3. Erdei pockok (Evotomys Coues)

Az erdei pockokat ma a szakemberek önálló nemzetségnek tekintik. Ez a Microtus-tól abban különbözik, hogy az alsó második zápfogon 3 megosztott zománchurok, s kívül 3, belül pedig 2 zománcél ötlik szembe. A falközi csont hátsó pereme laposan kerekített, de mindkét felől hosszú hegybe csúcsosodik ki. A fiatal korban nyilt foggyökér későbben egészen elzáródik.

Trouessart az Evotomys nemzetséget két alnemre (Evotomys és Craseomys), valamint 37 fajra és alfajra bontja. Ezek Európa, Ázsia és Amerika északi vidékeit lakják.

Az erdei pocok (Evotomys hercynicus Mehl.)

[Régibb neve: E. glareolus.]

Erdei pocok (

Erdei pocok (Evotomys hercynicus Mehl.).

A mi erdei pockunkat 10 cm test- és 4.5 cm farokhosszúsága mellett kétszínűsége is jellemzi: fölül barnavörös, a törzs két oldalán szürkés, alul és végtagjain kirívóan fehér.

Az erdei pocok rendszerint lombos erdőkben, erdőszéleken, ligetekben és nagyobb parkokban él. Ismeretes Magyarországból, Horvátországból, Moldvából és Oroszországból. Táplálékát inkább az állatország, mint a növényország szolgáltatja, mert mindenekfölött rovarokra, gilisztákra, sőt itt-ott kis madarakra is vadászik, s fogságban általában hússal tartható. De azért a gabonaféléket, magvakat, gumós gyökereket sem veti meg s télen szívesen hántja le a fák kérgét is. Ha valamely erdőségben túlságosan elszaporodik, facsemeték kérgének lerágásával nagy kárt okoz, s a fiatal véderdőt nagy darabon egészen tönkre tudja tenni. Az erdőből ugyan ritkán rándul ki messzire, de azért itt-ott mégis fölkeresi a szomszédos szántóföldeket is, s azokon éppannyi kárt tud tenni, mint rokonai. Egyet-egyet napközben is láthatunk az erdőben csatangolni, de nagyobb számban csak este jelennek meg. Kevésbbé fürgék, mint más egér-félék, de azért gyorsan futkosnak és játszadoznak s a fákra igen nagy magasságra is ügyesen kúsznak föl, közbe-közbe élelmük kereséséről sem feledkezve meg.

A nőstény évente háromszor, sőt négyszer is kölykezik, egyszerre 4–8 fiat vet, ezek csupaszon és vakon jönnek a világra, de mintegy 6 hét alatt anyányiakká fejlődnek. Az anyaállat fészkét legtöbb esetben a föld fölött, valami sűrű bokorba rejti; fészke nem nagyon művészies ugyan, de mindig tömötten készített.

Altum szerint az erdei pocok kártétele az erdőben nagyon jellegzetes. Mindig csupán a kérgét hántja le, az élőfát már nem bántja. Jellemző az is, hogy ez a kis állat csak néhány fanemet támad meg, s ez a válogatása nagyon érdekes. Az erdészet szemszögéből azonban csak a vörösfenyőben tesz számbavehető kárt, míg a fésűs- és az erdei fenyőt egyáltalán nem bántja.

Az erdei pocok legnagyobb ellensége természetesen az erdei bagoly; rajta kívül a róka, görény, hermelin, ölyv, holló és varjú is üldözi. De mivel az állat bokros helyeken tartózkodik, sok ellenségtől megmenekül.

A fogságban nagyon kedves teremtésnek bizonyul. Könnyen megszokik és hamarosan megszelidül, de azért néha mégis megharapja ápolója ujjait. Rokonaival pompásan megfér.

Hazánkból a Duna mentéről egyik alfaja a dunai erdei pocok (E. h. istericus Miller) ismeretes, melynek színe világosabb és jóval sárgább, mint a többi erdei pocoké és a pirosszínű dorsalis area meglehetősen keskeny és határozottan sárgás árnyalatú.