3. ÖREGCSALÁD: MÓKUS-ALAKÚAK (SCIUROMORPHA)


FEJEZETEK

A pele-félékkel befejeztük a legtágabb értelemben vett egérszerű rágcsálók (Myomorpha) majdnem kimeríthetetlen csoportjának az ismertetését, és a legutolsó csoport, a mókus-alakúak (Sciuromorpha) tárgyalására térünk át. Ezeket koponyájuk és vázuk egyéb részeinek következő sajátságai jellemzik: A járomív karcsú és gyengéd alkotású, főképpen a járomcsont alkotja, mert a felsőállkapocs járomívnyujtványának csak az elülső lemeze van meg, ellenben hiányzik a lemezek hátrafelé irányuló nyujtványa, az tehát nem is támaszthatja meg a járomcsontot. Leszámítva a pikkelyesfarkú mókusféléket (Anomaluridae) a szemgödör alatti nyílás, melyen egyébként a rágóizom (musculus masseter) kisebb vagy nagyobb része halad át, kicsiny és szűk. Az állkapocs hátulsó szögletnyulványa annak alsó részén emelkedik ki, az alsó zápfog fogmedrének belső felületéről. Metszőfoguk felül kettő van, alul egy, vagy pedig alul-felül egy-egy található. Kulcscsontjuk jól fejlett, szárkapcsuk szabad, a sípcsonttól különvált.

A mókus-alakúakat pontosan éppúgy nem tudjuk körülhatárolni, mint ahogy ma még nem tudjuk a rágcsálókat sem megnyugtatóan rendszerezni. Az egér-alakúak közül az ugróegér-félék (Jaculidae) kikívánkoznak, a pele-félék (Myoxidae) pedig a mókus-félék (Aplodontidae) kicsiny, sajátságos családja ékelődik be. A hódon egyébként magán is több olyan bélyeget találunk, mely kapcsolatot jelez az egér- és mókus-alakúak közt. A már említett pikkelyesfarkú mókusoknak viszont annyi közös vonásuk van a nyúlegerekkel (Pedetidae), hogy a rágcsálók újabb rendszerezői ezeket teljesen elválasztják az ugróegerektől s az előbb említettekkel egyesítik őket. Azért nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy Zittel, a nagy müncheni paelontológus, bizonyos kihalt alakok tanulmányára támaszkodva, ezeket, valamint az imént említett ma is élő rágcsálókat külön öregcsaládba egyesítette Protrogomorpha néven, ezt jegyezve meg róluk: „Ezek az alakok nem illeszthetők bele a Brandt által ajánlott főcsoportok (öregcsaládok) egyikébe sem, mert ezek a Sciuromorpha és Hystoricomorpha csoportok bizonyos bélyegeit egyesítik magukban.”