TARTALOMP

Palliata

t. i. fabula (l. a Comoedia és Fabula cz. a.). A vigjátéknak azon faja a rómaiaknál, mely görög anyaggal bír és görög (nevezetesen az újattikai vígjátékok közül való) eredetiek után van átdolgozva. A város 6. századának uralkodó műfaja és költői Livius Andronicus, Naevius, Ennius, Plautus, Trabea, Atilius, Licinius Imbrex, Juventius, Caecilius, Luscius Lanuvinus és Terentius. A palliata régibb költői iparkodtak közönségök izlését ellesni s annak megfelelőleg alakították a görög eredetieket úgy, hogy részint helyi és idői járulékokat kevertek beléjök a görög és római elem tarka vegyülékben fordult elő, részint a comicumot tették gorombábbá s a darabot esetleg contaminatio (több eredeti összefoglalása) útján élénkítették. A későbbi költők, pl. Terentius, szigorúabban kezdtek ragaszkodni az eredetihez, így aztán a műveltek tetszését megszerezték ugyan, de a népre kevésbbé tudtak hatni, mely vidámabb műfajokhoz (togata, atellana, mimus) fordult s ennek következtében a palliataköltés lassankint megszünt. Ha aztán később palliatát akartak szinre hozni, a régibb irodalomhoz kellett darabért fordulniok, mi a császárok korában gyakran megtörtént. E körülménynek köszönhetjük különösen Plautus és Terentius műveinek fenmaradását.

SZ. I.