Január 23.

 

Mária eljegyzése, másként menyegzője hagyományvilága olykor a kánai menyegző vasárnapjának jámbor szokásaival is vegyül. Erről már szó esett. Itt csak a Mária-ünnepről (festum desponsationis B. Mariae Virginis) emlékezünk meg.

Megünneplése a XV. században Franciaországban, Chartres városában kezdődött, majd pápai jóváhagyással (1537) a franciskánusok terjesztik. Szorosan összefonódik Szent Józsefnek a XVI. században bontakozó kultuszával, de olykor érinti a Mária hét öröméről való megemlékezést is.

Az ünnep sajátos módon a Habsburg-monarchiában válik különösen népszerűvé. Lipót fiúgyermeke késett. Amikor megszületett, Szent József iránti hálából a József névre kereszteltette. Néhány jellemző mozzanatot Szent József ünnepénél még megemlítünk. József trónörököst Mária eljegyzésének ünnepén (1690) koronázták még atyja életében császárrá. A napot ünnepi rangra Lipót kérésére emelte a pápa a Habsburg-birodalomban. A kihalástól rettegő dinasztia háláját tanúsítja még a schönbrunni kastélykápolna (1745) dedikációja, és a bécsi Hoher Markt kútkompozíciója (1765). Mindkettő Mária és József eljegyzését ünnepli.*

Mária menyasszonyságának ünnepe – mintegy az asszonyi sors megdicsőülése, a parasztlakodalom égi mása – részben udvari arisztokrata példa, nagyobb részben azonban a franciskánizmus nyomán bontakozik népi jámborságunkban. Legfőbb forrása alighanem a Makula nélkül való Tükör:

 

Midőn a Szentséges Szűz tizenegy esztendőt töltött volna a templomban, és idejében tizennégy esztendős lött volna... a szentek szent helyéből szózat lett a főpaphoz, mondván: parancsold meg, hogy a Dávid nemzetébül való házasulandó férfiak egybegyűljenek és ki-ki egy ágat tartson kezében, és akinek megzöldellik, azé légyen a Szűz. Azért aszerént egybegyűlvén, mindenik a maga vesszejére nevét fölírta.

Midőn azért mindnyájan az ő vesszejeket a főpapnak adták volna, a főpap a szentek szent helyére bévitte, ahová csak egyszer esztendőbe mert bemenni, és tévé a vesszőket a frigyszekrény eleibe. És ismét kiméne és a néppel imádkozék. Kevés idő múlva beméne, hogy megtekintse, ha valamelyik megvirágzott-e, de egy sem virágzott meg. Azért megkérdezvén az istent, mi oka annak. Szózat lett, mondván: egy ág híjával vagyon...

Azért a városban és Juda nemzete között szorgalmatosan kérdezkedtek, ki volna az aki elmaradott volna. És imé megtudták, hogy az ájtatos József híjával vannak. Azért mindjárt érte küldének. A főpap eleibe hozván, e főpap keményen szóla néki, hogy parancsolatjára a többivel el nem jött. Mondá szent József: tisztelendő uram, méltatlannak ítélem, hogy oly szent szüzet én házastársul vegyem. Mivel ugyis ő gazdag szülék leánya, én pedig együgyű ács vagyok, kérlek azon alázatosan, hogy engem azon házasságra ne tarts. Felele a főpap: Isten parancsolatja, hogy te jelen légy. Azért végy vesszőt kezedbe, és írd rá nevedet, és amint Istennek fog tetszeni, úgy történik Veled.

Vévén azért kezébe a vesszőt, és reá írá nevét. A főpap a többivel ismég bevivé a szentek szent helyébe, és újabban a néppel imádkozék... A főpap ismét beméne a szentek szenthelyébe és Szent József vesszejét éppen megzöldelve találá és szép virágok virágoztak ki rajta. És kivivén a népnek, a nép elcsudálkozék rajta, dicsérvén az Istent, hogy a régi csudát, kit Áronnal tett, megújította. De ez nem volt elég, hanem midőn a főpap Szent Józsefnek kezében adta volna a vesszőt, imé a Szentlélek galamb képében a vesszőre szállott, az emberek nagy csudájára...

Midőn egymásnap kezet adtak volna, mindjárt Szent József Bethlehembe ment, hogy mindent megkészítsen, ami a menyegzőhöz való. Hasonlóképpen Szent Joachim és Szent Anna Názáretbe mentek, elkészítvén ott mindeneket.

Szent Anna a maga leányának tehetsége szerént legszebb ruhát készített... Micsodás volt pedig az ő menyegzős ruhája, Szent Brigitta jelenéséből kitetszik, mivel oly formán jelent meg néki az Isten Anyja. Vala pedig az ő fején igen drága korona, és abban hét drágakő vala helyheztetve. A haja leeresztve vala, a szoknyája drága vontarany, a palástja égszínű selyem vala. Ily szép ruházattal vala Mária fölékesítve kívül, de sokkal jobban természet szerént való szépséggel meg vala ékesülve belől... Vala pedig a Szent Szűz középszerű, és valamennyire nagyobb a középrend között. Az ő teste búzaszínű vala, és a haja aranyszínű, szemei igen kegyes és barnaszínű valának. Orra valamennyire vékony, ajkai pirosak, ábrázata hosszas, kezei és ujjai is hosszak valának. Szavai nyájasak és kedvesek. Járása lassú és szemérmes vala. Egyszóval mindenben kedves és ékes volt.

Kiment azért e szent menyasszony lefüggesztett szemmel, kedves ábrázattal, szemérmes lépéssel. Fején lévén ékes korona, és az égszínű palástban felöltözve. Az ő vőfélye volt maga a Szentlélek, szolgák az angyalok. Elérkezett Szent József is, mint valami földi angyal: tisztességes ábrázatú és megékesült, mert mintegy harminc esztendős vala idejében, amint némelyek bizonyítják. Az ő szüléjek a templomban vitték őket. Jelen lévén Szent Joachim, Szent Anna, Szent József bátyja, Kleofás és Kleofás Mária, Zebedeus és Salome, több más atyafiakkal és kiváltképpen az angyaloknak nagyszámú sokaságával, kik a templomban kisérték őket. Elhihetjük, hegy az angyalok serege az ő királynéját látni kívánta.

Más sok népek is egybegyűltek, kívánván látni az ékes menyasszonyt...

Midőn azért a szent processzió a Templomhoz jött volna, a zsidók szokása szerént egybeadattak és megáldattak. A megerősítésre Szent József a maga jegyesének egy szép gyűrőt adott, amely gyűrő örök emlékezetre most is Perusium várasában a Szent Lőrinc templomában tizenkét lakattal bécsukva, nagy őrizet alatt, böcsületben tartatik. És bizonyos időkben az emberek ájtatosságára kimutattatik, mindazonáltal senki nem tudja, mibül van csinálva. Ahhoz éréntik a házasok a maga gyűrűjöket és tőle megszenteltetnek.

 

Varga Lajos népköltő régi barokk népkönyvektől ihletve, vőfélyes lelkendezéssel így verseli meg* Mária menyegzőjét:

 

Ott állt a menyasszony angyali szépségben,
Ilyen szépség nem volt még soha az égben,
Mennyei erénytől tündöklött e virág,
Megkedvelte őt a teljes Szentháromság.
 
Aranyos felhőkön rózsaszín szárnyakkal,
Leszállt most az égből Gábriel arkangyal,
Utána jöttek a mennyei seregek,
Hogy az eljegyzésben ők is részt vegyenek.
 
Jeruzsálem város mióta fennállott,
Ily fényes menyegzőt még soha nem látott,
Ott ragyog szent fényben az egész mennyország,
Trónján tündöklik a teljes Szentháromság.
 
Gábriel arkangyal lépett most Józsefhez,
És elvezeté őt az égi jegyeshez.
Kit, midőn meglátott, meghajlott előtte,
Keblét egy mennyei szent érzet tölté be.
 
Majd Gábor főangyal ekkép szólt hozzájok:
Ime itt a gyűrű, melyet nektek hozok,
Ez odafent a szép mennyországban készült,
Melyet én általam nektek az Isten küld.
 
Angyali szeretet a drágakő benne,
Ti egymással ezzel lesztek eljegyezve.
Rózsaláncával a tiszta szent életnek,
Most összekapcsollak örökre titeket.
 
A gyűrűt az angyal Józsefre ruházta,
Ki azt ráhelyezé Mária ujjára,
Az eget és földet szent öröm tölté be,
A két dicső jegyest ég s föld üdvözölte.
 
Angyali hárfának hangjai zendülnek,
És az arkangyalok glóriát zengenek,
Trombitaszó harsan, alleluja zendül,
Mennyei örömtől a világ megrendül!
 
Szőlőfürtjéből az őrök üdvösségnek,
Színméznél édesebb italt készítének,
Az angyalok hoztak megszentelt kenyeret,
Mely az örök élet búzaföldjén termett.
 
Örömére ezen napnak lejövének,
Összes lakosai a csillagos égnek,
Hogy szent vigalom közt gyönyörködve lássák,
A két tiszta lélek égi boldogságát.
 
És a Szentháromság karjait kitárta,
Hogy ezen szent frigyet örömmel megáldja...

 

*

 

Eddig ismereteink, illetőleg kutatásaink szerint Mária menyegzőjét fogadalmi ünnepként először Somlóvásárhely ülte meg hazánkban (1714): Mária hét örömének tiszteletére a falu népe többek között azt is megfogadta, hogy azt a napot – festum Desponsationis – is, melyen Szent Józsefnek nagy csudálatosan a szentek szent helyébe megzöldellett és kivirágzott vesszeje által eljegyzettét, és házastársul neki adattál, szintén úgy megüllük magunk ájtatosságából, mint a több Anyaszentegyház üllő ünnepeit, mert kimondhatatlan örömidre lött neked Szüzek Királynéja és a szűz Szent Józseffel való öszveadásod, mivel a szent házasságnak színe és palástja alatt szüzen szűlvén az világra az élő Isten Fíát, az anyai méltósággal mind szűzességedet, mind jó híredet, nevedet íppen sérelem nélkül megtartottad: tarts meg minket is kérünk, szent Fiad fogadásunkért sérelem nélkül minden lelki és testi veszedelmekben. Őrizd meg városunkat tűztül, víztül, éhségtül, döghaláltul, ellenség kardjátul és mindenféle reánk jöhető veszedelmes károktul, melyeket mint érdemes Isten ostorát bűneinkért megérdemelnénk...*

Kevés patrociniumunkat nyilvánvalóan főleg a sohönbrunni példa magyarázza: Somlóvár (Erdődy-kastélykápolna), Harság (Haršag, 1841, Klobusiczky-család). Az Erdődy-dedikációba talán a helyi, somlóvásárhelyi népi hagyomány is belejátszott. Mária eljegyzése-oltárt látunk Máriaradna, Jászberény-Szentkút búcsújáró templomában. Lehetséges, hogy a házasságra váró fiatal búcsúsok hiedelmeket is fűznek hozzájuk.

A régebbi, középkori Mária-ciklusok menyegzői jelenetéről, főleg Berethalom (Biertan), Eperjes, Földvár (Feldivara), Kassa, Szászsebes (Şaeş) emlékeiről* nem itt szólunk, minthogy akkor a Desponsatio, Sposalizio még nem volt külön ünnep. Megemlítjük azonban Dorffmeister István képét a türjei premontrei* és Kontuly Béla modern freskóját a Budapest-herminamezői templomban (1933).

A napot éppen úgy, mint a kánai menyegző vasárnapját, általában csak jámbor közösségek: olvasóstársulat, harmadrend tagjai ünnepelték meg, rendszerint elöljáróik hajlékában. Tudomásunk szerint csak Jászberény a kivétel, ahol az ájtatosság a szentkúti templomban történik. Ismereteink szerint a hagyomány egyébként is leginkább a Jászságban virágzik. Így Nagykörü faluban századunk elején az öregasszonyok összegyülekezvén imádkoztak, énekeltek, majd a végén kalácsot ettek, bort ittak. Olykor öregesen még táncra is kerekedtek:

 

Szívünk, lelkünk vigadjon,
Mert ma örömnap nagyon:
Mária menyegzője,
Ma vagyon szent ünnepe.
 
Egész mennyország vígad,
Egyedül pokol jajgat,
Mert a szép Szűz Mária
Sátánok megrontója.
 
Angyalok is vígadnak,
Ékes koszorút fonnak
Menny és föld királynéjának,
A szép Szűz Máriának.
 
Szent József, Szűz Mária
Nézz e kis társaságra,
Mely menyegződ napjára
Jött magasztalásodra.
 
Fogadd köszöntésünket,
Méltó üdvözlésünket.
Engedd, veled mennyekben
Legyünk szent mennyegződben.

 

Jászladány jámbor asszonynépe még századunk elején is valamelyik jelesebb Mária-tisztelő asszony hajlékában gyülekezett. A tisztaszobában fölékesített Mária-szobor került az asztalra, amelyet az idősebbek körülültek. A többiek sokszor még a konyhát, kisházat is teletöltötték, annyian voltak. Először az Örvendenek az egek kezdetű éneket énekelték. Utána a Mária hét öröméről szóló ájtatosságot végezték, majd a Szűzanya eljegyzéséről irt istória olvasására került sor. Majd ének, továbbá a lorettói litánia és a kánai menyegző helyi változata következett. Közvetlenül az ájtatosság után jámbor mulatságot ültek. A Mária-szobor mellé bor és frissen sült kalács került, amellyel mindenkit, aki csak jelen volt, megkínáltak. Végezetül az idősebb asszonyok összefogóztak és Mária tiszteletére táncot jártak.

Guta komáromi mezővárosban Fél Edit gyűjtése szerint* a szentesebbek kijelölnek maguk között egy házat, oda meghívnak, akit akarnak a baráti körükből. Fölterítik az asztalt, mint a rendes lakodalomhoz. Vannak asszonyok, akikről azt mondják, hogy egész vagyonukat nem sajnálják a kánai menyegzőre elkölteni. Az ilyen mondja, hogy csak nem sajnálom a Szűz Máriácskától. Készítenek Szűz Máriának egy „kertet”, s odateszik Szent József vesszejét, beleállítják. A kert egy Mária-szobrocskából áll, amit virággal, többnyire papírrózsákkal díszítenek. Szent József vagy Jézus vesszeje egy sima pálca, ugyancsak papírrózsákkal feldíszítve. Meghívnak hat érintetlen fiatal leányt, ezek papírrózsa koszorút tesznek a fejükre. Egyik közülük Mária, akit Máriácskának is mondanak; fátyol van fején. Ez többnyire kisleány. Van azután menyasszony, vőlegény, Szűz Mária és Szent József kiválasztva a meghívottak közül. A résztvevők bent ülnek az asztalnál, mikor a leányok bejönnek, kezükben egy-egy tányérral, melyben sütemény van, középen fél liter bor, körül rózsák, az egész pedig letakarva kendővel. Az első leány, az angyal ezeket mondja:

 

Én, úgymond az angyal, égi követ vagyok,
Teremtő uramtól üzenetet hozok.
Ő szent felségének abba telne kedve,
Hogy e szűz hajadon (itt Máriára mutat)
Legott férjhez menne.

 

Ezután a második és a többi lány is folytatja a verset, majd kezet fog Mária Józseffel, Józseftől átveszi a virágos vesszőt, és azt elteszi a szoba sarkába, majd énekelnek:

 

Veni, veni szentejusz, megemetusz szpiritusz,
Ki Máriát eljegyezte,
Szent József lett a kedvese.
Siess gyorsan ételt főzni.
Szűz Mária ebédjét készíteni.

 

Erre az asszonyok eléneklik az Isten hozta, Isten hozta Mária tisztelőit... kezdetű éneket, majd együtt éneklik a kánai menyegző énekét. Az ének egyes verseinél, amikor erre a szöveg is utal, kóstolgatják a bort, isznak, majd az Úgy meghordozták Magdolnát... szövegrésznél egy idősebb asszony és férfi felugrik, – egyet-kettőt fordulnak táncolva. Végül a vendégek hozzálátnak az evéshez, iváshoz, előtte azonban még elmondanak tizenkét Úrangyalát.

 

*

 

Dám Ince szóbeli közléséből tudjuk, hogy a Gyöngyös környéki búcsúsok, akik Kisasszony napján a verebélyi búcsúra mennek, Szentkúton a gyöngyösiek menedékházában el szokták járni a kánai menyegző táncát. A búcsúsok: férfiak és nők egyaránt, este az ájtatosságok és a vacsora után körbeállanak, amelyből a jelenlévő barátok, papok sem hiányzanak. Amikor a kör megvan, az evangéliumi történetet kezdik énekelni, miközben egyhelyben táncmozgásokat végeznek. A szokás nyilván már a múlté.

E jámbor vigasságok bemutatásában nem törekedtünk teljességre.

 

*

 

A Perugia városában mai napig őrzött és Mária jegygyűrűjeként tisztelt gyűrű legendáját Varga Lajos és a jászkiséri Körtély István, Mária menyegzőjének állhatatos íródeákja szintén versbe foglalja.

 

Eszerint az Egyiptomba menekülő Szentcsalád útközben megpihent. A munkába merült Mária kis kék szalagra kötött jegygyűrűjét odaadta a ciprusfa árnyékában ülő kis Jézus kezébe, hogy játszadozzék vele. Egy madár ereszkedett le hozzá, a gyűrűt csőrébe kapta és elrepült vele. Nagy volt a Szentcsalád szomorúsága, de már hiába.

Ezerszáz esztendő eltelt azóta, amikor egy dúsgazdag olasz herceg a fiát házasítani akarván, hallotta, hogy az egyiptomi király birtokában van egy csodálatos gyémántkő. Ezt akarta még nászajándékul a menyasszonynak megszerezni. Először a szent városba, Jeruzsálembe zarándokolt, majd Egyiptom felé vette útját. A nagy forróságban egy hatalmas ciprusfa alatt pihent meg. Drágakövekkel kirakott kardját leoldotta az oldaláról, a földre tette, de az különös módon megcsendült. Lenézett, egy kék szalagot látott, gyűrű volt rákötve:

 

Kicsinylőleg tekintett a herceg a gyűrűcskére,
Se nem gyémánt, se nem arany, de még ezüst sincs benne.
Csak azt látom, hogy régiség, már régen elveszhetett,
S a ki valaha viselte, nagyon szegény lehetett.
Nem sokat ér, de emlékül azért megis elteszem,
Nem dobom el, hanem inkább magammal hazaviszem.

 

Tovább nem is törődött a gyűrűvel. Annál jobban örvendezett, amikor a gyémántkövet sikerült megszereznie. Hazaérkezve, a gyűrű sarokba került, nem törődött vele senki sem. Nagynéha a fiatal herceg törölte le róla a port.

A várvavárt menyegző napján az ifjú vőlegényt holtan találták. Atyjának jajszavára a halott megszólalt. Azt mondta, hogy az üdvözültek éppen Mária lakodalmát ünnepelték mennyekben. Csak azért tért vissza a földi létbe, hogy megmondja: a Keletről hozott és semmibevett gyűrű Mária jegygyűrűje volt. Az ifjú lehunyván szemét, meghalt.

Az öreg herceg most már a gyűrű keresésére indult. Ott lebegett a ravatalon fekvő vőlegény fölött, kék szalagon, két angyal tartotta egészen a temetésig. Utána Mária szobrára tűzték és Perugia városába vitték, ahol máig napig ereklyeként tisztelik.




Hátra Kezdőlap Előre