2. család: Bölcsőszájúak (Cichlidae)

Az összeforrt garatcsontúak egyetlen édesvízi családja, amelynek kb. 200 faja Afrikából, 140 Amerikából, néhány pedig Elő-Indiából ösmeretes. A Viktória-tóból Boulenger szerint, 28, a Tanganyika-tóból pedig 5–6 fajt írtak le. Minden jel arra vall, hogy ezek a nagy tavakban elszigetelődött fajok csak újabb időkben különültek el fajtákra s így elhatárolódásuk még nem eléggé éles. Testük oldalról lapos és többnyire sügéralakú, de egyébként igen változatos formája van. Hosszú, egységes hátúszójukban sok tüskéssugaruk van, az alsóúszóban is legalább 3 van, a mellső állású hátúszót pedig, mint rendesen, 1 és 5 sugár alkotja. A kis, horgas fogak több sorban, vagy pásztában helyezkednek el. Hosszúságuk legföljebb 50 cm. Részben hús-, részben növényevők.

Magyar nevük arra vonatkozik, hogy egy részük, mint újabban kiderült, a szájüregében költi ki az ikrákat. Más részük és pedig főképp azok, amelyeket akváriumokban Európában is tartanak, csak gondosan őrzik az ikrákat és úszóikkal oxigéndús vizet hajtanak rájuk. A négy nap mulva kikelt ivadékokat szájukban a homokban előre elkészített és megtisztított gödrökbe hurcolják. Ilyen gödröket többször vájnak és a fiatalokat mindannyiszor áttelepítik. Amikor az ivadék már tud úszni, az apa vagy mind a két szülő terelgeti őket együvé. Valószínűen az ivadékgondozásnak ebből a formájából fejlődött ki a szájban való költés csodálatos jelensége.

A bölcsőszájú halakat nem szívesen tartják medencékben, mivel felforgatják a fenéktalajt, tönkreteszik a növényeket és összeférhetetlenek. Még a házastársak is véres harcokat vívnak, amelyek gyakran halállal végződnek.

A natáli bölcsőszájú hal (Tilapia natalensis M. Web.)

Ennek a délafrikai fajnak Abraham írta le igen részletesen az ivadékgondozását.

„1900 novemberében több bölcsőszájú halat kaptam a Durban melletti tóból. Az egyiken rögtön észrevettem, hogy ikrát hord a szájában. Kopoltyúfedője ugyanis nem símult hozzá a rés szegélyéhez, hanem elállott, s ennek következtében úgy látszott, mintha a feje dagadt lett volna. A kopoltyúrés néhány nap mulva még tátongóbbá vált és nemsokára ezután érdekes változás következett be. Az ikrák fejlődése nyilván befejeződött, mivel a szájban egész sereg élőlény nyüzsgött. A szájüreg tágabbá vált, mivel a bőr az állkapcsok közt kitágult, s a gödény torokzacskójára emlékeztetett. Mivel ez és a fej szomszédos része átlátszó volt, jól megfigyelhettem mindent, ami bent történt.” Az ivadék a szájüregben néhány perces megszakításokkal hátulról előre, majd megint visszagomolygott. Ezek a mozgások két hétig tartottak, egy reggelen azonban a fiatalok kijöttek sajátságos bölcsőjükből. Abraham körülbelül hatvanat számolt meg. Mind ott rajzottak a szülő szája körül s amint Abraham a medencét megmozdította, valamennyien besurrantak a szájüregbe. Mindegyik 8 mm hosszú volt és hatvanan fértek el a 8 cm-es hal szájában! Ezután órákig nem mutatkoztak és dajkájuk később is csak apránként bocsátotta ki őket. 2–3 nap multán a fiatalok táplálék után már távolabbra is merészkednek, de ha veszély fenyeget, a szülő nem várja be, míg visszatérnek, hanem utánuk megy és összeszedi őket. Naplemente után az egész társaságot betereli a szájába, s ott éjjeleznek át. Első megjelenésük után öt nappal a fiatalok már annyira önállósultak, hogy a szülői gondoskodás azontúl mindössze arra szorítkozott, hogy a dajka minden gyanus jövevényt megtámadott.

A tarka bölcsőszájú hal (Haplochromis strigigena Pfeff.)

Ez a faj legkeresettebb akváriumi különlegességek közé tartozik de inkább Paratilapia multicolor Hild. néven ismerik. Hazája Nyugat-Afrika és a Nilus-vidék. Csak 7 cm-esre nő meg. Színe nagyon változatos. Háta rézvörös, oldala aranyszínű, vagy fehéres, pikkelyeinek szép fémfényük van. A barnássárga hátúszón, továbbá az alsó- és a farokúszón fényes kékeszöld foltokból összetett sorok vannak. A hím az alsóúszójának végét díszítő piros foltról ismerhető fel. Az ivadékgondozás, mint Schoeller megállapította, az ikrás feladata.

A canchito (Cichlasoma facetum Jen.)

Az amerikai fajok közül az állatkereskedők elsőnek hozták be Európába a Chanchitot, Cichlasoma facetum Jen., amely hazájában, Dél-Braziliában és Argentiniában 30, akváriumban ellenben csak 8 cm-nyire nő meg. Alakja a naphaléra emlékeztet. Farka lekerekített, páratlan úszói kihegyeződtek, hasúszója sarlós. Zöldessárga testén számos fekete harántsáv vonul végig. A színezete ívás idején ragyogóbbá válik és a színek jobban elütnek egymástól. Igénytelen hal, akár a szabadban is lehet tenyészteni, de rendkívül kötekedő természetű. Alak és életmód tekintetében igen hasonlít hozzá a jóval kisebb Heterogramma pleurotaenia Heck.

A kaszás levélhal (Pterophzllum scalare C. V.)

Kaszás levélhal (

Kaszás levélhal (Pterophyllum scalare C. V.).

Az európai akváriumokban újabban a kaszás levélhal is megjelent. Eredeti hazája az Amazon vízrendszere, ahol 15 cm-re növekedik. Homloka kissé horpadt, orra hegyes, úszói sajátságosan megnyúltak és a pikkelyek egy darabon folytatódnak rajtuk. A hátúszóban 11–13 és 23–27, az alsóban pedig 5–7, és 24–29 sugár sorakozik egymás mellé. A hasúszó kaszaalakú, mivel első puhasugara rendkívül meghosszabbodik. Teste szürkészöld, több fekete sávval, amelyek közöl a leghosszabb és a legszélesebb a hát- és az alsóúszó hegyét köti össze. Szinte levélszerűen lapos teste miatt nehézkesen úszik, s inkább a lassú vizek bozótjaiban húzódik meg. Apró állatokkal táplálkozik.

Fiataljai élénkebbek és csoportosan úszkálnak. Sajátságos, lökésszerű mozgással változtatják helyüket. A tejeseket és az ikrásokat csak igen gyakorlott szakember tudja megkülönböztetni egymástól. Az ívás előtt 50–70 órával megjelenik a nőstény hengeres tojócsöve, amellyel ikráit többnyire vastag növényszárakra sorokban rakja le. A díszhaltenyésztők ívás idején hüvelyknyi vastag üvegcsövet tesznek a medencébe. A csövet belülről zöldre festik, külső felületét pedig homokfúvóval érdesre koptatják. A nőstény erre rakja le petéit, amelyeket az ívás befejezte után mindenestül együtt más medencébe helyeznek át. A kikelő ivadékot több medence közt osztják meg. A kaszás levélhal 20 fokos vízben is megél, de csak 25 C fok mellett érzi magát igazán jól. A nagyobb példányok tartására, különösen pedig tenyésztésükhöz tágas és magas medencék szükségesek.

A korcskaszáshal, P. eimekei E. Ahl., csak 9–10 cm hosszú, tehát kisebb medencében is tartható. Régebben az előbbi faj kiéhezett példányának, mások pedig korcsnak tekintették. Teste aránylag hosszabb, s a homloka sem nyerges, mint a rokonáé. Színezetben is elüt tőle. Alapszíne sokkal világosabb, egészen sárgásszürke, úszói kékesfehérek; hátán számos apró fekete pont van elhintve, amelyek ráeső fényben pirosaknak látszanak. Hasúszója gyakran feketeszínű. Hazája az Amazon-folyam vízrendszere.

A fregolihal (Heros spurius Heck.)

A fregolihal, Heros spurius Heck., erre a névre bámulatos színváltoztató képességével szolgált rá. Az újabb irodalomban Cichlasoma severum Heck. név alatt szerepel. Színezete nemcsak hangulata, hanem a víz hőmérséklete szerint is változik, ennélfogva igen nehéz róla általános jellemzést adni. Van rézszínű, sárgásbarna, sötét- vagy kékeszöld, kékesfekete, tompa fekete; torka- és hasaalja világosabb, fehéresszürke, vagy szürkésbarna. Kopoltyúfedele vörösesbarna világoskék pontokkal és vonalakkal. A fiatalokat sötét harántsávok teszik tarkává. A felnőttek farkatövén fekete szemfolt van, amely a hát- és az alsóúszóra is átterjed. A páratlan úszókat sötét pontsorok, vagy vonalak ékesítik. Hátúszója olajzöld, a tüskés része feketés; farokúszója sárgászöld és áttetsző; alsóúszója vörösesbarna; hasúszója sötét vörösesbarna, vagy feketés, a hegye pirosas; mellúszója sárga, vagy világosbarna. A nőstények mindig világosabbak, s nem ennyire tarkák, hanem inkább egyszínűen sárgásak. Hátúszójában 16–17 és 13–14, alsóúszójában pedig 7–8 és 12–13 sugár sorakozik egymásután. Hossza 20 cm. Az Amazon-medencében és Dél-Amerikának ettől északra eső részeiben különösen a folyók árterületén és a mocsarakban igen közönséges faj. Egymással eléggé jól megfér, de igényes és meleget kívánó hal. Igen szapora. Fogságban a 12–15 cm-esek már ivarérettek, de csak nagy medencében ívnak.

A paszomántos hal (Crenicichla lepidota Heck.)

A paszomántos hal, Crenicichla lepidota Heck., szintén dél-amerikai faj. Nyulánkabb termetű a canchitónál és az orra is hegyesebb. Igen hosszú és hátrafelé egyre magasodó hátúszójában 16–18 és 14–16, az alsóúszóban 3 és 9–10 sugár számolható meg. Farokúszója kerekded, ellenben a másik két páratlan úszó puhasugaras része hegyes csúcsba nyúlik meg. A paszomántos halnak élénk színezete és díszes rajzolata van. Oldalán barnássárga alapon sötét paszománt vonul végig, amely közvetetlenül a szeme mögött kezdődik és a farok tövéig tart. Az oldalpaszománt végénél, a farokúszón világos udvartól körített fekete petty van. A hátát szabálytalan harántsávok díszítik, amelyek azonban nem minden példányon különülnek el világosan. Az úszók is pettyesek és sötét szegélyük van.