1. Tasakos patkányok (Geomys Raf.)

Az Amerikában „Pocket-Gophers” néven ismert tasakos patkányoknak Hart Merriam beható tanulmányt szentelt („North American Fauna”, Nr. 8.). Tanulmánya bevezetésében testalkotásukat a földalatti életmódhoz alkalmazkodónak mondja a szerző; minthogy valamennyi fajuk így él, külsőleg nagyon hasonlók egymáshoz. Rövid lábú, zömök termetű állatok, amelyeknek nyakuk nem vehető észre, fülkagylójuk nincs, szemük pedig nagyon kicsiny. Végtagjaik erősen fejlettek, amint ezt az ásó életmód megköveteli; különösen karjaik izmosak, s kézujjuk nagyon erős, hosszú és görbült karmokkal felfegyverzettek. A karmok állapota szoros viszonyban van az állat életkorával, valamint azzal a talajjal, amelyben áskál. Karmaik éltük fogytáig nőnek, hegyeik azonban kemény talajban lekopnak, úgyhogy tompákká és vastagokká válnak. Homokos talajban, ahol kevesebb ellenállást kell leküzdeniök, természetesen hosszabbak és keskenyebbek. Lábujjaik oldalain sörtéket látunk, ezeknek nyilván az a szerepük, hogy a törmeléknek az ujjak közé való beszorulását megakadályozzák. A közepes hosszúságú farok vastag, húsos, rendszerint szőrtelen és igen érzékeny tapintó-szerv. Ásás közben, a föld meglazítására, hatalmas felső metszőfogaiknak is hasznukat veszik a tasakos patkányok; valósággal kapálnak velük. Karjaikkal kettős munkát végeznek: egyfelől ásnak, másfelől pedig a kiásott földet hasuk alatt hátrafelé tolják. Innen aztán a lábak lökik még hátrább. Mihelyt a munkában levő állat elegendő földet hányt már maga mögé, hirtelen megfordul s tenyereit álla alatt szorosan egymáshoz szorítva és merőlegesen tartva, lábaival nekirugaszkodik s a törmeléket kitolja a föld felszínére. Ez aztán kis kupacot alkot, olyanformát, mint a mi vakond-túrásaink. Néhány faj orrának előrészén duzzanatot láthatunk; ennek nyilván szintén az a rendeltetése, hogy a földvájó munkában hathatósan segítsen. Ha ez a duzzanat nagyon fejlett, az orrcsontok megfelelő részletei erősen kidomborodók vagy megvastagodottak.

Amikor a tasakos patkány puha talajon jár, éppúgy egészen tenyerére lép, mint a többi állat; kemény talajon azonban tenyereit befelé fordítja, s így ezeknek csak külső peremére támaszkodik, de hosszú karmaik nem akadályozzák haladásában. Megfigyelték, hogy sokszor pihenés közben is ilyen helyzetben tartja tenyereit. Amikor pedig lapátnak használja azokat, s velök földtörmeléket és homokot lapátol, úgy húzza vissza melle alá, hogy csuklói egészen közel jutnak egymáshoz s hosszú karmai kifelé állanak.

Gyönge szőrrel borított alsó és felső ajkaik kétfelől, a metsző- és zápfogak közt levő nagy hézagon egyaránt benyomulnak a szájüregbe, s a szájüreget – mint egy rekeszizom – valósággal két részre osztják. A mellső részben a metsző-, a hátsóban a zápfogak vannak. Ezek az ajakrészek, ha ugyan ennek nevezhetők, úgy érnek össze, hogy csak alul hagynak egy kis nyílást. Ezt a nyílást vagy a húsos nyelv, vagy pedig maguk a szőrös ajaklebenyek is elzárhatják. Az alsó ajak az alsó metszőfogakat is körülveszi, mert belül a fogak tövéhez tapad, de onnan, szükség esetén, vissza is húzható. Ilyenkor a metszőfog egészen gyökeréig szabaddá válik, s természetes, hogy rágáskor nagyobb mértékben vehető igénybe. Ennek a rekeszizomszerű berendezésnek nyilván az a célja, hogy faszilánk vagy föld-törmelék ne jusson be a száj belsejébe.

A belül szőrrel borított, s kívül a pofán nyíló tasakokat kizárólag csupán táplálék-hurcolásra használja az állat. Tévedés tehát azt hinni, hogy földet is szállít bennök. A tasakos patkányok szenvedélyes gyüjtők, sokkal többet halmoznak föl kamráikban, mint amennyire szükségük van. Tasakjaik hátrafelé egészen vállukig nyúlnak, s úgy vannak megerősítve, hogy nem fordíthatók ki teljesen anélkül, hogy a megerősítő szalagok el ne szakadozzanak. Míg a tasak hátsó részét az ágyék-csigolyákon tapadó izom rögzíti helyzetében, addig az arctájékon, a szem és fül alatt fekvő szőrös tasak-részlet kifordítható, s ilyenkor úgy lóg a szájzug mellett, mint egy rongy-darab.

Táplálékuk felaprózására ezeknek az állatoknak rendkívül speciálisan kialakult fogazatuk van. Metszőfogait azonban nem csupán rágásra, hanem, hogyha a különféle talajnemekben való áskálásai közben akadályokra bukkan, egyúttal fejsze, csákány vagy kapa gyanánt is alkalmazza az állat. A fogazat sajátszerű kialakulásával szoros kapcsolatban áll a fogaknak a fogmederben való különös beékelési módja. A csonthártya ugyanis nem veszi körül egészen a fogat, hanem csak a cement-sávokra tapad erősen reá, a zománcos fölületet viszont szabadon hagyja. Ilyenformán minden fog egy vagy több, a gyökértől az ínyig terjedő, merőlegesen álló vánkosra támaszkodik. A fogak rögzítésének ez a módja nemcsak a foggyökér gyöngéd, osztódó szövetét kíméli meg a nyomástól, hanem a metsző élnek is rendkívüli rugalmasságot kölcsönöz.

A tasakos patkányok legtöbbjén kétféle színezetet figyelhetünk meg: ólom-szürkét vagy sötétet, és gesztenye- vagy sárgás-barnát. Egészbenvéve a barnás szín a túlnyomó. Az ólom-szürke gerezna többé-kevésbbé fémes fényű, sőt néha szivárvány-színeket játszó. Olyan sajátság ez, amelyre a földalatti életmódot folytató emlősök sorában több példát ismerünk. Néhány fajon azt is megállapították, hogy az évszakok szerint két nagyon eltérő színt öltenek. Így például nyáron sok esetben eltűnik a hátsáv, s ezt nem lehet mindig a szőr lekopásával magyaráznunk.

Az egész nemzetségre jellemző, hogy az ivarok sok esetben, különösen nagyság s a koponya egyes bélyegei tekintetében, nagyon eltérők. Egyes fajoknál ez egészen kirívó. A nőstények mindig jelentékenyen kisebbek a hímeknél.

A legszorosabb értelemben vett tasakos patkányok felső metszőfogain középütt csatornát látunk; füleik elsatnyultak. Az újabb időben leírt számos faj közül az alább ismertetett faj leírása kapcsán egészítjük ki a tasakos patkányok sajátos lényének jellemzését.

A kanadai tasakos patkány (Geomys bursarius Shaw)

[Más neve: canadensis.]

Kanadai tasakos patkány (Geomys bursarius Shaw).

A kanadai tasakos patkány, az amerikaiak „pocket gopher”-je, valamivel kisebb a mi hörcsögünknél. Egész teste 35 cm hosszú, s ebből a farkára 6.5 cm esik. Alakja szerint körülbelül a hörcsög s a vakondok között áll. Bundája nagyon tömött, puha és finom. Szőrözetének töve sötét szürkés-kék, hegye a test felső oldalán vörhenyes, az alsón sárgás-szürke. Farka és gyéren szőrölt lábai fehérek.

A kanadai tasakos patkány a Sziklás hegységtől keletre, a Mississippitől nyugatra, s a 34–52 északi szélességi fokok közt elterülő vidéken honos. Földalatti életmódot folytat, s a mi vakondjaink túrásaihoz hasonló kupacokat túr a föld színére. Túrásaitól a földszín gyakran olyan, mintha fölszántották volna; télen azonban alig venni észre munkálkodását. A föld színére csak nagy ritkán a meleg évszakban jön föl. A telet, úgy mondják, átalussza.

Ennek a fajnak régebbi folyosói belül keményre vannak verve, az újabbak nem. Itt-ott mellékfolyosók ágaznak ki belőlük. Az állat a vackát körülbelül másfél méternyi mélységben, fagyökerek alá ássa és a folyosót csavarvonalban vezeti hozzá. Vacka a mókus fészkéhez hasonló, jó tágas, és lágy fűvel van kibélelve s ez szolgál pihenő- és alvóhelyéül. A nőstény fiasító-kamrája, amelyben március végén vagy április elején 5–7 kölyköt hoz a világra, az előbbi vacokhoz hasonló, de az anyaállat még saját szőrével is kibéleli. A vacokból külön folyosó vezet az éléskamrába. Ezt az állat gyökerekkel, pityókával, dióval és magvakkal tölti meg. A föld színére csak azért jön fel, hogy száraz füvet gyüjtsön fészke kibélelésére, de Audubon szerint azért is, hogy sütkérezzék. Éles szaglása és kitünő hallása minden meglepetéssel szemben biztosítja. Ha veszélyt sejt, rögtön leoson a mélybe, s ha máskép nem juthat le, hirtelenében új folyosót ás.

Úgy látszik, hogy a tasakos patkány folyosóinak nincs kezdetük, s végük sincs. Amint Vernon Bailey is írja, évről-évre meghosszabbodnak és kibővülnek, s ha egyetlen állat folyosóit egy egyenes mentén állítanók össze, ennek a járatnak hossza többnyire egy angol mérföldnél is többre rúgna. Viszont az év végén a sok ide-odaturkálással is alig távolodik el 20 m-nyire attól a helytől, ahonnan az év elején kiindult.

A tasakos patkány okozta kár tetemes lehet. Állatunk olykor néhány nap alatt száz meg száz hasznos fa gyökerét rágja el s gyakran egész táblákon fölfalja a gumós növényeket, amelyeket nagyon szeret. Ez az oka, hogy az ember nem nézhetve összetett kézzel az állat roppant kártevéseit, kegyetlenül üldözi, holott különben csak a víztől s a kígyóktól kellene rettegnie. Mindenféle vakondokfogókat s kis tányérvasakat állítanak föl megfogására. A csapdába került állat roppant erőfeszítéssel iparkodik menekülni, ami néha sikerül is neki, ámbár legtöbbször csak beszorult lába árán.

A nász idejét kivéve a tasakos patkányok magányos életet folytatnak. Nagyon harcias természetűek s rendkívül heves csatározásokat folytatnak egymással szemben.