2. ALREND: Kevéscsillósak (Oligotricha)

Nevüket onnan kapták, hogy a csillóbunda igen fogyatékosan képződik ki. Oldalaikon vagy teljesen csupaszok, vagy csak egynéhány többnyire merev, sörteszerű csilló vagy cirrus képződik. Alakjukban igen hasonlítanak a kürtállatkához s mellső, átlátszó testvégükön az azokéval teljesen megegyező örvényszerv alakul ki. Természetes dolog, hogy ilyenképpen az oldali csillók hiányában a homlokmezőt övező örvényszerv nemcsak a táplálék megszerzésére, hanem egyúttal a helyváltoztatásra is szolgál és – sajátságos dolog – éppen ezek a kevéscsillójúak a véglények legjobb versenyúszói. A rendkívül erősen fejlett örvényszervük segítségével ugyanis pörgő mozgás közben oly villámgyorsan száguldanak a nagyító látóterében, hogy minden pillanatban eltünnek szemünk előtt s csak tovasurranó árnyékfoltjukat vesszük észre.

Az ugróállatka, Halteria grandinella Müll., melyet az ábra mutat be, épúgy hasonlítható a sugárzó naphoz, mint akár valamely összehúzott sündisznóhoz. Gömbölyded testével vagy csendesen helyben forog, miközben örvényszervével lassú mozgást végez, vagy pediglen élénken ide-oda ugrál, amiközben sörteszerűen meredő cirrusainak rugalmas csapásaira támaszkodik.

Halteria grandinella O. F. Müll.

Hasonlítanak hozzájuk a Tiszában igen gyakran élő, de tölcséresen megnyúlt Strombilidiumok. Viszont ezekre egy másik család, t. i. a harangosállatocskáknak, vagy Tintinnidáknak családja emlékeztet nagymértékben. Ezeknek is teljesen zárt örvényszerv-koszorújuk van, mint az előbbieknek s tőlük csak abban különböznek, hogy kocsonyás, chitinszerű anyagból készült házacskákban laknak, melynek fenekére a nyélszerűleg megnyúlt és összehúzékony hátsó testvégükkel odatapasztják magukat. Ezekről a tenger planktonjában nagy számban fellépő állatokról ifjabb Entz, ennek a családnak a legjobb ismerője, a magyar Brehm első kiadásában a következőket írja: „E család fajai túlnyomórészben a tengerekben pelagikusan élnek s csak néhány faj fordul elő édesvízben. A legszebb ázalékállatkák közé tartoznak. Testalakjuk hosszabb vagy rövidebb nyelű kúp, amelynek széles részén van a pazar szépségű szájperem az ő csillangó-lemezeivel, melynek összessége (16–20) sokszirmú virágra emlékeztet. E csillangó-lemezkék bonyolult elrendeződéséről csak azt említjük meg, hogy mindenik hártyás lemezke alul indul ki, mely a tövére borul. Az állat szépségét emeli az, hogy testet rendkívül változatos alakú kocsonyás hüvelybe, vagy szilárd héjba van rejtve, melynek formája nem egy fajon vetélkedik a legszebb díszedénykével. Az állat testfelületén rendkívül rövid, de igen sűrű ferde sorokban álló csillangók vonulnak. Rendesen két, ritkábban több magjuk (makro- és mikronukleus) van és egy lüktetőüregecskéjük.

„Ezek az ázalékállatocskák a tenger, vagy álló édesvizek felületén lebegve élnek, ahonnan finom molnárszita-szövethálóval gyüjtik őket. A Balatonban egy faj él, a budapesti városligeti tóban pedig négy faj. Rendesen csak szórványosan fordulnak elő, de mégis gyakoribbak télen, mint nyáron. A vízben előre, hátra egyaránt rendkívül gyorsan tudnak úszni s mozgási szerveik a rendkívül jól fejlett csillangó-lemezkék (pectinellák). Táplálékukat egyéb apró véglények teszik, de a nagyobb fajok a kisebbeket is felfalják. Nagyságuk 0.04–0.78 mm között váltakozik. Előfordulnak az édesvízen kívül az összes tengerekben is. A Quarneróban mintegy 38 faj ismeretes.”