38. család: Katicabogarak (Coccinellidae)

A katicabogarak (Coccinellidae) fajokban gazdag családja az összes égövekben elterjedt. Testük többnyire félgömbalakú, ritkábban kissé megnyúlt és felül rendszerint vörös vagy sárga színezetű. Szemük nagy és fínoman recézett. Lábfejükön három íz látható tisztán, a negyedik, az utolsóelőtti csak némely fajon látható jól, rendszerint azonban rejtett. A hatlábú lárvák gyakran szintén tarkaszínűek, szabadon élnek és hátukat tüskék és csücskök borítják.

Katicabogarak. - A rózsán felül baloldalt: kétpettyes katicabogár (

Katicabogarak. - A rózsán felül baloldalt: kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata L.); felül jobbra: sokpettyes katicabogár (Coccinella impustulata L.); alul: hétpettyes katicabogár (C. septempunctata L.). A fenyőn: fabőde (Chilocorus bipustulatus L.), a kövön 12-pontos sárga katicabogár (Micraspis duodecimpunctata L.).

Alig van bogár, amely a nép érdeklődését és vonzalmát annyira megnyerte volna, mint a katicabogarak; ezt már számos népies nevük igazolja, melyek közül a következőket említjük: katica, katalinbogárka, kós kata, katalinka, fusskata, katinka, katicabogár, fusskati, istenkaticája, katicska, katóka, isten bogárkája, böde, Buda-bogár. Csúfneve is van: katapila, katipila, ami papucshőst jelent. Meg is érdemlik az ember szeretetét és védelmét, mert legtöbbjük hasznos húsevő, mindenféle apró növényellenség pusztítója. A katicabogarak ismertetésére szolgáljon példának a hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctata L.), egyik legnagyobb és legismertebb fajunk. A valódi katicabogarak alcsaládjának (Coccinellinae) képviselője, melynél a második lábfejíz karéjos és a pofák a szem belső szegélyén ágasan kiszélesednek. Alapszíne fekete, homlokán két fehéressárga folt tűnik fel és előtorának hátulsó szögletei ugyanilyen színűek, szárnyfedői élénkpirosak és együttesen hét kerek folt díszíti azokat. A hétpettyes katicabogár áttelelése után már kora tavasszal mutatkozik és hozzálát szaporodásához. A nőstény 10–12 piszkossárga petéből álló csomóját levéltetvek telepe közelében helyezi el, hogy a kikelő lárvák megtalálhassák szükséges táplálékukat. Az eleinte fekete lárvák számos levéltetű elpusztítása mellett, melyek testét kiszívják, gyorsan növekednek, kékesszürke színt vesznek fel, első, negyedik és hetedik potrohgyűrűjük széle, valamint egy sor apró folt a háton pirosak lesznek. A kifejlődött lárva átalakulása előtt farkvégével szilárd alapra, többnyire valamelyik levélre tapasztja magát, behajlítja testét, majd felreped hátán a bőr, és kibomlik a báb, mely a hátratűrődő bőrben úgy ül, mint valami levetett ingben. Már néhány nap mulva kész a bogár is, ez eleinte lágy és színtelen, néhány nap alatt megkeményszik és megkapja szép piros színét. Életük szabad és hosszú, mert szaporodásukra csak áttelelésük után gondolnak. Első teendője a friss bogárnak, hogy táplálék után néz, ha a közelben ilyent nem talál, szárnyra kél, elrepül olyan növényekre, amelyeket levéltetvek sűrű raja borít, ezek között végez azután nagy pusztítást. Borzasztó pusztítást végez a csalán levéltetvei (Orthezia urticae Spin.) és más levéltetvek között, de másféle rovarlárvát sem kímél meg, így áldozatul esik a liliomon élő liliombogár (Crioceris lilii Scop.) lárvája, vagy a szőlő kártevőjének, a szőlőmolynak (Cochylis ambiguella Hb.) hernyója is. Ha pedig Meiszner a katicabogarak gyilkos kedvének jellemzésére azt is felhozza, hogy alkalomadtán saját védtelen bábjukat sem kímélik meg, tekintetbe kell vennünk, hogy a kannibalizmus ilyen esete csak fogságban szokott megesni és ha néha ritkán a szabadban is megtörténne, úgy valószínűleg csak megsértett és könnyen kiszívható bábról lehet szó.

Amerikai rovarászok jutottak arra a gondolatra, hogy nagy rovarkárok megfékezésére a katicabogarakat is felhasználják, az emberiség szolgálatába állítsák. Az első kísérletet a mult évszáz 80-as éveiben kezdték, amikor egy Ausztráliából behurcolt, veszélyes pajzstetű, az Icerya Purchasi Mask. Kalifornia gyümölcsöseiben, főleg narancs- és citromültetvényeiben borzasztó pusztításokat végzett. A baj már olyan nagy volt, hogy a kaliforniai gyümölcstermelésnek előtt-utóbb végét látták bekövetkezni, amikor megkísérelték egy ausztráliai katicabogárnak, a pajzstetveket pusztító Novius cardinalis Muls.-nak Kaliforniába való áttelepítését. Már rövid idő alatt ezek a katicabogarak a pajzstetvek rovására nagyon elszaporodtak és a gyümölcsösöket majdnem teljesen megtisztították ellenségüktől. Nemsokára ezeknek az elért kitünő eredményeknek a hatása alatt rendőri szolgálatra a Hawai-szigetekre is telepítettek katicabogarakat, mert itten olyan rovarkárok mutatkoztak, amilyenekről sehol a világon még álmodni sem mertek. Itten, ezen a félreeső szigetcsoporton, még rosszabb volt a helyzet, mint Kaliforniában, ide ugyanis mindenféle trópusi és szubtrópusi kultúrnövényt hoztak be, amelyek a szűzi földben és az elgondolható legjobb éghajlat mellett kitünően tenyésztek és a leggazdagabb terméssel szolgáltak. Az idő folyamán a kultúrnövényekkel akaratlanul behurcolt ellenségek is megszaporodtak és mivel természetes, fékentartó ellenségeik hiányoztak, óriási tömegekben léptek fel, úgyhogy minden emberi védekezés csődöt mondott. Így megtörténhetett, hogy a 80-as évek vége felé a szigeteken csak messze terjedő, kopár földek, kipusztuló fákkal és bokrokkal voltak láthatók. A kávéültetvényeket a Pulvinaria psidii Mask. nevű pajzstetű tette tönkre, a narancs- és kazuárfák pedig az Icerya-pajzstetű ragadós váladékától meredeztek és a röviddel előbb még termékeny mező a borzasztó pusztítás képét mutatta. Segítséget csak természetes ellenségek betelepítése hozott. Nagy áldozatokkal Ausztráliából, Kínából, Japánból és Ceylon szigetéről telepítették át a szakképzett amerikai rovarászok a Hawai-szigetekre a különféle természetes rovarellenségeket. Itt is elsősorban katicabogarak tüntették ki magukat a pajzstetvek fáradhatatlan kipusztításával. A már említett Novius cardinalis Muls. és egy másik ausztráliai faj, a Cryptolaemus Montrouzieri Muls. honosodtak meg hamarosan a Hawai-szigeteken és rövid idő alatt egész területeken tisztítottak meg a veszélyes rovaroktól. Nagyon jó szolgálatot tett az indoausztráliai Coccinella repanda Thunb. is, amely ezen a szigetcsoporton most már teljesen otthonossá vált.

Az amerikai példát időközben Olaszország is követte, ahol különféle hasznos növény és főleg az eperfák szenvednek sokat az eperfapajzstetűtől (Diaspis pentagona Targ.). A portici-i rovartani állomás ebből a célból Japánból a Chilocorus Kuwanae Silv., Ausztráliából a Rhizobius lophantae Blaisd. és még egynéhány más külföldi katicabogár-fajtát telepített Olaszországba és terjesztett el látható eredménnyel a leginkább sujtott tartományokban. Az idegen katicabogarak gyorsan elszaporodnak és valóságos dühhel támadnak a Diaspis-pajzstetvekre és azok fejlődési alakjaira és a legjobb eredménnyel támogatják az őshonos katicabogarak munkáját is.

Végül megemlítjük, hogy a katicabogarak egyik alcsaládja, a bundás katicabogarak (Epilachninae) növényevők. Ezekre többhegyű, felső állkapcsuk jellemző. A bundás katicabogarak több faja kártékonynak bizonyúlt, így nálunk, de másutt is, a 24-pontos bundás katicabogár (Subcoccinella vigintiquatuorpunctata L.) okoz a lóhere, lucerna, bükköny, szegfűvek levelének megrágásával jelentékenyebb károkat.

3. nemzetség: Felemás lábfejízesek (Heteromera)

A felemás lábfejízesek nevüket onnan vették, hogy elülső és középső lábfejük öt ízből, a hátulsó pedig négy ízből ál. Helyszűkéből csak a legfontosabb családokat ismertethetjük.