A bőgőmajmok fajai
A különböző fajok szabadon is, fogságban is egyformán viselkednek. Ezért nem valami lényeges számunkra, hogy a helyes fajmegkülönböztetés sok nehézségbe ütközik. Sok zavart okozott ebben az a körülmény, hogy nemük és koruk szerint oly sokszor elütő a színük, az idősebb hímek vörösek, a nőstények és fiatalok sötétek. Tudományosan rendszeres ismereteket sem sikerült még szerezni a bőgőmajmokról. A fekete bőgőmajomról (Alouatta caraya Humboldt, Mycetes niger; mely Paraguayban él, Elliot is megemlíti a majmokról írt nagy munkájában, hogy csak az öreg hímek feketék, a nőstények és fiatalok színe szalmasárga. A vörös bőgőmajomról (A. seniculus L., Mycetes), mely Columbiában és az Amazon középső folyása mentén tanyázik, tagadja, hogy a barna és rézvörös színnek feketés bíborszínbe való átmenete a fejen, végtagokon és farkon, továbbá, hogy a hátnak szalmasárga színe összefüggésben volna az állat korával, nemével és szűkebb hazájával. Közép-Amerikában, Guatemalában és Hondurasban él a mono, (A. villosus Gray) mely nemre és korra való tekintet nélkül koromfekete. Ez a majom Salvin szerint a Chilascohegység hűvös és nedves erdeiben 6000 angol lábnyi magasságban is található, rendesen azonban 3000 angol láb magasságig fordul elő.
![Fekete bőgőmajom (Alouatta caraya Humbolt). Fekete bőgőmajom (Alouatta caraya Humbolt).](img/thumb/brehm-02-010-1.jpg)
Fekete bőgőmajom (Alouatta caraya Humbolt).
![Fekete bőgőmajom (Alouatta caraya Humbolt). Kothe, Berlin phot. Fekete bőgőmajom (Alouatta caraya Humbolt). Kothe, Berlin phot.](img/thumb/brehm-02-010-2.jpg)
Fekete bőgőmajom (Alouatta caraya Humbolt). Kothe, Berlin phot.