőtelep fejlődött ki. De ilyenek a többiek is. A régi falu arányait teljesen meghaladva s tőle elszakadva tökéletesen különálló fürdőfalvak sorakoznak körül a parton. Mert míg a parasztfalvak megtelepülésének – különösen a déli parton az volt a törvénye, hogy távolabb álljanak a parttól, a vizenyős-nádas fekvés miatt, addig az újabb üdülőtelepeknek éppen a vízpart az életeleme, tehát közvetlen a víz mellett sorakoznak föl. Akár kisebb nyaralóházakból, akár nagyobb szálloda vagy társasági épületekből tevődik össze egy-egy ilyen fürdőtelep, mindenképpen az üdülés szükségletei határozzák meg életüket. Állandó lakosságuk részben a vendégforgalomból élő népesség, részben állandóan idetelepült nyugdíjasok. A nyári népesség azonban mindenütt a többszörösére duzzad a télinek, s nemcsak a vendégek száma duzzasztja meg, hanem a vendégforgalomból élő keresőnépesség ideköltözése is.
Mind a fölső Dunapart, mind a Balatonmellék elsősorban Budapestnek az üdülőtelepe. De míg a Dunapart szinte kizárólagosan Budapesté, addig a Balatonmellék az ország egész középosztályának a kedvelt nyaralóhelye. Ezenfelül azonban az egyes nyaralóhelyek még tovább is tagozódnak. Siófok a pesti polgárnak a nyaralóhelye, Balatonfüred a vidéki úri középosztálynak elsősorban és így végig, minden helynek megvan a külön társadalmi köre, s öreg balatoni nyaralók úgy tudják a fokozatokat, ahogy a falusi ismeri a környező falvaknak a különös jellegét.
Ezek a magyar polgári falvak. Most még kisebbség a falvak nagy tömegében és népességében, azonban mind számuk, mind népességük rohamosan növekedik, ugyannyira, hogy ez a nagyon is szabályszerűtlen falutípus az, amely a legerőteljesebben fejlődik az összes magyar falvak közt. Ha pedig a parasztfalvak is erőteljesebben kapcsolódnak be a polgári fejlődés sodrába, akkor nagyon hamar az ilyenfajta falvak juthatnak többségbe.